Foci: pótselejtező. Mert valami mindig közbejön.

Focilabda: kiszámított eredmények - Jóljárok MagazinEgy kis foci

Nézem a focimeccseket a tv-ben – igényesebbek kedvéért a labdarúgó mérkőzéseket a televízióban -, és közben számtalan dolgot tanulok a szakértői kommentárokból.
Az imént például a mi kapusunkat láthattuk a képernyőn, amint gólokat kap a görögöktől és a stúdió szakmai közegében megtudhatjuk, hogy a kapusunk jól mozgott, jól számította ki, hogy hová kellene a labdának érkeznie, csak irtózatos pech, hogy a labda nem oda érkezett.

A szakértők a labdarúgásról

Ugyanis az a helyzet – mondta az imént a szakértő a stúdióban -, hogy a jobb lábas csatárok az esetek 75%-ában a kapú jobb oldalába, a bal lábasok viszont a kapu bal sarkába lövik a labdát.
(Arról ugyan nem volt szó, hogy a kétlábas focisták általában hová lövik a pöttyöst vagy a mintást, de nyilván oda, amelyik lábukhoz közelebb van a labda az ellövés pillanatában, így az ő lövésük iránya is leolvasható a kapus számára.)

Foci és statisztika

Ez a statisztikai megközelítés, mint a vereség oka, eddig hiányzott az amúgy pazar kifogás halomból, amellyel megszokott vereségeink, kieséseink alkalmával találkozhattam az elmúlt évtizedekben.
Pedig abban volt már számos érdekes momentum, a szándékos mérgezéstől (magyarán szólva fosott a csapat) az ellenfél felvitaminozásán át (Bern, nyugat-németek) egészen odáig, hogy az ellenfél odahaza váratlanul jobban játszott, mint korábban nálunk, hogy csak a legérdekesebbeket említsem.
Ezt az utóbbit Egervári Sándortól hallhattuk és nem hittünk a fülünknek, hiszen a hazai pálya előnye nevű dologról általában közvetlen ismeretekkel rendelkezik a hazai lakosság jelentős része.

Pótselejtező

De mindez már túlhaladott dolog, mert most megérkeztek az idegen mezben előforduló focisták, akik nem oda rúgják a labdát, ahová rúgniuk kellene!
Így aztán tényleg nehéz ám focizni, nem csoda, hogy a balszerencse meg mindenféle ellenerő mellett most pótselejtezőn kell játszania a csapatnak.

Talán meglepő, ha azt mondom – ez így van jól. Meg kell mutatni egyszer, hogy van ebben a csapatban erő és akarat! Hogy végre igazán szurkolhassunk!
***
Még egy kis labdarúgás, még egy kis pótselejtező:
> Pótselejtező

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük