A Népszabadság felmondott a bloggereknek

A Népszabadság felmondott a bloggereknek

“Sajnálattal értesítjük, hogy a Mworks Print Zrt. mint a nolblog.hu üzemeltetője, 2016. január 31-én bezárja a nolblog.hu és az admin.nolblog.hu weboldalakat, azok minden szolgáltatásával együtt.”
Így kezdődik a 2005 december 31-én kapott elektronikus levél, amelyet vélhetően minden, a Népszabadság online felületén blogoló blogger megkapott.
A korábbi években is súlyos veszteség érte már Magyarországon a blogoszférát, gondoljunk csak a Blogter vagy a Freeblog megszűnésére. Sőt, ha a lappiacra tekintünk, nem is olyan régen a Népszava is elköszönt bloggereitől.
Mi állhat a nolblog megszűnésének hátterében?

Két alapvető okra máris gyanakodhatunk. (Azért a “gyanakodás”, mert az Mworks sem a levelében, sem más módon nem adta magyarázatát a döntésének.)

Világtendencia a blog iránti érdeklődés csökkenése

 Ha utána nézünk a Google Trends eszközzel, hogy 2014-től napjainkig hogyan alakult a blog szóra történő keresések száma, akkor az alábbi grafokonhoz jutunk:

A blog szó keresettsége a világban - Jóljárok Magazin
A blog iránti érdeklődés 2014-től

Mint láthatjuk, a keresések azt sugallják, a blog iránti érdeklődés 2007 és 2012 között tetőzött, s napjainkra már alaposan túljutott csúcspontján.
A magyar tendencia is erősen korrelál a világtendenciával. Így feltételezhetjük, hogy a Népszabadság számára már nagyobb a kiadás mint a bevétel – és ezt nem csak közgazdasági értelemben értjük.
(Bevételnek tekintjük például a blogokból szerzett többletinformációkat. Kiadásnak pedig a folyamatos felügyeletet, sherpák kiválasztását-felkészítését és munkába állítását).

Verseny a blogszolgáltatásban

Persze a blogok száma még mindig jelentős, olyan kemény konkurencia mellett is, mint a Facebook.

A különböző blogszolgáltatók mára már nagyon magas műszaki színvonalat biztosítanak, gondoljunk csak a WordPress.com-ra vagy a Bloggerre (az utóbbi a Google blogrendszere). Hazai viszonylatban pedig az Indexbe “beintegrált” blog.hu-t említhetjük, az online média nyitólapján való megjelenítés és a megosztott reklámbevétel ígéretével-lehetőségével.
Ebben a versenyben mind a Népszava, mind a Népszabadság lemaradt, s a fejlesztés költségeit nem tudták vagy nem akarták “kigazdálkodni”.

Mindezen tények ismeretében is sajnálatos, hogy közösségek hullanak atomjaira és a sokszínűség is csorbát szenved.

Bognár László

***

A blog funkcióiról:

Blog

A web és benne a blog szabadságáról:

A web szabadsága

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük