Káplár László Jó Ember Díj 2010: kiadták

Káplár Laci díja

Káplár László Jó Ember Díj 2010 - Jóljárok Magazin Káplár Lászlóra, az MTI hét évvel ezelőtt, ötvenéves korában elhunyt Baranya megyei szerkesztőségvezetőjére emlékeztek április 17-én, szombaton barátai, kollégái, családtagjai a pécsváradi várban, ahol átadták a 2010. évi Káplár László Jó Ember Díjat is.
Az újságíró emlékét őrző alapítvány Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idején adja át évről évre a nevét viselő elismerést.

Az emberi kezet ábrázoló díjat Judit Hagner, Németországban élő szobrászművész alkotta.
Ez évben – tizenkilenc jelölt közül – a kaposvári Gulyás házaspárnak, Gulyás Jánosné Ilonának és Gulyás Jánosnak ítélték az elismerést.

Gulyás Jánosné Ilona saját módszert fejlesztett ki arra, hogy az ének-zenei nevelés miként segítheti elő a sérült személyiség fejlődését, és e zeneterápiával halmozottan sérült gyermekeknél ért el figyelemre méltó eredményeket.

Gulyás János több évtizede áll a kultúra szolgálatában – egykor művelődési központ igazgatójaként, jelenleg hajléktalanok és rászorulók önzetlen segítőjeként. A kultúra terjesztésére szentelte-szenteli egész életét, akármilyen közegben is volt és van.

Emberségük példával szolgálhat mindenki előtt.

A megemlékezés résztvevői a pécsváradi vár lovagterméből a Zengőre mentek, s a bimbózó bánáti bazsarózsák társaságában emlékeztek meg a névadóról.

*
A Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke Bandi András (Pécs), tagjai: Borsós István (Pécs), Králik Ivánné (Siklós), L. Csépányi Katalin (Kozármisleny), Tárkányi Béla (Debrecen).

A Káplár László Jó Ember Díj eddigi kitüntetettjei:

2006 – Káplár László posztumusz

2006 – Dr. Rideg Lászlóné (Pécs, Szociális Háló Egyesület)

2007 – Varga Ilona (Budapest, Magyar Rádió)

2008 – Pécsi Géza (Pécs, Kulcs a muzsikához)

2009 – László Károly (Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron színház)

2010 – Gulyás Jánosné és Gulyás János (Kaposvár)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük