Pedagógiai és paradoxon
F. Walter Mária írása
Minden most kezdődik.
Gazdag Európai Uniós projektek mentén épül a pedagógiai munka értékelésének, minősítésének, az iskolák, tanárok ellenőrzésének, felügyeletének új rendszere. Célját tekintve azért, hogy a mélységből a magasságba emelje az oktatást, biztosítsa az intenzív, professzionális munkával elérhető fejlődést.
Egy kérdés azonban megkerülhetetlen és újabb kérdések özönét indítja el: honnan, hová…? Hol a mélység és elérhető- e a magasság?
Milyen mérések, minősítések, mutatók támasztják alá, hogy jelenleg – a kemény kinyilatkoztatás szerint – a mélység bugyraiban vergődő iskolák valóban értékelhetetlenül gyenge színvonalon teljesítenek?
Mikor kezdődött és mióta tart? Eddig és nem tovább? Mi fog történni azért, hogy a mélyrepülésből szárnyalás legyen?
Lenullázott pedagógusok?
A válaszokhoz jó lenne végre tudomásul venni: a pedagógiai munka olyan folyamat, amelyben nincsenek lenullázható pedagógiai, szakmai, módszertani eredmények, legfeljebb a folyamat fordul meg négyévenként, nyolcévenként, ideológiák és politikák követelményei, elvárásai nyomán.
A kiváló pedagógiai kiadvány, a „Mérlegen a magyar iskola” című könyv mottója a következő találó mondat:
Adatok nélkül te is csak egy vagy azok közül, akiknek véleménye van.
A könyv megállapításait figyelmen kívül hagyva, most tanárok tízezreire, fiatalok százezreire zúdul a megsemmisítő vélemény: értéktelen vagy.
Tehát: milyen értékelés, minősítés alapján hangzik el a kijelentés, amely figyelmen kívül hagyja az alkotó pedagógiai munkát, mert csupán végrehajtást vár el a tanároktól és tehetséges fiatalok önértékelését, önbecsülését tapossa alá, azt hangsúlyozva: nem tudsz semmit, műveletlen vagy, mert egy alulteljesítő oktatási rendszerben tanultál, nevelődtél.
A tudománytörténet nagyjai már tudták a megoldást:
Mérd meg, ami mérhető, és tedd mérhetővé, ami nem az!
(Galileo Galilei)
Amit nem tudunk megmérni, azon nem tudunk javítani.
(Kelvin)
Az idézett gondolatok is pedagógiai könyvek mottójaként váltak ismertté, csak a jelenlegi helyzetben láthatólag nem eléggé hasznosulnak, mert a minősítés jegyében minősíthetetlenül elhangzó kijelentések a magasban szárnyalást valóban megakadályozzák, szárnyaszegetté teszik a tanárokat és a fiatalokat.
A klasszikus anekdota szerinti tanmese azonban még mindig hozhat megoldást: a két béka közül az egyik, amikor beleesnek a vödör tejbe, megfullad, mert pesszimistán nem hiszi, hogy ki tud mászni, a másik optimistán addig tapos, amíg vajjá változtatva a tejet, kimászik és tovább él.
Fontos tanulság: mégsem a taposás adja a lényeget, hanem az élni akarás.
***
F. Walter Mária korábbi írásaiból:
