Orbán Viktor vs. Márki-Zay Péter

A listavezetők egy éve

A Google Trends segítségével nézzünk vissza az elmúlt egy évre.
Vajon hogyan alakult a két listavezető egymáshoz viszonyított keresettsége?
Az Átlag oszlop Orbán Viktor miniszterelnök (kék) fölényét mutatja egy esztendőre visszamenőleg a magyarországi internetes keresések tükrében.

Márki-Zay Péter (piros) a grafikon szerint az országosan értelmezett viszonylagos ismeretlenségből tört föl.
Keresettségének csúcspontja az ellenzéki előválasztáshoz kapcsolódik, ekkor lépett formai szempontból kiváló szónoki képességeivel az országos nyilvánosság elé. (Itt most a tartalmi elemzést mellőzöm, nem kívánom megismételni hónapokkal ezelőtti elemzéseimet, miként a másik fél vonatkozásában is ugyanígy járok el.)
MZP 2021. október 17-23 között uralta az internetet, majd az érdeklődés visszatért egy halványabb, de a korábbiaknál magasabb fokra.

Szinte fej-fej mellett a kampányban, aztán…

A két fél majdnem egy szinten mozgásának az orosz invázió vetett véget.
A február 27-március 5 dátumok közötti hét a miniszterelnök keresettségbeli megugrását hozta és ez az előny azóta sem veszett el számára.
Igazolva láthatjuk a tételt, miszerint a szélsőséges események szinte mindig a hatalmon lévőknek kedveznek.
Náluk a kezdeményezés, a témák felvezetésének vagy tompításának eszközrendszere. (Ez diktatórikus, autokráciába hajló társadalmakban szélsőséges formákat is ölthet, például a közszolgálati médiumok teljes uralásában érhető tetten.)
Persze a márciusi napokra már a kampány is erős hatással bír, nem csak a háborús helyzet igazgatja a grafikont.

Megjegyzés: az internetes keresettség nem pótolja a közvélemény-kutatásokat, marketinges megközelítésben inkább az insight fogalmába sorolhatjuk. Azaz önmagában nem alkalmas választási eredmények előrejelzésére, csupán erősítheti vagy gyengítheti az előrejelzések hitelességét.

***

Témánkhoz kapcsolódik:

Trendek rendje: a Google Trends

A magányos hős szerepében Márki-Zay Péter

A politika olykor dob egy hátast

Mik is azok a faktoidok

Előválasztás: megváltó vagy futóbolond Márki-Zay?

Politikusi csillagok születése – Márki-Zay; Palotás; Bokros

A 2021 évi ellenzéki előválasztás meglepetés embere kétséget kizáróan Márki-Zay Péter. Hírnevét a 2018 évi választások előtt, a rendszerváltást akaró pártok összefogása révén elnyert hódmezővásárhelyi polgármesteri cím alapozta meg.
Mozgalmat alapított (Mindenki Magyarországa) és részt vállalt az önkormányzatiságot erősítő szakmai csoportokban.
Mindez nem emelte olyan magasságokba, hogy túl sokan feltételezték volna, miniszterelnöki-jelöltség küszöbére jut az ellenzéki előválasztás során.

Nem kis meglepetésre az első forduló harmadik helyét szerezte meg, majd visszalépésre kényszerítette a korábban favoritnak tartott Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét, a Párbeszéd – MSZP – LMP szövetség jelöltjét.
Fordulós eredménye, kitűnő vitakészsége, szónoki képességei, karizmája, a média kinyílt kapuin át híveinek számát ugrásszerűen növeli.

Megítélése igen változatos. A szinte megváltóként való körberajongástól a futóbolondnak titulálásán át (Oszkó Péter által) a szószegőnek kikiáltásig (Kunhalmi Ágnes révén) mindennel találkozhatunk. Az ATV mai Civil a pályán műsorában a Trump-féle populizmust is felfedezni vélték a program résztvevői Márki-Zay Péter megnyilvánulásain.

Állócsillagok – hullócsillagok a magyar politikában

A rendszerváltás óta több példát is találunk politikai csillagok hirtelen felemelkedésére.

Palotás János a híressé lett csokornyekkendőjében a taxisblokád idején vált egyik napról a másikra híressé. Egy-két egyszerű igazság kimondása a televízió kamerái előtt máris népszerű politikussá tette.
Bár négy évet eltöltött a parlamenti patkóban, nem pártpolitikai karrier befutására használta föl népszerűségét. Se állócsillag, se hullócsillag nem vált belőle a politikai mezőben.

Bokros Lajos a 2014-es budapesti főpolgármesteri választás alkalmával, mint „pótvezér” lépett színre a MoMa (Modern Magyarország mozgalom) élén.
Bokros akkor másodszor vált neves politikussá, hiszen először a „csomagja” emelte ki személyét a szürke átlagból.
A MoMa választási eredménye után a bajszos közgazdász-politikus kijelentette: az ellenzéki oldalon, tágabban a magyar politik tábláján, a MoMA megkerülhetetlenné vált. Ám Bokros Lajos hullócsillaggá vált, a MoMÁT nem kerülgették, hanem egyszerűen félrelökték a többiek.
Ez nem számított nehéz mutatványnak, mert Bokros Lajosból hiányzott az akarnokság, a szemérmetlen populizmus, a miniszterelnöki ambíció.

Vajon melyik csillagtípusba fog tartozni Márki-Zay?

Előválasztás: lehet-e jobboldali politikus a baloldal képviselője

Elvileg. Mondok egy halvány és korlátozottan érvényes igent.
Pécsett a 2018-as parlamenti választáskor közel tucatnyi jelölő szervezet, köztük a baloldali vagy baloldaliként elkönyvelt liberális pártok, Mellár Tamást juttaták a parlamentbe, vele verették meg a Fidesz képviselőjelöltjét.

Mellár volt az MDF-nek és a Fidesznek is aktív képviselője, most a Párbeszéd frakciójában ül, keresztény, konzervatív, jobboldali elkötelezettségű.
Az más kérdés, hogy Pécsett az ellenzéki együttműködés számos botránnyal hívta föl magára a figyelmet, és ezeknek a botrányoknak egyik főszereplője mindig Mellár Tamás volt.

Az előválasztás után már Gyurcsány embere?
4 éve Soros, most Gyurcsány embereként támadják

Figyelemre méltó, hogy 2022-re a legerősebb ajánló szervezetének, az MSZP-nek Pécsett nem lesz „saját” versenyzője. Szakács Lászlót, a baloldali párt egykori alelnökét a 2. választó körzetből még az előválasztás előtt „kitessékelték” az MSZP-ből. Ő most a DK színeiben nyert jogot a Fidesszel való megmérettetésre.

Tamáskodó szocialisták

A szocialista szavazók joggal tamáskodhatnak, miként lehetséges, hogy a korábban szocialista fellegvárként számon tartott várost nem képviseli a parlamenti versengésben MSZP-s, és miniszterelnök-jelöltként sem szerepel(t) szocialista politikus. Vagyis akkor kik képviselik a baloldali értékeket – jobboldaliak?
És így már érthetővé válhatott, miért halvány igennel feleltem a fejezetcímben feltett kérdésre. Kérdéses, hogy baloldali politikát demokratikus szocialisták nélkül lehet-e megvalósítani.
De a választ tovább bonyolítja, hogyan lesz baloldali politika jobboldali, konzervatív miniszterelnök alatt?

A Facebookon is elgondolkoztam a témán

Keresem a kiábrándult fidesz-szavazók tömegeit – segítsetek!

Az előválasztás során az egyik döntőként felmutatott érv a Fideszből kiábrándult tömegek megnyerésének ígérete. Mivel még egyetlen helyen sem láttam arra bizonyítékot, hogy létezne egyáltalán ilyen tömeg (Fidesz-árvák), elkezdtem gondolkozni.

Ha Márki-Zay ilyesfajta tömegre hivatkozik, akkor nyilván ő is ezek segítségével nyert polgármesterséget Hódmezővásárhelyen.
De nem, én azt olvasom, hogy az összes ellenzéki párt összefogásával nyert, különösen a Jobbik támogatása volt számára igen értékes.

Pécsett Mellár Tamás jobboldali, keresztény politikus az első forduló előtt kijelentkezett a küzdelemből, mert csak a szinte teljes ellenzéki összefogás reményében akart indulni, tehát ő se nagyon bízott a helyi, Fideszből kiábrándult, jobboldali keresztény, konzervatív tömegekben, inkább Karácsony Gergellyel intézték a visszalépéstől való visszalépés ügyét a szocialistáknál és a polgármesternél.

Nyomozni kezdtem a weben

Ha beütöm a keresőbe: “fideszből kiábrándult tömeg nagysága”, akkor mit is fogok találni.
Felmérésekre számítottam, amelyek kimutatják e tömeg nagyságát, jobboldali, keresztény, konzervatív elkötelezettségét és esetleg még mélyebb ismereteket is kapok.
Ehelyett ilyesmiket olvashattam:

– Bartus László szerint:
“… a »kiábrándult Fidesz-szavazók« soha nem voltak jobboldaliak. Többségük MSZP-s volt, és miután saját pártjuk titokban feloldódott a Fideszben, s mára jószerivel meg is szűnt, ők alkotják a Fidesz-szavazók nem elkötelezett részét, akik bármikor képesek a másik oldalon szavazni, ha ott megfelelő erőt, esélyt, programot látnak. Ezek eltűntek az MSZP-ből, kisebb részük ment a DK-ba, a többségük pedig Fidesz-szavazó lett. Soha nem volt ennyi jobboldali, ahány Fidesz-szavazó.”

– Fekő Ádám szerint:
“Amikor az ellenzék a Fideszből kiábrándult rétegek megszólításáról beszél, akkor abba a hazugságba ringatja magát, hogy egy percig is őszinte igény mutatkozott itt a mérsékelt jobboldalra…
Őket akarja bevallottan megszólítani például a Momentum főpolgármesterjelöltje, Kerpel-Fronius Gábor, utalt erre Puzsér Róbert, de kevésbé egyértelműen kijelentve a Jobbik is ezt próbálta átvinni a nagy néppártosodási projekttel. A probléma az, hogy ezek az úgynevezett Fidesz-árvák nem léteznek.”

Ezzel így nem jutok sokra, előbb találja meg Mátyás összes csontját a humán erőforrások felkent minisztere, mint én a jobboldali kiábrándult Fidesz- szavazók regimentjeit.
Segítsetek megtalálni őket!

***

Kitekintés a témában:

Trends: választási számháború az előválasztás során

A főpolgármesteri és a pécsi polgármesteri viadal állásáról

Bognár László

A főpolgármesteri és a pécsi polgármesteri viadal állásáról

Budapest

Míg a jobboldalhoz, a Fidesz-KDNP-hez köthető közvélemény-kutatók Tarlós István főpolgármester nagyarányú vezetéséről tesznek közzé felmérési eredményeket, addig a “nem kormányhű” szociológiai, közvélemény-kutatói felmérések Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt felzárkózásáról mutatnak adatsorokat.

A Google Trends eszköze viszont se ilyen, se olyan pártisággal nem vádolható, egyszerűen és pontosan kimutatja, kire-mire kerestek az emberek az interneten.
Ezek a számok-arányok jól kiegészítik a közvélemény-kutatási eredményeket, sokat finomíthatnak azokon, mélyebb ismeretekkel ajándékozhatják meg a rájuk is figyelő érdeklődőt.

Nézzük tehát meg, hogy az elmúlt harminc nap keresései alapján milyen helyzetkép tárul elénk a 2019. október 13.-i önkormányzati választás budapesti, főpolgármeteri küzdelmét illetően:

A Karácsony-Tarlós párharc állása a Google Trends szerint
A Karácsony-Tarlós párharc állása a Google Trendsben 2019. október 3-án, egy hónap átlagában, Magyarországon


A havi átlagot tekintve Tarlós István (piros) minimális mértékben jobban teljesített ellenfelénél.
Budapestre szűkítve (az egyébként országosan kimutatott főtábla arányait) a két aspiráns keresettségi aránya 52-48 Tarlós István javára.
Ám azt is megfigyelhetjük a főtáblán, hogy a hónap végére a Karácsony Gergely (kék) nevére történő keresettség aránya megnövekedett, az ezt mutató kék görbe a piros fölé emelkedett.
A két kiugró piros illetve kék érték persze negatív megítélésből is generálódhatott, vagyis Tarlósnál a megafonos jelenet, Karácsonynál az ellopott és kiszivárogtatott hanganyag.
Összességében azt mondhatjuk, erősen kiegyenlített a küzdelem, a Tarlós István fényes győzelmét ígérő adatsorok valahol a kérdezőbiztosok, az intézetek által alkalmazott korrekciók és a politikai elhivatottság Bermuda-háromszögében elvérezhettek.

Pécs

Pécsett is dübörög a negatív kampány.
Polgármesteri vita ebben a megyei jogú városban sem lesz – a Fidesz olyan hatalmi játszmát játsszik, amelynek oltárán már mintegy évtizede negligálja a demokrácia alapvető eszközét. Így a programok megismerése, a jelöltek alkalmasságának felmérhetősége – megbocsáthatatlan módon -országszerte csorbát szenved.
Akik szeretik a Fideszt, de az igazságot a Fidesznél is jobban szeretik, azok ebben nyilván egyetértenek velem!

De lássuk a Google Trends adatait:

Péterffy-Vári polgármesteri csata, Pécs.
Péterffy (kék) -Vári (piros) polgármesteri csata állása, Pécs.

Mielőtt Vári hívei a főtábla eredményét szemlélve könnyedén hátravetnék magukat vezetői irodaszékükben, vessenek egy pillantást az Alrégiók szerinti összehasonlított lebontás című ábrára is.
Itt azt láthatjuk, hogy lehet abban a felvetésben valami, hogy Vári Attila nem igazán pécsi, hanem importált szereplő, (hogy azt ne mondjam: migráns), hiszen Pest megyéből keresnek rá többen, a baranyai, benne a pécsi érdeklődők viszont Péterffyre kíváncsiak.
Tehát a “tett színhelyén”, ahol az urnák várják a szavazatokat, már előnye van az ellenzéki közös jelöltnek!

***

A negatív kampányt ugyan szavakban mindenki elítéli, de a téma szakirodalma nagyon is hatékony módszernek tartja!
Ha érdekli ez Önt a közelmúlt magyar példáin keresztül, javaslom ezt a nem is oly’ régi írásom:
Politikai marketing: lejáratás, botrány

Bognár László

***
Még Budapest és Pécs:

Budapest

Hotel

SEO Pécs

Forró ősz jön

Vajon tényleg vége volna a nyárnak és kezdődik az ősz?
Ha a dátumra figyelünk, akkor 2019 augusztus 29-et látunk, ha a hőmérőre, akkor 35 Celsius fokon akad meg a higany szála – így akár azt is gondolhatnánk, még bőszen tart a globális felmelegedéssel alátámasztott forró nyár!
Ám a huszonegyedik század gyermeke már nem ilyen elavult eszközökön mér, mint a naptár meg a hőmérő!

Mit mutat a Google?

Hanem?
Hanem a Google az ő mérőeszköze!
Tegyünk is mindjárt egy próbát, üssük be a Google Trends eszközébe a fürdőruha, az iskolatáska, a Tarlós István és a Karácsony Gergely keresőkifejezéseket.

Most aztán az eredmények szépen elmondják nekünk, hogy a fürdőruha utáni érdeklődés már lecsengett, sőt, a gondos szülők tömege az iskolatáska utáni kutatáson is túl van, s ilyenkor bátran kijelenthetjük a dalszöveggel: vége van a nyárnak, bár a hűvös szelek még nem járnak…

Ellenpróba

És az ellenpróba is sikerrel jár, ugyanazt mutatja a fővárosi főpolgármester-jelöltekre történő keresés is, mint az előbbiek: a városi polgárok kibukkantak az Adria vagy a Balaton habjai közül, autóba szálltak, ölükbe kapták a laptopjukat vagy a tabletjüket, estleg az okostelefonjukat és megnézték, ki is az a Karácsony Gergely, aki meg akar mérközni a fővárosi hatalomért.
Mivel tudjuk, hogy ősszel önkormányzati választások lesznek, s a politikusok iránti érdeklődés nő, ez nyilván azt jelenti, hogy bizony hamarosan lehullanak majd a még nem kivágott városi fák levelei!

A Google Trends eszközéről és eszközével eddig ezt mutattam meg:

Bognár László

A weben is megküzdenek a pécsi polgármester-jelöltek

A weben is megküzdenek a pécsi polgármester-jelöltek: Dr. Szili Katalin, MSZP valamint Dr. Páva Zsolt, FIDESZ.

A weben is megküzdenek Szili és Páva

Helló Pécs - az egyik blog nyitóképe


Pécs, 2009
Pécsett május 10-én kerül sor a Tasnádi Péter halálával megüresedett pozíció betöltőjének megválasztására, az időközi polgármester választásra.

A két legesélyesebb jelölt, Dr. Szili Katalin (MSZP), valamint Dr. Páva Zsolt (FIDESZ) az interneten is igyekszik elérni szavazóit.

Mindennek a pécsi net-polgárok azért örülhetnek, mert közsszereplő ezidáig Pécsett blogot még nem nyitott, de most megtört a jég.
Ugyanis Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, pécsi országgyűlési képviselő, az általa indított Helló Pécs mozgalom élén a mozgalomnak blogot nyitott.

Páva Zsolt szintén rendelkezik webegységgel, honlapon várja az érdeklődő polgárokat.

A webegységek elérhetősége, vagyis a linkek:
Dr. Szili Katalin – Hello Pécs (PS. 2013. már nem elérhető)

Dr. Páva Zsolt – Páva Zsolt (ezt a webegységet sem találom)

Kommentárunk blogbejegyzésben, ill. a véleményét hozzászólásban itt mondhatja el:
Pécs: blogok háborúja avagy pécsi lesz a polgármester