A “Menj haza” nem barátságos

Amíg otthon vagyok, nem zavar a “Maradj otthon” jelszó, sőt egyetértek vele. Azt is megértem, hogy a kiránduló helyként is funkcionáló települések a koronavírus járvány idején szeretnék, ha a településüket nem árasztanák el a friss levegőt keresők, űzve-hajtva a karantén bezártságát oldandó vágytól.

Menj haza, tűnj a fenébe

Ám, ha kilépek valamilyen okból és a célhely útjára festve azt olvasom: menj haza! – azt nem tartom barátságosnak! Az Orfűre vezető útra márpedig egyenesen ezt festették fel.

A települések többsége megelégszik a “Maradj otthon” felszólítással. Ez kézenfekvőnek tűnik, hiszen valóságos mozgalommá nemesedett a felszólítás és szlogenként működik.

Imádom Abaligetet!
Ennek ősidőkbe nyúló gyökerei vannak – a szüleim itt ismerkedtek meg, én itt fogantam, s bár hamar máshová helyezték apámat, s nincs innen gyerekkori emlékképem, odahaza gyakran szóba került a mesebéli hely, a régi szerelem színtere.
Tehát az, hogy az abaligeti cseppkőbarlang felé vezető út elé kihelyezett táblát mutatom példaként, nem rosszindulatból fakad, csupán jelzi, tegnap ott horgásztam, s megláttam a táblát, amit egyébként bárhol láthatnék az országban.

Később visszavárunk!

Szerény javaslattal élnék szeretett városaink és falvaink számára.
Szedjék le a Maradj otthon táblákat, töröljék a Menj haza feliratokat és azt írják ki: Később visszavárunk!
Ebből is ért a magyar és ez a szöveg udvarias formában a kölcsönös megbecsülést tükrözné!

Bognár László

Koronavírus: alkalmazkodás

A szerző: Bognár László
A szerző: Bognár László

Nem is túl régen azon meditáltam ezeken a bájtokon, hogy a koronavírus járvány cégek, vállalkozások sokaságát fogja rettenetesen nehéz helyzetbe sodorni, miközben más iparágak, szolgáltatások előtt új utak, új fejlődési pályák nyílhatnak meg. Koronavírus: piacokat szűkít és bővít.
Míg például a turizmus és az ahhoz kapcsolódó szakmák – hotelek, éttermek, fürdők, múzeumok stb. – tartalék híján számos egységüket fogják hosszú távra vagy végleg elveszíteni, addig például a IT cégek a távoktatás, vagy a home office fejlesztésében új piaci lehetőségekre lelhetnek.
A verseny fokozódása a beszűkült piacon új pályákat nyit az online marketingben, például a keresőoptimalizálás terén.

Alkalmazkodás a járvány körülményeihez

A korlátozott nyitva tartási idő, a vásárlói aktivitás csökkenése – v.ö. mindenki maradjon otthon! -azonban a válság sújtotta cégek, kereskedelmi egységek alkalmazkodó képességét is próbára teszi.
Számos példáját láthatjuk a kreatív megoldásoknak.

Az ABútor Budapesten online rendelést is lehetővé tesz, méghozzá akcióval fűszerezve

Az egyik könyvkiadó leárazással és facebook csoport nyitásával próbálkozik.
Mások a biztonság fokozásával próbálkoznak. Hiper gyorsasággal átlátszó műanyag fal került az egyik nagykanizsai patika kiszolgáló pultja elé. Pécsett a polgármester azt kéri a gyógyszertáraktól, hogy az ügyeleti ablakon át történjék a kiszolgálás, kerülve, a belső térben történő gyógyszer kiváltás lehetőségét.
Egy budapesti autókölcsönző fertőtlenített gépkocsikat ígér átadáskor.
Ugyanez az autóbérlést megvalósító cég önmaga működését úgy védi, hogy az alkalmazottak nem kerülhetnek egymással kapcsolatba amikor váltják egymást. Erről szupergyorsan, e-mailben értesítette egykori és jelenlegi ügyfeleit.

Duguláselhárítás

Léteznek olyan szakmák, amelyekre mindig szükség volt, van és szükség is lesz.
Ilyen például a duguláselhárítás is, mert a dugulás a lefolyókban sőt a csatornahálózatban akár van járvány, akár nincs, előfordul.
Márpedig az a bizonyos matéria nem kívánatos az emberi környezetben.
Mint a Világi Duguláselhárításnál Világi Tamástól megtudom, most fokozottan vigyáznak a megrendelőik és a saját egészségükre: szájmaszk, védőszemüveg, egyszer használatos fehér ruha és nagy-nagy óvatosság a kellékeik.

Áremelés kontra árleszállítás

Az árakban kettős tendencia érvényesül.
Az egészségügyi termékek, mint például a kézfertőtlenítők, a szájmaszkok, óriási, többszörös áron szerezhetőek csak be. De a piacokon is áremelkedés tapasztalható.
A másik tendencia az árkedvezményekkel történő vásárló csábítás.

Akciós kanapék
Kanapé akciósan – az ár tényleg takarékon. A képre kattintva az ABútor honlapjára jut.

Online áruházak, webshopok

Eljött az online árusítás reneszánsza. És ezzel együtt persze a házhoz szállítás iparágának fellendülése is.
Jön a húsvét, az ajándékozások ideje. A kerékpározás több szempontból is nagyszerű elfoglaltság és egy kicsit divat is. Ráadásul zöldebb közlekedés nincs is a világon!
Így aztán nagy forgalmat jósolhatunk a vírusos időszak ellenére is például, a nagyon gazdag bicikli kínálatot felvonultató, BMX Cross webáruháznak.

BMX Cross – SE Bikes ajánlattal

Témába vág: A koronavírus átrendezte a piacot

Járvány idején – dolgozz és kockáztass

F. Walter Mária

Határozott politikai kijelentésekkel eldőlt: az iskolák bezárása a koronavírus terjedésének megelőzésére nem lehetséges, sőt tilos.
„Az iskolák két hétre történő bezárása a tanév végét jelentené”- ez az értelmetlen megjegyzés is indokolatlan, hiszen aki a közoktatásban dolgozik, pontosan tudja, a tanév minden évben augusztus 31-éig tart.

Hogy meleg van nyáron és nem lehet dolgozni a felforrósodott falak között? Hogy nincs pénz nyári táborokra, közösségi programokra, ahol a tudásszerzés legalább olyan értékes lehet, mint az iskolapadokban? Hogy nincsenek összehangolva a tartalmak és a tevékenységek váratlan helyzetekre?

Akkor mi marad az elkövetkező hetekre? A kézfertőtlenítő hiánya, amelyet az iskolák vezetőinek, munkatársainak kellene beszerezni, kisboltokból darabonként vagy csak a mosolyra lehetne szert tenni a szomorú kijelentés mellé: „sajnos elfogyott”. Hogy kifizetné a számlát, ha mégis lenne? A telefonon megsúgott ötletek elsősorban az iskolai alapítványokra utalnak: „onnan ki tudjátok fizetni.”

Vagy megvesszük (ha találunk valahol) magunknak és a gyerekeknek.

És mi az, ami még hiányzik? Elsősorban a bizalom abban, hogy a gyerekeket tanítjuk, felkészülten és felelősséggel. A tananyagot, a feladatokat küldöm, a megoldásokat kapom-ha a helyzet úgy hozza/úgy hozná. Képesek vagyunk rá mindannyian, ha számítanak a szakmaiságunkra, az önállóságunkra, a felelős munkavégzésünkre. Képesek vagyunk arra, hogy a tananyag hangsúlyait kiemeljük és használható tudást nyújtsunk a diákjainknak –más tanulásszervezéssel, de hatékonyan.

64 éves vagyok, nyugdíjas és kémiatanár. Óraadóként, nagy odaadással, szakmailag és érzelmileg elkötelezetten tanítok az egykori általános iskolámban. A pályám gyönyörű szép lekerekítésének és méltó befejezésének gondolom ezt a feladatot.

Közel 40 kilométerről, két busszal –átszállással- utazok az iskolába, táskámban a kézfertőtlenítővel. Itthon a 89 éves édesanyám vár.

Azt hallom folyamatosan, az idősekre nézve ez a helyzet fokozott kockázattal jár. Szerencsére, a gyerekek között (még mindig) fiatalnak érzem magam, de a vírus ezt nem tudja.

Egykori tanítványommal futottunk össze a napokban, elmondta, Mexikóban, Spanyolországban tanult évekig, jelenleg Svájcban tanul zenetanári szakon. Kérdésemre, tervezi-e, hogy hazajön-e tanítani, a válasza majdnem váratlan, de rendkívül szívet melengető volt :” igen, tanárnő, hiszen itt élned, halnod kell”
Ezért (is) dolgozom, ezért kockáztatok.

*****
Kapcsolódó bejegyzés
Koronavírus: piacokat szűkít és bővít

Koronavírus: piacokat szűkít és bővít

– Buongiorno! – köszöntötte a pápa online közvetítés keretében nézőit-hallgatóit, jelét adva az új idők beköszöntének, amikor is a személyes jelenlétet felváltja a közvetítő-elemeken, médiumokon keresztüli képviselet.
Tulajdonképpen nem szokatlan ez, gondoljunk csak a televíziós közvetítésekre, amikor aranyszájú politikusok szórják közénk bölcselmeiket – csak ezt a formát tőlük már megszokhattuk. Viszont a pápától, a rokonainktól, a munkatársainktól, a barátainktól MÉG nem.

A koronavírus átrendezi az életünket

A koronavírus – nem tudhatjuk mennyi időre – de átrendezi a személyes és a gazdasági kapcsolatainkat. Új dimenziókba helyezi a munka terepeit és a munkavégzés módját, ráadásul a szabadidő eltöltésére is új helyszíneket és megoldásokat jelöl ki.

Miközben egyes gazdasági ágazatokra, vállalkozókra és vállalkozásokra sorvadás vár, más ágazatok előtt szélesebb pályák nyílnak.
Azáltal, hogy az emberek kényszerűen vagy belátásos alapon több időt töltenek odahaza, megnövekszik az igény olyan időtöltésekre, mint az olvasás, az internetes böngészés, a televíziózás, a nyelvtanulás, és időkapu nyílik a társasjátékokra, a gyerekekkel történő időtöltésre is.
Ezeken a terepeken a megnövekvő igény kielégítésével – ilyen például a hírszolgáltatás, az elektronikus könyvkiadás – „kövérebb” piacok nyílnak.
A home office, vagyis az otthoni munkavégzés máris a laptopok eladásának megugrását eredményezte.

Koronavírus, verseny, online marketing, SEO

A számítástechnikai ipar, benne az online marketing és azon belül a SEO több okból is hangsúlyosabb szerepet kaphat.
Az egyetemek máris távoktatásra kénytelenek átállítani munkájukat.
A gyakorlati ismeretek pótlására a vizuális tartalmak értéknövekedést mutathatnak (például műtétek videó közvetítése orvostan hallgatók számára).
A munkavégzés, a kapcsolattartás online módozatainak kialakítása programozók és rendszergazdák iránt erős szükségletet fog támasztani.

A szorult helyzetbe került vállalkozói szférákban megnövekszik a verseny. Így felértékelődhet a hatékony marketing szerepe. A kimagasló SEOkeresőoptimalizálás – tudás és gyakorlat felértékelődik.
Az a vállalkozás, amelyik előrébb szerepel a keresőkben és korrektebb, hitelesebb, meggyőzőbb érvelést mutat, könnyebben őrizheti meg piaci részesedését a zsugorodó piacokon.

Bognár László

****
Kapcsolódó tartalom:
Bevezetés a keresőoptimalizálásba, SEO-ba