Egy szakmai lap és a belterjesség
Tegnap egy szakmai lap képviselője hívott és egy hirdetés közzétételére szeretett volna rábírni, amit eléggé morózusan elhárítottam. Ezzel én le is tudtam volna a dolgot, ha az amúgy kedves és udvarias hölgy nem köti az ebet a karóhoz, hogy mondjam már meg, miért ez a merev elzárkózásom.
Addig-addig erősködött, amíg aztán kinyomtam magamból a dühöt, talán [...]
Szabad asszociációk: Adj címet a képnek!
A képet az imént készítettem Pécsett. A bankban most nyilván fotót szemlélnek nagy figyelemmel, rajta egy blogger, amint a telefonjával képet készít a pénzintézetről.
Amíg a rendőrség megérkezik, adj egy címet a képnek (és írj egy történetecskét is, ha van hozzá kedved, a szabad asszociációk segítségével).
El Camino: magyarok túl az ötszáz kilométeren
El Camino, vagyis nyolcszáz kilométer gyalog, Spanyolországban. Az előzményekről itt: El Camino.
Chiara lábán vízhólyag keletkezett – stílszerűen mondva El Hólyag – a kép valódi, de nem a lányom vízhólyagját mutatja, (neki szebb lába van s így nyilván a vízhólyagja is szebb), hanem a gyógymódot, amellyel elérhető, hogy a cérnaszálak folyamatosan elvezessék a vizet a bőr [...]
Pillana(r)t Café – fejezetek egy szövetség történetéből
Vendégbejegyzés. Írta: Fekete Csaba
A nyugati világ esküvői, az ún „fehér esküvők” fényképészete mindig is az ellentétek világa volt. A sötétbe öltözött férfi és a fehérben pompázó nő, az ifjúkortól való elbúcsúzás fájdalma, aggodalma és az új életbe való megérkezés öröme, az égiek áldását kérő esendő pár gyarlósága és a templomi helyszín fensége, a reggeli készülődés [...]
Mennyit lehet kérni a JM Lab Symbol 12 hifi hangfalaimért?
Nagy felújítás lesz nálunk a nyáron, a nappalinkra majd nem is lehet ráismerni a végén, bár most az elején se nagyon…
Ugyanis muszáj volt – a majdani helye miatt – a régi típusú tévénket újra, laposra cserélni, vállalva a nép ellensége bélyeget is!
Hogy miről is van szó? Szabályosan nép ellenségének kiáltották ki a médiumok a lapos, korszerű tévék magyar vásárlóit, [...]
Bútorboltban
Üveglapos asztalt nem veszünk – mondja határozottan az asszony, majd hozzáteszi az okot is: ha eszem, nem akarom nézni a lábam!
Rábámulok, mert szokatlan tőle az asszociációk ilyen végtelenül szabad áramlása, éppenhogy a realitásérzékére van a legnagyobb szükség a kapcsolatunkban – épp elég teher az én röpködésem a fogalmak, érzetek világában, igenis lássuk azt a lábat, amely [...]
El Camino
Az El Camino egy nyolcszáz kilométeres zarándok út, Spanyolország északi részét szeli át. Napjainkban nem csak hívők, hanem mindenféle más népek is nekierednek, hogy rátaláljanak valamire, ami bennük él, csak még nem találták meg. Vagy ki tudja miért…
Na, persze nem én indulok neki, nem ettem meszet, hanem a nagyobbik lányom. Ő a mészevő most a [...]
Valutaváltó kedvezménykártya helyett trójai vírus jön
Most majdnem a haszonlesés áldozata lettem. Annyira mondják a net pénzügyekben jártas népei, most kell megvenni a nyári eurót (sőt egyesek szerint a télit is!), hogy rá is mentem az exclusive change hálózat oldalára.
De nem elégedtem meg a viszonylag jó áron kínált pénzzel, hanem élni akartam a néhány szokványos adatom fejében beígért kedvezménykártyával is.
Nyomtató bekapcs, adatok pötty-pötty, kérem [...]
A kilencszázalékos város
Mottó: “… a társadalmi kapcsolatok tudatos építésének, alakításának célja abból a meggyőződésből kiindulva, hogy nélküle nem sikerül növelni az itt élők magabiztosságát, öntudatosságát, együttműködési készségét…”
(Régió- és településmarketing, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Bp. 2002. – 139. old.)
Ha egy város vállalkozóinak a városhoz és a várost vezető erőkhöz kapcsolódó kohézióját mérni lehet, akkor abban a számban [...]
