Milyen szakmát tanuljon a gyerek? – 2/2

Az első rész itt olvasható:
Milyen szakmát tanuljon a gyerek? – 1/2

Az előző részben taglalt előzmények után tehát megkapom a gyakori kérdést: Szóval fejvadászat? Akkor mond meg nekem, mit tanuljon a gyerek, mi lesz jól fizetett munka 10-15 év múlva?

Már kezdek rutinba jönni, mert azzal kezdem, hogy van rövid válaszom és hosszú, melyiket mondjam?
Általában a rövidet kérik: olyan szakmát kell tanulni, amiben a gépek ügyetlenek lesznek. Amely kreativitást, a kiszámíthatatlanság kezelését, vagy az emberekkel való foglalkozást célozzák. Szerezzen minél általánosabb, de magas szintű tudást, amelyet 1-2 év alatt el tud vinni speciális irányba majd.

Mit csinálnak a fejvadász cégek?

Persze van hosszabb válaszom is: a fejvadász cégek egyrészt kiszolgálják az éppen aktuális munkaerő igényt, de fürkészik is, melyek lesznek a közeljövő keresett ágazatai, hiszen egy még időben kialakított rálátás a szakmákra és legfőképp annak képviselőire, lépéselőnyhöz juttatnak bennünket a piacon. Ezt tettük az Aarenson-nál 15 éve is, amikor a mérnöki, vagy IT területek felé fordultunk, vagy 7-8 éve, amikor az akkor induló startup világba merültünk bele, tudatosan. Most is ezt tesszük, próbálunk előre tekinteni.

Biztosak vagyunk benne, hogy jelentős átalakulás előtt áll jó néhány ágazat. A gyártási szegmens szinte egésze, a logisztika, csomagolástechnika szintén. A mezőgazdaság, az élelmiszer ipar nagy része csakúgy. A pénzügyi területek is nagy változás küszöbén állnak. A képzettséget nem igénylő, egyszerű munkafázisok megszűnőben vannak. Ami pedig a már most is tapasztalható képzett munkaerő hiányát illeti, az csak fokozódni fog.

Tehát azt tanácsoljuk, hogy tanulni kell, és akár műszaki, akár humán területet választ a mai fiatal, a tudás mindig biztos alapot, elrugaszkodási pontot jelent majd. Lehet agrármérnök, vagy java fejlesztő, ha egy szakmai területet jól megismer, és készen áll az új ismeretekre a megfelelő időpontban, akkor nagy baj már nem lehet.

A jövő kulcsa a folyamatos tanulás

Azt szoktam tanácsolni, hogy barátkozzanak meg a gondolattal, hogy a most pályakezdő generációnak arra kell berendezkednie, hogy folyamatosan tanulnia kell majd, akár 2-3 teljesen új szakmát is el kell sajátítania majd élete során. És bizony megeshet, hogy mire egy professzióban jóvá válnak, dobhatják is el, és rugaszkodhatnak neki az új tudás megszerzésének.

Ebből következik, hogy a legbiztosabb recept az, ha magát a tanulást tanulják meg. A gyors ismeretszerzés képessége lesz az adu ász a jövő munkaerő piacán.

***
Bogdanovits Péter
Aarenson – fejvadász cég, munkaerő közvetítés

Korábban a témában:
A munkavállalók hatvan százaléka váltana
Outplacement – gondoskodó elbocsátás

Kategóriánk: Gyerekek, unokák, nemzedékek: hogyan építjük együtt a jövőt?

Milyen szakmát tanuljon a gyerek? – 1/2

Azt kérdezik: mit tanuljon a gyerek

Amióta gyermekeim közegében, a szülők között elterjedt a híre, hogy mivel foglalkozom (ti.: HR tanácsadás), ugyan azzal a gyakori kérdéssel szembesülök. Fejvadász munkatársaim, akikkel már sok éve együtt dolgozom a munkaerő közvetítés területén, és szintén gyermekesek, előre figyelmeztettek, hogy ez a sors vár rám. Hozzám nem azzal fognak fordulni a szülőtársak, hogy milyen volt a nyári lovastábor, vagy hogyan tettünk szert arra a tenyérnyi lila foltra a kislány lábszárán.

Felém egyetlen típusú kérdés érkezik majd a következő másfél évtizedben:
Milyen szakmát tanuljon a gyerek? Mire lesz munkaerőpiaci kereslet 10, 15 év múlva? Mit okoz a mesterséges intelligencia, a robotizálás, a közösségi tudásmegosztás a munka világában? Lesz-e még szükség mérnökökre? És jogászokra, fodrászokra, zenetanárokra…

Az emberi alkalmazkodóképesség határán?

A kérdés egyébként nagyon is jogos. A technológiai fejlődés mára olyan sebességet ért el, amelyet az emberi alkalmazkodóképesség már nem tud követni. Kutatók szerint mire egy új technológiai eszközt, megoldást az emberiség magáévá tesz, és azt magabiztosan használja, átlagosan 6 év.

Hol vagyunk már ettől a sebességtől? Egy 6 évvel ezelőtti technológia ma már őskövületnek számít. És a tempó csak fokozódik. Ezért természetes, hogy a többségünk úgy érzi, kikerült a kezünkből a jövőnk irányítása, nem vagyunk befolyással arra, hová tart a technológia, és ezzel együtt a világ. Ad abszurdum és leegyszerűsítve, a robotok elveszik majd a megélhetésünket.

Mit gondol a fejvadász?

Így aztán jogosan érezzük azt is, – és ha az ember munkahelye egy fejvadász cég, akkor különösen tapasztalja – hogy a megszerzett tudás már ma is nagyon gyorsan inflálódik a munkaerőpiacon. Egy szaktudás, vagy diploma megszerzésének a megkezdése és befejezése között eltelt idő alatt szakmák válnak érdektelenné, és váltják fel egészen újak. Ráadásul mire abban a szakmában, idővel megfelelő mennyiségű rutint is szerzünk, és kimondhatjuk, hogy jó szakemberei vagyunk, már lehet, hogy megmosolygott tartalékosai vagyunk a partvonalon túl a munka világának.

És ejtsünk pár szót azokról a mintákról is, amelyeket a pályaválasztás előtt álló gyermekeink nap mint nap látnak. Influenszerek százezrei szereznek vagyonokat tudás, hozzáadott érték közvetítése, valódi munka nélkül.
Youtube, Tik-tok, Instagram sztárok keresik meg egy tanári fizetés sokszorosát a szó hagyományos értelmében vett szakmai teljesítmény nélkül.
Mit üzen ez egy mai tizenévesnek?

Semmi esetre sem azt, hogy vágjon neki egy rengeteg tanulás és lemondás árán megszerezhető diplomának. A mai kamasz társadalom követendő és irigyelt alakjai nem az élelmezési krízis megelőzésén csendben dolgozó agrármérnökök, hanem a közösségi média felkapott szereplői.

Egyszóval csak kapkodjuk a fejünket pályaválasztás ügyben. Mik a tanácsaim? Erről a következő részben. (Mint egy jó influenszer).

Bogdanovits Péter
Aarenson – fejvadász cég, munkaerő közvetítés

***
A második rész: Milyen szakmát tanuljon a gyerek? – 2/2

Korábban a témában:
A munkavállalók hatvan százaléka váltana
Outplacement – gondoskodó elbocsátás
De mit keres a fejvadász cég az asztalon?

Kategóriánk:

Gyerekek, unokák, nemzedékek: hogyan építjük együtt a jövőt?

A pedagógiai munka értékelésének paradoxona

Miből merít és hová tart a pedagógusok megbecsülése? Melyek az értékelés sarkpontjai?

Pedagógiai és paradoxon

F. Walter Mária írása
Minden most kezdődik.
Gazdag Európai Uniós projektek mentén épül a pedagógiai munka értékelésének, minősítésének, az iskolák, tanárok ellenőrzésének, felügyeletének új rendszere. Célját tekintve azért, hogy a mélységből a magasságba emelje az oktatást, biztosítsa az intenzív, professzionális munkával elérhető fejlődést.
Egy kérdés azonban megkerülhetetlen és újabb kérdések özönét indítja el: honnan, hová…? Hol a mélység és elérhető- e a magasság?

Milyen mérések, minősítések, mutatók támasztják alá, hogy jelenleg – a kemény kinyilatkoztatás szerint – a mélység bugyraiban vergődő iskolák valóban értékelhetetlenül gyenge színvonalon teljesítenek?
Mikor kezdődött és mióta tart? Eddig és nem tovább? Mi fog történni azért, hogy a mélyrepülésből szárnyalás legyen?

Lenullázott pedagógusok?

A válaszokhoz jó lenne végre tudomásul venni: a pedagógiai munka olyan folyamat, amelyben nincsenek lenullázható pedagógiai, szakmai, módszertani eredmények, legfeljebb a folyamat fordul meg négyévenként, nyolcévenként, ideológiák és politikák követelményei, elvárásai nyomán.

A kiváló pedagógiai kiadvány, a „Mérlegen a magyar iskola” című könyv mottója a következő találó mondat:
Adatok nélkül te is csak egy vagy azok közül, akiknek véleménye van.
A könyv megállapításait figyelmen kívül hagyva, most tanárok tízezreire, fiatalok százezreire zúdul a megsemmisítő vélemény: értéktelen vagy.
Tehát: milyen értékelés, minősítés alapján hangzik el a kijelentés, amely figyelmen kívül hagyja az alkotó pedagógiai munkát, mert csupán végrehajtást vár el a tanároktól és tehetséges fiatalok önértékelését, önbecsülését tapossa alá, azt hangsúlyozva: nem tudsz semmit, műveletlen vagy, mert egy alulteljesítő oktatási rendszerben tanultál, nevelődtél.

A tudománytörténet nagyjai már tudták a megoldást:
Mérd meg, ami mérhető, és tedd mérhetővé, ami nem az!
(Galileo Galilei)

Amit nem tudunk megmérni, azon nem tudunk javítani.
(Kelvin)
Az idézett gondolatok is pedagógiai könyvek mottójaként váltak ismertté, csak a jelenlegi helyzetben láthatólag nem eléggé hasznosulnak, mert a minősítés jegyében minősíthetetlenül elhangzó kijelentések a magasban szárnyalást valóban megakadályozzák, szárnyaszegetté teszik a tanárokat és a fiatalokat.
A klasszikus anekdota szerinti tanmese azonban még mindig hozhat megoldást: a két béka közül az egyik, amikor beleesnek a vödör tejbe, megfullad, mert pesszimistán nem hiszi, hogy ki tud mászni, a másik optimistán addig tapos, amíg vajjá változtatva a tejet, kimászik és tovább él.
Fontos tanulság: mégsem a taposás adja a lényeget, hanem az élni akarás.

***

F. Walter Mária korábbi írásaiból:

***

Kategóriánk:

Gyerekek, unokák, nemzedékek: hogyan építjük együtt a jövőt?

? Cookie beállítások módosítása

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.