A pécsi Esztergár-kultusz

A történeti tudat újraalkotásának kísérlete

Pécsett alig egy hónapja újra átadták a város szociális díját, az Esztergár-díjat. Dr. Esztergár Lajos egykori pécsi polgármesterről utcát is neveztek el a mecsekaljai városban, s emléktábla is őrzi emlékét. Sőt elneveztek róla közintézményt is. Ám az ő nevéhez tapad 4000 pécsi, zsidó polgár kifosztása, gettóba kényszerítése és Auschwitzba hurcolásának előkészítése is.

A rendszerváltás idején született meg az igény a szocialista hősök, „kommunista” példaképek leváltására, hogy helyükre a polgári értékrendet feltámasztó hősök kerüljenek.
Rozs Andrásnak az Esztergár Lajos politikai közéleti szerepe a 40-es években és 56-ban c. dolgozata ezt mondja (Pécsi Szemle, 2002/4. szám):

„ … a polgári társadalom önidentitása számára fontos történeti tudat újraalkotása már elindult…
Utóbbi célt nemcsak az országos történelmi kép kialakításához, hanem a helyi – regionális, megyei, városi, községi – történet megalkotásához is szükséges felállítani.”

Pécsett Esztergár személyében igyekeztek megtalálni a polgári értékeket

Dr. Esztergár Lajos polgármester, egyetemi tanár a korabeli Magyarország 30-as éveiben szegényeket segítő programjával, szociális intézkedéseivel joggal szerzett országos hírnevet magának. (V.ö. „Pécsi Norma”). Ez vitathatatlan érdemeként tudható be.
Ám a polgári értékek hordozójának szereplőjével akadt egy kis baj. Ennek a gondnak a mibenlétét egy élet közeli történelmi képpel tudom illusztrálni:

„A zsidókat a csendőrségnek történt átadás előtt módszeresen kifosztották: elvették személyi irataikat, a különböző helyeken (bankok, múzeum, zeneiskola, rendőrség) leadott értékeikről kapott átvételi elismervényeket, a házasoktól ekkor vették el a gyűrűiket, mindenkitől a maradék készpénzt, és egyéb értékeket. A férfiaknak le kellett vetkőzniük a csendőrök előtt, hogy azok lássák, nem csempésznek-e valamit magukkal, de csak “szemrevételezés” történt. A nők sokkal rosszabbul jártak: a szülészeti klinikából kirendelt bábák “testüregi motozásnak” vetették alá őket. A túlélők elmondása szerint csak kettőnek volt gumikesztyűje, de azokat sem mosták le, mert a “motozószobában” víz nem állt rendelkezésre. A bábák több nagylányt “feltéptek”. A zsidók kifosztásában részt vevő hatósági és karhatalmi közegeknek valamint a bábáknak dr. Esztergár Lajos polgármester kiemelt napidíjat utalványozott – a zsidó vagyon terhére. „
Forrás: A pécsi gettólista; Hábel János írása

Esztergár-díj
Pécs szociális díja 2015

A polgári értékek hordozására kijelölt személy emléke tehát azt a problémát cipelte a hátán, hogy 1944-ben a pécsi zsidók gettóba szervezését, kifosztását, a náci haláltáborba küldésének előkészítését az ő polgármesteri vezénylésével bonyolították le.
(Idézet ismét Rozstól: “Az 1944. április 28-án érvénybe lépett úgynevezett gettó-rendeletet a pécsi polgármesteri hivatal munkatársai hajtották végre, igénybe véve a Pécsi Zsidó Tanács vezetőinek segítségét. Esztergár polgármester jelölte ki a gettót…”)
Külön problémát jelenthetett a hősteremtés lendületét tekintve, hogy számos magyar város nem hajtotta végre a gettósítást!
Hadd idézzek ismét Rozs Andrástól:

„Nem minden városban hajtották végre azonban a zsidórendeleteket, Kecskeméten például a város négy különböző pontját jelölték ki a zsidó lakosok számára, Baján utcákat jelöltek ki, de nem zárták le azokat, Hódmezővásárhelyen pedig egyáltalán nem jelöltek ki gettó-területet.”

És mindehhez társult még: Pécs főispánja, Nikolits Mihály nem volt hajlandó az embertelenségben részt vállalni, s így ő, mintegy Esztergár kontrasztjaként jelenhetne meg, ha a mai város polgárai tudnának róla.

(Idézet Nikolits Mihálytól: „Nem akarok olyan kormányrendszerben szerepet vállalni, amely állampolgárainak egy csoportját egy idegen hatalomnak adja át, és azok elszállításában közreműködik.”
Forrás: hetedhethatar.hu/hethatar/?p=7393) Dr. Vargha Dezső írása

További gondként jelentkezhetett, hogy akadtak olyan magyar polgármesterek, tisztségviselők – nem kevés kockázatot vállalva – akik inkább lemondtak tisztségükről, de nem voltak hajlandóak részt vállalni a bűnből. Ilyen volt Pálfy József Szeged polgármestere, dr. Krátky István, Nagykanizsa polgármestere – olvasható például Vörös István Károly: A pécsi zsidók tragédiája 1944-ben c. esszéjében.

Ha mindez eljuthatna Pécs mai lakosságához, erősen kétséges, hogy ragaszkodnának a pécsi polgárok a történelmi tudatuk formálásának szándékával rájuk tukmált példakép, Esztergár megtartásához.

El-eltűnnek a pécsi történetírásból az áldozatok

Emléktábla, Pécs, Gettó volt itt.
Eméktábla az egykori gettó falán

A tudatformálás lendülete sajnos nem tört meg a gondok láttán. Egyfelől hangsúlyt kaptak valóban meglévő tények, például az, Esztergárt nem ítélte el a Népbíróság.
Másfelől pedig megkezdődött a történelem meghamisítása.
A Pécs Lexikon Esztergár címszava alatti szövegben nem szerepel a gettó szó, nincsen benne szó zsidókról – a négyezer elhurcolt, kifosztott, meggyilkolt áldozatot kiradírozták Pécs történelméből.
Ugyancsak nincs szó a gettóról a Vargha Dezső által publikált Esztergár Lajos életútja c. írásműben. (Pécsi Szemle 2002/4. szám).

Újratervezés szükséges a történelmi tudatunkban

Ilyen ismeretanyag birtokában Pécs városának kötelessége volna a megosztó személyiségnek számító Esztergár kultuszának újragondolása. Legelőször is be kell fejezni a történelem meghamisítását, korrekcióra kell bírni az ebben résztvevő szakembereket.
Aztán ki kell alakítani egyfajta közmegegyezést: méltó-e arra Esztergár Lajos, hogy példaképünk lehessen.
Személyes véleményem szerint nem méltó rá.
A zsidó polgárok ellenében megvalósult működése sajnálatos módon lehetetlenné teszi – hogy egyéb, nem tagadható érdemei alapján – példaképünk lehessen. Ugyanis polgárok ezreinek kifosztása, megalázása, haláltáborokba hurcolásuknak az előkészítése – nem polgári erény!

***

A megrendítő téma korábban ebben a blog-magazinban:
A szégyen könyve: Pécsi levelek 1944-ből

És egy másik összefüggésben:
Szobrok, utcanevek – felborult pécsi közmegegyezés

A blogger, mint tényfeltáró újságíró a témában:
Mesekönyv-e a Pécs Lexikon

Bognár László

A szégyen könyve: Pécsi levelek 1944-ből

Kérelmezők: nagyon kellene valami

Baumholczer Károlyné kérelme, amelyet Pécs szabad királyi város közigazgatási ügyosztályán 1944 október 10-én vezetett elő, igazán érthető.
Arról van szó, hogy az anyósa férjhez ment és elköltözött, s vitte magával a bútorzatot, és ő most ott áll az üres lakásban, miközben a gettóba költözött zsidók üres házaiban ott az a sok, használaton kívüli bútor.

Baumholczer Károlyné éppen ezért teljesen észszerűnek tartja, hogy részére Pécs szabad királyi város egy szoba-konyhás lakás berendezését kiutalja!

Baumholczer Károlyné nem volt egyedül, sőt tulajdonképpen tömegesen jelentkezett Pécs fehér bőrű, magyarul beszélő, vallását illetően nagyszerű keresztény népessége a zsidók javaiért.
Volt, aki szétszedett traktort, más pedig lovat, sőt olyan is akadt, aki komplett boltot, üzlethelyiséget, haszonnal működtethető üzemet igényelt az Esztergár Lajos polgármester vezette várostól.

Mindezt Hábel János szerkesztette Pécsi levelek 1944-ből c. könyv lapjain olvasottakból tudom. (Kronosz Kiadó, 2014).
Számomra ez a szégyen könyve.

A zsidók elhurcolásának emlékműve a pécsi vasútállomáson.
A hiány emlékműve a pécsi vasútállomáson

A kötet nem mondja és a levelek sem zizegik ki, hogy minden mondat egy elfogadott, eltűrt helyzetből íródott, nevezetesen abból, hogy a zsidóknak ez a sorsa és kész.
A pécsi zsidóságot 1944-ben először gettóba zárták, vagyonától, javaitól megfosztották, majd megsemmisítő táborokba hurcolták.

Leszünk-e a legpocsékabb nemzet?

Hábel János nem a múltnak szolgáltat igazságot – hanem a mai olvasót gondolkoztatja el a jelenről: a kapzsiságról, a mások iránti érzéketlenségről, sőt arról, hogy leszünk-e – Teleki Pál szavaival élve – a “legpocsékabb nemzet”, amikor ismét engedünk az embertelen propagandának! Igaz, most mások a “célcsoportok”, a nem kívánatossá nyilvánított szegények és az elgyötört, Afrikából és dél-keletről menekülő tömeg.

Történelemhamisítás

Olvasom az Esztergár polgármesterről szóló életút bemutatót, olvasom a Pécs Lexikon róla szóló sorait – a gettó szó egyikben sem szerepel. Mintha olyan korban élt volna a polgármester úr, amikor a városban nem élt mintegy háromezer zsidó polgár.
A pécsi romák Dachauba toloncolásáról a web sötét csendje fogadja a kutakodót. Legfeljebb az utcai botlókövek árulkodnak az ellenük elkövetett rémtettekről:

A romákat Dachauba vitték - botlókövek. Szégyen.
Egykor romák laktak itt

Viszont korábbi és későbbi érdemek alapján emléktábla és utcanév őrzi Esztergár emlékét. Ha valamit tűrhetetlennek érez az ember a történelemhamisítók munkája nyomán, az éppen az: a zsidók gettóba hurcolásának, kifosztásának, kiszolgáltatásának megszervezőjét nem illetheti meg Pécsett tábla és utcanév!
Hogy miért lehetséges mégis ez?
Alapvetően azért, mert a város lakossága nem ismeri lakóhelye történelmét!

Elolvasásra ajánlom még:

Pécs: nyilvános ásatás

Pécs: nyilvános ásatás a Kossuth téren. Csontok, csatok Pannónia történelméből.

Átlátható történelem

Ma 10 és 12 óra között a pécsi Kossuth téren, fél óránként indított csoportokban megtekinthetőek az ott folyó építkezés során felszínre került történelmi leletek.
Ásatás egyenes adásban. Élőben. Személyes jelenlétünkkel.
Dicséretes a kezdeményezés! Az ilyen gesztusok növelik a polgárok kötődését, nem csak a poliszhoz – hanem a közös történelmi tudat révén – egymáshoz is!

Történelemi ásatás, Pécs.
Ásatás: a múltak kútja avagy mély a történelem Pécsett
Óvatos kézzel: az indián régész római csontokat hoz felszínre
Régész munka közben. Óvatos kézzel: az indián régész római csontokat hoz felszínre

Részletes beszámolónk a régészeti “ásatás vezetésről” itt olvasható (további képekkel): Csontok, csatok, négyezer év

Apropos Kossuth tér.

Még egy kis történelem

Ugyanezen a téren áll egy XIX. században épített, romantikus stílusú építmény, a pécsi zsinagóga.
És erről egy másik történelmi beszámoló is eszembe jut, amit itt ér el a látogató: