Idén sem marad el a Karácsony

Dániában valami Mikulások

Nemzetközi Mikulás Kongresszus

A Nemzetközi Mikulás Kongresszusról a napokban hazaérkezett Pécsi Mikulás tájékoztatta a Jóljárok Magazint, hogy minden bizonnyal idén is lesz karácsony, – persze ehhez meg kell várni, hogy kedvezően alakuljanak a körülmények.

A dániai Bakkenben minden nyáron összegyűlnek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Nemzetközi Mikulás Kongresszuson első alkalommal képviseltette magát magyarországi vendég, a Pécsi Mikulás. A nyári Mikulástalálkozó és a július végi ünnepség idén 60. alkalommal került megrendezésre a Koppenhága melletti településen.

Mikulás felvonulás - Jóljárok Magazin
Mikulások felvonulása Bakkenben

A Mikulás-eseményt sok évvel ezelőtt egy igazi showman álmodta meg, melynek témája a karácsony ünneplése nyár közepén. Az esemény kitalálója minden idők egyik legnagyobb szórakoztatója és varázslója, Christian Nielsen, az úgynevezett “Tribini professzor”, aki életre hívta a Világ Mikulás Kongresszust, amely 1957 óta minden évben megrendezésre kerül Bakkenben.

Nemzetközi gyermekünnep

A Világ Mikulás Kongresszus Bakken egyik híres gyermekünnepévé vált. Azóta nemzetközi rendezvénysorozattá fejlődött, ahol a Mikulások a világ minden tájáról találkoznak, megbeszélést folytatnak a mikulásipari dolgokról és ünneplik a karácsonyt, a Mikulás-ünnepet, és az együttlétet. A Mikulások felvonulnak Bakkenben, és Koppenhága belvárosában is. Idén több mint 120 férfi és női Mikulás és az ünnepkörhöz kapcsolódó szereplő (Pixi, Alf, Nisse…) találkozott s Dániából, Norvégiából, Grönlandról, Franciaországból, Japánból, Németországból, Hongkongból, az Egyesült Államokból, Angliából és számos más országból érkeztek résztvevők, – tudtuk meg a Pécsi Mikulástól.

A Mikulások azért jöttek össze, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek és találkozzanak kollégáikkal. A kongresszus négy szórakoztató napja alatt a Mikulások és családjaik Bakkenben tartották az eseményt, de ellátogattak Koppenhágába is, hogy meglássák a Kis Hableányt, részt vegyenek egy hajókiránduláson, sétáljanak a Strøget-en, és részt vegyenek Bakkenben a Bellevue partján éves sósfürdőzésükön.

Mikulások fürdőzése - Jóljárok Magazin
sós fürdőzés

Versenyeztek egy szakmai akadály- és világversenyen, és megszervezték a gyerekek számára a karácsonyi fesztiválokat, de természetesen együtt ünnepeltek Bakken boldog látogatóival is.

Éves rendes kongresszus – magyar Mikulással

A Világ Mikulás Kongresszus – Tribini professzor kezdeményezése óta, – minden évben összehívja a Mikulásokat, hogy az ünnepi szezonon kívül a különböző kultúrákból származó Mikulások találkozzanak, s tapasztalatokat és ismereteket cseréljenek egymással, valamint örömet szerezzenek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A világhírű rendezvényt Bakken szervezi a Dán Mikulás Szervezettel közösen, amely nem csak a Mikulásokat és családjaikat, hanem a dán és a nemzetközi médiát, valamint a világ minden tájáról érkező szeretetteljes, karácsonyi látogatókat is vonzza.

Az eseményen Magyarországot a Pécsi Mikulás és segítője képviselte. A Pécsi Mikulás és a Kölyök Tanya Alapítvány hagyományos hazai eseménysorozata a karácsonyi ünnepkörben a Mikulásvár, és a Mecseki Mikulás Találkozó.
A Pécsi Mikulás blogja: Mikulás blog

“Idén sem marad el a Karácsony” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Jó egyszerre ennyi Mikulást látni Pécsett is. A gyermekek biztos örülnének!
    Jó, hogy van Pécsi Mikulás, de vajon van-e Pécsi Ördög?

  2. Ördögöd van, tényleg jó ennyi Mikulást látni 🙂
    Pécsi ördög pedig nyilván van, elég ha ránézel a város adósságállományára!
    A pécsi Mikulás viszont büszke lehet a teljesítményére – mindazért, amit külföldön tett (képviselve Magyarországot), mind pedig a pécsi akciói miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük