F. Walter Mária
Határozott politikai kijelentésekkel eldőlt: az iskolák bezárása a koronavírus terjedésének megelőzésére nem lehetséges, sőt tilos.
„Az iskolák két hétre történő bezárása a tanév végét jelentené”- ez az értelmetlen megjegyzés is indokolatlan, hiszen aki a közoktatásban dolgozik, pontosan tudja, a tanév minden évben augusztus 31-éig tart.
Hogy meleg van nyáron és nem lehet dolgozni a felforrósodott falak között? Hogy nincs pénz nyári táborokra, közösségi programokra, ahol a tudásszerzés legalább olyan értékes lehet, mint az iskolapadokban? Hogy nincsenek összehangolva a tartalmak és a tevékenységek váratlan helyzetekre?
Akkor mi marad az elkövetkező hetekre? A kézfertőtlenítő hiánya, amelyet az iskolák vezetőinek, munkatársainak kellene beszerezni, kisboltokból darabonként vagy csak a mosolyra lehetne szert tenni a szomorú kijelentés mellé: „sajnos elfogyott”. Hogy kifizetné a számlát, ha mégis lenne? A telefonon megsúgott ötletek elsősorban az iskolai alapítványokra utalnak: „onnan ki tudjátok fizetni.”
Vagy megvesszük (ha találunk valahol) magunknak és a gyerekeknek.
És mi az, ami még hiányzik? Elsősorban a bizalom abban, hogy a gyerekeket tanítjuk, felkészülten és felelősséggel. A tananyagot, a feladatokat küldöm, a megoldásokat kapom-ha a helyzet úgy hozza/úgy hozná. Képesek vagyunk rá mindannyian, ha számítanak a szakmaiságunkra, az önállóságunkra, a felelős munkavégzésünkre. Képesek vagyunk arra, hogy a tananyag hangsúlyait kiemeljük és használható tudást nyújtsunk a diákjainknak –más tanulásszervezéssel, de hatékonyan.
64 éves vagyok, nyugdíjas és kémiatanár. Óraadóként, nagy odaadással, szakmailag és érzelmileg elkötelezetten tanítok az egykori általános iskolámban. A pályám gyönyörű szép lekerekítésének és méltó befejezésének gondolom ezt a feladatot.
Közel 40 kilométerről, két busszal –átszállással- utazok az iskolába, táskámban a kézfertőtlenítővel. Itthon a 89 éves édesanyám vár.
Azt hallom folyamatosan, az idősekre nézve ez a helyzet fokozott kockázattal jár. Szerencsére, a gyerekek között (még mindig) fiatalnak érzem magam, de a vírus ezt nem tudja.
Egykori tanítványommal futottunk össze a napokban, elmondta, Mexikóban, Spanyolországban tanult évekig, jelenleg Svájcban tanul zenetanári szakon. Kérdésemre, tervezi-e, hogy hazajön-e tanítani, a válasza majdnem váratlan, de rendkívül szívet melengető volt :” igen, tanárnő, hiszen itt élned, halnod kell”
Ezért (is) dolgozom, ezért kockáztatok.
*****
Kapcsolódó bejegyzés
Koronavírus: piacokat szűkít és bővít
