Mucsi Attila barátunk, aki Pécsett tanulta ki mesteri fokon a festészet tudományát (?), művészetét (!), rendszeresen elküldi új festményeinek fotóját. Most legújabb küldeményét mutatjuk meg.
A vajdasági származású Mucsi Attila, egykori pécsi egyetemista, hosszabb ideje Londonban él, s megtisztel bennünket azzal, hogy műveiből alkalmanként „internetes tárlatot” nyit a Jóljárok.hu-n. Legújabb képsorozatát ecsetvonások nélkül, késsel dolgozza a vászonra. Legfrissebb képe itt látható:
Friss festmény, még illatos az olajtól
Festmény késsel és borral
A fürkésző szem persze nem csak a képen kutatja a hangulatokat, hanem a kép mellett is, s jóbarátként megkockáztatjuk, hogy a késsel festés igen száraz műfaj lehet! Elegendő a fotó bal alsó sarkára pillantanunk, hogy lássuk – a szárazság ellen, bizony-bizony, védekezni kell!
Ám valószínűsítjük, az ott látható ital nem a híres pécsi cirfandli, hanem valaminő albioni lőre lehet, amelyet nem irigylünk el a művésztől! De inkább gyönyörködjünk a kép árasztotta őszi hangulatban.
Már kapható az üzletekben Hámori Gábor új könyve, a Budapest madártávlatból. A szerző a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja, a Mecseki Fotóklub elnöke.
„Gyönyörű napok voltak. Négynapos ünnep, üres a város – rokonlátogatások, családi kirándulások, s a téli álom utolsó foszlányainak kiűzése a balatoni nyaralókból. Barátaink is útra keltek, s mi meg – hozzánk való jóságuknak köszönhetően – alvóhelyet találtunk náluk.
Pécsiek vagyunk, mégsem volt idegen számunkra a főváros, hisz munkánk, vagy egy-egy program, kirándulás okán gyakran jártunk ott.” – vallja a szerző, Hámori Gábor.
Hámori Gábor fotóművész
„De célunk most egészen más volt – megismerni keresztbe-kasul a fővárost. Nem a vidéki vagy a külföldről érkező szokványos turista módjára, hanem egészen másként: rejtett csodákra, eldugott helyekre, városrészek, külterületek ezerféle hangulatára vágytunk. Felfedezni az ismerős ismeretlent, és az ismeretlen ismerőst egyben. Térképekkel, útikönyvekkel, de legfőképpen rácsodálkozni vágyó, szélesre tárt szívvel, lélekkel és jókedvvel. Reggeltől estig úton voltunk, s ezer meg egy csodát találtunk. Négy nap után képek, élmények, fények, érzések tömegével, elcsigázottan és kétségbeesve érkeztünk haza Pécsre – mindaz, amit a földön láttunk, látható lesz-e a repülőből? Meg lehet-e jeleníteni a főváros ezerféle arcát föntről, s ráadásul mindösszesen 160 fotóban?
Hetek kellettek, hogy a látottak letisztuljanak. Útvonaltervek, a pilótával történő egyeztetések, engedélyek, s június végén izgatottan szálltunk fel – a levegőből is látszik a földön érzett varázs? Igen! De ezek a varázsok kicsit mások. Reggeli fény, déli, koraesti – ugyanaz az épület, a tér, s mégis egészen más. És a különböző városrészek, a hidak, a Duna csillogása, a külterületek, a budai hegyek… És az esti repülés – maga a csoda! A Duna egyre sötétedő íve, a díszkivilágítások felgyulladó fénye, a körutak, sugárutak, rajzolata, a hidak sora, a vár meseszerűsége…. Szavakkal leírhatatlan, s fotókkal is megörökíthetetlen. Csak bízni tudok abban, hogy a képeimmel mégis sikerül ebből az ezerféle érzésből átadnom valamennyit Önöknek.
Szívemből kívánom, hogy az album lapozgatása közben fedezzék fel az ismeretlen ismerőst és az ismerős ismeretlent – fővárosunkat, Budapestet.” Pécs, Hámori Gábor
***
Hámori Gábor fotóművész
a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja 1954-ben született Pécsett, 1972 óta tagja, 1998 óta elnöke a Mecseki Fotóklubnak. Szervezőként és kiállítóként is folyamatosan részt vesz Pécs fotós életében. 1992-től 1994-ig tanított fényképezést a Művészeti Szakközépiskolában.
Brüsszel, 2008. júl.01. – 03. – Magazin hír „A titokzatos Zsolnay porcelán nyomában” címmel Zsolnay kiállítást szervez a Pécs2010 Menedzsment Központ Brüsszelben.
Erre De Blasio Antonio európai parlamenti képviselő kezdeményezésére kerül sor. A Menedzsment Központ Sajtóirodája minderről ezt írja:
„Bemutatunk titokzatos eozin és pirogránit kerámiákat, porcelánokat. A kiállítás megnyitóját 2008. július 1-én 18:00 órakor az Európai Parlament Altiero Spinelli épület 3. emeletén tartjuk, melynek részeként „Az utam” címmel, a Pécsi Balett előadását élvezheti a közönség, 18.30-kor hagyományos magyar borokat szolgálnak fel. Ismerje meg ott is Pécset, 2010 Európa Kulturális Fővárosát! Fedezze fel a város szépségét, a Mecsek hegyvidékét és a történelem kulturális nyomait! Amennyiben lehetősége nyílik rá, látogasson el a helyszínre és tekintse meg a kiállítást!”
(Megjegyzés: A képet nem a Sajtóiroda mellékelte, hanem a Jóljárok.hu Magazin ügyeletes szerkesztője. Tehát ő emelte le a magántulajdonát képező eozin halat irodája polcáról, fényképezte le és tette közzé, mert szerinte képpel többet mond egy hír. Igaz, ő nem egy Sajtóiroda).
Pécs, 2008. 06. 04. – magazin hír Mészáros András EKF főigazgató kezdeményezésére ma találkozó jött létre a Kamara Angster-termében az EKF menedzsment és a Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter tagjai között.
Az EKF főigazgatója (Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010) tájékoztatást adott a projekt haladásáról. (Nem állásáról, mert mint elmondta, az újságírók ugyan mindig a projekt állásáról faggatják őt, pedig az nem áll, hanem halad!)
Olyannyira így van, hogy Mészáros András szerint a kulcsprojektek határidőre megvalósulnak. Az építkezések előkészítése gyorsított menetben folyik és ősszel már el is indul a látható munka.
Mészáros András (EKF), Merza Péter fejlesztési ig. (EKF), Síkfői Tamás (Kamara)
A főigazgató létező feszültségekről is beszélt. Ilyennek tekinti a tények torzítását a sajtóban és olykor a politikában is. Megítélése szerint egyébként 2009 tavaszától már megállíthatatlan lesz a beruházás, mert – bár szerinte erre nem kerül sor -, egy esetleges előrehozott választás után a FIDESZ-nek sem lehet érdeke az EU-val történő szembe kerülés.
A még tisztázatlan tények között említette Mészáros András a következő kérdéseket: – Vajon lesz-e olyan vállalkozás, amelyik a reptér hiányzó 640 méterére fordít 2,5 milliárdot? (Erre a nagyobb gépek fogadásához volna szükség). – Vajon tud-e a vasút milliárdos beruházást fordítani arra, hogy a jelenlegi, Budapest- Pécs közötti három és egynegyed órás menetidő két óra tíz percre redukálódjon?
Véleménye szerint az autópályával nem lesz gond, a politika 2010 márciusára biztosra ígéri.
A Klaszter tagjai erősen figyeltek
Mészáros András szólt az EKF önkéntesi rendszeréről is, amelyet jól működőnek ítélt meg.
A Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszterhez tartozó szervezetek vezetői kérdéseket intéztek a főigazgatóhoz, s ennek nyomán kiderült: a jövő héttől más alapokra helyezik az Interneten történő megjelenést (közbeszerzés útján pécsi vállalkozásé már a feladat, bár a vállalkozást nem nevezte meg.) A korábbi jelenségeknek a honlap esetében (a Jóljárok.hu-n működő blogban többször is élesen kritizált jelenségekről van szó – pl. késedelmes anyagfeltöltések hónapokra rúgó hiátusokkal) okaként a főigazgató azt a tényt említette, hogy eddig ők csak egy vállalkozáson keresztül (EUNET) férhettek a honlaphoz. Egyébként 2009-től a Magyar Turizmus Rt. egy „high tech” portállal fogja az eladásokat is támogatni.
A beruházások késlekedő és forinthiányos helyzetére vonatkozó felvetésekre Merza Péter EKF fejlesztési igazgató válaszolt.
Kézrátételes gyógyítás? Merza Péter
Megítélése szerint boldogulni fognak az időhiánnyal, le fogják gyűrni az akadályokat, amelyeket nem előidéztek, hanem örököltek.
Zárszóként mindkét részről elhangzott: a két szervezet a jövőbeni együttműködésben érdekelt.
Pécs, 2008.05.22. – magazin hír A TTK Matematikai és Informatikai Intézete a minap programozói versenyre hívta a PTE hallgatóit. A verseny győztese, Rosta Zoltán lett, s a nyeremény laptopján előállított programokról bizonyára fogunk még hallani.Amúgy a bajnok „gyakornokoskodott” kicsit a Bognár Stúdiónál is, a Jóljárok.hu kiadójánál. Kérdezett ezt-azt, aztán reggelire megette a Jóljárok.hu béta verzióját.
Kérdések és válaszok a programozásról
– Mivel dolgoztál a versenyen? – kérdezem Zolit. – Mivel szabadon választott programmal dolgozhattunk és egy könyvtár-nyilvántartó és kölcsönző alkalmazás elkészítése volt a feladatom, hát Net Freamwork 3.5 és C# 3.0-ban készítetem a munkát, amely során egy 3 rétegű alkalmazást épitettem, Linq-to-Sql-t használva ORM technologiaként. Az ORM egyenlő Object Relation Mapping-gel teszi hozzá magyarázólag. Ugye világos? 🙂 A döntőbe egyébként még Gabnai Imre és Kenyeres Viktor jutott. A díjakról a Dexter Kft. és a CCSoft gondoskodott. – Gratulálok, Zoli!
Zsanett erőszakolta meg a rendőröket címmel kezdődött a Jóljárok.hu-n a Zsanett-dosszié megnyitása. Akkor még nem tudtuk, hogy kideríthetetlen lesz: térdelt vagy nem térdelt Zsanett a sötét kapualjban az őt igazoltató rendőrök előtt. Zsanett most könyvet ír – fényes üzleti sikert jósolunk, kommentárunk következik >
Zsanett könyve bestseller lesz minden bizonnyal
A krimi és a szex olyan áru, amely fogy, mint a cukor, a témát nem lehet olyan rosszul megírni, hogy ne kapkodná azt szét a jónép.Az eset mindenesetre rávilágít a könyv szó módosuló jelentéstartalmára is. Régebben a könyv valamely minőségi beszély leirataként került a köztudatba, s a könyvet író embert tisztelet övezte. Mára a könyv szó csupán papírt jelent, formát, de semmiképp sem jelent minőséget. Ám visszatérve a konkrét ügyhöz. Zsanett részéről a könyv nem pusztán anyagi értelemben lesz nyerő húzás, hanem a könyvírással kihúzza a talajt a rendőrök lába alól is. Ugyanis egy olyan mű után, amely részletesen taglal egy szexuális és kriminális cselekményt, aligha lehet majd eladni a rendőrök könyvét!
Nem kapta be!
A „nem kapta be” fordulatot aligha lehet élményszerűen megírni – így a rendőrök könyve eladhatatlan lesz. De ők már amúgy is dobtak egy nagyot: a könnyes jelenettel, amelynek során szabadultak az előzetesből, s kedveseiket átölelték a televíziós csatornák nyilvánossága előtt, egy egész nép szívét megdobogtatva. Lássuk tehát be, a lovagiasság szabályai szerint most Zsanetten a sor. Hogy mikor kerül sor az igazságra, azt viszont a fene sem tudja.
Ma 10 és 12 óra között a pécsi Kossuth téren, fél óránként indított csoportokban megtekinthetőek az ott folyó építkezés során felszínre került történelmi leletek. Ásatás egyenes adásban. Élőben. Személyes jelenlétünkkel. Dicséretes a kezdeményezés! Az ilyen gesztusok növelik a polgárok kötődését, nem csak a poliszhoz – hanem a közös történelmi tudat révén – egymáshoz is!
Ásatás: a múltak kútja avagy mély a történelem Pécsett
Régész munka közben. Óvatos kézzel: az indián régész római csontokat hoz felszínre
Részletes beszámolónk a régészeti „ásatás vezetésről” itt olvasható (további képekkel): Csontok, csatok, négyezer év
Apropos Kossuth tér.
Még egy kis történelem
Ugyanezen a téren áll egy XIX. században épített, romantikus stílusú építmény, a pécsi zsinagóga. És erről egy másik történelmi beszámoló is eszembe jut, amit itt ér el a látogató: