Iskolapélda: tényleg bezárták a Janikovszkyt

Nem lesz vele több gondjuk

2011.05.20. Budapest, Erzsébetváros
Hiábavalónak bizonyult a szülők és a tanulók tüntetéssorozata, ami ma is folytatódott az önkormányzati döntés színhelyénél – bezárták a Janikovszkyt.

Vagyis Budapest VII. kerületének képviselő-testülete mai rendkívüli ülésén döntött: bezárja a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnáziumot – adja hírül a Magyar Távirati Iroda.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a kormánypártok a gyermeklétszám csökkenésére hivatkozva támogatták, míg az ellenzéki politikusok ellenezték az iskola bezárását.
Fájdalmas tapasztalatunk lehet, hogy hosszútávú szakmai tervek helyett politikusaink folyamatosan ezt a “játékot” űzik. Amikor hatalmon van valamelyik erő, akkor “ésszerű döntéseket” akar hozni a csökkenő gyermeklétszám indoka alapján, ellenzékben viszont ráébred a kultúra, az iskolázottság nemzetfenntartó erejére, s úgy tekint minden rendű-rangú iskolára, mint kitörési pontra!

A Janikovszky esetében külön történet zajlott az interneten is, hiszen a bezárás elleni tiltakozásban szerepet kapó iskolai honlap egyszer csak lekerült a világhálóról.
Így a VII. kerületben az eddigi öt önálló iskola helyett négy épületben három marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük