Vásárdíjat hozott Dunaújvárosból a Pécs2010off

Nagyon is on a Pécs2010off

Weinreich László ötletgazdaDunaújváros, 2009. okt.

A Dunaújvárosi Vásáron bemutatkozó pécsi kezdeményezés, a
Pécs2010off Vásárdíjat kapott. A díj átadásakor elhangzott értékelés alapján a kezdeményezés átfogó képet ad a település marketing lehetőségeinek kiaknázására és a városlakók által az összefogására épülő programok megvalósítására. (Képünkön Weinreich László ötletgazda.)

Mint ismeretes, néhány pécsi vállalkozás és civil szervezet indította el a Pécs2010off eseménysorozatát, melynek célja, hogy a saját lehetőségeikkel is felhívják a figyelmet Pécs városára és a Pécs2010 EKF eseményekre, – valamint a számos OFF programra.

Az alapítók között megtalálható a Pécsi Hálózatok Közössége és a Magyar Áruk Klubja is.

Weinreich László a Pécs2010off ötletgazdája elmondta:
“A program célja koordinálni a “minden, ami Pécs” gondolatkör mentén tevékenykedő szervezeteket, és lehetőség szerint ezeknek teret és bemutatkozási lehetőséget keresni és adni.
A kezdeményezés együtt kiván működni a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt sikeressége érdekében dolgozó szervezetekkel. Kiemelt cél egy több éves fenntarthatóságra épülő,- a városlakókkal együtt megvalósuló korhű jelmezes fesztivál
kivitelezése, melynek aktív előkészítése elkezdődött. A 2010-es évben a törekvés az EKF sikerességét formáló szereplők részére kívánja működtetni a Pécsi Hálózatok Közössége elnvezésű projektjét.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.