Pécs: a kultúra városa volt, az atom városa lesz?

Csernobil

A kultúra városáról

A kultúra országos fejedelmei elvinnék Pécsről a POSZT-ot (Pécsi Országos Színházi Találkozó), vándor-rendezvénnyé változtatva azt.
Hajdanán létezett Pécsett Filmszemle is, már el is feledkeztünk annak pillanatairól.
Ezek a rendezvények egy-egy rövid időre az ország kulturális fővárosává varázsolták Pécset, nem csak mondhattuk, hogy Pécs a kultúra városa, hanem – persze más tényezők mellett – az is volt.
Az elmúlt években sikerült sokat rontani a mecsekaljai város hírnevén – v.ö. Alföldi Róbert kitiltását a Zsolnay színpadáról. Erre jön most rá a POSZT-os szándék.
Nem csoda, hogy a város vezetése élénken tiltakozik!
Ki kéne írni a város határában, hogy ez egy türk város, talán még az országos színházi találkozó is maradhatna!

Film és beszélgetés Csernobilról

Az LMP pécsi irodája – ahová meghívást kaptam – ma estére mozivá alakult át, aztán pedig zsíroskenyérrel ízesített klubbá.
Az ATV Csernobil produkciójának megtekintése adta a kiindulási pontot.

Csupán mellesleg jegyzem meg, hogy egy film hatásosságát erősen befolyásolja annak kezdete és vége.
Ez a film úgy kezdődik, hogy “Vujity Tvrtko vagyok” és azokkal a szavakkal fejeződik be: “Vujity Tvrtko vagyok”.

De mi mégsem róla beszélgettünk a film befejeztével.

A jelenlévők egyfajta erős atomellenességet mutattak, senki sem jelezte, hogy rajongana a Paks 2 beruházásért, a pécsi uránbánya újranyitásáért és pláne nem a város mellé tervezett atomtemetőért.
Jómagam arról ábrándoztam néhány szóban, jó lenne, ha az atomellenes pécsi-baranyai erők egy közös központot üzemeltetnének, mert csak így lehet reális esély eredmények elérésére.
Ugyanis nézzük meg az atomlobby oldalán felsorakozó erőket: a magyar és az orosz állam bürokráciája, hatalmi szervei, titkosszolgálatai, a kimeríthetetlen tőkével bíró propaganda-gépezet, beleértve a közszolgálatinak csúfolt médiát, a nemzetközi és hazai profitorientált cégek erejét.
Ezzel szemben még csak szétszórt erők állnak. (LMP; ZÖFI, Energiaklub; NEMECSEK; önálló média és közösségi média hálózat nélkül; egymással nem igazán barátságos helyi párterők…)
Szóval kell egy csapat!

***
Frissítés, 2019.11.29.

A magyar atom és a párbeszéd

A fenti tartalmat ajánló facebook bejegyzéshez hozzászólt Csepeli György is, ajánlva az HBO által készített Csernobil c. sorozatot.
Felvetésére így reagáltam:

1.) A két film valóban összehasonlíthatatlan. Az HBO sorozata drámai, megrázó erejű, míg az ATV-produkció inkáb ismert tények drámaiként tálalt ismétlése és az érdekesség kategóriájába eső jelenségek – igaz, professzionális szintű – tálalása volt.
(Ez utóbbi film “csúcspontja”, korunk valóságos védjegye volt számomra, amikor az egyik szenzációhajhász vizualista (Tvrtko) pellengérre állította a másikat, vagyis a televíziós a valóban kétségbeejtő színvonaltalanságot képviselő youtubert.)

2.) Ma egy másik “atomos” beszélgetésen vettem részt, amelyet az Energiaklub és a pécsi ZÖFI (Zöld Fiatalok Egyesülete) rendezett.

Magyar atom: atomellenes nők - Jóljárok Magazin
Katus Eszter és Mátyás Eszter (Energiaklub), Konkoly-Thege Júlia (ZÖFI)

Itt kiderült, hogy tegnap is volt egy ilyen témájú rendezvény, amelynek kimondatlanul is az MSZP volt a kezdeményezője.
Három nap, három külön szervezésű, hasonló témájú rendezvény.
Én ma is felhívtam a figyelmet arra, hogy a feladat nagyságrendjének tükrében ez így nem vezet eredményre. Örömmel tapasztaltam az egyetértést, az erők közelítésének, egyesítésének kérdésében.
Személyes programommá lett, hogy ezt a közeledést a mégoly szerény eszközeimmel és lehetőségemmel elősegítsem.

Korábban az atomenergia témájában:

Bognár László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük