Atomcsapás a dohányosokra – a polóniumtól világítanak?
Mi lenne, ha egyszercsak betiltanák a dohányzást, s a termeléstől az árusításig folyna az üldözés? Szívás lenne!
Golden Blog 2008 záróbuli és a fődíjas blog megnevezése
Ma hajnalra áthúzódóan került sor Budapesten a 2008 évi Golden Blog díjak átadására és a fődíjas blog megnevezésére. Érvényesült a hely szelleme (genius loci) hiszen a laza ünnepségre a West-Balkán nevű műintézményben került sor s a Golden Blog 2008 fődíját a Serbia Insajd nevű blog nyerte meg.
Tömeges leszokás a blog segítségével!
A nyújorktájmszban olvastam, hogy egy elvetemült magyar, zilált hajjal, nadrágjából kigyűrődő inggel, papucsban leszaladt az utcára, pisztolyt fogott az első cigarettázó járókelőre és ráüvöltött:
- Fújjad má’ rám, az anyád!
Azért hivatkozom a nyújorktájmszra, mert azt mégsem mondhatom, hogy a leszokásom hatodik napján én vagyok már ilyen állapotban, mert még feljön hozzám valamilyen Köjálos és segíteni akar, de nekem [...]
Ízisz néha meglebbenti fátylát
Vendégposzt by Myrtille.
Nem könnyű ám a dolgom, hiszen pénteken elkezdődött a karneváli időszámítás, amikor visszazuhantunk kétezer évet.
1961-ben kezdődött, amikor a kétezer éves város elkezdte megünnepelni magát. Annyit tudtam, mert mire idekerültem már nem voll karnevál, hogy “benne lenni jó”. A város Íziszé, és jótékonyan védi kincseit továbbra is, és fátylát nem lebbenti fel mindenkinek, azért [...]
Prosztata poszt
Én nagyon sokáig nem tudtam, hogy van prosztatám. Vannak dolgok, amelyek fel sem tünnek, amíg nincs valami gond velük. Ilyen teszem azt a gyomorsav is: amíg csak a gyomorba küldött zsírosdeszkát, szenyót, libacombot, tököt, dinnyét, zellert marja szét, addig jószerével nem is tudunk róla. Hanem ha a gyomorfalnak esik neki, akkor azonnal észrevesszük – jé, [...]
Dohányzásról leszokás – neked milyen recepted van?
Eszem ágában sincs krimiként elővezetni a cigarettáról történő leszokásom eseményeit (hiszen úgyis tudjuk, ki a gyilkos), s keresztes vitéz sem akarnék lenni, aki már a harmadik “tiszta napon” gyűlöli a dohányzást és a dohányosok füsttel mérgező undok társaságát.
// < ![CDATA[
// < ![CDATA[
google_ad_client = "pub-1004928031472162";
/* 234x60, létrehozva 2008.06.03. */
google_ad_slot = "2688992214";
google_ad_width = 234;
google_ad_height = 60;
//// --> // --> // [...]
Vigyázat! Leszokóban a cigiről e blog írója
Meglehet, jobb lesz vigyáznia a hozzászólóknak , mivel éppen most szívtam el az utolsó cigarettát. Igaz, ez ma már a második “utolsó” volt, de most már fizikailag sincs több bagó a közelemben! Muszáj leszoknom.
Énblog, teblog, komplex blog
Amikor a komplex blog fogalmát próbáltam tisztázni magamban, akkor egyetlen személyből, személyiségből indultam ki. Azt “feltételeztem”, hogy a komplex blogban az adott sokrétű személyiség sokrétegűsége kerül felszínre, gazdag tematikában és gazdag, sokszínű megoldásokban a forma szintjén, textekben – prózától versig; hangokban - zörejektől a zenéig; képekben – mondjuk képverstől festményig; videókban – akár saját kísérlettől átvett műsorokig…
Az “egyszerű” énblogtól [...]
Nu Skin Enterprises hálózatépítés és a blog
- Ez nem fog menni! – mondja az ismerősöm. Az Interneten olyan bizalmi terméket – teszi hozzá, mint a franchise, az élelmiszer-, és táplálék kiegészítők, egy MLM-hez hasonló szolgáltatás, áruféleség – szóval az ilyesmit nem lehet eladni.
Mindjárt egy analógia jut eszembe: Magyarországon még azt is kétségbe vonják, hogy a pszichológiai tanácsadásnak helye volna az Interneten, miközben [...]
Te hányat pislogsz egy perc alatt?
Az ember csak néz évtizedekig, eszébe sem jut, hogy pislantani is szokott. Szóval csak nézegetünk felhőtlenül, negyven felé megkapjuk az első olvasószemüvegünket is vagy a kontaktlencsét – ez eddig tiszta sor. De egyszercsak jön egy televíziós reklám… A filmecske szereplője elmondja, hogy egy perc alatt mennyit is kéne elvileg pislantanunk, de annyit intenzív munka közben persze nem pislantunk [...]
keep looking »