Pécsen most is kitesz magáért a Mikulás

A Pécsi Mikulás nem csak Magyarországon fogalom

Nyugodtan mondhatjuk, a Pécsi Mikulás világhírnek örvend a szánhuszárok körében, hiszen napi kapcsolatban áll a világ Mikulásaival. Sőt, a Mikulás Világkongresszusok rendszeres résztvevőjeként öregbíti Magyarország és Pécs hírnevét.
S most, hogy közeleg a gyerekek és a Mikulások nagy napja, december hatodika, kiragadtuk teendői közül, s kérdésekkel borítottuk be.

A jellegzetesen ősz szakállas elmondta: a mikulásipari nagyüzem a világ minden táján beindult, így ő is a tettek mezejére lép a gyerekeknek örömet szerző indíttatásból.

Hogyan tetszik készülődni a nagy napra? – kérdem.

– A Pécsi Mikulás egész évben készülődik az ajándékosztás éjszakájára, figyeli, hogy ki volt szinte teljes mértékben jó, vagy éppen kinél volt némi hiányosság e téren. Legyünk őszinték, – nem is olyan könnyű mindig jónak lenni, vagy éppen mindennek megfelelni.
Az ünnepvárás, a felkészülés nálam mindig már december 7-én elkezdődik, s tart egészen a következő év Mikulás napjának előestéjéig. Megvallom, ez a készülődés számomra is érdekes és eseménydús mindennapokat jelent.

Érkeznek-e a kérések Önhöz és honnan, mit kérnek mostanában?

– Természetesen kérésözön van. Sőt! A kérések száma évről-évre növekszik, és egyre változatosabb a megfogalmazott óhajok összetétele. A gyerekek többnyire játékokat kérnek, persze csokoládé, cukorka kíséretében.

Pécsi Mikulás a Pécsi Postán
A Pécsi Mikulás postája

Változatos és eltérő a különböző országokból érkező levelek tartalma. Mint általában, – mifelénk ajándékokat, játékokat, kézzel megfogható dolgokat kérnek a gyerekek.
A világban azonban sok olyan ország van, ahol a Mikulástól mostanában békességet, barátságot és egymáshoz viszonyuló türelmet, szeretetet vágynak a kicsik és nagyok. Ritkán beszélünk róla, de a pirosruhás, öreg Mikulás nem csak, mint ajándékhozó, de a reménytelen, nehéz körülmények között élők védelmezőjeként is nagy feladat- és gondolatkört képvisel. És manapság e téren is van bőven aggódni- és tennivalója.

Mi volt eddig a legfurcsább kérés?

– Egy kislánytól érkezett a levél néhány éve. Benne szépen kerekített betűkkel, gondosan fogalmazott mondatokkal a következők.

„Tudod, Mikulás!? Nekem vannak játékaim, iskolába járok. Vannak szép ruháim. Van anyukám és apukám. És itt van nekem Mirci, a cicám is. Mindenem megvan. Nagyon szeretem a nagyiékat is, de nagymamám kicsit beteg. Kérlek, ha lehet, segíts neki meggyógyulni karácsonyra.”

Ön, mint megannyi Mikulás Világtalálkozó résztvevője, mit tud a többiekről, azok most mit csinálnak?

– Mostanában minden Mikulás nagyon elfoglalt, mondhatnánk megy a nagyüzem. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk, itt Közép-Európában december 6-a előestéjén indul útjára a Szent Miklós történetét és hagyományát ápoló Mikulásunk. Kevesen tudják, de az ajándékhozó elnevezését a szlovák Miklós, a Mikulás névből eredeztethetjük. Ez a Mikulás közép-európai, vagy inkább Kárpát-medencei elnevezése.

Persze ajándékot kapnak ilyenkor más – főleg európai – országokban is a gyerekek. A keleti keresztény országokban Nikoláj napját december 19-én ünneplik, arrafelé is van feladata Nikolájnak bőven.
Az angol nyelvterületen, sőt a világ számos pontján karácsonykor a Santa Claus hoz ajándékokat. Santa-kollégáim gyakran emlegetik, hogy őket is sokszor Mikulásnak nevezik, pedig a Santa-jelenség nem azonos a mi Mikulásunkkal. Sorrendben az év végén, pontosabban január elsejére hozza el az Újévet keleti kollégánk a Gyed Moroz (Jégapó, Télapó). Szilveszter estéjén a családoknál megjelenik ő személyesen, és a gyerekeknek kisebb ajándékokkal is kedveskedik.

Elmondható tehát, hogy a mikulásipari nagyüzem a világ minden táján beindult.

A nagy napon, meg előtte-utána hol érik el Önt a gyerekek Pécs városában?

Elmondhatom, hogy Pécsi Mikulásként lesz feladatom ebben az évben is bőven. Elsődlegesen a Miklós-nap előestéjén ablakokba készített cipőkbe, csizmákba juttatom el a várva várt ajándékokat. Hagyomány, hogy itt Pécsett mindig megpihenek, és akár a városlakók is találkozhatnak velem. Éppen ezért a város több pontján összefuthatunk.

Mikulás-Nap postai pecsét
Mikulás-Nap, Postai alkalmi bélyegző, Pécs 1 posta

Már december 5-én a Nagypostán válaszolok a gyerekek leveleire, itt kerülnek feladásra az ünnepi képeslapjaim is egy szép Mikulás-Nap feliratú bélyegzővel ellátva. A szemfüles arrajáró napközben ott találkozhat is velem. A városban előfordulok majd a helyi buszokon, melyek segítségével a város több pontjára is el fogok jutni. Szintén hagyományosan a nevem napja délutánját a belvárosban töltöm, kisbarátaimmal 6-án délután találkozom a főtéren és a belvárosban.

És végül, kérem, válaszoljon egy szabadon választott, fel sem tett kérdésre!

– A fel sem tett kérdések a legnehezebbek. Sokan vagyunk, akik akkor és ott nem kérdezünk meg valamit, ami majd később fontosnak tűnhet. Ez olyasvalami, mint a meg nem írt ünnepi üdvözletek. Éppen ezért javaslom, – most még időben vagyunk – gondoljuk át, hogy itt az év végi ünnepi készülődés során számba vettük-e rokonainkat, ismerőseinket, barátainkat és mindazokat, akiknek néhány jó szóval megköszönhetjük az eddigi gondoskodásukat, figyelmességüket, – a szeretetüket.

Kapcsolódó oldalak:

A Posta mindig segíti a vagyonosodást

Ma levelet hozott a postás. A koronavírusra tekintettel nem találkoztunk, a postaláda hűs homályában várakozott a küldemény.
A levelet a Pécsi Mikulás adta föl, a cégem címére érkezett, azon belül is a Jóljárok Magazint érte a megtiszteltetés.

Szent Miklós és a Pécsi Mikulás

A küldemény felbontása után precíz sorokból tudom meg, hogy 1750 éve született a Mikulás névadója, Szent Miklós, azaz 270. március 15-én.
A Pécsi Mikulás ért a marketinghez, -na persze, hiszen a szakáll mögött Weinreich Lacira ismerek – a megemlékezéses levélküldeményt úgy szervezte meg, hogy alkalmi postai bélyegzés történt!
Márpedig ez az alkalmi bélyegzés sokat érhet!

Minden szentnek maga felé hajlik a posta

Én mindjárt arra gondoltam a marketing ötlet dicséretének megzengetése után, hogy ezt a küldeményt az unokámnak fogom ajándékozni.
Ötven év múlva a srác előkapja a mikulásos levelet az alkalmi postai bélyegzéssel és beviszi valamilyen gyűjteménybe és egy laza mozdulattal az asztalra csapja – na, ide figyeljenek emberek!

Szinte látom, hogy a gyűjtemény tulajdonosának és alkalmazottainak elkerekedik a szeme, s mint egy mai reklám hősei, se köpni, se nyelni nem tudnak, s hatalmas összeget kínálnak az egykori kedves küldeményért.
Domika unokám ekkor fölmarkolja az irdatlan összeget és hálás szívvel gondol majd a nagyapjára!

Én is örököltem egykor milliókat

betétkönyv 1946-ból

Én apámtól örököltem meg az egykori betétkönyvét, nem kevesebbel, mint hatszázharminckettőmillióval.
Mármint hatszázharminckettőmillió adópengővel.
Ezt a brutális összeget a Magyar Postatakarékpénztár zalaszentbalázsi fiókjában helyezte el – ez lett a szellemieken és erkölcsi értékeken túl az én anyagi örökségem java.
Lám-lám, a vagyonok örökítése az utódokra nálunk családi hagyomány!

Bognár László

Idén sem marad el a Karácsony

Nemzetközi Mikulás Kongresszus

A Nemzetközi Mikulás Kongresszusról a napokban hazaérkezett Pécsi Mikulás tájékoztatta a Jóljárok Magazint, hogy minden bizonnyal idén is lesz karácsony, – persze ehhez meg kell várni, hogy kedvezően alakuljanak a körülmények.

A dániai Bakkenben minden nyáron összegyűlnek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Nemzetközi Mikulás Kongresszuson első alkalommal képviseltette magát magyarországi vendég, a Pécsi Mikulás. A nyári Mikulástalálkozó és a július végi ünnepség idén 60. alkalommal került megrendezésre a Koppenhága melletti településen.

Mikulás felvonulás
Mikulások felvonulása Bakkenben

A Mikulás-eseményt sok évvel ezelőtt egy igazi showman álmodta meg, melynek témája a karácsony ünneplése nyár közepén. Az esemény kitalálója minden idők egyik legnagyobb szórakoztatója és varázslója, Christian Nielsen, az úgynevezett “Tribini professzor”, aki életre hívta a Világ Mikulás Kongresszust, amely 1957 óta minden évben megrendezésre kerül Bakkenben.

Nemzetközi gyermekünnep

A Világ Mikulás Kongresszus Bakken egyik híres gyermekünnepévé vált. Azóta nemzetközi rendezvénysorozattá fejlődött, ahol a Mikulások a világ minden tájáról találkoznak, megbeszélést folytatnak a mikulásipari dolgokról és ünneplik a karácsonyt, a Mikulás-ünnepet, és az együttlétet. A Mikulások felvonulnak Bakkenben, és Koppenhága belvárosában is. Idén több mint 120 férfi és női Mikulás és az ünnepkörhöz kapcsolódó szereplő (Pixi, Alf, Nisse…) találkozott s Dániából, Norvégiából, Grönlandról, Franciaországból, Japánból, Németországból, Hongkongból, az Egyesült Államokból, Angliából és számos más országból érkeztek résztvevők, – tudtuk meg a Pécsi Mikulástól.

A Mikulások azért jöttek össze, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek és találkozzanak kollégáikkal. A kongresszus négy szórakoztató napja alatt a Mikulások és családjaik Bakkenben tartották az eseményt, de ellátogattak Koppenhágába is, hogy meglássák a Kis Hableányt, részt vegyenek egy hajókiránduláson, sétáljanak a Strøget-en, és részt vegyenek Bakkenben a Bellevue partján éves sósfürdőzésükön.

Mikulások fürdőzése
sós fürdőzés

Versenyeztek egy szakmai akadály- és világversenyen, és megszervezték a gyerekek számára a karácsonyi fesztiválokat, de természetesen együtt ünnepeltek Bakken boldog látogatóival is.

Éves rendes kongresszus – magyar Mikulással

A Világ Mikulás Kongresszus – Tribini professzor kezdeményezése óta, – minden évben összehívja a Mikulásokat, hogy az ünnepi szezonon kívül a különböző kultúrákból származó Mikulások találkozzanak, s tapasztalatokat és ismereteket cseréljenek egymással, valamint örömet szerezzenek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A világhírű rendezvényt Bakken szervezi a Dán Mikulás Szervezettel közösen, amely nem csak a Mikulásokat és családjaikat, hanem a dán és a nemzetközi médiát, valamint a világ minden tájáról érkező szeretetteljes, karácsonyi látogatókat is vonzza.

Az eseményen Magyarországot a Pécsi Mikulás és segítője képviselte. A Pécsi Mikulás és a Kölyök Tanya Alapítvány hagyományos hazai eseménysorozata a karácsonyi ünnepkörben a Mikulásvár, és a Mecseki Mikulás Találkozó.
A Pécsi Mikulás blogja: Mikulás blog