Méltánytalan adóztatás Pécsett

Méltánytalan adóztatás Pécsett | Tiltakozó gyűlés

Pécsett így adóztatnak

Lejtmenetben Baranya gazdasága | Viszont az adó felfelé ível Pécsett2012.03.29.
A Jóljárok.hu Magazin gyors-jelentése.

Ma este Pécsett, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara épületében mintegy nyolcvan pécsi vállalkozás képviselője jelent meg, hogy tiltakozó gyűlésen fogalmazza meg elégedetlenségét a pécsi önkormányzat adóztatási eljárása ellen és javaslatokat tegyen egy méltányos rend felé vívő úthoz.

Adóztatás Pécsett

A kamarai honlapon olvashatjuk:
„A pécsi adóemelések ügye 2011. októberében kezdődött, amely során a puccsszerűen, a tényleges egyeztetéseket és szakmai konzultációt, valamint hatástanulmányokat nélkülöző adórendeletet 2 nap alatt bevezették.”

Mint az a nyitó képen felmutatott ábrán is látható, a baranyai vállalkozások kilátásai korántsem rózsásak, a várakozások és a gazdasági teljesítmények – eredmények mutatói is erős lejtmenetet löknek a szemlélő elé és továbbra is azt prognosztizálnak, s mint korábban beszámoltunk róla, az adóztatás mértéke és módja felháborodást váltott ki a pécsi vállalkozókból. Ugyanis a pécsi városvezetés érvelése hamis, amikor azt állítja, hogy Pécs eddig gyengén adóztatta vállalkozásait, hiszen Pécs eddig is a negyedik legjobban megadóztatott város volt Magyarországon.

> Pécsett az adóemelés ellen tiltakoznak a vállalkozások

Tiltakozó vállalkozók | Pécs, kamara székház, 2012.03.29.

Tiltakozó vállalkozók Pécsett

   A házigazda szerepében Dr. Sikfői Tamás, a kamara titkára nehéz feladatot vállalt magára, hiszen pártsemleges és kulturált rendezvényt célzott meg, amelyre a város vezetése is meghívást kapott.
A kamara titkára talán azokban a percekben érezhette magát a legkellemetlenebbül, amikor a jelenlévő vállalkozók megtudták, hogy a város részéről senki sem tisztelte meg a rendezvényt jelenlétével!

Dr. Síkfői Tamás a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára | Tényeket mutat

Dr. Síkfői Tamás, a kamara titkára tényeket és számokat mond

Szitokszó nélküli felháborodás

A tiltakozó gyűlés mégis bölcs módon, szitokszó nélkül zajlott le, számok, diagramok, tényszerű panaszok és javaslatok foglalták el a szikrázó indulatok helyét! A pécsi vállalkozók nem az adót akarják elkerülni, hanem egyenrangú partnerként, a város erejét adó közösségként akarnak tárgyalni a méltányos, arányos és elviselhető adóztatásról.

Itt vagyunk lent | Tábla a tiltakozó pécsi vállalkozók előtt

Itt vagyunk, lent…

A Jóljárok.hu Magazin kiadójának tulajdonosa tagja a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának.

Pécsett az adóemelés ellen tiltakoznak a vállalkozások

Pécsett az adóemelés ellen tiltakoznak a vállalkozások

Az adóemelés ellen a vállalkozások

Pécsett a vállalkozások közül több mint száz vállalkozás kezdeményezte az érdekvédelmi szervezeteknél, így a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara testületeinél egy tiltakozó gyűlés összehívását az építmény és telekadó emelésének ügyében.
A rendezvénynek a kamara helyet is ad, így arra 2012. március 29-én 18 órakor sor kerül.

A pécsi vállalkozások vidékén régóta tapasztalható a feszültség. A belvárosi bérleti díjak, a belvárosba „beeresztett”  – s a kisboltok körében csődhullámot generáló – óriási bevásárlóközpont, az Európa Kulturális Fővárosa program alatt lezárt belváros, a térséget két évtizede sújtó gazdasági leépülés mind-mind fokozta a teljesítmények csökkenését, az ellehetetlenülést.

Pécs városa nem a saját vállalkozóit bízza meg a munkákkal

Ehhez olyan jelenségek is társultak, mint az a tény, hogy Pécs város megrendeléseinek zöme nem pécsi vállalkozásokhoz, hanem külsőkhöz jut, magyarán a város jószerével csak nyírandó birkának tekinti a helyi vállalkozókat.
A két nap alatt, minden egyeztetést nélkülözve megalkotott városi adóemelések megint kiverték a biztosítékot!
Így kerül sor a tiltakozó gyűlésre, amelyre a város vezetőit is meghívták.
A rendezvény felett atyáskodó kamara hangsúlyozottan pártsemleges rendezvényt vízionál, amely során a múlt és a jelen is szerepet kap, s MINDEN politikai erőnek akarják megfogalmazni a vállalkozói érdekeket!

***

Korábbi, kapcsolható hír:

Kötelező kamarai regisztráció

Doctus

Pécs: a kamara törvénytelennek nyilvánította az önkormányzat adórendeletét

Pécs: a kamara törvénytelennek nyilvánította az önkormányzat adórendeletét

Pécsett a kamara az asztalra csap

Kamara, Pécs

2011.10.19. Pécs.
Pécsett a kamara rendesen odacsapott az asztalra az önkormányzat 2012 januártól érvényes adórendelete miatt.
A gazdasági önkormányzatnak nem csupán az nem tetszik, hogy a város vállalkozóinak és lakosságának teljességét érintő kérdésben nem kérték ki a véleményét és hatástanulmányok sem készültek, hanem az adóztatás teljes szemléletét is elfogadhatatlannak tartja!

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, (amelynek a Jóljárok.hu Magazin kiadója, a Bognár Stúdió is tagja) tényadatokkal bizonyítja, hogy Pécs számára, amely a legeladósodottabb magyar város, ahol a város ingatlanvagyona teljességgel elolvadt, ahol az önkormányzat intézményi reformja is elmaradt – gyakorlatilag tönkreteszi új és törvénytelen adórendeletével a várost!
Minderről részletesen a kamarai honlapon olvashat az érdeklődő:
> Pécsi adóemelés, a bankokkal kezd versenyezni a vállalkozások és a családok maradék tartalékaiért a városháza (megj.: a link ma már nem működő oldalra mutat)

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.