Munkavédelem: bírságot vagy nyugalmat a bírság töredékéért

Munkást véd a munkavédelem

Munkavédelem, tűzvédelem - Jóljárok Magazin

– A munkavédelem és a tűzvédelem számos cég életében mindaddig háttérbe szorul, amíg az első baleset vagy az első súlyos bírság be nem köszönt a vállalkozás vagy az intézmény ajtaján. Ilyenkor persze már tudni fogják, hogy a bírság töredékéért elvégeztük volna a feladatot – mondja Soós Boglárka, az Anbo Italy Kft. ügyvezetője.

Persze tovább faggatom őt, viccesen megjegyezve, hogy a munkavédelem nyilván nem családi hagyomány, amit a szüleitől örököl az ember…

– Ön téved! – mosolyog rám Boglárka, nálunk komoly hagyomány a munka- és tűzvédelem. Édesapám és édesanyám is ezt a pályát futotta be, méghozzá meglehetős sikerrel. Édesanyám például a CAOLA Rt. munka- és tűzvédelmi vezetője volt, később, a szakmai tekintélyére és a számtalan megrendelésre alapozva magánvállalkozást indított.

– Úgy tudom, Ön mégsem csak egyszerűen beült a helyére, hanem először külföldön vállalt munkát.

– Valóban. Ám először szakmérnöki diplomát szereztem és utána mentem Olaszországba egy munkavédelemmel foglalkozó céghez dolgozni. Úgy gondoltam, hogy a nemzetközi tapasztalatok birtokában versenyképes tudásra teszek szert, ezáltal jobban és szélesebb körben is szolgálhatjuk ügyfeleinket.

– Beszélgetésünk apropója az a hír, mely szerint az Anbo Italy Kft. egyetlen ügyfelének sem postáztak – immár 10 évről beszélünk – munkavédelemmel kapcsolatos büntetést.

– Ön meglepően jól informált! – mosolyodik el Soós Boglárka, majd hozzáteszi: pedig szakmai területünk igen széles, az építőipari tevékenységtől kezdve (ahol minden építkezésen kötelezően kell munkavédelmi koordinátor) a vegyi, festék gyárakig nincs olyan szakterület, amiben ne lenne tapasztalatunk és ne tudnánk magas színvonalú szolgáltatást nyújtani.

– Miként foglalná össze szakmai hitvallását?

– A baleseteket – a balesetveszélyes környezetet, munkakörülményeket figyelve, megszüntetve – jobb megelőzni és inkább a prevencióra kell összpontosítani és nem abban bízni, hogy a megtörtént munkabalesetből hogyan lehet munkavédelmi bírság és kártérítés nélkül kikerülni.
Munkavédelmi bírságok több százezres (munkabaleset esetén milliós) tételét lehet elkerülni a megfelelő megelőzéssel, de ehhez mindenféleképpen szakemberre van szükség, mivel a munkavédelmi szolgáltatás az munkavédelmi szaktevékenység.
Havi átalány díjas illetve egyszeri szolgáltatásokkal (ez tevékenységtől és munkavállalói létszámtól függő) a bírságok töredékének áráért végzünk munka és tűzvédelmi szolgáltatásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük