Magyar hírességek és a jótékonykodás

Mága Zoltán cd-kép

Sztárok, rászorulók és a segítségnyújtás

Míg egy magára valamit is adó külföldi sportcsillag, médiaszemélyiség vagy előadóművész imázsához ma már szorosan hozzátartozik a jótékonykodás, a hazai hírességek ritkábban köteleződnek el a rendszeres segítségnyújtás és a közhasznú ügyek mellett.
Szerencsére akadnak azért olyan magyar sztárok is, akik szívesen végeznek humanitárius munkát vagy nagylelkű felajánlásokkal támogatják a rászorulókat. A legelkötelezettebb hírességek pedig saját példájukkal segítenek meghonosítani a rendszeres adakozásra épülő adományozói kultúrát.

Mága Zoltán

Utóbbiak közé sorolható az egyik legbőkezűbb honi művész, a hegedű virtuóz Mága Zoltán. Szinte lehetetlen összeszámolni, hány alkalommal segített másokon az utóbbi években: kórházak számára vásárolt orvosi műszereket, beteg gyermekek gyógyulását támogatta és számos jótékonysági koncertet adott hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli fiatal tehetségek javára.

Mága Zoltán hegedű virtuóz saját CD-je borítóján - Jóljárok Magazin
Mága Zoltán egy CD-je borítóján

Nagy sikerű, 100 Templomi Koncert elnevezésű turnéjának 100 millió forintos bevételét teljes egészében a rászorulók megsegítésére fordította. Ez a szinte páratlan nagylelkűség nem maradt visszhangtalan: Mága karitatív tevékenységét a közelmúltban díjjal ismerték el, sőt maga XVI. Benedek pápa is elismerő szavakkal méltatta jótékony célú templomi koncertsorozatát.

Friderikusz Sándor

A sztárvilágban akadnak olyan jótét lelkek is, akik valamiért nem akarják nagydobra verni, hogy időnként önzetlenül segítenek nehezebb sorsú embertársaikon. Csak az utóbbi időben derült ki például, hogy a számtalan televíziós műsort jegyző Friderikusz Sándor bizony szívesen adakozik, ha gyermekekről van szó. Saját műsorában beszélt először arról, hogy néhány éve életmentő készüléket vásárolt a Szent László Kórház számára. Az pedig életrajzi könyvéből tudható, hogy zimbabwei utazása során 10 ezer dollár értékben ajándékozott játékokat a helyi gyermekeknek.

Erős Antónia

Hozzászokhattunk, hogy az alapítványok, segélyszervezetek kampányfilmjeiben és plakátjain időnként egy-egy hazai sztár is feltűnik. Az már ritkábban fordul elő, hogy az ismert ember teljes mértékben azonosul egy társadalmilag hasznos üggyel, esetleg maga hív életre olyan szervezetet, amely hatékonyan képviseli azt. Az elismerésre méltó kevesek közé tartozik a népszerű RTL-híradós, Erős Antónia, aki kezdettől nyíltan beszélt róla, hogy 2-es típusú cukorbetegségben szenved. Az általa létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja, hogy a megelőzés fontosságára irányítsa a figyelmet és a felerősítse a cukorbetegek iránti társadalmi toleranciát.

Az Egy csepp figyelem alapítvány a cukorbetegség meglétére koncentrál - Jóljárok Magazin
Az Egy csepp figyelem alapítvány célját támogató plakát

D. Tóth Kriszta

Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF nagy hangsúlyt fektet rá, hogy hiteles és elkötelezett munkatársakat toborozzon a hírességek köreiből is. Magyarországon 2014 óta D. Tóth Kriszta újságíró-főszerkesztő az UNICEF jószolgálati nagykövete. Az elmúlt években arca és egyik előadója volt az Ébresztő-óra elnevezésű oktatási programsorozatnak, mely a hazai iskolásokat ismertette meg a gyermekek jogaival és a velük szembeni erőszak kivédésének lehetőségeivel.

A Quimby együttes és Presser Gábor

Nemcsak híres magánszemélyek, de számos népszerű együttes is fontosnak tartja a társadalmi szolidaritást és az adakozást. Az idén 25. születésnapját ünneplő Quimby nagyszabású jubileumi koncertjének bevételét a Magyar Hospice Alapítványnak ajánlotta fel.


Videó: Most múlik pontosan

Korábban úgyszintén jótékonysági koncerttel segítette a végstádiumú gyógyíthatatlan betegek ápolását biztosító szervezetet Presser Gábor.
A zenész-dalszerző szívesen áll jó ügyek mellé: fellépett már az Élet Menete Alapítvány javára és a kisebbségben élő fiatal tehetségek támogatásáért is.

Puskás Peti, Janicsák Veca, Vavyan Fable

S habár a magyar sztárvilág egyelőre híján van a Brigitte Bardot-hoz hasonló elszánt állatvédőknek, azért akadnak olyanok, akik hallatják a hangjukat, ha a veszélyeztetett fajok védelméről vagy az állatokkal szembeni méltányos bánásmódról van szó. Magyarok is csatlakoztak például a National Geographic Channel tavalyi nemzetközi kezdeményezéséhez, amely a kihalófélben lévő nagymacskákra kívánta felhívni a figyelmet: Puskás Peti és Janicsák Veca macskás szelfit posztolt az ügyért. Vavyan Fable (polgári nevén Molnár Éva), a lektűr hazai nagyasszonya ennél tovább ment, hiszen azon kívül, hogy otthonában több, menhelyről befogadott háziállatról gondoskodik, rendszeres támogatója a Noé Állatotthonnak és Alapítványnak — elkötelezettségét tiszteletbeli klubtagsággal hálálta meg a szervezet.

***

A külföldi sztárok így csinálják:

> Jótékonykodó sztárok, aktivista hírességek

“Magyar hírességek és a jótékonykodás” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. HA VALÓBAN VANNAK ILYEN JÓ SZÁNDÉKÚ EMBEREK AKKOR MIÉRT VAN AZ,HOGY MA HOLNAP UTCÁRA KERÜLÖK,ÉS MÉG CSAK A LEVELEIMRE SEM VÁLASZOLNAK?? PEDIG NEKEM NAGYON NAGY SZÜKSÉGEM LENNE 650000-EZER FORINTRA,ÉS MÁR JÓ PÁR HÍRES ÉS MILLIÁRDOS EMBERNEK ÍRTAM!!!!!! HA LÉTEZIK CSODA AKKOR KÉREM,HOGY SEGÍTSENEK!!!!!

  2. Igazából èn sem tudom hol vannak akik segitenek !
    Nagyon sok hiressègnek ,segèlyszolgálatnak irtam de nekem sem válaszoltak!Sajnos magánszemèlynek nem segitenek!Mi nyugdijasok vagyunk,nagyon kevès nyugdijjal a fèrjem fekvő beteg ,müteni kellene!De sajnos önhibánkon kivül kerültünk olyan helyzetbe ,hogy se tüzelőnk,mert a gázkazán elromlott meg azt nem győzi fizetni az ember .Sokszor gondolkodni kell mit csináljunk együnk vagy fizessünk!Mert a gyógyszer t elèg sokszor kiváltani!De szeretnèm tudni ha valaki tisztessèggel vègig dolgozta az èletèt ès lerobban megtudna e èlni 30000 ft ból!Bocsánat csak ennyit akartam hozzá szólni!

  3. Nagy Mária vagyok Mindszentröl,Csipö ficamosan születtem.Egyedül élek a rokkant ellátásom 32 ezer ft,a rezsit a gyogyszert kifizetem pár ezer ft marad megélhetésre,sokat éhezem,tüzelöt egyáltalán nemtudtam venni.Itt Mindszenten munkahely nincs,seegitségem senki,teljesen egyedül élek.Remélem pár joszándéku ember elolvassa,és segit nekem kis élelemmel,tüzelövel,készpénzel.Nagyon szépen köszönöm!

  4. 50 éves nő vagyok akinek a lábaival vannak problémák már annyira,hogy menni is képtelen vagyok.Kezelésemre 100 000 Ft kéne de a párommal 47 000 Ft élünk így nem tudom az injekciót meg venni,hogy ismét tudjak dolgozni. Ha tudna valaki segíteni várom válaszát.Kriszta

  5. A jótékonykodó hírességek közé beemelhetjük a magyar népet is! Az első pillantásra meghökkentő mondat azonnal értelmet nyer, ha tudjuk: Zente és Levente gyógyulásának egyenkénti hétszáz milliós (700.000.000 HUF) költségét “összedobta” a magyar nép!

  6. És esetleg Ön tudna konkrétan olyan lehetőséget akik adakoznának egy rászoruló embernek.

  7. En is sok embernek írtam nekem csak 60 ezer forintra lenne szükségem hogy ne kerüljünk ki a munkasszallorol ugyanis itt lakunk albérletbe párommal 90 ezer a havi kolte g a párom 108 ezer forintot keres mint takarítónő én elvesztettem a munkám a járvány miatt és hétfőn költöztünk kell nem tudom mit tegyek 50 éves vok párom 48 ha valaki elolvassa kérem segítsen ha tud szombathelyi állampolgárok vagyunk és visszafizetnenk terneszetesen. Tel szám 20-545-81-57 kérem aki megteheti segitsen köszönöm

  8. Jonapot egy sziveseget szeret nenk toletek kerni van 8kiskoru gyetrmekem sugsegem volna anyagi segitsegre ha valaki tud segitsen mert alberlet be vagyunk es nem birjuk aszt se fizetni kerem segitsenek ha valaki fel ajana a segitseget irjon nekem nagyon szepen meg koszonem

  9. Remélem e levelem olvasasra kerül és fog tudni segíteni én már teljesen feladtam albérletben élek 3 kiskorú kislányommal egy 34 nm önkormányzati házban amire minden jövedelmem rá megy mivel hatalmas havi fizetni valóm van. Idáig dolgoztam de még műtöttek azóta a gyermeke látnak el nem tudol már hova fordulni itt hátha félig élnek ránk!!! Segítsenek kérem ha kerhetek így de egyszerűen már nics kiút csak és csak egyre rosszabb hónapról hónapra. Nem vagyok nagy igényű de most perpilllanat hogy egy kicsit talpra tudak állni a gyermekeimmel nekem rengeteg és megoldhatatlan de talán egy jó ember ránk talál és megismerés minket, csupán 100000ft ami talán kihuzna minket a bajból rettentő nagy segítség lenne számunkra előre is köszönöm ha még rá is pillantottam!!!

  10. Jó napott,boldog ünnepeket,szeretnèk kiváni mindenkinek,ès kösszönetett szeretnèm mondani az, adokozó ,hires sztárainknak,èskèrnèk,bármien,segitsègett,az èn családomnak,boldog ünepeket

  11. Én is sajnos albérletben élek és most jelenlegi állapotomban 600000eforint kellene ahhoz hogy ne tegyenek ki az utcára!kérem sos ben segítsenek!én Bere János vagyok Dunaújvárosban lakom!

  12. Hasonló képpen vagyok én is. Bár nekem csak 350000Ftra lenne szükségem. A barátok,testvére hátat fordítottak,és nem tudom merre és hová. Én munka hely válltás mitt vagyok kénytelen ezt kérni. Soknak írtam én is,de semmi válasz….Pedig nem kell ingyen és csak úgy hajlandó lennék vissza is addni. Én albérletet szeretnék belőle kivenni, és a következő fizetésig kihúzzni. De semmi válasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük