Mészáros András aranyhala
Mészáros András, az Európa Kulturális Fővárosa Pécs, 2010 főigazgatója ma nagy hatású, mozgósító erejű előadást tartott a Pécsi Tudományegyetemen, azon a konferencián, amelyet a PTE Szociológia Tanszéke szervezett.
Az előadás tartalmát nyilván bő terjedelemben ismerhetjük majd meg a holnapi lapokból – eszem ágában nincs blogger létemre cikket fabrikálni ugyanarról, amiről majd azok. Hanem az aranyhal…
Marketing? – ADSL hibaelhárítás extra felárral
Ma reggel – amíg működött a telefonunk! – bejelentettem kedves (T-vel kezdődő) szolgáltatómnak: a szélessávú internetkapcsolatom nemhogy nem széles, hanem annyira vékonyka, hogy nincs is!
A hiba felvevője lazán közölte: viharos gyorsasággal, azaz 48 órán belül ki fogják javítani a hibát. Ám ha még ennél a picinyke időnél is kevesebb alatt szeretném a rendesen fizetett szolgáltatásomat igénybe [...]
Lemondott az EKF igazgató – avagy az európai vásárló preferenciái
Lemondott az Európa Kulturális Fővárosa (Pécs, 2010) művészeti igazgatója (is). Immár ő az ötödik vezető, aki egy éven belül távozik. Kedvem szegi az újabb fordulat. Nem, ezt már nem akarom, nem tudom feldolgozni, nem akarom tudomásul venni, nem akarok foglalkozni vele, megyek vissza a munkámhoz!
Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter: interjúsorozat
A Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter honlapján (a szervezetnek magam is tagja vagyok) izgalmas interjúsorozat kezdődött, kvázi staféta rendszerben.
“Akikre alapozni lehetett az EKF-et, azaz a város értelmiségére, azok ma nincsenek körülötte. Sikerrel leépítették a civilek lelkesedését…” mondja az első “áldozat”, Keresnyei János elnök (népiesen Keso), s számomra az ő megnyilatkozása mintapéldáját adja annak az ambivalenciának, amelyet sokan érzünk.
Két blogger két szelet csokipiramissal az online marketing világából
Pécsett járt Greg, s nem hagytuk ki az alkalmat, hogy beszélgessünk kicsit a net világáról, a bloggerlétről, az üzletről, a konkurenciaharcról, egyebekről – s lényegét tekintve az eddigi net-barátság alighanem valóságossá is nemesedett az Egerszegi Cukrászdában (amelynek logoját amúgy én terveztem).
Konferencia, kutatások: Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010
Örömmel teszem közzé a meghívót a Kutatások a „Pécs város Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben” témakörben című konferenciára.
A konferencia helyszíne: Varga Damján Konferenciaterem, PTE-BTK „A” épület, II. emelet (7624 Pécs, Ifjúság u. 6.)
A konferencia célja: az EKF témakörben készült eddigi tanszéki kutatások bemutatása, és eredményeinek összegezése. A tanszéki kutatások mellett más kutatóhelyek EKF-fel kapcsolatos tanulmányai is [...]
Domain ügyek: jól jársz? Jóljársz? Joljarok.hu, rácsesztem.hu?
Lesz most egy kis jogászkodás! A joljarok.hu, amelyen ez a blog is fut, évek óta működik, és a Magyar Szabadalmi Hivatal M 04 03278 ügyszámú védjegyokirata a név és színvilág védettségét igazolja (színes ábrás) két, igen tág határokat magában foglaló osztályban is. Mindezt azért mondom el, mert valaki megigényelte a joljarsz.hu domaint, amely csupán ragozott formája [...]
A blog vagy a honlap az erősebb a keresőoptimalizálásban?
A munkámhoz közvetlenül kapcsolódó eseményekről általában a Keresőoptimalizálás, keresőmarketing, SEO blog-omban szoktam szót ejteni. Olykor - élőben - kísérleteket is elővezetek ott, s most a címben feltett kérdésre is kísérletben igyekeztem választ adni. A bloggermentalitás vajon kibabrál-e velünk, amikor a honlapra, mint elvénült, gyenge valamire gondolunk?
Nos, egy lehetséges válasz, egy online marketing kísérlet jegyzőkönyve erről, itt:
Keresőoptimalizálási kísérlet: [...]
Gasztronómia: II. Pécsi Kolbásztöltő Verseny, a marketing kolbász
Hja, kedves polgárpajtások, aligha forog-pörög a jónép egy mégoly’ híres vendéglátóipari egységben is, ha nincs ott furfang, lelemény, amely megfodrozza a fantáziánk, ha nincs ESEMÉNY, amelyről beszélni lehet, akár mosolyogva is, miképpen Pécsett, a Szent Györgyről elnevezett fogadóban, ahol aztán megint…
Budapest: Féner Tamás – Fény/Törések
Írta és fotózta bloggervendégem: Morvax
keep looking »