Újra fogy a WC-papír

Legutóbb szeptember elején vizsgáltuk meg, vajon mérhető-e a koronavírus második hullámának erősödésével ugyanaz a bevásárlási láz, amit tavasszal az első hullámnál tapasztaltunk.
Akkor úgy láttuk az internetes keresésekből, hogy a trendek nem mozdultak, nyoma sem volt felvásárlási láznak.

Változott a vírushelyzet, szigorodtak az intézkedések

Ám november elején már napi 100 körülire nőtt a koronavírus fertőzéseiben elhunytak száma, 4-5000-re az új fertőzött polgárok statisztikája.
Ennek nyomán szigorú intézkedések léptek érvénybe, például a szállodák nem fogadhatnak vendégeket (némi kivételtől eltekintve, mint az üzleti út vagy mint a tanulmányok folytatása).
A Google Trends-ben nyomon követhetően az internetes keresések jól tükrözik a változásokat.
Íme, a hotel szóra így alakultak a weben a keresések:

Az elmúlt 5 évben a hotel szóra így kerestünk. Most újra a tavaszi mélypont felé közelítünk.

Egyes televíziós híradók szerint a szigorítások nyomán (kijárási tilalom; csoportosulások korlátozása; maszkviselés mindenütt stb.) beindult újra a felvásárlás, főleg vidéken.

Hirdetés

Ezt némiképp ellenőrizendő újra megvizsgáltam a klasszikus termékek iránti internetes keresések helyzetét, amelyek hagyományosan a felvásárlások centrumában foglalnak helyet:

Liszt, élesztő, konzerv a Google Trends-ben
Liszt, élesztő, konzerv – az elmúlt 3 hónapban azonos szinten mozog

Az ábra szerint egyelőre inkább csak szubjektív érzet lehet a felvásárlási láz érzékelése, mint tömegesen végrehajtott cselekvés.
Egyetlen klasszikus terméknél mutathatok ki növekedést, ez pedig a WC-papir:

A WC-papír keresettség 90 napja
A WC-papír most jobban fogyhat – erre utal a webes keresettsége

Összességében azt mondhatom: a felvásárlási láz terén a lakosság nem ismétli önmagát, elkerüli a tavaszi rohamok lázát!

***
A szeptemberi szemlénk: Koronavírus 2. hullám: van felvásárlás?

A Google Trends eszközéről bővebben itt: Trendek rendje: Google Trends

Korábban a téma magazinunkban: Koronavírus: piacokat szűkít és bővít

És egy cikk máshonnan: Koronavírus kontra szennyvíz

A PÉCSI BLUES KOCSMA MOZGALOM TÖRTÉNETE

Pécs és a blues

Írta: Fekete Kálmán – 2007 november
(Egy megszűnő blogszolgáltató, általam, Bognár László által vezetett kiadványából kimentve.)

40 évvel ezelőtt

    1967-ben a pécsi Széchenyi Gimnázium helikoni Blue Sunshine zenkarának basszugitárosa lettem, az akkori zenekarvezető: Szabó Árpád énekelt és tangóharmonikán játszott. Ebben a felállásban egyaránt játszottunk akkori olasz táncdalokat és pl. a Chicago együttes világhírű I’m A Man c. számát.
 
   1968-ban basszusgitárosként – és egy-két számban énekesként – léptem be a Jam együttesbe, ahol Tátrai Stoni Antal – énekes-gitáros volt a frontember. Saját, magyar nyelvű számommal indultunk az akkori Ki-Mit-Tud Baranya megyei döntőjén, de nem jutottunk tovább… 

Wamp – 20 éve

   1987 szeptemberében Schützenhofer György szólt, hogy Sándor Péter október 23-án blues-kocsmát indít a Kalamáris étteremben.
   Elmentem, és mivel jam session-t hirdettek, beszálltam énekelni, s egy dobozgitáron kísértem magam. Utána szóltak, úgysincs énekesük, maradjak.
   És így kezdődött.
 
   Hangerő problémák miatt két hét után átköltöztünk az Aranykacsa… akkor még nem is annyira étterembe, hanem inkább –kocsmába…
 
Sándor Péter „Teve” is a pécsi zenei élet egyik meghatározó személyisége. Megszámlálhatatlan formációt hozott létre, maga köré gyűjtötte, szervezte a kallódó pécsi rock zenészeket, és mindenkit, aki valamilyen módon a műfajhoz kötődött.   
   Első zenekara a Byblosvolt 1977-ben, ’81-ben ezt követte az Ariel, majd már sikerek felé kacsingatott az SK együttessel ’85-ben, 1987-ben hozta létre a Milleniumi Földalatti Vasút nevű zenekarát. Az SK-ban már szerepelt egy bajszos srác, bizonyos Katona Tamás, aki már akkor feltűnően jól kezelte piros színű Aria gitárját, amely megtévesztésig Gibson Les Paul utánzat volt. Ő is több bandában próbálkozott kibontakozni, még a félig-meddig üzleti zenéléstől sem riadt vissza: 1979-ben a Szabó Árpád vezette Quad-Rock csapattal hakniztak.

 
Az ötletgazda: Sándor Péter „Teve”

   Teve agyában 1986. október 8-án pattant ki a blues-kocsma ötlete. Budapesten ekkor már javában működött a híres-hírhedt Kassák klub, ahol a Hobo Blues Band akkori szájharmonikása, Bodonyi Attila adta elő egy szál gitáros, szájharmonikás ős-blues fordításait. Bodonyi volt az egyik első hazai blues zenész, aki Robert Johnson fordításokat adott elő, de saját megzenésített dalszövegeit is. Kb. 30 éve Ausztráliában él. Ugyancsak ebben a klubban tartotta első blues történeti előadásait Nemes Nagy Péter blues kutató.
   Teve tárgyalt, győzködött, s az első helyszín a Kalamáris étterem lett. A tulaj nem igen tudta, mit is takar a blues-kocsma kifejezés, de honnan is sejthette volna, amikor Pécsett ilyesmi még sosem volt. Valójában session, vagyis örömzenélésnek lett meghirdetve, s a „blues szagra” gyűlt is az éji zenész vad/had.
   Megjelent Stoni, vagyis Tátrai Antal, akivel jómagam már 1968-ban muzsikáltam: egy nyarat lehúztunk Tapolcán, a Tó-Presszóban (az volt a Jam együttes)

 
Első helyszín: Kalamáris Étterem

   Kerek 20 év után, 1987. október 23-án találkoztunk össze a Kalamárisban. A Teve által összehívott alapzenekar a következőkből állt:
   Somlai Gábor –dob,
   Sándor Teve Péter – basszusgitár,
   Katona Tamás – gitár,
   Juhász Gábor – gitár.
 
   Vendégként hárman szálltunk be: Stoni –gitár, Bakó Attila (pár éve meghalt) ének-szájharmonika és jómagam – ének-gitár. Bár az „éneket” inkább így, idézőjelbe tenném… játszottam még zsírpapírba burkolt fésűn.
   Sajnos, két hét után a lakók panaszt emeltek a „hangerő” miatt, ezért búcsúznunk kellett… Akkor még nem sejtettük, hogy ez a panasz milyen jellemző és visszatérő momentum lesz pályafutásuk során…
   Teve ismét nyakába vette a várost, de most már engem is vitt magával, és csakhamar kikötöttünk az Aranykacsa étteremnél. Háber Tamás üzletvezetőt nem kellett sokáig győzködnünk, s alig két hét kihagyás után már ott folytattuk.   
   Juhász Gábor rábeszélésére vállaltam el az énekesi posztot, s a Párizsban élő húgom jóvoltából hamarosan igazi Blues Harpot hozott a posta: akkoriban Magyarországon még nem forgalmaztak kimondottan blues hangolású szájharmonikákat (később is Bécsből hoztunk).

   
Aranykacsa – Szent Blues Szerdák

   Az Aranykacsában beindultak tehát a „Szent Blues Szerdák”, mivel hogy ezt a napot jelölte ki Háber Tamás. Este hattól tízig játszottunk, a szomszédok miatt tovább nem szabadott hangoskodni. Ez jól működött, hamarosan kemény és komoly próbákat tartottunk, Tevénél, a legendás „szódában”. Ez egy félreeső kis sufni volt, udvaruk nyugati sarkában, a fél ország ismerte, budapesti zenészek gyakorta fordultak meg abban a piciny helyiségben. Katona Tamás elsőként egy Peter Green – Eric Clapton instrumentális remekművet tanultatott meg a zenekarral, amelyet mind a mai napig játszanak, a Greeny-t. Majd főleg John Mayall és Eric Clapton számokat tanulgattunk, no meg persze Teve saját számait is, amelyekre, egyelőre ő írta az angol szöveget. Nemsokára tizennyolc-húsz számból álló repertoárral bírtunk, amely már lehetővé tette a három menetes műsort: háromszor negyvenöt perc zene, tizenöt perc szünet.
   Az első cikket ekkor írattam magunkról a Dunántúli Naplóban, ahol kérdezték – és mi a nevünk? Felhívtam Tevét, aki közölte, hogy éppen egy Hamvas Béla könyvet olvas, abban találta Bormester Ignác nevét.

   
Bormester Blues Band

   A következő héten Péter közölte, a fővárosi Casablanca együttesbe hívták, és azonnal átadja nekem a zenekarvezetői posztot. Elvállaltam azt a feladatot, amely kezdetben hiúsággal, ambíciókkal, reményekkel párosult, később azonban mind nagyobb teherré vált számomra, ám ha azt akartam, hogy zenélhessünk, muszáj volt végeznem. (Mindmáig – 2007-et írunk – vállamon maradt ez a, ma már cseppet sem kedvemre való, de „szükséges rossz”…)
 
   Péter ment, én pedig elkezdtem az igen hálátlan zenekarvezetői tisztségem gyakorlását.
   Próbáltam más helyszíneket is bevezetni, attól tartván, hogy az Aranykacsában sem lesz hosszú életű a buli. Így jutottunk el a Vasutas Művelődési Házba, ahol három-négy teltházas koncertet adtunk. Ekkor már visszatérő vendégünk lett Stoni, és érezhető volt némi feszültség: a színpadon egyszerre három gitáros – noha mindhárom más-más stílus elkötelezettje – kicsit sok, pláne, ha egyikük-másikuk nem ismeri a zenei alázat fogalmát…
 
   Eközben az Aranykacsában felejthetetlen bulik sorozata zajlott. Teltház volt mindig, a blues szerdák híre gyorsan terjedt a városban, de vidéken is.
  Juhász Gábor, az apai ágon észt származású, rendkívül érzékeny lelkületű, óriási tehetséggel megáldott zenész. Kilógott a bandából, bevallottan nem a blues volt kedvenc műfaji ága, hanem a – jazz. Amíg édesanyjával Pécsett laktak, többször jártam fenn, harmadik emeleti kis lakásunkban, ahol minden a zenéről szólt, Gábor órákig játszott nekem, tanítgatott, magyarázott, rendkívüli elhivatottsággal. Gondolatban ő már a fővárosban járt, készült a konzervatóriumba.

Stoni…

   Mielőtt felvették, elkövettünk vele szemben egy nagyon nagy emberi hibát: Stoni javaslatára Katona Tamással raportra hívtuk szegény Gábort, ahol közöltük: megválunk tőle. Ami magyarul ugye annyit tesz – ki vagy rúgva… Tipikus „vörös khmer” eljárás volt részünkről, kezet foghattunk volna Pol Pottal: kirúgtuk azt, aki jóval nagyobb zenei tudással bírt nálunk…
 
   Aztán bevettük a csapatba Tátrai Stoni Antalt, aki egy zeneszerző őstehetség, zseniális zenei érzékkel, nagyszerű énekes, de sajnos, sorsa megáldotta egy jó adag összeférhetetlenséggel… és ezzel kezdetét vette a Bormester Blues Band bomlása: a szokásos zenész ellentét csak egyre gerjedt, immár két erős gitáros egyéniség vívott szerdánként egymással (ego-? és) gitárpárbajt: Katona Tamás és Stoni.
   Utóbbi ráadásul valódi frontember ambíciókkal is bírt, hiszen jól énekelt (ás énekel is mind a mai napig!)
   Mindebből a közönség vajmi keveset tapasztalt, Blues Húsvét, Blues Mikulás, karácsonyi bulik, elő- és utó-szilveszteri bulik tették emlékezetessé sok pécsi számára ezt az időszakot. 

  
 Zenekarok születtek…

   Vissza-visszatérő vendég volt Teve, de meghirdettük az állandó sessiont, s így szinte valamennyi pécsi könnyűzenész, üzleti muzsikus, profi és amatőr fellépett az Aranykacsában.
   Csak néhányat a nagy nevek közül: Boros Mátyás dobos (meghalt 2000-ben), Cseke Lajos ének-gitár, Nagy Gyula szaxofon, Kaszás Csaba gitár, Nagy György szájharmonika (ő alapította meg az orvos- és jogi egyetemistákból álló Gyökerek zenekart), Németh István szájharmonika, Percsy „Pepe” Zoltán gitár (Szabó Család zenekar vezetője), aztán megjelent Rudán Joe, akit már akkor fantasztikus énekesként tartottak számon.
Joe egyszer kérte, hadd mutatkozzanak be új zenekarával: ez volt a CODA.
Led Zeppelin és egyéb hard-rock feldolgozásaikkal hamarosan hatalmas közönséget gyűjtöttek maguk köré.
 
   Teve posztján több basszusgitáros is megfordult hosszabb-rövidebb ideig a Bormester Blues Band-ben: előbb Marsi „Marcel” Csaba, aki a CODA-ban is játszott, majd Ferencsik Zoli, alias „Bendzsó” következett, aki Stoni zenekarából igazolt át egy időre.
   Bajban voltunk a basszistákkal, ugyanis akkor már erősen nyomtam a bandát a chicagói blues irányába, ennek a stíluságnak aligha volt itthon művelője, egészen speciális, alapos tudást, gyakorlatot követelő feladat: a shuffle, a boogie, a tucatnyi blues ritmus nem ismert az általános rockzenészek körében, ezt csak megszállott bluesrajongók ismerik, tudják.
 
Egy éves jubileum – kirúgtak.,..
   1988. november 19-én tartottuk a Bormester Blues Band egy éves jubileumi koncertjét az Aranykacsában. A Pécsi Városi TV-t is meghívtuk – örök hála és köszönet Szűcs Imre szerkesztőnek! -, köszöntőt mondott Háber Tamás üzletvezető, aki feliratos tortával kedveskedett nekünk, amelyet Sándor Péter kivételével a teljes alapító csapat vágott fel, hiszen eljött Budapestről Juhász Gábor is.
   A pompás ünnepi hangulat még nem vetített előre a közelgő zenekari vihart: A bajt ezután én is tetéztem: hirtelen ötlettől fogva vásároltam egy használt alto szaxofont, amin úgy kezdtem el „játszani”, hogy valójában nem ismertem sem a hangszert, sem a technikáját… Teljesen érthetően ez meglehetősen irritálta a fiúkat, s amikor 1989 szeptemberében hazatértem adriai nyaralásomból, egy levélke várt, amelyet mind a mai napig őrzök a zenekari albumban.
   Kirúgtak…
 
Attila – kicsi fiam…
   Ekkor már rendszeres kísérőm volt elsőszülött fiam, Attila, aki szinte minden szerdán ott ült és figyelt, csakhamar pedig Juhász Gábor tanítványa lett. Rábeszéltem Atit, szedje össze zenélgető barátait, és megalakítottuk a Kavicsok zenekart, amelyet pár sikeresnek mondható fellépés után maga oszlattam fel… (Néhány Kavicsok próbára eljött Katona Tamás…)
   Közben megtudtam pár hét múlva, Stonival való összeférhetetlenségére hivatkozva Katona Tamás kilépett a Bormester Blues Bandből… Üzentem Stoninak, hogy a nevet ne használják többé, azt hiszem, ekkor született meg a Stoni Blues Band.
 
Kazinczy Blues Kocsma  
   1989. késő őszén Sándor Péterrel újra csak klubkeresőbe indultunk, s a végállomást a Kazinczy étterem jelentette.
 Az idő tájt Pécsett már legalább öt blues, vagy bluesközeli zenekar versengett a közönség kegyeiért: a Nagy Gyuri vezette egyetemi Gyökerek, amely valójában nem blues zenekar volt, inkább a 60-as évek bluesból kinőtt rock együtteseit másolták. Néhány Rolling Stones slágert, Tina Turnert és pl. John Mayall nótákat.
 Teve új bandája, a H.A.S.Z.Ü. (Használt Akkumulátorokat Szétszerelő Üzem), amelyben újra feltűnt Katona Tamás, ellenben már kemény rock-bluest próbált előadni. Tamás meghatározó, hosszú évek gyakorlásával kimunkált, rendkívül egyéni gitárjátéka jóvoltából nekik már több közük volt a blueshoz. Eric Clapton, Robben Ford, John Mayall, James Cotton nótákat játszottak, meglepően jól.
   A Stoni Blues Band egyéni stílust alakított ki, lévén az egyetlen banda az összes közül, ahol a frontember a klasszikus énekes-gitáros, stílusosan mondva: shouter figurát hozta. Ten Years After-es ízű dalokat, Rory Gallagher átiratokat, valamint Stoni magyarnyelvű saját számait játszották, meglehetősen stabil törzsközönségüknek (Jozsó, Vezér Gyuri, stb).   
   Utolsókat rúgó bandám, a Kavicsok pedig jobbára saját szerzeményeimet játszotta, néhány blues feldolgozáson kívül.
   Ám a pálmát vitathatatlanul a Led Zeppelint, Deep Purple-t és általában a hard-rock jeles képviselőit másoló CODA együttes vitte el, amely szintén szerepelt 1989. november 24-én, az Aranykacsa Étterem „2. Éves a Blues Kocsma” nevű rendezvényén, de a hangulat már korántsem volt a régi.
   Ifjoncokból álló zenekarom, a Kavicsok ekkor lépett fel utoljára. Nem volt türelmem a fiammal egykorú bohém suhancok regulázásához, valamint tojtak a klasszikus bluesra, őket sokkal modernebb műfaji ágak érdekelték. Én viszont chicagói-bluest akartam játszani…

PMD születik

   Még ’89. őszén Attila fiammal megbeszéltük, hogy új zenekart hozunk létre, az alábbi tagokkal: Marton Tamás dob, Fekete Attila gitár, jómagam pedig énekeltem és szájharmonikáztam.
   Pepe előtt mégegyszer próbálkoztunk Marcellal, de őt teljesen lekötötte a CODA turnéja. (Ma már hihetetlennek tűnik, de a ’90-es évek elején egy jó vidéki blues banda komoly turnékon vehetett részt…)
 
   1990. február 1-én tartottuk a Kazinczy Blues Kocsma premierjét, amelyre Tevével meghívtuk a Deák Bill Blues Bandet, a CODA-t, a Gyökerek együttest, és persze mi is felléptünk.
   Mi, akik ekkor már új névvel jelentkeztünk: Pécsi Magasfiúk Dalárdája. Névadónk Marton Tamás dobos lett. A Pécsi Dalárda emléktáblája megtalálható a Sétatér mellett, az Apáca utca egyik házának falán. Innen jött Tamás ötlete, a „magasfiúk” pedig kézenfekvő volt: hárman is két méter körüliek voltunk, Major Béla basszusgitáros, Attila fiam és én. Béla még basszerozott velünk néhány emlékezetes bulin, majd bevonult katonának, s ezután több zenésszel próbálkoztunk, mígnem végül összetalálkoztam Percsy „Pepe” Zoltán gitárossal, akit rábeszéltem, hogy vállalja el a basszusgitáros posztot.
   A PMD első hónapjaiban – a tagok egyöntetű véleményére hagyatkozva – felejteni próbáltuk az általam favorizált chicagói bluest, mondván, azt úgysem tudjuk eljátszani. Amiben volt némi igazság, hiszen egyikünk őse sem volt fekete rabszolga… Így aztán a Monkees-től kezdve a Kinks-en át a Grand Funk Railrod-ig mindenféle muzsikát megpróbáltunk eljátszani, de volt már négy-öt saját nótánk is. Még igazi, ízig-vérig eredeti angol dobosunk is akadt néhány hétig, a Yeovilból érkezett, fogyatékos gyermekek gondozását vállaló James Foster személyében. Angliában a Chern’o’ Bill And The Red Hot Reactors nevű bandában játszott. Ám angol dobos ide, saját számok oda, sajnos, a CODA elvitte a közönséget, mi pedig a teljes megsemmisülés szélén álltunk. Ekkor jött Pepe mentő ötlete: játsszunk Doors számokat.
 
Doors-emlékműsor- első sikerünk
   Majdnem négy hónapig szinte kétnaponta próbáltunk a pincében, mire úgy-ahogy összeállt a tizenkét Doors nóta. Akkoriban Pécs legjobb élőzenés rock pódiuma a Gyár klub volt, ahol 1992. március 26-án mutattuk be, nagy hírverés után a Doors emlékműsort, amely teltházas bulit eredményezett, innentől kezdve kezdték jegyezni a PMD nevet. Ezen a bulin találkoztunk Katona Tamással, aki nézőként érkezett, s ott kértem fel, a közelgő I. Pécsi Blues Fesztiválon erősítse csapatunkat.
  
 
Nemes Nagy Péter és a Magyar Blues Társaság
   Ez a fesztivál nemcsak azért volt döntő, mert ekkor már valóban a chicagói blueshoz közeli stílust sikerült zenekarommal eljátszani, de ekkor ismerkedtünk meg a fesztivál műsorvezetőjével, Nemes Nagy Péterrel. A fesztiválnak otthont nyújtó Nevelési Központban az ő vezetésével alakult meg Pécsett néhány hónap múlva a Magyar Blues Társaság. Időközben feladtuk a Doors majmolást: ezzel elvesztettük „doorszos-hippis”, csápoló közönségünk java részét, de sebaj, gondoltuk, ennyit érdemes áldozni a blues oltárán. És jól gondoltuk.
   Mert a már majdnem tisztán blues műsorunkkal az összes nagyobb hazai blues fesztiválon részt vettünk Nemes Nagy Péter befolyása, ajánlása révén. Ezután Dick –mert a szakmában csak így hívják -, sorra küldte a kazettákat, ily módon is bővítve zenei ismereteinket, csiszolva stílusunkat. Katona Tamás állandó tagunk lett, így már ketten gitároztak, Attila fiammal, sőt, időnként még én is gitárt akasztottam a nyakamba, noha ekkor már élénken érdeklődtem a zongora iránt.
 
Kék blues – az első kazettánk  
   Egy teljes lemezalbumnyi saját számunk gyűlt össze, amelyeket Kék blues címmel 1993-ban jelentettünk meg kazettán. Ezen javarészt Bodonyi Attila szövegekre írt, és közösen, de részben Katona Tamás által komponált zenéink találhatók, és egy Rilke vers, amit jómagam zenésítettem meg – A Nap lenyugszik lágyan.
 
 A fesztiválokon való gyakori szereplés, a klub-jellegű koncertturnék sok új ismeretséget eredményeztek. Számos fővárosi és vidéki zenésszel kerültünk előbb baráti, majd munkakapcsolatba: Orosz Andrea énekes a budapesti Mama Killed A Chicken zenekarból, aki másfél évig járt velünk alkalmanként fesztiválokra, és három számot énekel az 1995-ös Szombat esti blues c. CD-nken. Andrea számos tévéfelvételen is látható a PMD-vel.
   Szabó Lacika billentyűs a Deák Bill B.B-ből, külön fejezetet érdemelne: Aranykacsa, stúdiófelvételek, Petőfi Csarnok, fesztiválok, München, Zenta, Belgrád, hogy csak néhányat említsek, ahol fantasztikus, virtuóz billentyűjátékával emelte a produkciót.
   A vidékiek közül kiemelném Pribojszki Mátyás szájharmonikást Békéscsabáról, aki a Szombat esti blues lemezünkön szájharmonikázik. Velük vonultunk tehát 1994-ben stúdióba, és ők játszottak velünk a paksi fesztiválokon is. Vendégzenészeink sora nem teljes: velünk játszott néhány alkalommal a Pécsett orvostanhallgató görög Peter Andrikopulosz, majd az Áfiumban megismerkedtünk Csicsery-Rónay Istvánnal, az USA-ban élő, magyar származású bölcsészprofesszorral, aki két számban énekel és gitározik a Szombat esti blues-on.
 
Ifj. Katona Tamás
   1993-ban Katona Tamás lakásán előjött a kisszobából 8 éves fiacskája, Tomi, és azzal nyaggatott, hadd játsszon el nekem egy számot az apu piros gitárján. Jól van, gyerök, játssz! Rábeszéltem a fatert, hozza el akkori klubunkba, az Áfium étterembe. Ott kezdte…
   Tomika tehetsége nyilvánvaló volt, hamarosan rádió- és tévériportok mutatták be a kis vidéki kölyök tudományát, az írott sajtóban megszámlálhatatlan cikk, stb. jelent meg róla. Klipszerű tévéfelvételeink száma közel kéttucatnyi.
   Részben, de főleg Tomika miatt, egy ideig hívták is a PMD-t klubkoncertekre, újabb fesztiválokra, mert a ’90-esévek első felében Magyarországra is elérkezett – 40 éves késéssel – a Blues Boom. A híres, emlékezetes fesztiválok kora virágzott: Tatabánya, Tatai Jazzkonferencia, amelyen kétszer szerepelt a PMD, és mindkétszer a fesztiválról kiadott válogatáslemezre is került. Négy felejthetetlen fesztivált jegyezhet Pécs, egyet-egyet Majs, Zsámbék, többet Budapest, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Debrecen, de mindegyik közül a legkiemelkedőbb, 2002-ben a jubileumi tizediket ünneplő Paksi Blues, Rock, Jazz és Gasztronómiai Fesztivál, amelyen az elsőt is számítva, még négyszer szerepeltünk.
 
Eb Davis, a New York-i énekes  
   Nemes Nagy Péter a fél blues világgal tartotta a kapcsolatot, blues ismeretségeket kötve, előbb hagyományos levelezés, majd az Internet segítségével. Így lett 1993. őszén levelező partnere a Berlinben élő, New York-i származású fekete soul-blues énekes, Eb Davis, aki 1943. december 25-én született az arkansasi West Memphisben. Dicktől azt kérte, küldjön neki magyar blues együttesek felvételeiből. Három zenekar kazettáját küldte el Eb Davis-nek, a budapesti Takáts Tamás Dirty Blues Band, a Palermo Boogie Gang és a PMD kazettáját.  
   Legnagyobb meglepetésünkre, Mr. Eb Davis-nek a PMD: Kék blues-a tetszett a legjobban. S a kérdésre, hogy miért, azt válaszolta: mert nem másolnak, hanem magyarul játszanak…
   Néhány levélváltás után 1995. június elején hozta el Berlinből Eb Davist, barátunk Markó Tibor, és Dick. Az addig csak levélben küldött tananyag fantasztikusan megszólalt az első közös próbákon. Másnap már utaztunk is a III. Tatai Jazzkonferenciára, ahol megtörtént Mr. Eb Davis első magyarországi fellépése a PMD Blues Banddel, vendégünk volt Somló Tamás szaxofonon. A koncertünket a Magyar Jazz Kutatási Társaság, PMD Blues Band Futuring Eb Davis, Live In Hungary címmel CD-n megjelentette.
   Másnap következett a paksi fesztivál, ahol szintén ebben a felállásban mutatkoztunk be, sajnos, a 18 órai időpontra tette kezdésünk nem volt méltó sem Eb Davishez, sem a PMD addigi munkájához, pláne ifj. Katona Tamás első, nagyközönség előtti bemutatkozásához.
   Eb Davisszel komoly munkához láttunk, 1996. május 31-én – Almási József építési vállalkozó barátunkkal, három hónapi szervezőmunkával – a POTE aulájában létrehoztuk az I. John Bull Pub Supersession-t, amelyre Eb Davisen kívül az alábbi előadókat és zenekarokat hívtuk meg: Pécsről a Klán, Budapestről a Road Kill Cafe zenekart, Somló Tamás, Török Ádám, Takáts Tamás, Muck Ferenc, Jankai Béla, Benkő Zsolt, Rudán Joe zenészeket, Szegedről Tóth Anetta énekesnőt, Békéscsabáról Pribojszki Mátyás szájharmonikást, és a pécsi Sár József dobost. A koncertet a Paksi VTV. rögzítette.
   A viszonylagos sikeren – kb. 500 néző volt – felbuzdulva, Eb barátunknak majdnem két lemezanyagát tanultuk meg, ő pedig szöveget írt néhány saját szerzeményünkre, amelyeket rögzítetünk is ’96 őszén a pécsi Teve Sound Stúdióban. A lemezt akkori polgármesterünk támogatta, de mindössze 50 db-ra futotta a pénzből…
 
Faters & Sons
Néhány évig Apák és Fiúk néven is koncerteztünk, az alábbi felállásban:
 
Fekete Kálmán – zenekarvezető, ének, harp, billentyűsök
Ifj. Katona Tamás – ének-gitár
Id. Katona Tamás – gitár
Fekete Attila – basszusgitár
Somlai Gábor – dob
 
   Ezt még számos emlékezetes fellépés követte Eb Davisszel: Szeged JATE klub, Zenta: Mojo Club, Belgrád: Saint James Jazz-Blues Club, és persze, itthon a Pécsi Napok. De játszottunk vele a VII. Budapesti Rhythm and Blues Festivalon, 1998. március 7-én, Budapesten a Petőfi Csarnokban, ahol közvetlen utánunk lépett színpadra Mick Taylor és csapata. Itt 11 tagú zenekarral kísértük a mestert, Szabó Lacika billentyűzött, és velünk voltak fúvósaink, a pécsi Daneil Speer Brass-ból. Erről is készült lemez és videó anyag.
   Ugyancsak Eb Davisszel marad felejthetetlen emlék a Pécsi Sörfőzde Majálisa, a Paksi Atomerőmű Majálisa, a szekszárdi Zug-ban adott koncert, a pécsi Planetben, az IH-ban, és még jó néhány helyen tartott fellépésünk. Sajnos, sem a város, sem a – nem létező? – hazai szakma nem méltányolta erőfeszítéseinket, sem azt, hogy az országban egyedüli zenekar voltunk, amelynek állandó amerikai, fekete bőrű blues énekese volt. A Pécs TV-nek köszönettel tartozunk, mert a stúdióban három klipet rögzítettek, és számtalan riportot forgattak erről a korszakunkról.
   Mint ahogy ifj. Katona Tamást is úgy kezdték elfelejteni, ahogy ő fejlődött… Ma már szinte csak a volt blues-kocsma tagok, néhány rajongó tudja, hogy él Pécsett egy „kölyök” – már lassan érett férfi -, aki 8 éves korától nyomja a bluesokat, s aki mára a legnagyobbakkal egyenértékű gitáros. Csakhogy Pécsett él…
 
A hanyatlás kezdete…
   Közel ötévnyi, soha nem felejthető együttműködés után 1999 táján kezdett megszakadni kapcsolatunk Eb Davisszel. Ő előrelépést, fejlődést várt volna, s nem tudta megérteni, hogy Pécsett, de az országban is büntetik az igényes könnyűzenét, lassan se klubok, se meghívások, se fellépések nem voltak. Azt meg pláne nem értette, hogy miért vállalunk fellépéseket alamizsnáért? Nehezen tudtam neki elmagyarázni a hazai jövedelmi (v)iszonyokat…

 
Chicago Blues Fesztivál 2000

   Én pedig közben, 2000. június elején Chicagóban jártam barátaimmal. Köztük volt Weinberger Attila (tolmácsom Bukarestből). A háromhetes tanulmányútról szól a Blues Expedíció Chicagóban c. könyvem, valamint az a kétszer 20 perces film, amit a kint készített 8 órányi alapanyagból a Pécs TV összevágott. Van még alapanyag bőven, de arra hivatkozva, hogy nincs pénzük az utómunkára, nem készült több sorozatrész…  
   Chicagói utam tapasztalata röviden: a fekete zenészek alapvetően más attitűddel játszanak: nem a technikai játék, nem a virtuóz hangszeres játék, hanem a zenekari produkció egységessége és érzelmeik zenei formában történő közlése a legfontosabb számukra. Rájöttem, itthon sokkal több alázatra, a zenei iránti feltétlen odaadásra, hűségre, gyakorlásra, munkára volna szükség ahhoz, hogy előbbre lépjünk. Már persze, ha egyáltalán akar valaki előbbre lépni…  
Hazatérve azonban azt éreztem, nem értik, miről mesélek…
 
Ismét kirúgtak saját bandámból…
   Itthon a kudarcok, a reménytelenség és kilátástalanság megviselte a zenekar tagjait, Pécsnek ekkorra már egyetlen igazán bluest játszó zenekara maradt, a – PMD. A bomlasztó hatás nem kerülte el a zenekart sem, személyi ellentétek vezettek a törvényszerűen bekövetkező szakításhoz. Hazatérve hiába voltam fellelkesülve a Chicagóban átélt élményektől, 2000. októberében az egyik próbán Katona Fater közölte velem, hogy billentyűs nélkül akarnak tovább zenélni. Felálltam és közel egy évig nem találkoztam zenésztársaimmal, akikkel addig közel 12 évet töltöttem el. Mindig is tisztában voltam azzal a sajnálatos ténnyel, hogy nem vagyok egy nagy tudású, tehetsége zenész, de talán viszonylag jól szerveztem és életben tartottam a bandát.
   Mindmáig alapprobléma maradt, hogy míg a két Katona Tamás a gitár-centrikus, blues közeli rockzenét szeretne játszani, én inkább hajlanék a sokkal finomabb, lágyabb, dallamosabb soul-blues műfaj felé…

 Ifj. Katona Tamás & The Blues Power

   Fiam, Attila maradt velük, s ők megalapították a Katona Tamás Bandet – amit később Blues Power-re keresztelt – amelyben a főszerep Tomiké lett, példaképe, álmainak netovábbja, Stevie Ray Vaughan szerzeményeit tűzték műsorukra. Ők még kitartanak – egy darabig.
 
Sugar Blue – a botrányhős…
   2001. év elején, felhasználva chicagói kapcsolataimat, Mózsi Ferenc, Chicagóban élő költő és utazási irodavezető segítségével elhoztuk Magyarországra, Pécsre a világ leghíresebb élő fekete blues szájharmonikását, énekesét, Sugar Blue-t. Az 53 éves bluesman a New York-i Harlemben született, valódi neve James J. Whitling. Anyja énekes- és táncosnő volt a New York-i Apolló Színházban, apja munkakerülő, hamiskártyás. A szakirodalom szerint a párizsi metróban fedezte fel Mick Jagger, de nekünk elmesélte, hogy ez csak az újságírók blöffje, amúgy nem sok jót mondott Jaggerről, nagyképű pénzembernek titulálta…
   Kéthetes turnét szerveztem Sugar Blue-nak. Még utazása előtt felkértem az ex-CODA gitáros Jezernitzky Tamást, hogy vállalja el a gitáros posztot, mert Sugar Blue lemezanyagán a japán Motoaki Makino elég félelmetes riffeket, szólókat nyom. Tamás nagyszerűen megoldotta e nehéz feladatot, alig két hónapunk volt erre, mert igazából félidőben dőlt el, hogy Sugar Blue belegyezik abba, hogy a PMD kísérje le a magyar turnén. Ez óriási megtiszteltetés volt számunkra. Az első koncertre 2001. március 31-én került sor a Pécsi Ifjúsági Ház nagytermében. A teltházas koncertet Koszits Attila nyitotta meg, s a Pécs TV élőben közvetítette. Blue hozta a tőle elvárható formáját, óriási szólókat nyomott és fantasztikusan énekelt hozzá, dacára torokfájásának. Vendégzenészként fellépett a két Katona Tamás, apa és fia. Tomikáról, blues-gitározásáról mellesleg Sugar Blue szuperlatívuszokban nyilatkozott, de ennyi történt, s nem több…
   A következő hét elején még jobban össze próbáltuk vele a számokat, csütörtökön a Planet sörözőben tartottunk teltházas koncertet, másnap a kaposvári Station Music Pubban léptünk fel vele, szombaton, április 7-én, pedig Kis-Jugoszláviába utaztunk, ahol közép-Európa legjobb blues szentélyében, a zentai Mojo Clubban adtunk örökké felejthetetlen koncertet. A Mojoba teltház esetén kb. kétszáz ember fér be, ott, akkor az utcán állt a sor vége, álltak a söntéspulton, az asztalokon, és a tömegben kézről-kézre adták be őt, amikor – szokásához híven – az öltözőben már elkezdte fújni rádiós mikrofonjába az első nótát, a Help Me-t. Az Újvidéki TV rögzítette az egészet.
   A következő héten, szerdán át kellett adnunk őt a budapesti kollégáknak, akik Szombathelyre vitték, ahol Mr. Blue sessionben játszott velük. Mi két nap múlva láttuk viszont, az érsekújvári Klikk Pubban. A szlovákiai blues élet szervezője, Sajtos Feri vállalta a rendezést. Sajnos, itt némi botrányt is okozott chicagói zenésztársunk, de erről inkább hallgatnék…
   Végül másnap, április 14-én, Budapesten játszott sessionben. Jellemző, hogy a budapesti szervezők nem vették meg a PMD-vel a produkciót, csak Sugar Blue-t.., ez is a kirekesztés egyik formája, amely szépen, stabilan működik szép kis hazánk könnyűzenei életében.
 
Hattyúdalunk az IH-ban
   Ez a turné úgy lelkileg, mint fizikailag borzasztóan megviselt, utána szétszéledtünk, a PMD gyakorlatilag megszűnt működni. Pécsett szinte már egyetlen felkérés, fellépési lehetőség sem kínálkozott, 2001. őszén még egyszer felléptünk az IH Billentyű Kultúrkocsmában, majd a Blues Planetben, de ide a második felkérést már lemondtam. Jezernitzky Tamás nem akarta folytatni, és a hitem is megingott. A következő héten bejelentettem, hogy 12 évnyi zenélés után feloszlott a PMD Blues Band. Hogy miért? Mert Pécsett semmiféle megbecsülést, elismerést, lehetőséget nem kapott a zenekar. Kivétel a rajongók, akik mostanában szinte naponta megkérdezik, mikor, hol játszotok? Egyelőre nem tudok válaszolni e kérdésekre. Rajtunk nem múlik…
A Katona Tamás Band még létezik, próbálnak, de hogy hol lépnek fel..?

 Paksi Gasztroblues Fesztiválok

 Kezdettől fogva rendszeres fellépői vagyunk Magyarország legnagyobb blues-jazz és rock rendezvényének, az Int. Gastroblues Paks fesztiválnak. Utoljára 2005-ben a Manfred Mann’s Earth Band elő-zenekaraként léptünk fel Pakson, Eb Davisszel.
   Eb Davisszel nem szakadt meg a kapcsolat, évente egy-két alkalommal el tudom hozni Pécsre.
 
Könnyűzene és az EKF..?

Paksi Riot – magyar nők az atomlobbi ellen

A Pussy Riot orosz nők hatalom elleni lázadásának világhírű csoportja.
A Paksi Riot szintén kemény lányok-asszonyok közössége, de módszerükből a polgárpukkasztás, a feltűnő happeningek erőszakolása hiányzik.
Kemény tények, pontos információk jellemzik tevékenységüket, amelyek nem általában a hatalom, hanem az atomlobbi ellenében születnek.

A Paksi Riot jelenleg három fős csoportosulás.
Tagjai, egyben beszélgetőpartnereim: Katus Eszter, az Átlátszó újságírója; Dohi Gabriella, videóriporter és Mátyás Eszter, az Energiaklub atomenergia projektvezetője.

Célkitűzésük pontos megfogalmazását a csoport facebook oldalán ekképpen kapjuk kézhez:

„Csapatunk azért alakult meg, hogy az atomlobbi propagandáját ellensúlyozva, teljes körűen tájékoztasson a nukleáris beruházások részleteiről.”

– Mit kell ellensúlyozni? – kérdem. A kormányzat szervei a közszolgálati médián keresztül nem adnak hiteles képet az energia-helyzetről, az atomenergia szerepéről, a tervezett paksi új létesítményről?

Paksi Riot: – A kormányzati média szinte soha, vagy csak alig tudósított az elmúlt években a paksi beruházás részleteiről. Ha tudósítottak is, akkor is inkább csak megnyugtatásként: minden rendben, haladunk, épülünk, stb. A helyzet azonban ennél sokkal összetettebb és szerteágazóbb. És ha nem lenne a független közeg, amiben mi is dolgozunk, akkor a magyar nemzet tényleg abban a hitben élne, hogy minden a lehető legnagyobb rendben megy Pakson. Ami ugye korántsem így van.

– Miért?

Paksi Riot: – Ahogy a Jávor Benedek korábbi EP képviselő által kiperelt szerződés részleteiből is látszik, a Paks II beruházással Magyarország vállára olyan terhet rótt a magyar kormány, amelyet nemcsak az unokáink, de még a dédunokáink is nyögni fognak. De nem csak a Paks II beruházásnál vannak problémák. Ahogy a Paksi Riot csapata helyszíni videóriportjával két éve nyáron felhívta a magyar média figyelmét, a klímaváltozás hatásai napi szinten kihívásokat gördítenek a jelenleg működő 4 paksi atomreaktor működése elé is. Ahogy a megemelkedett Duna vízhőmérséklete problémát okozhat az atomerőmű hűtésénél, úgy gondok vannak például a nukleáris hulladék kezelésével is Magyarországon.
Ez többek közt azért is fordulhat elő, mert bár már a 70’-es évek óta tárolnak kis-és közepes aktivitású nukleáris hulladékot Magyarországon, a megfelelő technológia még mindig nem áll rendelkezésre a világon, így csak ideiglenesen lehet kezelni a kérdést.

– Milyen eszközeitek vannak a tényfeltáráshoz és a lakossághoz való információ átadáshoz? Versenyképes ez az állami szervek lehetőségeihez viszonyítva?

Paksi Riot: – Az Energiaklub és az Átlátszó által megálmodott Paksi Riot csapat az egyik legfontosabb eszközünk, hogy hitelesen tudjuk tájékoztatni a magyarokat az atomenergiával kapcsolatos ügyekről. Megalakulásunk előtt – ha csak valamelyik ellenzéki politikus vagy média nem kapott fel egy ügyet – az „átlagember” nem kapott megfelelő tájékoztatást arról, hogy mi folyik az atomenergia körül. Pedig, ahogy most már a Facebook oldalunkon is látszik, az embereket nagyon is érdekli a téma. A csapatunk felállása pedig elősegíti azt, hogy hiteles és naprakész információkat tudjunk közölni.

Katus Eszter, Mátyás Eszter (Paksi Riot) és Konkoly-Thege Júlia (ZÖFI)
Katus Eszter, Mátyás Eszter (Paksi Riot) és szövetségesük, Konkoly-Thege Júlia (ZÖFI)

Ehhez mind az Energiaklub, mind az Átlátszó felületet biztosít, ami szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson az üzenetünk. A kormányközeli médiával képtelenség felvenni a versenyt, de a mi célunk nem is ez, hanem hogy minél többen megismerhessék az atomenergia árnyoldalait.

– Nem féltek? A legmagasabb kormánykörökből is az a szöveg szivárog, hogy a magyar zöld mozgalmak olyanok, mint a dinnye: kívül zöldek, belül pirosak. Ez nem éppen a párbeszédre törekvés hangja, inkább mintha útban lennétek…

Paksi Riot: – A párbeszédre való törekvés talán inkább a Paksi Riot jellemzője és nem a kormányé, legalább is minden anyagunkban arra törekszünk, hogy minden felet megszólaltassunk. Félnünk nincs mitől, hiszen nem teszünk semmi rosszat vagy államelleneset.

Amitől viszont joggal tartunk, az maga az atomenergia, amely az elejétől a végégig, az urán bányászatától kezdve a radioaktív hulladék kezeletlenségéig terhet ró a környezetre és az emberi egészségre. Ha egy állam nem vállalja, hogy az érem mindkét oldalát bemutassa, szíve joga, de lennie kell egy olyan szervezetnek, csapatnak, akár egyénnek, aki viszont beszél arról is, ami a kormánynak „kellemetlen”. Ezért jött létre a Paksi Riot.

– Külön „frontvonal” keletkezett Pécsett. Új uránbánya nyitása, atomtemető létesítésének terve borzolja a kedélyeket. Miképpen áll ez a küzdelem?

Paksi Riot: – Pécs alig egy órás autóútra van a Paksi Atomerőműtől. De az atomenergia két piszkos végét konkrétan a város közvetlen közelébe tervezik elhelyezni. Évek óta tart a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárása az uránbánya újranyitásnak a Mecsekben, és a jelek szerint Bodán (kb. 20 km Pécs központjától) lesz a végleges radioaktív hulladéktárolója a paksi kiégett fűtőelemeknek. Ez utóbbi kutatás zajlik, sok év, mire a kutatók biztosan megállapíthatják, hogy a bodai agyagkő a megfelelő a radioaktív hulladék tárolására.

Az uránbánya ügye azonban most a zöldeknek kedvez, mert az engedélyeztetési eljárás áll. Talán csak felismerte a kormány, hogy nem érdemes magyar atomerőműbe magyar uránt termelni, ha annyira nem éri meg, mint amennyibe a pécsi urán kerülne, vagy csak kivárnak, nem tudjuk. Az biztos, hogy a pécsi Zöfi, azaz a Zöld Fiatalok Egyesülete, a kezdetek óta nyomon követi a fejleményeket és bármi történik, reagálnak.

– Hol vannak még az országban nyitott „frontvonalaitok”? Mit terveztek azokon a pontokon?

Paksi Riot: – Magyarország számos területét érintik közvetlen-vagy közvetve atomenergiával kapcsolatos beruházások, létesítmények. Ha viszont véletlen meghibásodás vagy baleset következne be Pakson, az nem csak Magyarországot, de a környező országokat is érintené.
Az atomenergia ugyanis nem áll meg a határon és nem ismer korlátot sem vízben, sem földön, sem levegőben. Ezért a helyi ügyek mellett a Paksi Riot azon is dolgozik, hogy a magyar állampolgárok alapvetően tisztában legyenek az atomenergia káros hatásaival, és ne csak azok értesüljenek az atom „piszkos” ügyeiről, akiket lakóhelyük miatt közvetlenül érintene.

Témánkhoz kapcsolódik:

***
Ez a cikk eredetileg 2020 januárjában a megszűnő Cafeblogon jelent meg.
Bognár László

Kalandok az unokámmal

Kétféle szocializáció

A mentőhelikopter gyakorta száguld el Domika unokám otthona fölött, majd a pécsi 400 ágyas klinika tetején landol.
Ide nyilván beteget szállít a sürgős orvosi segítség reményében.
Domika a játék helikopterével is meg szokta tenni ezt az utat, ismeretlen kiindulópontról véve a rajtot és a mesebeli propellerest valami könyvhalomra eresztve. Ezt a problémát, mármint az ismeretlen felszállóhely gondját nagyapaként nem hagyhattam elhatalmasodni és egy szelíd, napsütötte őszi napon a levegőben zümmögő gép szerelmesét becsatoltam az autóm hátsó ülésén lévő biztonsági, mondhatni helikopter pilóták kényelmét biztosító ülésébe és elviharoztunk a Pécs melletti pogányi reptérre.

A helikopter közelében

Megérkezvén az irányítótorony árnyékába és kiszállva a földi járműből Domi máris hozzátapadt a kerítés hűvös fémjéhez, és megbűvölten szemlélte a szinte karnyújtásnyira pihenő légi csodát. Csak hosszú-hosszú percek után bírtam a két és fél éves fiatalembert rávenni, hogy nézzünk kicsit körbe.
Tőlünk balra egy hatalmas kapu nyílt meg és az a mögötti épület felől – amelyről kiderült, hogy az az egyik hangár – egy söprűvel felszerelt hatalmas gép gördült ki.
A jelenség után visszaballagtunk a helikopter közelébe, a kerítéshez.

Biztosan elzavarnak

Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy egyen-munkaruhás férfi közelít felénk az irányítótorony épülete felől.
Arra gondoltam, majdnem hetven évvel ezelőtt elkezdődött szocializációm számtalan tapasztalatával – most az a jól ismert rész következik, hogy ez itt nem a vidámpark, nem a jónép szórakoztatására alapított cirkusz, s ne is fényképezzünk (mármint a kémek miatt), meg fényképezni a Tescoban sem lehet, nem ám egy repülőtéren.
– Basszus – gondoltam, várhattak volna még egy kicsit a felfedezésünkkel, mi olyan sürgős a nagyapai tekintélyem csorbítása terén!
Ám nem az történt, amire felkészültem!
A férfi odaérkezett hozzánk és így szólt:
– Kondricz Attila reptéri dolgozó vagyok. Látjuk, hogy hosszabb ideje itt vannak, a kisfiút minden bizonnyal érdekli a repülés, hátha pilóta lesz, körbe viszem Önöket a reptéren, bemegyünk a hangárba is és a helikoptert is megnézzük közelebbről!

Kondricz Attila

A szavak rám gyakorolt hatását nem fejezi ki a “földbe gyökerezett a lábam” és a hasonló kifejezések, talán csak a “se köpni, se nyelni nem tudtam” ad valamit vissza a pillanat mesébe illő varázsából.
És tényleg elindultunk!
A hangárban le is fényképeztem Attila bácsit, ahogy Domika azóta is nagy-nagy barátsággal emlegeti.

Innen a mentőhelikopterhez mentünk, bele is kukkantottunk, láttuk a szűk helyet és a személyzet által használt sisakokat, Domika itt már egy megilletődött kisfiú benyomását keltette.
Ezekben a percekben a repülősök és helikopteresek felzárkóztak a mindig visszaintegető kukásautósokhoz, tűzoltókhoz és a vasútállomás masinisztáihoz, akik olykor még kürtölnek, dudálnak is a kisfiú, az unokám örömére.
Ez a gesztus, amiben része volt Domikának, egy egészen másfajta szocializáció reményét villantja föl, mint amilyen az enyém volt annak idején.

***

Frissítés:
Lám, a mindennapi játékokban visszaköszön az élmény – az épület a hangár és a tetején ott landolnak a játék helikopterek!

Hangár helikopterekkel

Lufikergető – ingyenes örömök

Nem csak a méregdrága, import, rafináltan fejlesztő vagy legalábbis annak kikiáltott játék lehet élvezetes a kicsik számára.
Domika unokám, két hónap múlva éri el a két esztendős kort, szívesen söpröget, vagyis részt vesz a háztartási munkában, sőt merészen még a porszívót is gondjaiba veszi – s büszkeséggel tölti el, ha azt teheti, amit a környezetében lévők.
Nagy átélés és komoly büszkeség irányítja az ujjacskáját, amikor valamely háztartási munka végeztével, mondjuk egy jó kisseprűforgatás után a mutatóujjával magára mutat – jelezve, ezt a komoly dolgot én csináltam, ügyes fiú vagyok, enyém a dicsőség!

Ugyancsak jó a játszótéren ingyen röppenni a levegőben, miközben az öregapánk – szerény személyem – a hinta-palinta éneket mormolja.
(A hintáztatás persze nosztalgiát is ébreszt bennem, negyven évvel ezelőtt ugyanitt a két lányomat hintáztattam kifulladásig – mert a suhanás a levegőben megunhatatlan élmény!)

De a legújabb játékunk sikítozásra, ugrabugrálásra, harsány kacagásra ad módot. Fújom a lufit, aztán amikor már jó kövér a gömb, szabadon hagyva a nyílást rajta – elengedem.
A lufi azonnal szédületes vágtába kezd a levegőben. Hol erre, hol arra cikázik, és hiába fut az ember unokája utána, elérhetetlen mindaddig, amíg valahol, egy kiszámíthatatlan ponton nem landol a szoba parkettáján.
És akkor Domi fölkapja, szalad a nagyapjához és azt a varázslatos lufit tuszkolja is az öreg szájába…

Koncert a vasútállomáson

Hangverseny

Előzmény: egy kedves ismeretlen pécsi polgár zongorát ajándékozott a pécsi vasútállomásnak. A hangszert az állomás csarnokában helyezték el, ahol bárki játszhat rajta, vagy legalábbis billenthet egyet-kettőt a billentyűzetén.
Ma Pécsett, a város jóravaló népei és a jószívű adakozó tiszteletére, ingyen koncertet adott az unokám a vasútállomáson!Unokám műsorán a Boci, boci tarka című opusz szerepelt.

A közismert művet zongorán dolgozta fel Domonkos, a híres virtuóz előadó. Harsány stílusban, többszörösen modulált billentyűjátékkal, dzsesszes ritmuselemekkel tarkítva zengtek az olykor tiszta hangok a bő levegőjű csarnokban.Ha más művészeknek lehet segítsége, például kottalapozója, akkor Domikának sincs abban semmi szégyelni valója, hogy az ujját nagyapja, szerény személyem irányítgatta a kívánt irányokba.Közben a fényképészet óriása, a nagymama, meg is örökítette a jelenetet, csupán a szájtáti tömegről nem készült az aranymetszés elavult technikáját meghaladó egyéni stílben fénykép.
Domonkos művész úr számára mi, a lelkes közönsége, kiegészítő programmal rukkoltunk elő.

A vasútállomás megtekintése egy, még a kétéves kort sem elért művész számára hihetetlenül érdekes eseménysor. A mozdonyok, a robogó szerelvények, a hangosbemondó, amely ismertette, hogy bocs, de a hideg miatt kicsinykét késnek a vonatok – mind-mind élményszámba mentek.
Így aztán gyorsan telt-múlt az idő, és ugyan nem vonaton, hanem egy másfajta vasparipán visszaröppentünk a városba.

Bognár László

Kárpitos – bútorokkal suttogó

Kárpitozás művészi fokon

Biztosan ismerik a filmet, melyben a főszereplő (Kevin Costner) lovakat gyógyít. A terápiába beletartozik az is, hogy beszélget a lovakkal, a fülükbe suttog. Nos, én egy budapesti kárpitos műhelyében tanúja voltam egy ilyen suttogásnak, csak ott nem „lódoktor”, hanem kárpitos mester mormolt, és nem paripa volt a páciens, hanem egy bőrbútor. Mivel éppen a mi családi bőrkanapénk állt a kárpitozás központjában, és a kárpitosmester éppen „vele társalgott”, rögtön elszállt az összes kétségem. Tudtam, hogy megtaláltam a budapesti kárpitosmesterek egyik legjobbját, hiszen mi is kommunikálunk, értünk szobanövényeink, autónk, a televíziónk „nyelvén”… Aki a bútorral „beszélget-suttog”, csak jó bútoros szakember lehet!

Országomat egy kárpitosmesterért!

Nem véletlen, hogy egy jó kárpitosért a világ végére elmegyünk – a minőségi kárpitozás a bőrbútor hamvaiból való feltámasztása! Mindenkinek van kedvenc pihenő alkalmatossága, mely célszerűsége és/vagy stílusa miatt A Nagy Kedvenc. És mindenkinek van legalább egy olyan bútordarabja, melyhez erős érzelmi szálak kötik. Családi hagyaték… az első bútor az első közös otthonban… ezt a nagyiéktól kaptuk…

Bőrbútor felújítás előtt
Bőrbútor felújítás után

Az sem mellékes, hogy a bútorfelújítás, bútor kárpitozás befektetés. Az újonnan vásárolt kanapé, ülőgarnitúra, függetlenül attól, hogy az üzletben kipróbáltuk, mindig lutri kicsit. Csak többnapos használat után vonhatunk le reális következtetést: bevált-e a bútor vagy sem. Szemben a jól megszokott ülő- és fekvőalkalmatossággal, melyre lehet hogy csak némi bútor renoválás, és új bőrkárpit kell, hogy újjászülessen.

Szemétre vele? Kizárt!

A minőségi kárpitozott bőrbútor hihetetlenül sokáig ellenáll az évtizedeknek, évszázadoknak, de az idő vasfoga, még ha lassan is, de előbb-utóbb elmorzsolja a bőrborítást, elcsócsálja a szegecseket, rugókat. Elropogtatja az epedát, a szalma- vagy ilyen-olyan tölteléket.
Lássuk be, egy agonizáló bőrbútor nem csak esztétikailag kifogásolható: ki merné nyugodtan belevetni magát egy rozoga fotelbe?
Előbb-utóbb eljön az ideje annak, hogy eltöprengjünk: lomtalanításkor megválunk a szeretett bútortól, vagy keresünk egy kárpitos szakembert, akinek a bőrbútor javítás nem csak a munkája, hanem a hivatása.

A jó kárpitos igazi mágus!

A bútorkárpitos – lássuk be – nem divatszakma. Szerencsére azonban Budapest kárpitos mesterek terén nem szűkölködik. De milyen a jó kárpitos? Szerintem olyan kreatív szakember, aki már-már iparművész, vagy éppen az.
Bútor-sztájliszt, történész, dekoratőr és pszichológus is, aki szakmailag kiemelkedő tudással bír.
Emellett a jó kárpitos önzetlen is: beleadja szívét-lelkét a bútorba. A jó kárpitos meglátja a csodát a kopott, repedezett, szakadt, szemétdombra szánt bőrbútor viharvert, karcos, keménnyé merevedett bőre mögött is.
Aranykeze van, akinek zene a varrógép hangja, a felújításra szánt bútor és az új bőrborítás úgy simul a keze alá, mint a doromboló macska. Nem esik zavarba bútorkárpitozás közben, legyen a felújítandó bútor klasszikus vagy modern, antik, stíl bútor, kanapé, heverő, franciaágy, ülőgarnitúra, szék, fotel, puff…
És amikor a bőrbútor javítás, restaurálás zárómozzanataként egy utolsó simítással útjára engedi a kész művet, az ügyfelek csillogó szemekkel szállítják haza régi-új, hőn szeretett, újjászületett bútorukat.
Ja és tudok egy nagyon jó mesterről:
Kárpitos bútorok, kárpitozás, bőrbútor javítás

Harc a legveszedelmesebb ellenséggel

Héder Sándor tréner, mentor írása

Kedves vezetők! Felkészültetek a legveszedelmesebb ellenséggel való megküzdésre?

Úgy látom, manapság a magyar vezetők egyre kevésbé félnek a harctól, talán meg is szerették az ízét. Éppen ezért érdemes lenne sokkal tudatosabban felkészülni a legveszedelmesebb ellenséggel való találkozásra!

Régóta harcolunk ezzel az ősi ellenséggel. Minden vezetőnek, kivétel nélkül, meg kell küzdenie vele. Évezredek óta tudjuk, hogy ez a harc elkerülhetetlen, tudjuk azt is, hogy fel kell készülni erre az ütközetre, mégis a tréneri tapasztalataim szerint nagyon sok vezető felkészületlen pont a legveszedelmesebb ellenséggel való találkozásra.

Bizonyára mi trénerek is hibásak vagyunk! A versenytársakkal való megküzdésre, a külső környezetből érkező kihívások megválaszolására szerintem elég jól fel tudjuk készíteni a tréningek résztvevőit.
A legveszedelmesebb ellenséggel való a harcra viszont nem fordítunk elég figyelmet. Mostani írásomban igyekszem pótolni hiányosságunkat.

Miért lesz jó, ha legyőzzük a legveszedelmesebb ellenséget?

Mert akkor azt fogjuk észre venni, hogy a legtöbb ellenségünk a családon, a cégünkön, országon innen és túl el fog tűnni. Erőnket ezentúl tényleg a legfontosabb küzdelmeinkre tudjuk fordítani.

Kik a vezető ellenségei?

Párat szeretnék felsorolni, amivel meg kell küzdeniük a vezetőknek:

Külső ellenségek:

  • Napjainkban a vírus okozta kihívások
  • Szabályozói környezet
  • Versenytársak
  • Etikátlan versenytársak
  • Korrupció és még mennyi minden

Belső ellenségek:

  • következetlenség,
  • kivételezés,
  • a mindenhez is értés,
  • a komfortzónában való bennragadás,
  • a gyors ítélkezések, a csípőből tüzelés,
  • az azonnali eredmények elvárása,
  • az olyan döntések, amelyekben nem hisz 100%-ig a vezető,
  • bizonytalanságok, feldolgozatlan személyes múlt,
  • átvilágítatlan viselkedési, mentális szokások
  • az ego

Nos, ki a vezető legveszedelmesebb ellensége?
A sok ellenség közül a legveszedelmesebb, a legtöbb vezető bukásának okozója az egója. Az ego bővebben kifejtve az egyén önbecsülése, saját fontosságában való hite. Persze minden vezetőnek szüksége van egy egészséges önbecsülésre és fontosnak kell tekintenie azt a szerepet, amit vállalt. Problémák a „túltolásból” fakadnak, amikor egy vezető elkezd hinni abban, hogy ő nem csak fontos, de nélkülözhetetlen is!

Azért az ego a vezető legveszedelmesebb ellenellensége, mert barátként jelentkezik, hízeleg, nagyon jó vele lenni. Azonban amikor egy vezető észreveszi, hogy eluralkodott rajta az egója, akkorra a legtöbbször már késő. Mire lehull a szeméről az egója által odatett fátyol,

  • addigra már akkora hibákat vétett, melyek a vesztét okozhatják,
  • addigra már a lojális, hozzáértő munkatársait nagy valószínűséggel elvesztette
  • és bólogató, utasítás nélküli, cselekedni képtelen emberek veszik körül,
  • kivéve azt a pár követőt, akik maximálisan támogatják, helyeslik minden intézkedését és közben türelmes vadászkutyaként várják, mikor követ el végzetes hibát, hogy aztán a kellő pillanatban a helyére lépjenek.

Intelem a kr. e. 6 évszázadból

Mire hívja fel figyelmünket kr. e. a 6. évszázadból Lao-ce: Tao Te King, Az Út és az Erény című művében?

Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.

Akit már elragadott az egója, biztos nem fogja ezt az írást olvasni. Azoknak, akik még a végső harc előtt állnak, összegyűjtöttünk pár intő jelet arra, hogy már az előszobában van a legveszedelmesebb ellenség.
A megelőzés az ego vonatkozásában is könnyebb, és kevésbé fájdalmasabb, mint a kigyógyulás.

7+1 biztos jele annak, hogy az egóm kezd elhatalmasodni rajtam:

Elszabadult ego
  1. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ez a világ, az országom, a cégem, a családom sokkal jobban működne, ha mindenki azt csinálná, amit Én mondok!
  2. A megbeszéléseket, a párbeszédeket, a szakmai vitákat egyre inkább feleslegesnek tartom, mert azok csak viszik az időt az érdemi munkától. A többiek amúgy is csak értetlenkednek, ellenségeskednek, mert nem akarnak dolgozni.
  3. Problémák esetén gondolkodás nélkül tudom, ki volt a hibás, ki okozott kárt a cégnek, kit kell móresre tanítani.
  4. Több időt töltök a büntetési eszközök kifinomításával, mint azzal, hogy észrevegyem azokat, akik áldozatot hoznak a cégért, akik lojálisak, és elég szerények ahhoz, hogy ne tolják előre magukat. Azzal nyugtatom magamat, hogy végül is egy vezetőnek erőt kell demonstrálnia, és néha bizony seggeket kell rugdosnia. A dicséret, az udvariasság a gyengeség jele.
  5. Egyre többször azt érzem, hogy a cégem, a csapatom sikerei az Én zseniális döntésem, tanácsaim, megfontolt kockázatvállalásaim hatására keletkeztek. Egyre jobban érzem, hogy ez a jövőben is így fog maradni, hogy a sikereim határa a csillagos ég!
  6. Elkezdek kettős mércét alkalmazni, mind a jutalmazásokban, mind a büntetésekben. Végül is ezt megtehetem, mert Én hozom a rendeleteket, Én vagyok a törvény.
  7. Azt veszem észre, hogy a megbeszéléseken mindenki az Én ötletemre vár. Ha javaslok valamit, akkor mindenki mosolyog, dicsér és nem fél a szemembe mondani, micsoda nagyszerű ötletet mondtam. Aztán kis idő múlva azt veszem észre, az ötletem megvalósítása egyre nehézkesebben megy, egyre több a probléma. A problémákért persze mindig valaki más felel – egy „másik” munkatárs, a „másik” egység.
  8. Az a meggyőződésem alakul ki, hogy eddig csak ÉN hoztam áldozatot a cég érdekében, úgyhogy egyrészt már megérdemlem a jutalmat, másrészt a többieknek meg még több áldozatot kellene hozniuk.

Te is csak ember vagy!

A római kor vezetői is állandóan ki voltak téve a legveszedelmesebb ellenség ármánykodásának.
Éppen ezért az állam fizetett egy alkalmazottat, akiknek pl. a győztes csata utáni ünneplésen végig a „Te is csak ember vagy!” mondatot kellett ismételgetniük a győztes hadvezérnek.

Te is csak egy ember vagy - memento homo

A középkorban az udvari bolondok tölthették be ezt a szerepet. Ők biztos, ami biztos, humorba foglalták a visszajelzéseiket. Ha a nagyfőnök haragra gerjedt, még mindig lehetett azt mondani, hogy csak vicceltem!

A mai vezetőknek inkább az intellektuális szerénységet , a kudarc elkerülését (Mik a vezetői kudarcok legfőbb okai?) és egy mentort javaslok!

Kreativitás vadgesztenyével

Az ősz előcsalogatja gyerekből, felnőttből egyaránt a kreativitást!
A képen a gesztenyéből készült autó az unokám, Domika számára született meg parádés összefogásból, egy fűre terített pikniktakarón.
Gyengébbek kedvéért, ez egy Ford Mustang!
Az alkotó a két felnőtt lányom (az egyikük pszichológus, a másikuk szociológus s közülük az egyik az unokám anyja) továbbá jeles alkotótársuk, Domika.
A cél kitűzése után, készüljön a parkban a több fáról is potyogó gesztenyéből autó, egészen pontosan egy Ford Mustang, lázas kreatív munka indult be.
Tervezés, gesztenye gyűjtés, szerelés – végül Domika keze által a száguldás. Két és fél évesen ez egy igen összetett, komplex, közösségi tevékenységnek számított!

Persze, mondhatja valaki, hogy az alapozónak szánt gesztenye sün és a bonyolultabb gesztenye bábú után ez már nem is volt annyira bonyolult tevékenység:

Gesztenye sün
Gesztenye sün
Gesztenye fiú
Gesztenye fiú

Ha süt a nap – süss fel nap, fényes nap! – ezernyi más dolog is készülhet az ingyen pottyanó termésből. Hadd dicsekedjek, a családunk immár vitorlással is rendelkezik – gesztenyéből.

Bognár László

Koronavírus 2. hullám: van felvásárlás?

Nézzük meg a Google Trends segítségével, vajon a koronavírus járvány második hulláma is indukál-e bevásárlási lázat!
Ugyanis a koronavírus első hullámát óriási felvásárlási láz kísérte. Üres polcok néztek ránk az élelmiszerüzletekben. A liszt, a konzervek számítottak olyan sikerterméknek, amelyeknek időnként csak hűlt helyét lelhettük az ÁBC-k pultján. A szájmaszk, a fertőtlenítőszer időnként arany áron is hiánycikknek számított, a WC-papír gurigák is elgurultak időnként élelmesebb honfitársaink otthonába.

Kereslet a liszt, az élesztő, a konzerv iránt

Az elmúlt egy évben a liszt kulcsszóra így kerestünk magyar nyelven a weben:

A Google Trends 2020.09.19-én azt jelzi: a liszt felvásárlására most, a második hullám kezdetén nem került sor!

Az élesztő teljesen hasonló helyzetről ad tudósítást: az otthoni sütés-főzés, kenyérdagasztás nem repíti a házi gasztronómiát a fellegekbe, mint február végén, március elején. Íme, az élesztő iránti keresések tendenciája a weben:

Az élesztő se éledt újjá szeptember közepén, mint keresleti bajnok
Hirdetés

De adjunk esélyt egy másik élelmiszeripari terméknek, a konzervnek is:

Úgy fest, még tarthat a tavaszi túlvásárlás, mint tartalék. E termékcsoporton belül azért a csicseri borsó erősödést mutat.

A szájmaszk iránti érdeklődés ugyan enyhe emelkedést mutat, de a tavaszi mennyiség közelébe sem ér.
Mindezek alapján bátran kijelenthetjük: a koronavírus járvány második hulláma nem generált Magyarországon vásárlási lázat.

***
A Google Trends eszközéről bővebben itt: Trendek rendje: Google Trends

Korábban a téma magazinunkban: Koronavírus: piacokat szűkít és bővít

És egy cikk máshonnan: Koronavírus kontra szennyvíz

Bognár László

A karácsonyt holt fával ünnepeljük?

Már csak ez a hír hiányzott nekünk itt az Elbától keletre, a Kárpátok bércei között, Mária országában. A hanyatló nyugat jeles településén, Bordeaux városában, a lakosság által megválasztott zöld polgármester – a HVG cikke szerint – kijelentette: nem akarja halott fával, mint díszítőelemmel ünnepelni a város terein a karácsonyt!

Ez minálunk igazán meghökkentő álláspont, hiszen itt, a Duna-Tisza vidékén az a jó polgármester, aki a lehető legnagyobb fát állítja a város főterére. Az ide felállított karácsonyfa valósággal a hatalom nagyságának tükröződése, a város vezetőinek a lakosság irányába mutatott mérhetetlen szeretetének a szimbóluma is egyben.
Ki is merészelne a polgármesterek közül valami csenevész véznasággal előállni, amikor is a faállítás ünnepélyes pillanatát kamerák tüze öleli körbe, újságírók hada festi le a másnapi hírlapokban és az aznapi online portálokon, hogy honnan, milyen nehézségek árán küzdötték a város szívébe a döglött fát, amit persze nem így neveznek meg, senkinek nem jutna eszébe holttá nyilvánítani a pórul járt tűlevelűt.

Hirdetés

Ám a fa némi vallásos áhítatot is sugall, s ha valaki famentes ötlettel merészelne előállni, az már nem csupán vallásellenes, keresztényellenes vádakkal volna megdobálva, hanem a hazafiúságát, a magyar mivoltát is kétségbe vonnák.
A kistaférungozott templomok mélyéről átkokat szórnának rá, egyes műsorokban a torka elharapásáról ábrándoznának az arra illetékes publicisták, talán még Vidnyánszky Attila is rendezne hirtelen egy színdarabot, amelyben a magyar nép feltámasztja a fát és az ősi értékeket, miközben leszámol a nemzetellenes erőkkel.

Ezért aztán én magam se mernék famentes karácsonyt szorgalmazni, pusztuljon az a fa, ha már ez itt a sorsa, legfeljebb azt javasolhatom: a méretben legyen egy kis mérték!

Bognár László

Ülőgarnitúra – a család kedvenc bútordarabjai

Mindenkinek megvan a maga kedvenc tárgya, nem csak az ülő-, fekvőalkalmatosságok tekintetében. A legtöbb családban a ház úrnője például a kedvenc csészéjéből issza a reggeli kávét, teát. Lehet favorit egy-egy ruhadarab, ékszer, parfüm, és van, aki foggal-körömmel ragaszkodik a kenyérvágó késéhez.

Az is biztos, hogy az étkezőasztal mellett (is) mindenkinek megvan a maga helye. Nincs ez másként a pihenőalkalmatosságok tekintetében sem: ki-ki a megszokott, kedvenc fotelébe, kanapéjára, ülőgarnitúrájára telepedik le.

Ki miért választja a hőn szeretett bútordarabot?

Mindenkinek más ok miatt szíve csücske a sarokkanapé, fotel, U alakú ülőgarnitúra, a 3+2, vagy éppen az L alakú ülőgarnitúra. Zömmel elsődleges szempont, hogy kényelmes bútor legyen: tartsa a hátat, illeszkedjen a testünkhöz, ne legyen túl kemény, de túl puha sem… Ki akarna, ki tudna egy olyan fotelben, ülőgarnitúrán ejtőzni, melyen csak nyűglődik? Nagyon fontos szempont a bútordarab stílusa, színe, anyaga, formája, mérete is. A fiatalabb korosztály gyakorta beáldozza a trend kedvéért a komfortot, de ezzel sincsen semmi baj.

A nap fénypontja, amikor eljön a kikapcsolódás ideje. Az egész család otthon van, mindenki megcélozza a maga helyét, és letelepedve átadják magukat a pihenésnek, feltöltődésnek. Érdekes, hogy általában akkor sem foglaljuk el a másik helyét az ülőgarnitúrán, ha az kényelmesebb. És szinte szentségtörés átülni a tesó kedvenc foteljébe…

A bútorbolt mindennapjai

Nem emlékszem kinek a regényében, de egy egész fejezet szólt arról, kinek mi volt a kedvenc bútordarabja. Annyira jó leírás volt, hogy most is látom magam előtt. A könyv sztorija a bútorbolt és a család mindennapjai körül forogtak.
(Ki gondolná, de ebből az elsőre semmitmondó témából hihetetlen, izgalmas sztori kerekedett…)

A nagymama az öblös fotelban kézimunkázott, a háttámlán a saját kezűleg horgolt csipketerítővel. A sarokban elhelyezett, kétszemélyes, ágyneműtartós kanapé a mindig olvasó bakfis nyugalmának szigete volt. A nagyméretű, modern és kényelmes nappali bőr ülőgarnitúra a házaspár és a még óvodás csemete bázisa volt. Nos, utóbbi, örökmozgó, a család szeme-fénye viszont egyelőre még kereste a saját helyét, ezért hol egyikük, hol másikuk birodalmát bitorolta. A lakli kamasz a saját szobájában, az elemes, variálható, ággyá nyitható kanapén, vagy a szőnyegen heverészett. És ott volt még a macska meg a puffja – amit természetesen háziállatbarát szövet borított.

A szobabútorok összessége letisztult és stílusos volt, eklektikussága ellenére is. Ez nem csoda, hiszen a történet szerint a családfő munkahelye egy bútorbolt, ahol a kanapék, fotelek és ülőgarnitúrák jó áron kerültek a birtokukba.

Családunk és egyéb bútorfajták

Ha másra nem is, a fentebb írt bemutatóra mindig emlékezni fogok, mert a mi családunkban is van kedvenc fotel, ülőgarnitúra… Igaz, a gyerekek már kirepültek, és bizony előfordul, hogy a fiam kanapéján lapozom az e-book olvasót. Ám akadnak napok, amikor szinte hallom, ahogyan mondja: apa, hess, ez az én helyem! Olyankor felkelek, és saját kedvenc bútordarabomon, a sík kanapén folytatom a napot.

***
Ahol egy kitűnő bútorcsalád darabjaiból, például a Stagra termékeiből válogathatunk Magyarországon:
Abútor Bútoráruház – Budapest
Stagra Bútor – Vác
Ülőgarnitúra – Szarvas