BLOG * blog

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Pécs: Helló Kati, szervusz Zsolt!

A minap fejeztem ki afeletti örömöm, hogy a korszerű kommunikáció, a neten folyó közösségépítés, a web2.0 immár Pécsett is gyökeret eresztett a közéletben.
Olykor olyan rémképem volt, hogy ez nagyon nehezen következik be, mintha nem volna ehhez alkalmasság, hozzáértés, pénz vagy elszántság a “politikusi körökben”. A Pécs2010 honlap ügyében  (ez az EKF portálja) is mennyit kellett [...]

MSZP – SZDSZ: még a végén Sólyom lesz a miniszterelnök is

Nem könnyű balra húzni mostanság! Ez nem jelent – mármint a “baloldaliság” – napjainkban többet, minthogy a munka és a tőke közötti harmóniát, a piacgazdaság ésszerű és szociális jelzővel történő feldíszítését, a tolerancián alapuló, modernizálódást feltételező szabad életet az ember az MSZP és az SZDSZ koalíciójától inkább reméli, mint másoktól.

A CIA bent van a gépemben

Amikor becsuktam a Corel szerkesztőjét, megnyugodva kicsit, hogy egyel előrébb jutottam az elvégzendők mai, nem éppen rövid listáján, földbe gyökerezett a lábam, kerekre nyílt a szemem, galambok ültek a verebekhez (hogy mástól is vegyek egy kis képet a meghökkentő esemény, a csoda leírásához), szóval ott tündökölt a képernyőmön a CIA felirat és az embléma is!

A matt hülyék visszavágnak: Simó Györgyöt kirúgták

“Száz blog szed szét minden újsághírt egy pillanat alatt, de a százból kilencvenöt matt hülyeséget ír.”
Simó György nyilatkozatából, MANCS, 2006, ápr. 13.
Úgy látszik, a magenta színű vállalatok vezetőinek 95%-a matt hülyeségre is képes, vagyis nem tudja az online tartalomszolgáltatás eredményességét növelni. Ezért mennie kell! Mint most Simónak.
Mint matt hülye blogger jelezném: akkoriban, vagyis 2006-ban így [...]

Gyurcsány után: az MSZP már, a FIDESZ (még) nem kell?

A balpartinak mondott – általam ismert – népek többségének véleményét nagyjából ez a mondat tükrözi a leghívebben: az MSZP már, a FIDESZ pedig (még) nem kell.
Miért ez a “ragaszkodásként” is, “árulásként” is felfogható vélemény?

Körmagyar: nem fizetnek!

Eddig jónevűnek gondolt cég vezetője hív, s anélkül, hogy én szóhoz juthatnék, boldog örömmel darálja: nem fog fizetni, válság van, tekintsem semmisnek az ígéreteit a későbbi fizetésre, legföljebb hatvan rugót hajlandó leperkálni a százötvenből, ha sztornózzuk a tavalyi számlát és helyette újat írunk.

Pécs: blogok háborúja avagy pécsi lesz a polgármester

Még a végén modern város leszünk! Igaz, különleges alkalom szükségeltetett ahhoz, hogy végre politikusi blogot (is) lásson a szemérmes város lakossága. Ez az alkalom pedig a május 10-én tartandó időközi polgármester választás.
Persze ama tárgyban ne legyenek illúzióink, hogy ez pusztán helyi küzdelem lesz: országos a tét, országos máris a kampányolás.

Gerillamarketing: nekünk Mohács kell?

Nekem igen! Most érkeztem meg Mohácsról, a kamara “válság elleni” előadássorozatának utolsó állomásáról. Szép túra volt ez néhány nap alatt – Pécs, Szentlőrinc, Szigetvár, Komló és végül Mohács. (A többiek Siklóson kezdték, nekem a váráról híres város kimaradt.)
Nekem kellett Mohács, mert a Fordommal ott akartam szervizbe menni, nem Pécsett. Korábban megírtam miért: akik a bajban [...]

Meglepetések: a WP-s blogbarát, a Vista és a Windows7

Lám-lám, mégsem csak negatív meglepetések érhetik az embert. Reggel e-mail várt, amelyben FyGuerot bloggerbarátom tudatta, hogy látva, mit szenvedek blogom magyarítását illetően napok óta, ő bizony elküldte nekem a magyarított ruhát és a WP legfrisebb hu-mo fájlját is!

Házassági évforduló egy bonyolult világban

Csütörtökön Szigetváron egy rövid, gerillamarketingről szóló előadást tartottam a kamara roadshow-ja tagjaként. (Válságmenedzsment a KKV szektorban).
A rendezvényre a szigetvári házasságkötő teremben került sor.

keep looking »
  • Legutóbbi hozzászólások

  • Kapcsolat, megosztás

    Bookmark and Share