2014 a magazinunkban: tisztább, szárazabb érzés

2014-ben is széles témakörben, céghírek sokaságával jelentkezett a Jóljárok Magazin.

Lady a Lady Moletti honlapjárólEgy pillantás az évre. 2014 tisztább, szárazabb érzést hozhatott magazinunk látogatóinak. Céghírek – mondtuk, és tényleg nyújtottunk 2014 évében számos, cégekkel kapcsolatos, de közérdeklődésre számot tartó hírt.
Egyebek között bemutattuk a Lady Moletti honlapját és webáruháza szezonváltó ruhakölteményeit, s ezzel egy széles réteg igényeit elégítettük ki.

Kereskedelem

Mintha szégyenlős volna a ruhaipar és a kereskedelem, ritkán láthatunk bő ajánlatokat a molett nők számára.
Szóval pótoltuk ezt: > Lady Moletti, molett divat

Oktatás, képzés

Aztán hírt adtunk a CLIPS Nemzetközi Fodrász Iskola tanfolyam nyitásáról, mert ez is közérdeklődésre tarthatott számot. Ugyanis az OKJ-és bizonyítvány mellett a CLIPS igyekszik tanulói számára segítséget nyújtani az elhelyezkedésben is. Végzett tanítványaik egy része ma már külföldön dolgozik. A CLIPS Akadémiától tudjuk azt is, milyen > Egy fodrász élete.
Sőt még arra a kérdésre is választ kerestünk: mikor fogok meggazdagodni és híres fodrásszá lenni?

Szolgáltatás

De igyekeztünk a háztartási gondok leküzdését is segíteni.
Mit tegyünk, ha eldugul a csap? Azonnal kell-e hívnunk vízvezeték szerelőt vagy duguláselhárítót, avagy magunk is tehetünk kisérletet a hiba, a nagyobb baj elhárítására?
> Segítség, eldugult a mosogató!
Persze nagyon férfias témák is elő kerültek, például az autóbérlés, a sofőrszolgálat témájában, de talán még a SEO, vagyis a keresőoptimalizálás feladatait is ide vehetjük.
Az év vége a Google Pingvin frissülését követően alapos helycseréket indukált a keresőtáblán. Persze a honlapok minőségét figyelő Google Panda sem tétlenkedett, sőt a térképes találatok sorrendjéért felelős Galamb is meg-meglengette a szárnyát. Óvtuk Önöket a keresőoptimalizálás során elkövethető egyik gyakori hibától, a duplikációtól.
Bemutattuk a Koala Autorent autókölcsönző vállalkozást, amely arról nevezetes, hogy ernyőszolgáltatással is rendelkezik, a Sofőröm Sofőrszolgálattal.
> Koala Autorent: autókölcsönzéshez információk

Lakáskultúra

És persze ami mindenkit érdekel: a lakáskultúra. Tapéta, függöny, bútorszövet és lámpák, csillárok minden mennyiségben! A Fénymánia Lámpa és Csillár stílusok segítségével mutatta be termékeit:
> Fénymánia: a klasszikus stílus
Na, és persze az energetikai tanúsítvány ügye: kell, vagy nem kell és akár igen, akár nem, vajon mire jó? Tapasztalatok az energetikai tanúsítványok terén
És az ülőgarnitúrák, a kanapék világa, ráadásul igen baráti áron, vagyis outlet áruházból. Igencsak impozáns a kínálat az ABútor Outlet áruházban Budapesten.
Termékeik zöme Németországból származik, hibátlan, kifutó típus – innen az olykor meghökkentően jó ár.
> Jó ötlet a kanapé outlet
És még mennyi minden volt…

Linképítés és bizalom

A KERESKEDELEM nevű linkkatalógus bevezetése kapcsán: a bizalomról

Linkbuilding

Most, hogy a KERESKEDELEM elnevezésű linkkatalógust útjára engedem, érdemes talán megosztanom a tapasztalatomat a bizalomról.
Vajon helye lesz-e ebben a katalógusban a neve sincs vállalkozásnak, amely akkor állna készségesen rendelkezésünkre, ha elveszítettük a kulcsunkat, s szakértelmét a mi ajtónk pájszerrel történő kifeszítésével akarná kamatoztatni?! Se telephely, se cégjegyzékszám, se semmi, csupán egy mobilszám, amelyen hívhatjuk.
Gyártás, kereskedelem, egy-egy szolgáltató működése, sőt a vevővel kapcsolatos bizalom elengedhetetlen feltétele bármiféle működésnek.
Egy vállalkozás működésének és egy gazdaság, sőt egy társadalom működésének is.
A bizalom persze nem csak spontán alakulhat ki, hanem bizony ezt a bizalmat úgy kell kialakítanunk, megszereznünk és megőriznünk is.
Ugyanez vonatkozik a közvetítésre vállalkozókra is.

A linképítés a keresőoptimalizálás eszköze is

Éppen ezért egy linkkatalógusnak is igyekszik az ember bizalmi légkört teremteni. Lehetőség szerint ismert, elismert, ellenőrizhető vállalkozásokat szeretne látni a linkkatalógusokban, színvonalas honlapokat, amelyek szépek, hatékonyak, jól keresőoptimalizáltak, értékes portékát, terméket, árut, gondolatot kínálnak nekünk.
Eleve bizalmat gerjeszthet, ha a cégnyilvánosságról szóló szabályok nélküli honlapok, webáruházak nem kerülnhetnek egy linkkatalógusba.
Megnyugtató lesz, ha az ott kínált honlapok nem terjesztenek vírusokat, mert az ilyen honlapok sem kerülhetnek a katalógusunkba.

Persze egy katalógus akkor sem gerjeszt bizalmat, ha csak két-három, és akkor sem, ha sok száz vállalkozás szerepel benne.
A katalógus neve és a releváns honlapok kapcsolatáról talán nem is kell beszélnem.
Ha ügynökség kér linket az ügyfelének, nyugodt lehet afelől, hogy nem esünk neki e-mail özönnel az ügyfelének, hogy elcsábítsuk vagy más ajánlatokkal tömjük tele a postaládáját.

A Jóljárok Magazin nem árusít pénzért linkeket és a visszalink (backlink) sem kötelező. Elvégre a látogatók kiszolgálása a cél – hogy a látogató megtalálhassa az általa keresett kínálatot!

Linkgyűjteményeink várják Önt!
Folyamatosan ellenőrizzük, karban tartjuk azt a néhány linkgyűjteményt, amit a portálon kezelünk.
Ma még a Kereskedelem nevű a legsoványabb, de biztosra veszem, hogy hamarosan “pocakja” lesz!

Itt találja:

> Kereskedelem linkkatalógus

*****
Nálunk apróhirdetését is ingyen feladhatja. A tipikus apróhirdető hibák:

> Apróhirdetés: tipikus hibák. Amikor sejtelmeket bájtokba búgnak

Internetes információk a vásárlásban

Internetes információk a vásárlásban Magyarországon. Lemaradásban vagyunk Európához viszonyítva.

Vásárlás előtt internetes böngészés

Bár a többi európai országban nagyobb arányban támaszkodnak a vásárlók az internetről beszerzett információkra, azért Magyarországon sem jelentéktelen a számuk.
A Nielsen piackutató nemzetközi felmérése szerint, amely reprezentatív mintákon készült nemre és korra vonatkozóan, a legtöbb hazai vásárlást a szórakoztatóelektronikai termékek csoportjában előzi meg internetes tájékozódás. Míg hazai arányuk 32%, addig a többi országban már 48%-nál tartanak.

Az elektromos háztartási gépeknél 31% a hazai piacon az előzetes tájékozódás, míg a szórakozás 26, az utazás 23, az élelmiszerek és az italok beszerzése 20 százalékkal részesedik.
Érdekes, sőt inkább figyelemre méltó, hogy külföldön már a vásárlók 73 százaléka osztja meg az interneten a beszerzett áruval kapcsolatos tapasztalatait, észrevételeit. Nálunk ez az arány még csak 59 százalékos, de a külföldi példák jól mutatják az irányt – tudhatjuk meg az MTI közlése alapján a Nielsen kutatásából.

Új SAMSUNG üzlet Pécsett

Új SAMSUNG üzlet Pécsett | A Kereskedők Háza emeletén

A pécsi SAMSUNG üzlet

Új SAMSUNG bolt és webáruház PécsettÚj üzlet – régi kereskedőtől avagy bővülő kínálat a Kereskedők Háza emeletén. A SONY mellett immár a SAMSUNG kínálata is megjelent. A pécsi Kereskedők Háza emeletén immár húsz éve működik egy vállalkozás, amely a minőségi szórakoztatóelektronika fellegvárának számított és számít a Dél-Dunántúlon.A régebbi generációk a Hi-Fi Galéria nevet őrzik fogalomként, az ifjabb nemzedékek pedig SONY Center néven emlegetik az ES. Elektronika Kft. szórakoztatóelektronikai üzletét.
A régi üzlet mellett mostantól egy újat is találunk, ugyanazon tulajdonos kezében, vagyis az új, a  SAMSUNG termékeket kínáló bolt a régi üzlet által kiharcolt elismertséggel startol.
A kínálat így most két irányban is bővül. A nagy múltú SONY mellé, a Kereskedők Háza emeletén most felsorakozik a világszerte ismert dél-koreai SAMSUNG is, ám nem csak a szórakoztatóelektronikai termékeivel, hanem a  háztartásigép kínálatával is.
Az új üzlet – a magyar vállalkozásokat tömörítő Klub Media tagjaként – csakis a SAMSUNG termékeit fogja kínálni.
Ahogy most látjuk: az áruk sora már az üzlet előtt kezdődik, a gyönyörű, modern, formatervezett  hűtőszekrények látványával. Aztán szemben mindjárt egy hangvezérelhető televízió, mellette monitorok, digitális fényképezők. Beljebb bemutatóállványon ECO-BUBBLE mosógépek, arrébb porszívók, majd mikrohullámú sütők.
A két évtizedes szakértelem most lehetővé teszi, hogy két világmárka azonos típusai közül a vásárló a számára megfelelőbbet választhassa ki!
És azt talán mondanunk sem kell: a választék interneten át is megjelenik és onnan is megrendelhető – www.klubmediapecs.hu.
Klub Media Pécs, Rákóczi út 46. (Kereskedők Háza). T.: 72/333-137.
Nyitva tartás: H-P 9-18; Szo: 9-13.Honlap:  Klub Media Pécs SAMSUNG szaküzlet és webáruház

Online vásárlás: beindult Magyarországon is

Online vásárlás: beindult Magyarországon is | A rendszeresen netezők 61 százaléka vásárol a neten

Online vásárlás: beindult Magyarországon is

A rendszeresen netezők immár 61 százaléka vásárol is a neten – tudhatjuk meg a KutatóCentrum legeslegfrissebb felméréséből. Egy évvel ezelőtt még csak 48%-ot mértek, de lám, számottevő lett a növekedés.
Ám az is igaz, hogy az online vásárlóknak mindössze kevesebb, mint a harmada fizet bankkártyával.
Vagyis a bankkártyával fizetők aránya nem változott 2010-hez képest – tudhatjuk meg a Kutató Centrum MTI-hez eljuttatott “E-Shopping Report” című, évente megismételt felméréséből.

Persze az arányok településtípusonként változnak. A budapestiek “merészebbek”, ötven százalékuk használ online vásárláskor bankkártyát, a kisebb városokra a 23, a falvakra a 17% a jellemző.
Az e-boltok vásárlóinak 77%-a készpénzzel fizet a kiszállítónak, a futárszolgálatnak ill. az utánvétel alkalmával.
Györfi Anna, a kutatási projekt menedzsere azt is “elárulta”, hogy a vásárlók jellemzően 10.000 és 40.000 Ft között költenek alkalmanként a weben, ritka a 100.000 Ft-os vásárlási tétel. Tavalyhoz képest az egy-egy vásárlóra jellemző vásárlási összeg nem változott, az össz növekmény a nagyobb számú vásárlónak tudható be.
Az “E-Shopping Report” felmérés egyébként reprezentatív felmérés a 18-64 éve közötti magyar lakosságra vonatkoztatva.