BLOG * blog

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Dohányzásról leszokás – neked milyen recepted van?

Bognár László | 2008, augusztus 23 | 48 hozzászólás

Eszem ágában sincs krimiként elővezetni a cigarettáról történő leszokásom eseményeit (hiszen úgyis tudjuk, ki a gyilkos), s keresztes vitéz sem akarnék lenni, aki már a harmadik “tiszta napon” gyűlöli a dohányzást és a dohányosok füsttel mérgező undok társaságát.

 

És üzletet sem akarnék nyitni “Az egyetlen helyes leszokási módszer” árusításával (dünnyögj blogban!), s tanfolyamot sem árulok a “Szokjunk le együtt mosolyogva, kellemesen” hazugságaival, de a világfájdalmat sem akarnám felmutatni, mert például egy gyökérkezelés a spirálos idegöléssel kicsit fájdalmasabb. Bár nem könnyű, na.

Olvasom, hogy segítség nélkül, a saját akaraterejéből a dohányosoknak mindössze 3 %-a képes leszokni, s azok egy része is rá fog gyújtani egy éven belül. Tehát bazi nagy üzlet a leszoktatás, a füsttelenítő mankók, szipókák, ragaszok, nyálak, nyalókák és apámfülék árusítása. Nekem is vannak könyveim a régi időkből, itt állnak a polcon örök mementóként, hogy ezekkel nem sikerült… A tapaszt eleddig kétszer próbáltam, de egyszer sem tudtam végigvinni a drága kúrát, mert iszonyú bennem az ellenállás, hogy halálos mérget vigyek a szervezetembe a bőrömön át (a számon át viszont nem számít). Mindenkinek lehet egy kis stichje, nem?

Szóval harmincöt év kőkemény dohányzása után most a nemdohányzás ideje jött el. Ez amúgyis EU-konform követelmény, mert most jutottunk el odáig, hogy már többe kerül az orvosi ellátásunk, a tüdők vagdosása, mint a dohányiparból befolyó baromi nagy adó. Nekem is jó üzlet ez, napi 600-700 Ft tiszta megtakarítás, és ez a megtakarítás évről-évre nő, mert a cigaretta árát az egekbe emelik.  A munkával töltött több időről is érdemes volna szót ejtenünk. Nincs többé cigarettaszünet, könnyű lazsálás és a kávéból is kevesebb fogy majd… De ezek külön-külön gyönge érvek. Hallottam valakiről, hogy az érszűkülete miatt már levágták az egyik lábát, de akkor sem hagyta abba a bagót – menjen a másik is… Nekem nincs receptem a leszokáshoz, csak leszokom(!?). És neked?

 

Ma a kisebbik lányomért mentem az állomásra, a nemzetközi járaton már egyáltalán nem dohányozhatott. Néztem ahogy leszállt, szép, magas, barna nő, amint a földhöz ért a lába azonnal rágyújtott. A peron először illatossá lett, aztán meg undorító dohánybűzössé változott.

35 évvel ezelőtt a vonatok még füstben (és csibecomb-zsírban úsztak) s mint a Békés Expressz Blues elmondja nekünk, amikor rászoktam, a vonatozás ilyen volt:

 

Amúgy szerintem nem a dohányzásról kell LEszokni, hanem az egészségre RÁszokni.
Ugyanis leszokni nehéz; valami jóra pedig rászokni – talán könnyebb. Mindenesetre most szőlőt fogok enni.
V.ö. vitamin :-)


Bookmark and Share

Hozzászólások

48 vélemény to “Dohányzásról leszokás – neked milyen recepted van?”

  1. Raha
    2008, augusztus 23rd @ 5:34 du.

    MOTTÓ:
    “Leszokni könnyű, nekem már csomószor sikerült”

    De komolyan.
    Lassan három éve lesz hogy letettem a cigit.
    Jobban érzem magam, és már nincs reggel a durva köhögés.
    Az én módszerem:

    KÜLÖNVÁLASZTOTTAM A MENTÁLIS ÉS FIZIKAI FÜGGŐSÉGET
    Egyszerre csak egy dologra kellett figyelni.

    Első hónap (mentális függőség felszámolása)
    Kevesebb cigi, de a hiányó nikotin mennyiséget pótoltam ragtapasszal vagy rágógumival.
    Egy hónap végén már napi 3-5 cigivel elmentem, az utolsó nap letettem a cigit.

    Második hónap:
    Fizikai leszokás. A tapasszal és a rágóval bevitt nikotin mennyiségét csökkentettem fokozatosan. A végén teljesen elmúlt az igényem a cigire, komoly krízishelyzet nélkül.

    A tapaszból én mindig a legerősebbet vettem meg, csak kisebb méretekre vágtam amikor kevesebb nikotint akartam.

  2. DEBRECENIPASI BLOG
    2008, augusztus 23rd @ 5:37 du.

    Szerinted DEBRECENIPASI dohányzik? Nyugodtan megkérdezheted tőle, készséggel fog válaszolni, csak a szomszéd Andinak nem fog OK? Amúgy a szám brutál jó :)

    További részletek: debrecenipasi.blog.hu

    Üdv: Zsolt a virtuális menedzser

  3. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 23rd @ 5:47 du.

    Kedves Raha!
    Kösz a tippet. Lehet, hogy lesz, aki a teáltalad javasolt úton indul el!

    Kedves Debreceni Pasi!
    A szám valóban brutál jó – zseniális, totál metál hang! Tuti nem cigizik a pasi, akinek a torkából jön :-)

  4. kapitanyg
    2008, augusztus 23rd @ 5:59 du.

    Biztos képtelen lennék egyik pillanatról a másikra abbahagyni.
    Egyelőre nem is a leszokás a célom, hanem az, hogy csökkentsem a napi adagot.
    Nagy cél, távoli cél… de tán nem elérhetetlen.

  5. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 23rd @ 6:13 du.

    Kedves KapitanyG!
    Úgy tíz évvel ezelőtt egy kedves professzor ült velem szemben, az erek állapotáról beszélgettünk (az én hajszálérereimről nevezetesen, bár ezek nem nevezetesek) – és a professzor, tán olvasta valahol (akkoriban nagy divat volt mindenben “liberálisnak” lenni), hogy ha nem tudja abbahagyni, akkor legalább csökkentse az adagját, mondjuk csak egyet szívjon ebéd után, ne egyiket a másikról!
    Nos, szép elképzelés ez, valahonnan a két világháború közötti időkből, hogy ebéd után nyugodtan leücsörgünk, komótosan sodrunk magunknak egyet s elszopókáljuk csendesen.
    Manapság ilyen nincs, habzsolás van csak, egyiket-a-másik-után van csak, amint lehet rádőlünk a csutakra van csak!
    Leszokási módszernek – az első fázisban a csökkentést – elfogadom, mert én is így tettem. A hosszú piros multi helyett rövid és gyengébb cigifajtákból (nem egyféléből, hogy meg ne szokjam) szívtam egyre kevesebbet. (Aztán megint jött fölfelé az adag, igazolva a tételt – vagy habzsolsz – vagy teljesen abbahagyod!)
    A szőlő – édes, nagyszemű fehér szőlő – az nekem most segít!

  6. kapitanyg
    2008, augusztus 23rd @ 10:12 du.

    Rovid kék multi, ha netán nincs, helyette – bár nem örömmel – a rövid kék Pall Mall. Naponta több mint egy doboz. Már megesett többször, hogy kettő is elfogyott :(
    Van mit csökkentenem…

  7. DEBRECENIPASI BLOG
    2008, augusztus 23rd @ 10:26 du.

    LOL! Jaj Lobo, rosszul fogalmaztam. Az olvasó nőknek szántam a hozzászólást :) Bocsánat, legközelebb pontosabban célzom a szövegeket.

    Üdv: Zsolt a virtuális menedzser

  8. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 23rd @ 11:34 du.

    Kedves KapitanyG!
    Olvastam, hogy a “gyengébb” cigaretták is csupán átverést jelentenek, a sokszáz káros anyagból csak egy-kettő lesz “gyengébb” – a rák viszont erősebb lesz, más fajta, gyilkosabb.

    Igen tanulságos, hogy Pécsett egyszer kitalálták: miért az emberi szervezetben végeztetjük el a C-vitaminnal a cigarettából bemeneő káros anyagok szűrését, amikor ezt a műveletet az emberi szervezeten kívül is el lehetne végezni – a filterben!
    Meg is valósították, magam is szívtam a C-vitaminos cigarettát, világszámnak volt beharangozva, Amerikában is járt a pécsi dohánygyár feltalálója-főembere: aztán privatizáció jött, s mint egy dohányiparban dolgozó ismerősöm mondta: a C-vitaminos filtert el kellett a privatizációval felejteni!
    Azért, mert a multi nem engedheti meg magának, hogy emlékeztesse a fogyasztót arra, hogy káros anyagokat szív magába!
    Érdekes, hogy azóta a cigarettás dobozokon ott van mindenféle szörnyű figyelmeztetés, de rá sem hederítünk – úgyhogy a kedves multi “visszacsinálhatná” a C-vitaminos filtert – bár nyilván az sem jelentene felüdülést a tüdő, az erek és az emberi test atomi szintje számára.

    Tehát mindegy, hogy kék, vagy rózsaszín vagy szürke vagy fehér a doboz… Nem elrettentésként mondom, mert aki dohányzik, azt ez nem érdekli, s az ilyen külön-külön érvek úgysem hatnak.

    Ahhoz szokatlan dolgok együttállása kel szerintem. Nálam pl., mert fulladt,

    - leszokott az asszony, és irritálja a füstöm és a szagom (magyarán szólva, hogy büdös vagyok)
    - gátolná a leszokásban, hogy látja, bagózom
    - a nyáron egy lapban olvasott mondat, amelyben a tűdőket műtő orvos megemlíti (tehát nem azt mondja, hogy ne dohányozz), hogy olyan porcogós, vacak tapintású a dohányosok tüdeje; egy másik orvos megemlíti (ő sem azt mondja, hogy ne dohányozz), hogy a napi harmadik szál cigaretta már atomi szinten rombolja az emberi testet
    - a fogorvosom közli, hogy a szeptemberben esedékes szájsebészeti beavatkozást nem végzi el, ha nem szokom le a dohányzásról, mert nincs értelme egy implantátum behelyezésének sikerét ekkora kockázati tényezővel terhelni (tehát kommunikáció és étkezés normálisan – vagy dohányzás sérült kommunikációval és táplálkozási lehetőséggel)
    - hirtelen rádöbbenek, hogy az átlagéletkor nagyjából 10 évet ad még (ha ad) feltételesen nekem. Ennek a tíz évnek a minőségéről most döntök.
    Tehát nem dohányzom. Bár nehéz.

  9. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 23rd @ 11:40 du.

    Rohadt nehéz…

  10. kapitanyg
    2008, augusztus 24th @ 7:18 de.

    Tudom, Farkas… :(

  11. Myrtille
    2008, augusztus 24th @ 7:32 de.

    Nincs receptem, még sosem próbáltam leszokni. Hajrá Farkas!!!

    Ez a korboncnok pedig aki a tödőket simogatja, hááát, nem tudom, nem mindegy milyen tapintású?

    Én a szegedi orvostudományin láttam mindkét tüdőt, a színük volt érdekes. Mondjuk nem fogdostam….

  12. Myrtille
    2008, augusztus 24th @ 7:33 de.

    Remélem nem a kedvében akarsz járni… csak azért emlegettem.

    Drukkolok neked.

  13. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 24th @ 9:55 de.

    De, az asszonynak a kedvébe akarok járni (e téren komoly lemaradásaim vannak amúgy).
    Érdekes lenne, ha mindenki megnézhetné valamilyen többdimenziós szerkezet által eredeti, azaz “élvezhető képen”, nem csak röntgen felvételen a saját belsejét!
    Belenéznénk a tüdönkbe, esetleg meg is tapogathatnánk – porcog vagy nem porcog az a tüdő, sárga, barna vagy fekete-e már?

    Lehet, a prosztatáról is nyitok egy posztot – Prosztata poszt lehetne a címe – az is szép téma, legalább olyan izgalmas, mint a gyökérkezelés.

  14. Myrtille
    2008, augusztus 24th @ 10:10 de.

    1. Ez már elfogadható indok!

    2. A fene se akarná nézegetni.

    3. Proszit!

  15. Zebra
    2008, augusztus 24th @ 5:53 du.

    Igen, leszokni körülményes és nehéz, az ember joggal érzi úgy, hogy eddig a szenvedélyéből húztak mások busás hasznot, most a leszokásból húznak megint mások (?) szintén szép hasznot.
    Ezért nem leszokni, hanem abbahagyni kell. Ez a legjobb, legférfiasabb megoldás. Mint a feleséged tette, és ahogy te is követted a példáját. :)

    Én négy éve megléptem ezt harminc év dohányzás után, és – csodák csodája – nem okozott szenvedést. Megkönnyebbülést annál inkább. Két hét után azt álmodtam egy éjjel, hogy rágyújtottam. Felriadtam, és innom kellett egy pohár vizet, hogy a keserű füst íze elmenjen a számból. Azután már zavart a dohányfüst, és ahogy kezdett visszatérni a szaglásom, megéreztem azt másokon, hogy milyen lehetett az, amikor velem beszélgetett azelőtt egy nemdohányos.

    Örülök, hogy abbahagytad.

  16. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 24th @ 6:31 du.

    Kedves Zebra!
    Irigyellek, mert mint mondod: “nem okozott szenvedést”. Én ma, a negyediken is nagyon rá-rágyújtanék. Az orrom, mint a sasé :-)

  17. kapitanyg
    2008, augusztus 24th @ 9:35 du.

    Múltkoriban akaratlan fültanúja voltam a trolin két idős úr beszélgetésének: az egyik arról győzködte a másikat, hogy szokjon le a cigarettáról. És ő is azt mondta, semmi szenvedés: csak letette, és egy csöppet sem hiányzott soha többé.
    Jó neki! Zebrának is jó!

  18. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 24th @ 10:04 du.

    Most, este 3/4 9 tájban tulajdonképpen megkezdtem az ötödik napot, az asszony meg már huszonkilencedikétől nem dohányzik.
    Viszont tökmakot rág és ez engem rohadtul idegesít.
    Ma este már eléggé cérnaszálon lóg nálam az elefánt, néha verítékezem (magyarán: izzadok, mint a ló), a szám a szokásos módon kiszárad.
    Fújok nagyokat, az asszonyt meg ez idegesíti.
    Lehet, hogy ma még hajba kapunk.
    Hogy a bánatba van az, hogy Zebra meg a trolis ember csak úgy, semmi szenvedés?
    Ja, négy nap alatt felszedtem két kilót. Már látszom, ha belenézek a tükörbe. Nem nagyon, de látszom! :-)

  19. kapitanyg
    2008, augusztus 24th @ 10:16 du.

    :)
    Látod, ez az egyik ok, ami miatt halogatom a leszokást! Ha nem cigizem, akkor állandóan eszem. Számoltam: a rengeteg kaja meg a ruhatár-csere sem olcsóbb, mint a cigaretta…
    Komolyra fordítva a szót: tarts ki, Farkas, ha négy napig kibírtad, kár elrontani. Később biztos könnyebb lesz (nem az elrontás, hanem a bírás).

  20. Horváth Attila
    2008, augusztus 24th @ 10:45 du.

    Szia, Lobo!

    Nincsenek módszerek: minden fejben dől el. Én 30 évesen akartam abbahagyni a cigarettát, és elmúltam 38, amikor egész véletlenül olyan pillanatot kaptam el, hogy anélkül, hogy konkrétan terveztem volna, letettem a cigarettát. Emlékszem, egy hosszú Davidoff volt a kezemben – nem is azt szívtam, hanem Kentet, de akkor épp Davidoffom volt -, és azt kb. a felénél eldobtam, mert a Feleségem megjelent tőlem 100 méterre, kezében a gyerekkel, és odamentem segíteni neki. Mivel ez volt az utolsó szál a dobozban, hazafelé már nem álltam meg cigit venni, és ha már egy estét kibírtam, kibírtam egy hétvégét, aztán az első munkanapot. Mára már 8 hónapja, hogy nem gyújtottam rá, és jónéhány hónapja nem is hiányzik.

    Az eleje pokoli volt. Kávét hónapokig nem tudtam inni – de ez nem baj.

    A leszokók átlagosan 7 kilót szednek fel – nekem is ennyi lett a vége, pedig az elején úgy nézett ki, túlsúly nélkül megoldom. De két fronton nem lehet küzdeni.

    Én azért hagytam abba, mert a statrisztikák szerint a dohányosok 9 évvel kevesebbet élnek, és nekem most született fiam, szeretném 9 évvel tovább látni. Az, hogy Neked nem most született gyereked, még nem ok arra, hogy ne élj 9 évvel többet! Lesznek unokáid. Lesznek feladataid.

    Imádtam dohányozni (mert jó). A kávé és a cigi együtt pedig maga a lét diszkrét tökéletessége. És az emberi szervezetnek elnyűtt állapotban kell a sírgödörbe kerülnie. De nem mindegy, mikor.

    Nagyapám, aki kb. 45 évig dohányzott, és ennek jelentős részében napi 100 szálat szívott, 2 infarktussal, meg egy megúszott agyvérzéssel szokott le. És még élt onnantól 20 évet. 81 éves volt, amikor elégedetten, úriemberként távozott.

    Sosem késő leszokni, de ne várd meg az infarktust.

    Amikor már 2-3 hete nem dohányzol, kezdesz majd büszke lenni magadra. ez jó érzés, és segít, mert ekkor már több az, amit veszítesz, ha újra rágyújtasz, mint amit a cigi adhat. Ugyanis 2-3 vagy még több hét az akaraterőd bizonyítéka, és az ember ragaszkodjon hozzá, hogy neki van ilyen.

    Boldog voltam, amikor észrevettem, hogy büdösnek érzem a ruhám más cigarettafüstjétől. Ez azt jelentette, hogy tisztult a szervezetem. Ugyanis soha, még gyerekkoromban sem zavartt, ha rágyújtottak a közelemben, mindig szerettem az illatát. Mióta sok hónapja (nekem sok) nem cigizek, elkezdett zavarni a füst utóillata. Sosem gondoltam volna, és most nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy a szervezet átáll.

    Nem is csoda, hogy már nem kell akaraterő ahhoz, hogy ne gyújtsak rá.

    Pedig én vagyok az az ember, aki vizsgaidőszakban, amikor zárva volt az éjjel-nappali, a maradék dekkekből újságpapírból sodortam cigit.

  21. Horváth Attila
    2008, augusztus 24th @ 10:50 du.

    Ja, és Lobo, légy nagyon kedves a szervezetedhez. mindent adj meg neki, amit kér, cserébe azért, hogy nem adsz neki cigarettát. Én iszonyú mennyiségű édességet zabáltam – ez a szokás meg is maradt, de ez könnyen konszolidálható. Ráadásul már tudom, hogy képes vagyok uralkodni magamon, ha összeszedem magam.

    Szóval szeresd magad azért, hogy bírod cigi nélkül, és ezt a szeretetedet fejezd is ki magad iránt. Ez kellemessé teszi a leszokást. Majd meglátod.
    Szurkolok, és gratulálok a döntéshez!

  22. Zebra
    2008, augusztus 25th @ 7:36 de.

    A hízásról annyit, hogy még bagós koromban hoztam össze némi férfias pocakot (hiszen tudod El Lobo – A farkas, a mértéktelen csumós plötyni zabálás…), és valóban, ahogy Horváth Attila mondja, még hat-hét kiló adatott, miután abbahagytam a cigit.
    Akaraterő. Nem gondolom, hogy abba bele kell kékülni. Erős vagy derűsen is, erősebb, mint a bagó. Ez egy nagy győzelem, légy magadra, magatokra büszke. A nehezén máris túl vagy, jár a diadalmenet. (Diadalmasan mehetsz a konyhába mosogatni. Mire elszívnál egy cigit, kész is vagy.) :D

  23. Tajhamér
    2008, augusztus 25th @ 4:43 du.

    Helló Lobo!

    Gratulálok a Teljesítményedhez!
    Én is pont szombaton volt egy hete, hogy – csak úgy – nem kezdtem cigizni (Vettem a páromnak egy csomag cigit, és magamnak tudatosan nem – minden előzmény nélkül). Aztán a rá következő hétfőn (tehát 3 nap múlva) jött egy kedves otthoni barátom, leültünk piálgatni, ő cigizett, és én addig-addig szemezgettem a cigivel, hogy rágyújtottam. (Boáhh!)
    Ez rossz lépés volt. DE.
    A múlt héten pl. munkában nem cigiztem, csak este, otthon. Ettem az almát rendesen (azzal az volt a gond, hogy felpuffasztott nagyon), meg a szilvát (az jobb volt). Aztán ropit ettem, aztán szotyit, aztán… Aztán jött Aug. 20, grillezés, sörök, és cigi. De utána ismét no cigi a melóban. Mától megint dohányzom melóban is, de kevesebbet, mint azelőtt.
    Megjegyzem, hogy az a rövid idő alatt, amíg nem dohányoztam, a munkatársamon én is éreztem azt a bűzt, amiről itt fentebb is szó esik. Nagyon durván éreztem.
    Ez az eset nem próbálkozás volt a leszokásra, hanem csak simán “nem cigiztem”. De most majd ismét nem cigizek. ÉS kezdek sportolni ismét (így talán az akárhány kiló túlsúlyt is ki lehet védeni – nem hiányzik +7 a meglévő 92-höz (ami szerencsére nem túlsúly… 190 cm vagyok) … :-) ).
    Mnaszóval, MOSTANTÓL ismét nem cigizek! Majd esetleg leírom a blogomban én is, hogy haladok…
    További kitartást a leszokáshoz, el Lobo!

  24. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 25th @ 5:01 du.

    Sziasztok!
    Én úgy vagyok, mint Attila volt – pokoli! Ez már az ötödik nap, és mégis. Sőt, ma már majdnem… Mert Attila, igazad van, ez a rohadék kábszer, amit cigarettának hívunk, jó, pláne kávé után. Mind a hat kávé után!

    De pont ellenkezőleg vagyok, mint Tajhamér, annyiban, hogy körülöttem egy nép akar fogyni, de én meg nem, hiszen a 188 cm-hez most felhízottan is csak 67 kg vagyok. (Erre mondom, hogy kár tükörbe néznem, mert nem látom magam.)

    Zebrának is igaza van, hízunk itt rogyásra – majd még a végén sportolni is kell, mert a baj nem jár egyedül :-)

  25. Tajhamér
    2008, augusztus 25th @ 5:15 du.

    el Lobo, ötlet: milenne, ha csinálnál egy al-oldalt: leszokok.joljarok.hu ? He? (A nyereségből nekem elég lesz csak 5%, mert ez tutira be fog jönni :-) ) És egy mailcímet, ahova mindenki megírhatja, hogy miről szokik le / akar leszokni, és azokat postolni. És meg lehetne hívni neves professzorokat, akik segítenének, tanácsot adnának… És mindenkinek (főleg ffiaknak) ajánlanánk, hogy ne olvasson Nők lapját… :-)
    (Amikor írtam az előző kommentet már kb 3/4 órája nem cigiztem. Tehát már kb. egy órája nem cigizek, ethát ideje lenne rágyújtani. Nem fogok. :-) Az előbb nem írtam, de kb. 15 éve cigizek, sajnos.) Na, most ezt mondom…

  26. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 26th @ 8:40 de.

    Kedves Tajhamér!
    Ezt még meggondolom!
    Lám, a nyereségre mindig akad osztozkodó, bezzeg a veszteséget vigyem csak 100 %-ban! :-)
    Na, ezt gondolom meg! :-)

  27. Tajhamér
    2008, augusztus 26th @ 8:51 de.

    ‘Reggelt!
    Cigi? Nekem nemvót azóta sem… :)

  28. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 26th @ 9:19 de.

    Üdv a hatodik szűz napomon. (Nekem egyre nehezebb, ahelyett, hogy könnyebb lenne…)

  29. chiara
    2008, augusztus 26th @ 12:19 du.

    Tyű! Nagyon gratulálok, minden elismerésem és tiszteletem…
    Még 1-2 nap és túl leszel a fizikai elvonási tüneteken, aztán “már csak” a lelkiek maradnak.

  30. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 26th @ 12:26 du.

    Ez tuti? Mármint ez a fizikai tüneti megszünés? Nagyon remélem, hogy ez valami tudományos izé, mert már kezdenek rojtosodni az idegeim!!!

  31. chiara
    2008, augusztus 26th @ 7:55 du.

    Hát tudományosan olvastam a neten… Az egyik helyen 5-7 napot, a másik helyen 7-10 napot írtak, de már egyik verzió sincs messze:-)

  32. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 26th @ 9:28 du.

    Fél órája megkezdtem a hetedik napot. Jó, hogy éjszaka jön, mert az az egyetlen napszak, amikor jó!
    Két napot kéne egyszerre aludni, vagy hármat és akkor már benne lennék a tudományosan levetkezett tünetek elhagyásában vagy miben. Szóval nem száradna ki a szám, nem szédelegnék, nem akarnék agresszíven nekimenni azoknak, akik a magyar síkságra (a Duna árterére) M 6-os autópálya címén négy alagutat terveztek meg völgyhidat is.
    Amíg dohányoztam, addig csak legyintettem, hogy ezek nem normálisak, de így, nem bagózva az ilyesmit nagyon nehezen viselem…

  33. Horváth Attila
    2008, augusztus 28th @ 5:35 du.

    Ja, azt nem mondtam, hogy a hízáson kívül — mondtad, hogy az téged szerencsére nem érdekel — van még egy apró mellékhatás: olyan agresszív leszel, mint egy bérgyilkos, akit nem fizettek ki.

    Ja,még valami: ez a tünet elég lassan múlik el, de elmúlik. (Nekem majdnem fél év volt.)

    Későn szólok?

  34. EL LOBO - A farkas
    2008, augusztus 29th @ 8:56 de.

    Szia Attila!
    Nálam talán rövidebb lesz ez a szakasz.
    Legalábbis remélem…

  35. vlea
    2009, június 16th @ 1:34 de.

    En mostanaban kezdem komolyabban fontolgatni a leszokast… valamiert az a kepzetem, hogy nem lesz nehez. ami nem egeszen megalapozott, mert ha valamiert 1-2 napig nem dohanyzom, akkor elsirom magam ha koszonnek nekem :) Viszont meg nem vagyok 30, es 14 eve dohanyzom… ahhoz kepest jol birom, vegulis nincsenek reggeli kohogorohamaim, influenzas meg eletemben nem voltam (bar evente legalabb egy, de altalaban tobb horgogyulladas azert ott van). Viszont mindenki azt mondja, hogy nagyon jo leszokni, illetve leszokva lenni, es kezdek kivancsiva valni. Vegulis tudatmodosito szer, foleg a napi 1.5-2 doboz mennyisegben, es kivancsi vagyok, milyen lennek, ha nem szivnam. Csak van bennem valami ellenerzes a leszokassal szemben. Nem tudom, miert. Talan mert egesz eletemben mindig mindenki dohanyzott korulottem.
    De remelem, hogy a fontolgatas elhatarozassa erik lassan :)

  36. EL LOBO - A farkas
    2009, június 16th @ 10:43 de.

    Tíz hónapja nem dohányzom – de minden nap gondolok cigarettára. Hogy mekkora öröm lenne rágyújtani! Viszont tudom: elég egy slukk – és vége… Onnan kezdve nincs megállás.
    35 év dohányzásomból egyszer öt hónapig nem gyújtottam rá, és akkor egy slukk, merthogy megérdemlem…
    Igazuk van azoknak, akik azt mondják: a dohányos egy életen át rab marad.

    Nem a kedved akartam szegni, csak mondom, mire készülj…

  37. raindog
    2009, július 10th @ 10:15 de.

    mindig későbbre halasztottam a rágyujtást, azt mondtam magamnak, hogy most nem, majd később.
    működik, már 18 éve

  38. Katikaje
    2009, július 13th @ 7:01 du.

    Már 5. dohánymentes hónapomat taposom.Nem is volt olyan nehéz mint gondoltam.Fájt a torkom,nem tudtam cigizni annyira.Gondoltam,akkor meg már minek ha ezt is kibírtam.Azóta nem szívom.Eldöntöttem és kész.Az egész fejben dől el.De híztam már kb 7 kg-ot.De az én hibám.Sok kaja,kevés sport.
    Mondenkinek kitartás.
    Amúgy bármikor eltudnék szívni egyet.
    Jobb így nemdohányosan.

  39. Rita
    2009, július 25th @ 12:20 du.

    El Lobo-A farkas!!!Hol vagy?Sikerült?Ugye nem estél vissza?!Veled érzek együtt a legjobban-pont ugy éreztem amikor leszoktam-7 hónapig birtam aztán egy hóeséses romantikus este “elkurvultam”dohányügyileg-azóta megint bagózok én állat…SOHA ne gyújts rá egyetlenegyre se.Most megint tervezem,de tudom,h iszonyatos lesz.

  40. Rita
    2009, július 25th @ 12:24 du.

    Ja,és amikor pár hét múlva érzed,h rettenetesen hiányzik,az már nem hiány inkább vmi gyenge sóvárgás-hülyeség…Inkább hullámokban jön rá az emberre a kivánósság-ha ezt az időszakos érzéshullámokat kibirjátok,nagy levegő,rágó,fogmosás,ima stb. akkor egyre kevesebbszer jön a vágy.Az imát poénból irtam,bár a minap épp meg akartak tériteni…már majdnem bejött.

  41. EL LOBO - A farkas
    2009, július 25th @ 3:13 du.

    Szia, itt vagyok!
    Már túl a nikotinmentes tizenegyedik hónapon!
    A minap a levegőből orron át beszippantottam más füstjét – és nagyon vegyes érzés volt. Egyfelől büdös, másfelől isteni. Az utóbbin meglepődtem. Hogy még mindig, bármikor menne a rászokás.
    Tudom, hogy csak egyszer, egyetlen slukk kellene – és visszaesnék. De nem tolok ki magammal, mert már könnyebb az ellenállás, mint az elején.

  42. Rita
    2009, július 25th @ 3:48 du.

    Szia! Naggyon jó,h irtál-és a legjobb,h kitartasz!Gratulálok!!!Én most épitem az egomat egy határozott,sportos jó illatú nő(anyuci)legyek.Mondjuk nálam a fő baj még a túlsúly is és ha erre jön még-márpedig jön-pár kila,na akkor szegény páromat lenyomom békába tuti.És tudom,h hogy fáj ez a tetves leszokási folyamat.Tanár vok és attól félek,h kettéharapom a kis picurokat egy rossz pillanatomban…Azért gondoltunk pont erre az időpontra,mert addig nyaralunk,kaja pija cigi meg minden…De még nyáron el kellene kezdeni abbahagyni mert a szeptember rossz időpont.Szóval ha nem haragszol,biztos segitséget kérnék Tőled ,ha szenvedek-ha nem haragszol!!!

  43. EL LOBO - A farkas
    2009, július 26th @ 5:38 du.

    A súly: igen, ezzel számolni kell, és nem csak azért, mert pótlékként eszünk, hanem mert a cigaretta elhagyásával javul az emésztés hatásfoka!
    Sporttal megtalálható a helyes egyensúly – hm, én nem találtam meg, mert lusta vagyok… Nagy baj persze nincs, csak kis pocak.
    De egy jóillatú anyukának ez is sikerülni fog!
    Ha segíthetek, ha szükséged van egy már nem dohányzótól eredő szóra – bármikor gyere!

  44. lizi
    2009, augusztus 23rd @ 2:01 du.

    Hali Mindenkinek!
    én 4 hete nem dohányzom, 20 év után , és semmi sem hiányzik. hogy miért szoktam le, ? egy nap elkezdtem fulladni tőle. vagyis nem tudom mitol fulladok, szal le lehet tenni, így …:( is. :) )

  45. Andi
    2010, január 10th @ 9:21 de.

    Sziasztok!Olvassátok el Allen Carr könyvét!Nagyon hatásos!
    Én szívószállal imitálom néha a dohányzást,ha hiányzik,szivom azon keresztül a friss levegőt-ami vicces!Utána meg rágcsálom a szivószálat!Illetve finom teákkal(cukor nélkül)jutalmazom magam.Hülye leszek mégegyszer az életben rágyújtani!Semmi élvezetes nincs benne,csak a nikotinszörnyecske akarja h gyújts rá,etesd meg!És mivel drog,és függő vagy,megetetnéd,de ne tedd,mert minél többször eteted,annál nagyobb lesz benned a szörny!Nagyon jó érzés nem dohányzónak lenni!Olyan,mintha évekig szűk cipőben lennék,ami töri,marja,égeti a lábad,és most leveheted végre a cipőt!Kb. ehhez hasonló!

  46. xyzzs
    2010, január 10th @ 9:57 du.

    Ez kb. a legális drog, bár nem tudom, h ki az az elvetemült, aki engedélyezte(tte) ezt!! Mindenki oda meg vissza, van, hogy a drog milyen ártalmas, meg énnemtudommégmi. Hát tessék! Ki tudja, mennyi “drogos” mászkál az utcákon!! Gondoljatok az életetekre! Hát megéri ez? És ha ez nem segít, akkor gondoljatok azokra, akik szeretnek titeket, aggódnak értetek, és nem akarnak elveszíteni!!! Értük – legalább- tegyétek le!!

  47. Purple Darkness
    2010, március 5th @ 7:24 du.

    23 vagyok 14 éves korom óta dohányzom. 9 év.

    Eddig azzal áltattam magam, hogy fiatal vagyok, úgyis leszokok, nomeg évekig csak 4-5 szálat szívtam naponta. Persze a főiskolán, pláne az egyetemen változott a helyzet. Bár az egyetemi évekre már elmaradoztak a bulik, a pia: viszont a bagó megmaradt, kb. másfél nap alatt elmegy egy dobozzal. (kb 15 szál cigaretta egy nap)

    Itt az idő változtatni. Eddigi nemdohányos rekordom egy hét (még a fősikolán).. a nemdohányzáselég jól ment, sajnos egy akkori háti betegségem kiújult és visszaszoktam. Valaki feljebb úgy fogalmazott: nem lehet egyszerre két fronton harcolni. Teljes mértékben egyetértek :(

    De most megcsinálom. Ha jól számolom már 2 órája nem gyújtottam rá.

    drukkoljatok! :)

    (én nagyon is örülni fogok a +kilóknak)

    Nemtudom olvassa-e ezt még valaki, ha nem hát jó lesz kordokumentumnak, ha meg igen hátha erőt / bármit ad az ide tévedő dohányzóknak, leszokni vágyóknak.

  48. Bognár László
    2010, március 6th @ 12:16 de.

    Szia Purple Darkness!
    Részemről a drukk, hogy sikerüljön az elhatározásod! :-)
    Jómagam ( már nem használom az El Lobo nick nevet, de arról be tudod azonosítani az én “bagó-történetemet”) még mindig nem gyújtottam rá.
    Ritkábban is jön elő a rágyújthatnékom, de olykor még mindig van. Ezt tudnod kell – hogy ne könnyű sétára készülj. De meg lehet csinálni.

Most mondja meg!





  • Legutóbbi hozzászólások

  • Kapcsolat, megosztás

    Bookmark and Share