BLOG * blog

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Ketten a múltamról, a jövőmről

Vendég bejegyzés. Írta: Luczifer.
Két urat – foglakozásukra nézve történészt – hallgattam a minap. Ugyanarról a korról, ugyanazokról az eseményekről és ugyanazokról az emberekről beszéltek.
A szövegek korrektek voltak, mégis a két történelemnek szinte köze nem volt egymáshoz.
A történelem egy végeláthatatlan Rorschach teszt, a történelem az, amit észreveszünk a múltból. A pacni többértelmű, a történelem szintén. Az [...]

Negyedévi jelentésem: leszokás, részvények, meló

Pontosan három hónapja nem dohányzom, de nem felejtettem el, hogyan is kell. Komolyan mondom, bármelyik percben tudnám folytatni ott, ahol abbahagytam. Sőt, szeretném is, az évtizedek érezhetően nem múltak el nyomtalanul. Rabbá tettek, alig tudok szabadulni, s nem értem, miért kapnak Európában TÁMOGATÁST a dohánytermelők.

Pécs: az iskolai Drakula esete a kutatással

Hoppá! – kapott a fejéhez Mengele doktor, hát nem elfelejtettem engedélyt kérni a szülőktől a kísérletekhez?!
Ne csodálkozzunk, ha Pécsett ilyen történetekkel találkozik a polgár, hiszen az egyik általános iskolában a napokban vette vérét öt gyereknek a relytélyes doktor! A “vérét vette” kifejezés persze úgy értendő, hogy sutyiban vérvételre került sor (hivatalos nyelven kifejezve: illegális módszerekkel öt [...]

Blog történelem: Megasztár

Ó, a régi szép idők, amikor a Megasztár kezdetein a Blogter minden adás után megnyílt, s nyomtuk a szöveget a dalnokokról meg a zsűri hadováiról, Balla D. hallatlan precizitással dícsért és átkozott, leszögezett és odaszögezett a blogjához, s magam is majd minden adás után kiterítettem a Gigapöce röntgenfelvételét, például így:

Robin Hood-adó: profit és hazafiság

1. Olvasom, hogy jeles politikusunk “hazafiatlan magatartásnak” könyveli el a MOL részéről, hogy az nem örvendezik a cég üzleti eredményét, nyereségét csökkentő Robin Hood-adónak.
Hibbant felvetésnek vélem, ha egy cég hazafiassága abban méretik, hogy örvend-e az olyan, a létrejötte, a léte, az alapvető célja ellenében ható intézkedéseknek, mint amilyen a Robin Hood-adó.

Tőzsde, árfolyamok, online marketing és reklám kilátások

A válságok eddigi tanulsága szerint számos menedzsernél az első válsághessintő mozdulat a marketing területén születik, a kommunikációs politika terén. Nem lesz reklám, nem lesz PR…
A tegnap esti híradóban a “Robin Hood adó” bevezetését kommentálandó az egyik magyar erőmű vezetője azzal kezdte mondókáját: márpedig PR nem lesz!

Jazz Híd, Pécs: Snétberger – Friedman és a Panonia Project

Hogy az egykori Park Mozi színpadán homályló, fekete, ütött-kopott zongorát Steinway vagy valamelyik fia jókedvében készítette-e, azt nem tudom, de hogy a billentyűit ütögető novi sadi zongoristát a jóisten jókedvében köpte ide, az bizonyos!

Álom Obamáról

Azt álmodtam, hogy megválasztása alkalmából a magyar elnök, bizonyos Orsós József, dísztáviratban köszöntötte Obamát. De reggelre elfelejtettem, hogy Orsós melyik szervezet elnöke. Bélyeggyűjtők? Gombfocisták?

Lucifer hétpöttyös blog labdája

Szepesi hangja: “- Hajrá fiúk, gyerünk gyerekek, Lucifernél a labda, egy csel jobbra, egy csel balra, úgy dőlnek a védők, mint a bábuk, és az aranylábú Lucifer pillantásával keresi a gyémántszívű El Lobot, s passzolja-tolja-pöcköli-gyötri a pöttyöst, gyönyörű magyar támadás, ördögi játék kedves hallgatóim, s a labda máris El Lobo – A farkas birtokában, a [...]

  • Legutóbbi hozzászólások

  • Kapcsolat, megosztás

    Bookmark and Share