VAN KÉPÜNK HOZZÁ - fotó

Fotó: Budapest

VAN KÉPÜNK HOZZÁ 2. - fotó

Fotó: Pécs

NÉZZE MEG AZ EMBER - videó


Háttér ehhez a harkányi archív filmhez: Miért tegyünk videót a honlapra, blogra?

Miről álmodik a lány? IX. Pécsi Esküvő kiállítás és Vásár

Esküvő kiállítás, PécsPécs,
2009. január 10-11.

A IX. Pécsi Esküvő kiállítás és Vásár rendezvényére 2009. január 10-11.-én kerül sor Pécsett, a Laubert Dezső Városi Sportcsarnokban.

Mint azt a kiállítást szervező Ferenczy Tamás ügyvezető igazgató (Fair- Expo Kft.) elmondta, az igény folyamatosan nagy a kiállítás iránt, a közönség pedig változik minden évben, hisz újabb jegyespárok érdeklődnek a rendezvény után. Sőt, a leendő házaspárok egész évben érdeklődnek az esküvő kiállítás után, hogy pontosan mikor lesz, hol és mennyire fedi le a város, a megye kínálatát. 
- Az idén is több, mint 70 résztvevő vesz részt a pécsi kiállításon, a látogatók száma az elmúlt évben megközelítette a 4000 főt, reményeink szerint ez 2009-ben is így lesz - teszi mindehhez Ferenczy úr.

Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásár programja

A kiállítás programjaként divatbemutatókra, zenekari fellépésekre kerül sor, valamint az értékes nyeremények kisorsolására sem maradhat el.

Az idei vásárról még azt is megtudtuk:

- az esküvőhöz kapcsolódó szolgáltatók mind képviseltetik magukat, vagyis az esküvői ruha szalonok, éttermek, fotóstúdiók, rendezvényszervezők, utazási irodák

- 2009-es kiállítás újdonsága, hogy nemzetközi cégek is szerepeltetik magukat.

Ha részletesebben is érdeklődik a rendezvény iránt:
Lev. cím: 7603 Pécs, Pf. 31.; T./fax: 36-72/213-032.

***
Egy kis plussz: Elég jól ismered - e a partnered?

«vissza

ajánló


Kerttervezés, kertépítés, kertgondozás | Pro Natura Kert

Kerttervezés, kertépítés

Hotel Pécs hotel kép | szállás 120 x 120 pixelen

Hotel Pécs

 





Kérdőív
Melyik településen érezte magát a legjobban, amikor ott kirándult? (Szállás-hotel, étterem, városkép, tisztaság, emberek, vendégszeretet.)
Budapest
Debrecen
Eger
Győr
Harkány
Pécs
Siklós
Ópusztaszer
Sopron
Szigetvár
Mohács
Szeged
Szentendre
Visegrád
Miskolc


Eredmény

| JOGOK | IMPRESSZUM | MÉDIAAJÁNLAT | HÍRLISTA | Jóljárok.hu ® Copyright 2004. Apróhirdetés, képeslap, blog, hírek, céghírek, hirdetés, szolgáltatóház, videó, fotó, linkek, linkgyűjtemények.
Kiadó: Bognár Stúdió Online marketing Pécs - Budapest Fk.: Bognár László | Keresőoptimalizálás, seo blog
Social Media: Jóljárok.hu Magazin Facebook ; Bognár Stúdió Facebook ; Bognár Stúdió Twitter