Nyílt levél Szász Andreának, EKF, Pécs
Szász Andrea (Communications and Marketing Director), EKF, Pécs
Kedves Andrea!
Az imént pillantottam rá megint az EKF hivatalos honlapjára és meglepve láttam, hogy a Sajtószobában, az Internetes megjelenések rovatban az utolsó bejegyzés február 14. (Ma március 30. van.)
Látom továbbá, hogy a közpénzből fenntartott és civil támogatást is élvező honlapjuk Linktárából, az Ön fél éve tett ígérete ellenére link [...]
Pécs: a csodafegyver megint csütörtököt mondott
Szomorúan veszem tudomásul, hogy a nem kevés iróniával megírt korábbi blogbejegyzésem (*), amely arról szólt, Pécsett valóságos csodafegyverként működik a Toronyház, igaznak bizonyult. (A huszonöt emeletet számláló pécsi toronyházat egyébként Közép-Európa legnagyobb lakatlan épületeként tartják számon, s lakóinak 1989-ben kellett kiköltözniök.)
Blog és világ: Megvették a Gyurcsány Ferencet!
Közismert tény, hogy jobboldali politikusok – a népszavazási kampány részeként -, megalapították a Gyurcsány Ferenc Baráti Társaságot, a névadó lejáratása céljából.
Mivel az alapítók elmulasztották az Interneten biztosítani a hír tudatos tovagyűrűzését, (egy régi világ szemléletét bizonyítva egy olyan korban, ahol szerintem a modernitás volna a kulcskérdés), magam nyitottam egy Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság 2 nevű [...]
Húsvét
Európa Kulturális Fővárosa Pécs, 2010
Ide most írtam egyet, de kitöröltem. Jobb ez így mindannyiunknak.
Horn Gábor és Kóka János az államférfivé válás útján
Amikor egy párt, amely az egészségügy megreformálása érdekében szövetségre lép egy másikkal, s választási kampámnyában majd a választási győzelem után a koalíciós tárgyalásokon is középpontba állítja azt, majd tényleg megkezdi miniszterei oltalma alatt a reformokat, joggal gondolnánk, hogy az ezek egy részét megsemmisítő népszavazás estéjén kicsit borúsak a vezetői. Hiszen ők államférfiak!
Blog, flashmob, online marketing
Most, hogy a szakmai blogommal végrehajtott, “Pécs javára felajánlott” internetes flashmob akcióm hírének a bécsi Der Standard után a pozsonyi Új Szó is helyet adott, hogy egy másikból pedig MTI-hír lett, és a HVG is említésre érdemesnek tartotta, (továbbá néhány nap alatt sokezer olvasó kattintott az utóbbi akcióm során a blogjaimra), érdemes lesz elgondolkoznom a blog és a [...]
Magyar blog is kűzd a SEOCONTEST2008 versenyen
Jozsoo-ért dobogunk, szívvel és lábbal egyaránt, ő az egyik magyar versenyző, aki a magyarok közül pillanatnyilag a legjobb helyen áll. A versenyblogja itt található: seocontest2008.
A Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság
A Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság és a gerillamarketing.
Gerillamarketinges számára nincs is nagyobb kihívás, mint amikor létrehoznak egy “szervezetet”, de az alapítók elmulasztják a neten is biztosítani az önálló hírközlés interaktív fórumát, ezzel lemondva a hatékony internetes jelenlétről. Illetve minden bizonnyal a médiumok híradásaira számítanak, azaz arra, hogy a róluk szóló híradásokkal lesz tele az írott és az [...]
Gerillamarketing, flashmob: NATO radart akarok!
Immár se szeri, se száma a flashmob akcióknak, amelyek egy-egy ötperces villámcsődület formájában hívják fel a figyelmet – hol Pécsett, hol Budapesten – arra, hogy Pécs lakossága nem akar NATO radart (lokátort) mindössze 500 méterre a lakóépületektől. Jelezném, hogy minél több ilyen akció fut az egyenkaptafán, annál nagyobbak lesznek az én esélyeim, aki akarja a NATO radart [...]
