Halpikkely, dugulás, duguláselhárítás

Hal pikkellyel - dugulást okozhat

A horgászat ellensége a lefolyónak?

Duguláselhárítással foglalkozó ismerősöm meséli:
– Rendkívül makacs duguláselhárítást oldottunk meg valamikor tavasszal Érden. Van ott egy remek horgászhely, a háziasszony mesélte, hogy a férje bálnányi pontyokat szokott fogni. A pontyról eszembe jutott egy szintén ravasz és konok dugulás elhárításának emléke, meg az, hogy az én botjaim is lógatásra készen állnak.

Szóval horgászat, hal, dugulás Érden

Kétségbeesett háziasszony telefonál, már hetek óta gluggyog a mosogató, eddig lefolyogatott, de most totál beállt a blokk, a víz rezzenéstelenül áll a lefolyó felett.
Se vegyszer, se pumpa, se semmi.
Megnyugtatom, ígérem, befejezzük az éppen folyamatban lévő duguláselhárítást Budapesten, és utána beugrunk, megnézzük azt az eltömődést.
Út közben hívom állapotfelmérés okán, kérdezem, vimet súrolásra szokott-e?
– Nem – kapom a választ. A mosogatót is csak időnként, nagyobb edények előmosásakor, illetve apróbb, csak öblítést igénylő szennyeződések esetében veszem igénybe, de használok műanyagszűrőt.
– Mennyi mosogatószert használ? – kérdeztem.
– Nem sokat, sőt, mosogatógépem van – feleli.
– Folyékony mosogatószer?
– Igen.

No, gondoltam, íme ismét egy rejtélyes dugulás…
Odaérünk, belenézünk a mosogatóban pangó vízre, rögtön szemet szúrt, hogy a vízben apró, meg-megcsillanó valamik úsznak.
– Ki pecázik a családban? – kérdezem az asszonyt.
– A férjem – válaszolja.

Horgász - Jóljárok Magazin
A férj, aki sporthorgász, gyakran szokott horgászni

– És merre fogja a compót? – merthogy a jellegzetesen apró pikkelyeket a mosogatóban álló vízben nem lehetett összetéveszteni mással.

A nő nem árulta el, amit nem csodálok, mert a compó ritka fajta, vérbeli küzdőszellemmel megáldott, a sporthorgász számára igazi kihívás.
Szinte a nyakamat mertem volna tenni rá, hogy a pikkely is ludas a dugulás dolgában. Mert a pikkely ravasz jószág, ha sok van belőle, remek összmunkával olyan stabil torlódást tud produkálni, hogy pillanatok alatt beszűkítik a lefolyó keresztmetszetét, főleg, ha eleve volt valami kis akadék a csővezetékben. Szépen leülnek a mederben, fel-felkeverednek, de satnya víznyomás semmit nem ér.

A duguláselhárító munkához lát

Szifon leszerel, a tartály tele pikkellyel.
– Igen-igen, belemostam, eddig még soha compót, olyan aprók voltak nem gondoltam – pirult a hölgy.
Csőgörény elő, spirálfej rá, az kicsit talán kimozgatja. Mit mondjak – nem keveset küzdöttünk, de a dugulás csak nem akart oldódni. A kamera a másik kocsin volt, Győrben volt valami nagy volumenű dugulás, ott voltak a kollégák csatornakamerával diagnosztizálni, elhárítani. Visszajövünk holnap, de azért adjunk még egy esélyt felkiáltással nekiszaladtunk még egyszer.

Vontatjuk vissza a spirált, mi van a fej spiráltekervénye közé akadva? Egy szép nagydarab összeállt, megkövesedett vimdarab… Aha. Szóval vim… Sajnáltam az ügyfelet, mert lebukott, így bevallotta, volt már folyékony súrolószertől dugulás náluk, akkor a férje letiltotta róla, de ezzel lehet a legszebben, leggyorsabban kimosni a mosogatótálcát, hát stikában…
Párszor átküldtük a csőgörényt a lefolyón, kiszedtünk még némi csomót: végül sikeresen megoldottuk az eltömődést.
Búcsúzáskor ajánlottam a hölgynek az ecetet és a szódabikarbónát – a feleségem is ezt használja a mosogatótálca tisztítására, ő pedig megsúgta a compó lelőhelyet – mindketten jól jártunk.

***

Kapcsolódó webhelyek:

A duguláselhárítás témája a Jóljárok Magazinban: