Napjaink autószervize már másmilyen

Munkafelvétel a pécs Pannon Hunter autószervizben

Pillantás régi idők szervizére

Jó negyven évvel ezelőtt a Trabantomat kitűnő hírű szerelőmesterhez vittem, aki nem bízott mindent az akkori diagnosztikai eszközökre. A telefonos időpont egyeztetés után begördültem hozzá – na jó, nem gördültem, hanem bepöfögtem a műhelybe a Trabival – és a mester azzal kezdte, hogy járó motor mellett felnyitotta a motorháztetőt. Fogta a csavarhúzóját, a fémes végét ráhelyezte a motorra, a markolatra ráillesztette a fülét és hallgatta az NDK iparának büszkesége milyen „zenét” játszik, hogyan veri a kétütemű ritmust.

Kis idő múlva felemelkedett a motorház mélyéről és közölte – ezzel a motorral minden rendben van, akkor most cseréljünk olajat! A kerékösszetartás ellenőrzése a gumik gyors szemrevételezésével történt meg.
Az akkori autószervizes történetekben nők nem szerepeltek, egy-egy nagyobb szerviz üvegkalitkái mögött hölgydolgozót legfeljebb a pénztárnál pillanthattunk meg.

Nődolgozó és a modern szerviz

– Ma már kicsit másképpen zajlanak a dolgok, talán csak a telefonos időegyeztetés maradt a régi, bár vannak akik messengeren vagy e-mailben intézik ezt is – mondja a pécsi Pannon Hunter márkafüggetlen szervize munkafelvételi irodájában a felvevő fontos posztját betöltő hölgy!

Az idők változásának egyik legbiztosabb jele a párbeszédünket meghalló tulajdonosnak, Gáspár Csabának a történetéből olvasható ki.
Elmondása szerint, amikor a Pannon Hunter a munkafelvételhez ezt az igen jó képességű hölgyet állította, akkor az egyik régi ügyfél meglátva a szoknyás alkalmazottat, bizalmasan közölte Gáspár úrral, hogy utoljára jött, mert a nőkkel nem lehet normálisan megbeszélni egy autó számtalan problémáját.

A kuplungtól a magas fogyasztáson át a keréknyomás optimális felnyomásáig.
Ám ez az ügyfél mégsem utoljára hozta az autóját, mert felvételkor megbizonyosodhatott arról, igen gyorsan és szakszerűen intézte a női alkalmazott a dolgait.

Minden számítógépen fut a mai autószervizben

A történet végére éppen hozzánk lép Árkosi Attila szervizvezető és mosolyogva jelzi, ha érdekel, akkor megmutatja a gyorsaság és a szakszerűség általános, a szervizükre jellemző titkát, ami nem csak a kiszolgálásra, hanem a teljes munkafolyamatra vonatkozik.

– A munka teljes szervezése, az előjegyzéstől az átadásig számítógépen történik, a program webes felületen a „felhőből” bárhonnan elérhető.

Autószerelők beosztása - Jóljárok Magazin
Minden vezető és szerelő tudja, hogy ki, mikor, mit csinál, mit szerel az előírt autón

A kollégák mobilján ott az applikáció, mindenki látja, hogy mikor, melyik autóval, milyen hibát kell javítania.
A munka fázisairól fotókat készítenek a kollégák – teszi hozzá és mutatja az én autómról készült egyik képet.

Fotó a munkafázisokról. - Jóljárok Magazin

A kötelező fényképes adminisztráció csökkenti a hibázási lehetőséget, a javítások folyamata visszanézhető, a kedves autótulajdonosnak, a megrendelőnek meg tudjuk mutatni, hogy mit végeztünk és azt is, hogy esetleg mit kellene még.
A szoftver segítségével látjuk egy-egy autó múltját, jelenét és jószerével prognosztizáljuk a jövőjét is.

Kedvenc, a korszerű eszközökkel a műhelyében is kitűnően ellátott autószervizemből már a felszerelt téli gumikkal távozom.
A nyári darabok itt maradnak a gumihotelben.
S mint azt búcsuzóul Gáspár úr mondja, ha már ennyire érdekelt a szerviz belső élete, akkor a gumihotelben a nyári autógumijaimnak a királyi lakosztályt adja 🙂

Bognár László


A Pannon Hunter márkafüggetlen szerviz honlapja:
Autószerviz Pécs

Korábban az autószervizről:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük