Pécsről tartottunk a Balaton felé 2024 augusztusában. Hőhullámban utaztunk, odakint 35–38 Celsius-fok volt, az utak mentén pedig szinte végig kiszáradt, megbarnult kukoricatáblák kísértek bennünket.
Lehangoló látvány volt. A levelek összepöndörödtek, a növények elveszítették élénkzöld színüket, a táblák egy része pedig már jóval a betakarítás előtt úgy festett, mintha egyszerűen kiégett volna.
Egyetlen út menti kukoricatábla természetesen nem bizonyítja a klímaváltozást. Lehet rosszabb adottságú a talaj, kedvezőtlen a fajta vagy hibás a termesztéstechnológia. Amikor azonban nagy területeken, egymást követő években jelenik meg ugyanaz a kép, miközben a meteorológiai adatok is tartós hőséget és csapadékhiányt jeleznek, már nem elszigetelt gazdálkodási problémát látunk.
A kiégett kukoricatáblák azt mutatják meg, hogyan válik a klímaváltozás a szemünk előtt mezőgazdasági, gazdasági és végül mindannyiunkat érintő társadalmi kérdéssé.
Mi történik a kukoricával hőség és vízhiány idején?
A kukorica melegkedvelő növény, de ez nem jelenti azt, hogy korlátlanul elviseli a magas hőmérsékletet. Fejlődésének különböző szakaszaiban eltérő mennyiségű vízre van szüksége, és különösen érzékennyé válik a címerhányás, a virágzás, a termékenyülés és a szemképződés időszakában.
Amikor a talaj kiszárad, a növény gyökerei nem jutnak elegendő vízhez. A kukorica ilyenkor csökkenti párologtatását, levelei összesodródnak, növekedése lelassul. Ezzel vizet próbál megtakarítani, ugyanakkor a fotoszintézis és a tápanyagok szállítása is visszaesik.
A nagy meleg tovább rontja a helyzetet. A növénynek a párologtatásra nemcsak a tápanyagforgalom, hanem saját hűtése miatt is szüksége volna. Ha azonban nincs elegendő felvehető víz a talajban, ez a természetes hűtés sem működik megfelelően.
A virágzás idején jelentkező hő- és vízstressz hiányos termékenyüléshez vezethet. Kevesebb szem képződik a csövön, a már kialakult szemek pedig kisebbek maradhatnak. Ha a szárazság később sem enyhül, bekövetkezhet a kényszerérés: a növény a megszokottnál hamarabb elszárad, miközben a termés nem fejlődik ki teljesen.
A 2024-es kukoricatermés számokban is megmutatta a bajt
A Pécs és a Balaton között látott táblák nem egy különösen szerencsétlen útvonal elszigetelt jelenségei voltak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024-ben közel 883 ezer hektáron termesztettek kukoricát Magyarországon. A vetésterület az előző évinél nagyobb volt, a betakarított termés mégis több mint 16 százalékkal csökkent.
Az országos termés 5,3 millió tonna lett. A hektáronkénti 6 tonnás átlaghozam 14 százalékkal maradt el a megelőző öt év átlagától.
A KSH értékelése szerint a júliustól szeptember közepéig tartó csapadékmentes, forró időszak kedvezőtlenül hatott a kukorica mennyiségére és minőségére. Sok helyen a megszokottnál korábban kezdték meg a betakarítást, mert az állomány kényszeréretté vált.
Az ország egyes részei között nagy különbségek alakultak ki. Baranya vármegyében 7,3 tonnás hektáronkénti átlagot mértek, míg Csongrád-Csanádban mindössze 3,7 tonnát. Ez jól mutatja, hogy az országos átlag mögött eltérő talajadottságok, csapadékeloszlás és helyi termesztési körülmények húzódnak meg.
A klímaváltozás hatása tehát nem egyformán éri az egész országot. Erről részletesebben a klímaváltozás Pécsre és Baranya vármegyére gyakorolt hatását bemutató cikkünkben is írtunk.
Miért nem elég egy későn érkező eső?
Könnyű azt gondolni, hogy az aszályt néhány kiadós eső megszünteti. A növény szempontjából azonban nemcsak az éves csapadékmennyiség számít, hanem annak időbeli eloszlása is.
Ha a kukorica a virágzás és termékenyülés néhány kritikus hetében nem jut elegendő vízhez, a későbbi csapadék már nem képes teljesen helyrehozni a kiesést. A meg nem termékenyült szemek utólag nem alakulnak ki, a hosszan tartó stressz miatt elveszített növekedés pedig csak részben pótolható.
A heves záporok ráadásul nem feltétlenül töltik fel hatékonyan a talaj vízkészletét. A kiszáradt, tömörödött vagy fedetlen termőföld kevésbé képes befogadni a hirtelen lezúduló vizet. Annak jelentős része elfolyhat, magával viheti a termőtalaj felső rétegét, vagy gyorsan elpárologhat.
A mezőgazdaság jövője ezért szorosan összefügg azzal, hogyan gazdálkodunk a lehulló csapadékkal. A kérdést a hőség, vízhiány és vízgazdálkodás kapcsolatáról szóló írásunk járja körül részletesebben.
Megoldhatja-e az öntözés a kukoricatermesztés gondjait?
Az öntözés bizonyos területeken jelentősen csökkentheti az aszálykárt, de nem tekinthető mindenütt alkalmazható, korlátlan megoldásnak. Magyarország vízkészletei végesek, az öntözőrendszerek kiépítése és üzemeltetése pedig költséges.
Azt is mérlegelni kell, honnan származik az öntözővíz, milyen energiafelhasználással jut el a tábláig, és milyen más vízigényekkel kerül versenybe. Tartós szárazság idején egyszerre igényel több vizet a mezőgazdaság, a lakosság, az ipar és a természet.
Nem az öntözés elutasítása a cél, hanem annak hatékonyabb, pontosabban tervezett használata. A talajnedvesség mérése, a növény fejlődési állapotának követése és a takarékos öntözési technológiák segíthetnek abban, hogy a víz akkor és oda kerüljön, ahol valóban szükség van rá.
Az öntözés azonban önmagában nem pótolja a talaj vízmegtartó képességének javítását, és nem teszi kockázatmentessé a kukoricatermesztést a forróbbá váló éghajlaton.
Hogyan alkalmazkodhat a magyar mezőgazdaság?
Az alkalmazkodás nem egyetlen új gépet, vetőmagot vagy módszert jelent. Több, egymást erősítő változtatásra van szükség, amelyeket mindig a helyi termőhelyhez kell igazítani.
Segítheti az alkalmazkodást:
- a talaj szervesanyag-tartalmának növelése;
- a talajfelszín növényi maradványokkal vagy takarónövényekkel történő védelme;
- a fölösleges talajbolygatás és tömörödés mérséklése;
- a változatosabb vetésforgó kialakítása;
- a szárazságot és hőstresszt jobban tűrő hibridek használata;
- a vetésidő és a tenyészidő tudatos megválasztása;
- a helyi vízvisszatartás javítása;
- a pontosabb időjárási és talajnedvességi megfigyelés;
- a termelt növények arányának újragondolása.
A jobb szárazságtűrésű hibridek mérsékelhetik a veszteséget, de csodát ezek sem tesznek. Hosszan tartó, rendkívüli hőségben és súlyos vízhiányban minden kukoricaállomány sérülhet.
Egyes területeken ezért nemcsak azt kell megvizsgálni, hogyan termesszünk továbbra is kukoricát, hanem azt is, hogy milyen más növények illenek jobban a megváltozó éghajlathoz. Ez gazdaságilag és szakmailag nehéz döntés, hiszen a gazdálkodók gépei, tapasztalatai és értékesítési kapcsolatai gyakran meghatározott növényekhez kötődnek.
A kiégett tábla az élelmiszer-gazdaság problémája is
A kukoricát nemcsak közvetlen emberi fogyasztásra termesztjük. Jelentős része takarmányként kerül felhasználásra, de élelmiszeripari alapanyag, keményítő, olaj és más feldolgozott termékek forrása is.
A kisebb termés ezért több ágazatra továbbgyűrűzhet. Növelheti az állattartás költségeit, kiszolgáltatottabbá teheti a feldolgozóipart, és fokozhatja az importigényt.
A bolti árak ugyanakkor nem követik automatikusan és azonnal egyetlen hazai termés eredményét. Az árfolyam, az energia, a szállítás, a raktárkészletek és a nemzetközi gabonapiac szintén befolyásolja őket. A gyakoribb termésingadozás azonban bizonytalanabbá teszi az ellátást, ami hosszabb távon a fogyasztóknál is megjelenhet.
A klímaváltozás tehát nemcsak a gazdák problémája. A termőföldön kezdődik, de elér az állattenyésztéshez, az élelmiszeriparhoz, a kereskedelemhez és végül a családok kiadásaihoz is.
Az alkalmazkodás mellett a felmelegedést is mérsékelni kell
A mezőgazdaságnak alkalmazkodnia kell a már elkerülhetetlen változásokhoz, de közben a felmelegedés okait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Minél nagyobb mértékben emelkedik a hőmérséklet, annál szűkebb lesz az alkalmazkodás mozgástere.
A termelés korszerűsítése, a talaj szénkészletének védelme, a műtrágya és az energia hatékonyabb használata, valamint az élelmiszer-veszteség csökkentése a mezőgazdaság klímaterhelését is mérsékelheti.
Egyéni szinten nem tudjuk megváltoztatni a csapadék eloszlását vagy egy gazdaság vetésszerkezetét. Csökkenthetjük azonban az élelmiszer-pazarlást, és vásárlásainkkal támogathatjuk azokat a termelőket, akik hosszabb távon is meg kívánják őrizni földjük termőképességét.
A legfontosabb döntések mégis közösségi és gazdaságpolitikai szinten születnek. Vízvisszatartásra, kutatásra, szaktanácsadásra, megfelelő biztosítási rendszerekre és kiszámítható agrárpolitikára van szükség.
Mit üzentek az út menti kukoricatáblák?
A Pécstől a Balatonig látott barna táblák számomra nem egyszerűen egy rossz mezőgazdasági év képét jelentették. Azt mutatták meg, hogy az éghajlat változása már a megszokott magyar tájat is átformálja.
Ahogyan a kiszáradó mecseki erdőben, úgy a kukoricatáblákon is ugyanannak a folyamatnak más-más arcát láthatjuk: a tartós hőség növeli a párolgást, a csapadékhiány kimeríti a talaj vízkészletét, az élővilág pedig egyre nehezebben alkalmazkodik.
A kiégett kukoricatábla nem azt üzeni, hogy Magyarországon holnaptól lehetetlen lesz gazdálkodni. Azt üzeni, hogy a korábbi módszerek és megszokások egy része már nem nyújt elegendő biztonságot.
Van lehetőség az alkalmazkodásra, de az idő számít. Minél később kezdjük el megőrizni a talajban a vizet, átalakítani a termesztést és mérsékelni a felmelegedést okozó kibocsátásokat, annál több ilyen barna táblát fogunk látni.
A klímaváltozás okait, magyarországi hatásait és a lehetséges válaszokat a Klímaváltozás és klímavédelem: okok, hatások és lehetőségek című összefoglaló oldalunk mutatja be.
