Energetikai tanúsítvány – mire figyeljek energia ügyekben

Energetikai tanúsítvány – mire figyeljek. Energiatanúsítvány: amit tudni érdemes

Energetikai tanúsítvány – mire figyeljek

Energetikai tanúsítvány

– Létezik olyan, hogy ne lenne jó egy energetikai tanúsítvány? – kérdezem Józsa Péter építőmérnöktől.
– Ha megfelelő jogosultsággal rendelkező szakemberrel készítteti el, akkor biztosan jónak kell lennie. A számítási metódust a jogszabály pontosan meghatározza, és vannak rá jól megírt programok, amik szintén nem tévednek.
Természetesen előfordulhatnak hibák a felmérésben, esetleg az értékek beírásában, ezért érdemes leellenőrizni amit kaptunk. 

– Hogyan készül az energia tanúsítvány, én is tudom ellenőrizni?

– Számított értékek alapján készül, meghatározzák építészeti és gépészeti szempontból a lakás tulajdonságát. Ön is ellenőrizheti, mert benne kell lennie, hogy milyen kazánnal, milyen téglával, és milyen vastag hőszigeteléssel számoltak. 

– Megvehetem a legolcsóbbat?

– Természetesen megveheti, de itt is számít a minőség. Nem mindegy, hogy egy tanúsító egy energetikai tanúsítvány javaslatot, vagy akár többet tesz a lakása javítására. Mi például árajánlatot is adunk az energiatanúsítványunkhoz, így nálunk azonnal látja mi mennyibe kerül, kiszámíthatja mivel érdemes kezdeni, mi mikor térül meg Önnek.

– Megéri felújítani? Gazdaságossági számítás jár a tanúsítványhoz?

– Valóban vannak olyan felújítások (javaslatok) amik soha nem térülnek meg, ezért egy gyors konzultációt érdemes összehozni az energetikai tanúsítóval, hogy mi az amit valójában javasol, és mennyi idő alatt térül majd meg. Mi minden tanúsítás mellé adunk árajánlatot, és azt is leírjuk, hogy ezzel mennyi energiát spórol meg a jövőben.

– Budapesten és Pest megyében kinél lehet megrendelni?

– Budapesten és Pest megyében az energetikai tanúsítvány honlap oldalon lehet megrendelni, de partnereink révén elérhetőek vagyunk több nagyvárosban is. Pl. Debrecen, Nyíregyháza, Győr, Szeged, Miskolc, Pécs, Székesfehervár területén is rendelkezésére állunk az energetikai tanúsítvány kiállításával.

– Ér ez valamit egyáltalán?

– Igen, én találkoztam olyan házzal ahol egy 250.000 Ft-os beruházással 3 kategóriát ugrott a ház, ráadásul ez a beruházás 1,5 év alatt meg is térült. Mindenkinek javaslom, hogy szánjon rá legalább 10 percet és olvassa el a javaslatokat. Nem titok, lesz olyan, akinek nem érdemes semmihez kezdeni, ha csak szigorúan a megtérülést nézzük. De ki ne akarna jobbítani a környezetén, ki ne szeretne csökkenteni a szén-dioxid kibocsátáson? 

– Mi történik ha nem csináltatom meg?

– Ha nem készítik el akkor szabálysértési vétséget követnek el és akár 50.000 Ft-ig büntethetőek. 2013-tól ellenőrizni fogják visszamenőleg az energetikai tanúsítványok meglétét az adásvételek kapcsán, és akinek nincsen, az büntetésre is számíthat.

– Mikor kell újra csináltatni az energetikai tanúsítványt?

– Az energetikai tanúsítvány érvényessége 10 év. Csak akkor kell újra megcsinálni ezen belül, ha a házon, épületen nagyobb felújítást végeztek. A pontos értékekről érdeklődjön energetikusánál. 

– Miért pont Önök, miért az Innotaut válasszuk?

– Azért, mert mi hosszú távra tervezünk. A jövő legnagyobb problémája az energiahiány lesz. Mi tudjuk hogy folyamatosan szükség lesz ránk és szeretnénk sok jól működő kapcsolatot létrehozni addig is.Készüljön fel most és ne akkor kezdjen keresgélni, amikor már nem tudja fizetni a számlát!
*****
Korábban az energetikai kérdések témájában:

Mérnökök és energiák – mérnöknek lenni jó :-)

Mérnöknek lenni nem unalmas tevékenység. Lám, a kertépítő, a tájépítész, az energetikai tanúsítványban utazó milyen sokszínű tereppel bír.

Az ember azt gondolná, hogy a mérnökök tulajdonképpen logarléces ősök unalmas gyermekei, akik csupán a számok sivár világában érzik jól magukat. A mérnököt görnyedve, rajzasztal fölött vonalzóval és számológéppel a kézben képzeljük magunk elé. Pedig a mérnökök másmilyenek is lehetnek. De még mennyire.

Házunk mérnökei

Az energetikai tanúsítvány mérnöke

A válság múlásával beindult az ingatlan piac. A forgalomba kerülő házak, épületek elvileg már csak energetikai tanúsítvány megléte mellett lehetnének eladhatók-megvásárolhatók. De nézzünk csak az ingatlan hirdetésekre: az energiatanúsítás rubrika számtalan helyen üres vagy a “nincs adat” szöveget tartalmazza. Lehet, hogy ilyen sokan nem ismerik az előírásokat?

Pedig tudunk olyan okleveles építőmérnökről, energetikai tanúsítóról, műszaki ellenőrről, Józsa Péterről, aki mondhatnánk stílszerűen, mérnöki pontossággal adja közre honlapján az energetikai tanúsítványra vonatkozó ismereteket, a jogszabályoktól a beszerzendő dokumentumokon át a munkát elvégzőkig. Ez igazán széles csapás – aligha elég hozzá az egyen-vonalzó.

Műszaki ellenőr

Műszaki ellenőrzés : A hatályos jogszabályok szerint bármilyen építkezéshez ahol több szakma (több vállalkozó) is képviseli magát kötelező a tulajdonosnak műszaki ellenőrt alkalmaznia. Ezt legtöbben egy újabb kötelező pénzkidobásnak tekintik, de egy jó műszaki ellenőr többszörösen is megkeresi a pénzét. 

írja a Műszaki ellenőr, műszaki ellenőrzés honlap.
A webszájt nagyszerű, hasznos részletességgel ismerteti, miért és hogyan, milyen előnyök érdekében kell és érdemes műszaki ellenőrt alkalmazni, műszaki ellenőrzést végeztetni.
Ez egyébként szintén szép, felelősségteljes, nélkülözhetetlen mérnöki munka.

A hőszivattyúk mesterei

Ezeken a hasábokon részletesen mutattuk be a hőszivattyús rendszerek egy élenjáró, budapesti vállalkozását, a SCOP Épületgépészetet:
Hőszivattyús rendszerek profi megközelítésben

Az energiapartnerség mérnök kara

A mérnök persze nem csupán szólóban képes körzőt pörgetni. Elég egy pillantást vetnünk az Energiapartner honlapjára és máris konstatálhatjuk, hogy az energetikában, az energiát használó iparágakban mérnökök tucatjai ismerték fel: összefogásukban testet ölthet valamilyen, mindenki számára hasznos plusz.

Ezek az oldalak nem csak ajánlják a mestereket, hanem bőséges információt nyújtanak egy-egy iparág vagy szakmai ág állapotáról, újdonságairól, a termékekről (pl. a kazánokról).

Fűtésszerelő, gázszerelő, napkollektor-napelem szerelő, klímaszerelő, vízvezeték szerelő vállalkozások mesterei, mérnökei óvják itt az energiát, pontosabban a pénztárcánkat. A klaszterek és más szakmai csoportosulások vitathatatlan előnye, hogy kiszűrik a kétbalkezes mekmestereket, az átverős szerencselovagokat – ezzel is a közönséget szolgálva.

A szép környezet mérnökei

A tájépítő mérnök

Na, és akkor mit is mondhatnánk Dr. Boromisza Zsombor munkájáról, aki a táj potenciálját méri föl, tanösvényeket tervez, figyeli a flórát és a faunát, a vizek világát – hiszen ő tájépítő mérnök. Ráadásul egyetemi oktató, aki tudományos munkát is végez, szakmai cikkeket ír (elegánsabb megfogalmazásban: publikál) és mindemellett vállalkozóként megbízásokat teljesít. Elmélet és gyakorlat egysége süt a honlapjáról. És persze a tájak gyönyörködtető sokszínűsége – a honlap a Budapestet övező vizektől Velencén át a Balatonig vezet minket.

A tájépítő mérnök

Most mondja azt valaki, hogy a tájépítő mérnöktől a tájépítészeti tervezés unalmas és szürke volna…

A kertészmérnök

A Pro Natura Kert ügyvezetője, Prohászka Gábor, például okleveles kertészmérnök. Cége már az Év kertje kitüntető címet is megszerezte. Aligha tekinthetjük a világát sivárnak. A Pro Natura Kert honlapja telis-tele van szebbnél szebb kerttel, fákkal, virágokkal, selymes fűvel, hűs vizű tavacskákkal, csobogókkal. Vajon van-e irigyelhetőbb szakma, mint kertészmérnöknek lenni, fát nevelni, madárcsicsergést hallgatni? A kérdésre alighanem megkapja a választ a kertépítés honlapon.



Bognár László
***
A témához kapcsolódó írások:

3 év tapasztalata az energetikai tanúsítványok terén

Ingatlan értéknövelés energia megtakarítással

Energetikai tanúsítvány – mire figyeljünk

Energetikai hírek – tanúsítás; a Roszatom Pécsett

Tippek a jobb energetikai besoroláshoz

Ingatlan értéknövelése energia megtakarítással

A tájépítész mérnök a tájra tájol

Vajon miért van szüksége a tájnak tájépítész mérnökre? Dr. Boromisza Zsombor válaszol.

Tájpotenciált keres a tájépítész mérnök

A tájnak potenciálja van – olvasom Dr. Boromisza Zsombor tájépítész mérnök, egyetemi oktató honlapján. És elbizonytalanodom.
Az ember azt gondolná, hogy a táj az van, és kész, nem ház az, hogy építész mérnök kelljen hozzá, és a laikus számára az pedig már szinte teljességgel elfogadhatatlan ötletnek tűnik, hogy a tájnak potenciálja volna.
Aki bizonytalan, az jól teszi, ha hozzáértőhöz fordul, s felteszi az igen-igen egyszerű – ezáltal sok interjú alanyt zavarba ejtő – kérdéseit.

Vessük magunkat a tájra

 – Mi a táj és miért kell azt védeni? – teszem fel a kérdést Dr. Boromisza Zsombornak, hátha ő is zavarba jön.

– A táj természeti alapokon, emberi behatásra létrejött elem-együttes, amely esztétikai minőséggel rendelkezik – kezdi a választ mosolyogva, egyáltalán nincs zavarban a „mi a táj” kezdetű provokatívnak szánt kérdésemtől.

– A tájat – folytatja a számos szakmai cikkel is rendelkező tájépítész – összetett környezeti rendszernek kell tekinteni, amelyet nem csak elemeivel kell és lehet jellemezni. A tájak – sokféleségük, karakterük megtartása mellett – hagyományokat és értékeket őriznek, amelyeket, mint más, a társadalom számára fontos értékeket, meg kell védeni.

Csima Péter megfogalmazásában a tájvédelem célja a meglévő táji adottságok megőrzése, a hagyományos tájkarakter, kultúrtörténeti értékek és a kedvező tájképi adottságok védelme. Ez a tevékenység nem csak az örökségvédelem szempontjából fontos, hanem a lakosság identitás tudatának, tájhoz és környezetükhöz fűződő tulajdonosi szemléletének megőrzése, vagy akár turisztikai vonzástényezők fejlesztése miatt is.

– Na, de mi az a tájpotenciál? – kérdem.

– A tájvédelmi tevékenység során nem csak a jelenlegi adottságokra kell koncentrálni, hiszen a táj változása természetes folyamat. Az új fejlesztések, beruházások, a tervezett használat változások nem szabad, hogy a táj hasznosítási lehetőségeit korlátozzák – például egy ipari fejlesztés az üdülési – turisztikai lehetőségeket – ezt jelenti a tájpotenciál fenntartása.

Tájvédelem, ökoturizmus
Természetbarátok: most nem a tájpotenciált keresik 🙂

A gyakorlatban erre elsősorban különböző hatástanulmányok készítésekor adódik lehetőség. Tervek környezeti vizsgálata, értékelése – 2/2005. Kormány rendelet alapján -, vagy előzetes vizsgálati dokumentációk, környezeti hatásvizsgálatok során – a 314/2005. Kormány rendelet alapján – egyaránt szükség van tájvédelmi szakértőre.

Ezekben a tervezési folyamatokban a vizsgálatok magukba foglalják a tájváltozás – tájtörtént, jelenlegi tájhasználat, tájszerkezet elemzését, a táji értékek, tájhasználati konfliktusok, problémák feltárását, valamint a táj- és településkép, tájkarakter feldolgozását.

– És mit csinál a tájépítész mérnök?

– A tájépítész mérnök, tájrendező nem csak a tájvédelem területén kamatoztathatja ökológiai, műszaki, esztétikai ismereteit. A tájépítészeti tervezés tér-léptéke is igen széles skálán mozog, hiszen egyes létesítmények, objektumok szintjétől – például egy pihenőhely, egy tanösvény tervezése-, településrészek szintjén át – mondjuk természetvédelmi kezelési tervek, tavak használatának, arculatának tervezése -, egészen településekre, térségekre készülő tervek léptékig terjed – teszem azt települési környezetvédelmi program, turisztikai fejlesztési koncepció, zöldfelületi rendszer fejlesztése, vízfolyások helyreállítása során.Ha ennél is többet szeretne tudni a tájról, kérem, nézzen rá a honlapomra:> Tájépítészet, tájvédelem, ökoturizmus

***
Még ilyet!

Természetvédelem

Mérnökök és energiák