Pécsett az adóemelés ellen tiltakoznak a vállalkozások

Az adóemelés ellen a vállalkozások

Pécsett több, mint száz vállalkozás kezdeményezte az érdekvédelmi szervezeteknél, így a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara testületeinél egy tiltakozó gyűlés összehívását az építmény és telekadó emelésének ügyében.
A rendezvénynek a kamara helyet is ad, így arra 2012. március 29-én 18 órakor sor kerül.

A pécsi vállalkozások vidékén régóta tapasztalható a feszültség. A belvárosi bérleti díjak, a belvárosba “beeresztett”  – s a kisboltok körében csődhullámot generáló – óriási bevásárlóközpont, az Európa Kulturális Fővárosa program alatt lezárt belváros, a térséget két évtizede sújtó gazdasági leépülés mind-mind fokozta a teljesítmények csökkenését, az ellehetetlenülést.
Ehhez olyan jelenségek is társultak, mint az a tény, hogy Pécs város megrendeléseinek zöme nem pécsi vállalkozásokhoz, hanem külsőkhöz jut, magyarán a város jószerével csak nyírandó birkának tekinti a helyi vállalkozókat.
A két nap alatt, minden egyeztetést nélkülözve megalkotott városi adóemelések megint kiverték a biztosítékot!
Így kerül sor a tiltakozó gyűlésre, amelyre a város vezetőit is meghívták.
A rendezvény felett atyáskodó kamara hangsúlyozottan pártsemleges rendezvényt vízionál, amely során a múlt és a jelen is szerepet kap, s MINDEN politikai erőnek akarják megfogalmazni a vállalkozói érdekeket!

Részletek a kamara honlapján: Pécsi adóemelés elleni tiltakozó gyűlés

***

Korábbi, kapcsolható hír: Kötelező kamarai regisztráció

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.