Önfegyelem a koronavírus járványban

Vendég bejegyzés: szerzője Héder Sándor, országosan ismert tréner, címzetes egyetemi docens, a Forlong ügyvezetője.

Több önfegyelem, önuralom, önkontroll és a koronavírus válság

A vírus terjedésének megakadályozása érdekében nagyobb önfegyelem, önuralom kell a lakosság részéről a szabályok betartásában. Mindennap ezt halljuk politikusoktól, virológusoktól, orvosoktól egyaránt. Naponta halljuk, hány ember ellen kellett eljárást indítani a hatóságoknak, mert nem tartották be a szabályokat, pl. nem hordták a maszkot. Rendkívül fontos téma tehát az önfegyelem, önuralom, az önkontroll. Járjuk körbe, nézzük meg, milyen tanulságokkal szolgálhat e téma a vezetők számára.

Amellett szeretnék érvelni, hogy az önfegyelem nem alakul ki varázsütésre, pláne nem alakul ki utasításra. Az önfegyelem mindenki számára megtanulandó és folyamatosan fejlesztendő készség.

Miért olyan nehéz kérdés ez az önfegyelem, önuralom, önkontroll, hogy állandóan fel kell hívni rá a figyelmünket?

Miért nem elég egyszer elmondani, hogy be kell tartani az előírásokat, hogy azok minket védenek? Miért nem elég a racionális magyarázat, vagy a gyakran dörgedelmes, néha drámai felhívás? Ennyire buták lennénk, hogy nem értjük meg, egyénileg jobban járunk, a közösség is jobban jár, ha betartjuk az előírásokat?

Min is kell uralkodnunk, amikor önuralomról van szó?

A koronavírus válság, a bizonytalanság, a munkánk elvesztésétől való félelem, a szervezetlenség, a sokszor egymásnak ellentmondó információk, rémhírek mind kellemetlen érzéseket okoznak bennünk.

Ha valami, valaki kívülről kényszerít minket cselekedeteink, megszokásaink megváltoztatására az kellemetlen érzést kelt bennünk. „Ránk kényszerítik ezt a maszkot! Bepárásodik a szemüvegem, nem kapok normálisan levegőt! Tudod milyen sz.., egész nap ebben lenni? Viselje az, aki kitalálta!”

Ha valaki stresszel a környezetünkben, ha valakit baj ér a családunkban, baráti körünkben, ismerőseink körében, az ugyancsak kellemetlen érzéseket okoz nekünk.

Minnanyiunknak megküzdési stratégiákat kell kidolgoznunk a bizonytalanságok közepette, ami nagy mentális energiát igényel, utazást az ismeretlenbe, ami megint kellemetlen érzéseket okoz.

Valójában a kellemetlen érzések menedzseléséhez kell az önuralom, az önkontroll. Ahhoz, hogy a kellemetlen érzések ne okozzanak agressziót, meggondolatlan, impulzív cselekedeteket. Az önfegyelem, pedig ahhoz, hogy a kellemetlen érzések ellenére azt tegyük, amit a kellemetlen érzések megjelenése előtt akartunk.

Mi történik, ha megjelenik bennünk egy kellemetlen érzés?

Abban a pillanatban megjelenik az egónk, hogy megvédjen minket!

Egónk, mint testőr
Egónk, mint testőr

Az egónk megjelenhet, mint kiképzett harcos, aki bármely pillanatban kész a támadásra válaszolni!
„Mi ez a marhaság, menjünk tiltakozni a bezárások ellen!”
„Én ugyan nem oltatom be magamat!

„Nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak!”
Egónk azonnal nyersen visszavág, és maga a visszavágás mindjárt kellemes érzéssel tölt el.

Az egónk megjelenhet, mint mindenhez értő észosztó.
„Feleslegesek a szabályok, az egész vírus kitaláció!”
„Te is tudod, kik indították el ezt az egészet?”
„Már rég azt kellett volna csinálni, hogy….”
Az egónk mindenre talál egy jól hangzó, pici igazságot tartalmazó rossz magyarázatot. Kedvenc mondata: „Nyugi, majd akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk!” Jó érzés okosnak érezni magunkat és felment mindennemű önvizsgálattól, cselekvéstől. Én sokkal jobb vagyok, mint a többi!

Az egónk a szép jövőbe röptet bennünket

Segítenek bennünket, jön az oltás, jön a segély, jön a támogatás, önrész nélküli pályázatok, senkit sem hagynak az útszélén! A válság után minden jó lesz, sőt jobb is lesz, mint előtte volt. Picit kell csak várni. Addig is van internet, Netflix, Youtube, okostelefon, tablet! Filmnézés közben legalább nem gondolunk a problémáinkra.

Egónk, az álmodozó
Egónk, az álmodozó

A boltokban van kaja, pia – most élesztő is van. Adómentesen főzhetjük a pálinkát! Csupa megnyugtató hír! Majd valahogy megoldódik ez az egész hajcihő!

Mit tart az egónk fő feladatának?

Fő feladatának a kellemetlen érzések azonnali elhessegetését és a megszokott érzések visszaállítását tartja!

  • Egónk gyorsan ítélkezik, fekete fehérben gondolkodik. Barát vagy ellenség!
  • Elsősorban emberekben keresi a kellemetlen érzéseink okozóját, – lásd Daniel Gilbert nagyszerű előadását – és aki keres, az talál is! Kikben? Másokban!
  • Nincs szeme a komplexitásra, a tények vizsgálatára, gondolkodásra, hisz a kellemetlen érzéseket azonnal el kell űzni.
  • Nem érdekli a jövő, kit érdekelnek „mások” rajtam, a mieinken kívül? „Törődjön mindenki a saját dolgával!” „Itt már a farkastörvények uralkodnak!”
  • Az egónk megjelenése cselekvésünk elodázását okozza. Ha valamit is cselekszünk az nem más, mint a rövidtávú megoldásokért rögtönözve, átgondolatlanul kitalált tűzoltás.

Az egónk megvéd a kellemetlen érzésektől, a gondolkodástól, az önvizsgálattól, a szokatlan, kellemetlen cselekedetektől, de a jövő, a hosszú távú, fenntartható megoldások és a közösség elhanyagolása árán! A megoldás az egónk okozta impulzív viselkedés kordában tartására azonban nagyon egyszerű: az önfegyelem, önkontroll, önuralom gyakorlása!

Tényleg egyszerű az önfegyelem, önkontrol, önuralom gyakorlása?

Gondoljunk csak bele:

Elég csak minden nap elmondani az embereknek, hogy legyen már bennük kis önfegyelem, önkontroll, önuralom és viseljék a maszkot, tartsák be a távolságot, mossanak kezet, tartsák be a szabályokat?

Az orvosnak elég csak annyit mondani a túlsúlyos páciensének, hogy kéne kis önfegyelem, önkontroll? Ne egyen annyit!

Az orvossal, boltossal, utastárssal agresszíven viselkedőnek elég csak felhívni a figyelmét, hogy: „Ember, uralkodjon már magán!”

Akinek meg felhívtuk a figyelmét, hogy legyen önkontrollja, de mégsem volt, mégsem hordja a maszkot, mégse fogy le, mégsem hagy fel a droggal, azt kipellengérezzük vagy drasztikusan megbüntetjük. Ettől kialakul az önfegyelem?

Az önkontroll, önfegyelem, önuralom olyan készség, amit meg kell tanulnunk

Attól, hogy nálunk okosabb ember felhívja a figyelmünket arra, hogy legyen bennünk, még nem lesz!

Amellett érvelek, hogy az önuralmat, az önkontrollt, az önfegyelmet gyermekkorunktól kezdve tanulnunk kell, és életünk végéig dolgozhatunk fejlesztésén.

Hogy mennyire nehéz az önuralom, mennyire nehéz együtt élni a kellemetlen érzésekkel, arra a legnagyszerűbb példa a pillecukorteszt kísérlet, amelyről magyarul is megjelent a könyv. Minden vezető figyelmébe ajánlom!

Az önfegyelem megtanulását „ellenszélben” kell végeznünk, hisz a fogyasztói társadalom azt sugallja, hogy mindent azonnal megkaphatsz. Ha nincs pénzed, könnyen kölcsönhöz jutsz. Iparágak hada dolgozik azon, hogy azonnal menjünk a vágyaink után. Gondolkodnunk nem sokat kell, hogy mi legyen a célunk, mert megmondják, mi legyen az. Azon sem gondolkodunk, ki a barát, kiket kell utálnunk, mert naponta halljuk.
Szóval nézetem szerint nem teljesen fair most számon kérni az embereken az önfegyelem hiányát – de nem akarom ebben az irányban továbbvinni írásom.

Vezetőknek különösen fontos, hogy megtanuljanak együtt élni a kellemetlen érzéseikkel

A vezetői munka tele van olyan eseményekkel, amelyek kellemetlen érzéseket okoznak. Elromlik a gép, nem jön meg az alapanyag, elmegy a drága pénzen kiképzett munkaerő, teljesítményproblémák, minőségi problémák, csúszó határidők. A vezetők is emberek, bennük is megjelennek ilyenkor a kellemetlen érzések, bennük is megjelenik a stresszhormon, és őket is meg akarja védeni az egójuk.
Ha azonban a vezetők sikeresek, eredményesek akarnak lenni, a kiválóságra törekednek, akkor nem elég megtanulniuk együtt élni a kellemetlen érzéseikkel! Nekik ennél tovább kell menniük! Meg kell tanulniuk a kellemetlen érzéseik hullámain élvezettel céljaik felé szörfözni!

Amennyiben Tisztelt Olvasóink meg akarnak tanulni szörfözni a kellemetlen érzéseik hullámán és céljaiktól eltéríthetetlenek akarnak lenni, akkor ajánljuk programunkat!

Légy eltéríthetetlen a céljaidtól
AAkár a képre, akár az Online egyéni tanácsadás kifejezésre kattintva eljuthatunk a Forlong programjához

***
Linkajánló:

Harc a legveszedelmesebb ellenséggel

Héder Sándor tréner, mentor írása

Kedves vezetők! Felkészültetek a legveszedelmesebb ellenséggel való megküzdésre?

Úgy látom, manapság a magyar vezetők egyre kevésbé félnek a harctól, talán meg is szerették az ízét. Éppen ezért érdemes lenne sokkal tudatosabban felkészülni a legveszedelmesebb ellenséggel való találkozásra!

Régóta harcolunk ezzel az ősi ellenséggel. Minden vezetőnek, kivétel nélkül, meg kell küzdenie vele. Évezredek óta tudjuk, hogy ez a harc elkerülhetetlen, tudjuk azt is, hogy fel kell készülni erre az ütközetre, mégis a tréneri tapasztalataim szerint nagyon sok vezető felkészületlen pont a legveszedelmesebb ellenséggel való találkozásra.

Bizonyára mi trénerek is hibásak vagyunk! A versenytársakkal való megküzdésre, a külső környezetből érkező kihívások megválaszolására szerintem elég jól fel tudjuk készíteni a tréningek résztvevőit.
A legveszedelmesebb ellenséggel való a harcra viszont nem fordítunk elég figyelmet. Mostani írásomban igyekszem pótolni hiányosságunkat.

Miért lesz jó, ha legyőzzük a legveszedelmesebb ellenséget?

Mert akkor azt fogjuk észre venni, hogy a legtöbb ellenségünk a családon, a cégünkön, országon innen és túl el fog tűnni. Erőnket ezentúl tényleg a legfontosabb küzdelmeinkre tudjuk fordítani.

Kik a vezető ellenségei?

Párat szeretnék felsorolni, amivel meg kell küzdeniük a vezetőknek:

Külső ellenségek:

  • Napjainkban a vírus okozta kihívások
  • Szabályozói környezet
  • Versenytársak
  • Etikátlan versenytársak
  • Korrupció és még mennyi minden

Belső ellenségek:

  • következetlenség,
  • kivételezés,
  • a mindenhez is értés,
  • a komfortzónában való bennragadás,
  • a gyors ítélkezések, a csípőből tüzelés,
  • az azonnali eredmények elvárása,
  • az olyan döntések, amelyekben nem hisz 100%-ig a vezető,
  • bizonytalanságok, feldolgozatlan személyes múlt,
  • átvilágítatlan viselkedési, mentális szokások
  • az ego

Nos, ki a vezető legveszedelmesebb ellensége?
A sok ellenség közül a legveszedelmesebb, a legtöbb vezető bukásának okozója az egója. Az ego bővebben kifejtve az egyén önbecsülése, saját fontosságában való hite. Persze minden vezetőnek szüksége van egy egészséges önbecsülésre és fontosnak kell tekintenie azt a szerepet, amit vállalt. Problémák a „túltolásból” fakadnak, amikor egy vezető elkezd hinni abban, hogy ő nem csak fontos, de nélkülözhetetlen is!

Azért az ego a vezető legveszedelmesebb ellenellensége, mert barátként jelentkezik, hízeleg, nagyon jó vele lenni. Azonban amikor egy vezető észreveszi, hogy eluralkodott rajta az egója, akkorra a legtöbbször már késő. Mire lehull a szeméről az egója által odatett fátyol,

  • addigra már akkora hibákat vétett, melyek a vesztét okozhatják,
  • addigra már a lojális, hozzáértő munkatársait nagy valószínűséggel elvesztette
  • és bólogató, utasítás nélküli, cselekedni képtelen emberek veszik körül,
  • kivéve azt a pár követőt, akik maximálisan támogatják, helyeslik minden intézkedését és közben türelmes vadászkutyaként várják, mikor követ el végzetes hibát, hogy aztán a kellő pillanatban a helyére lépjenek.

Intelem a kr. e. 6 évszázadból

Mire hívja fel figyelmünket kr. e. a 6. évszázadból Lao-ce: Tao Te King, Az Út és az Erény című művében?

Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.

Akit már elragadott az egója, biztos nem fogja ezt az írást olvasni. Azoknak, akik még a végső harc előtt állnak, összegyűjtöttünk pár intő jelet arra, hogy már az előszobában van a legveszedelmesebb ellenség.
A megelőzés az ego vonatkozásában is könnyebb, és kevésbé fájdalmasabb, mint a kigyógyulás.

7+1 biztos jele annak, hogy az egóm kezd elhatalmasodni rajtam:

Elszabadult ego
  1. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ez a világ, az országom, a cégem, a családom sokkal jobban működne, ha mindenki azt csinálná, amit Én mondok!
  2. A megbeszéléseket, a párbeszédeket, a szakmai vitákat egyre inkább feleslegesnek tartom, mert azok csak viszik az időt az érdemi munkától. A többiek amúgy is csak értetlenkednek, ellenségeskednek, mert nem akarnak dolgozni.
  3. Problémák esetén gondolkodás nélkül tudom, ki volt a hibás, ki okozott kárt a cégnek, kit kell móresre tanítani.
  4. Több időt töltök a büntetési eszközök kifinomításával, mint azzal, hogy észrevegyem azokat, akik áldozatot hoznak a cégért, akik lojálisak, és elég szerények ahhoz, hogy ne tolják előre magukat. Azzal nyugtatom magamat, hogy végül is egy vezetőnek erőt kell demonstrálnia, és néha bizony seggeket kell rugdosnia. A dicséret, az udvariasság a gyengeség jele.
  5. Egyre többször azt érzem, hogy a cégem, a csapatom sikerei az Én zseniális döntésem, tanácsaim, megfontolt kockázatvállalásaim hatására keletkeztek. Egyre jobban érzem, hogy ez a jövőben is így fog maradni, hogy a sikereim határa a csillagos ég!
  6. Elkezdek kettős mércét alkalmazni, mind a jutalmazásokban, mind a büntetésekben. Végül is ezt megtehetem, mert Én hozom a rendeleteket, Én vagyok a törvény.
  7. Azt veszem észre, hogy a megbeszéléseken mindenki az Én ötletemre vár. Ha javaslok valamit, akkor mindenki mosolyog, dicsér és nem fél a szemembe mondani, micsoda nagyszerű ötletet mondtam. Aztán kis idő múlva azt veszem észre, az ötletem megvalósítása egyre nehézkesebben megy, egyre több a probléma. A problémákért persze mindig valaki más felel – egy „másik” munkatárs, a „másik” egység.
  8. Az a meggyőződésem alakul ki, hogy eddig csak ÉN hoztam áldozatot a cég érdekében, úgyhogy egyrészt már megérdemlem a jutalmat, másrészt a többieknek meg még több áldozatot kellene hozniuk.

Te is csak ember vagy!

A római kor vezetői is állandóan ki voltak téve a legveszedelmesebb ellenség ármánykodásának.
Éppen ezért az állam fizetett egy alkalmazottat, akiknek pl. a győztes csata utáni ünneplésen végig a „Te is csak ember vagy!” mondatot kellett ismételgetniük a győztes hadvezérnek.

Te is csak egy ember vagy - memento homo

A középkorban az udvari bolondok tölthették be ezt a szerepet. Ők biztos, ami biztos, humorba foglalták a visszajelzéseiket. Ha a nagyfőnök haragra gerjedt, még mindig lehetett azt mondani, hogy csak vicceltem!

A mai vezetőknek inkább az intellektuális szerénységet , a kudarc elkerülését (Mik a vezetői kudarcok legfőbb okai?) és egy mentort javaslok!

Nagy Sándornak volt, Bill Gatesnek van és Önnek is lehet!

Héder Sándor coach írása

Támogató mentor!

Nagy Sándornak Arisztotelész, Bill Gatesnek Warren Buffett volt a mentora, akik nagyban hozzájárultak sikereikhez. Marshall Goldsmith szerint „A kiváló vezetővé válás egyetlen rövidítése az, ha mentorod van!” Érdemes mentort keresni, választani!

Miért érdemes a mai világban mentort választani?

Meg fogom válaszolni a kérdést, előtte azonban hadd említsek meg egy tanulástechnikai alapvetést.
Tanulni a legtöbbet a saját tapasztalatainkból tudunk!
Ha a kisgyerek hozzáér a tűzhelyhez, egy életre megtanulja, hogy többet ne nyúljon oda. Ha vezetőként hibáztunk egy tárgyaláson, vagy valamelyik prezentációnk során, esetleg egy új munkatárs kiválasztásában, akkor beismerjük, hogy hibáztunk, és tanulunk belőle. Minden hibázás után egyre jobbak, egyre bölcsebbek leszünk!
Az életünknek azonban vannak olyan területei, ahol, ha rájövünk, hogy hibáztunk, a tanulságokat le tudjuk vonni, de a tanultakat már nem tudjuk kamatoztatni. Mondok példákat:

  • Ha 65 éves korban derül ki, hogy rossz emberekre bíztuk a megtakarításainkat, már nem tudjuk kamatoztatni a tapasztalatainkat, mert nincs újabb 40 évünk, hogy megtakarítsunk!
  • Ha nem tudtuk kiélvezni a gyermekeinkkel való együttlétet, mert hajtottuk a pénzt, hiába határoznánk el, hogy legközelebb, majd több időt fordítunk a gyermekeinkre, mert nincs legközelebb. A gyermekeink nem lesznek újból édes-aranyos odabújós kisbabák.
  • Ha vállalkozóként nyugdíjbavonulás előtt egy héttel kezdünk el foglalkozni az utódlással, már késésben vagyunk, mert nem lesznek éveink, hogy kiválasszuk, teszteljük, betanítsuk az utódunkat.

Sajnos életünk legfontosabb döntései pont ilyenek. A tanulság megvan, de mi már nem tudjuk kamatoztatni. Ezért érdemes mentort választani! Az idősebb generációk tapasztalatainak felhasználásával értelmetlen bolyongásokkal töltött éveket tudunk megtakarítani.

Éveket vesztettem az életemből, mert nem volt mentorom

Én például éveket, hanem egy évtizedet vesztegettem el az életemből, mert nem volt mentorom, egyáltalán nem is tudtam, mi az. Döntéseimet a saját kútfejemre, saját tapasztalataimra, megérzéseimre, vágyaimra hagyatkozva hoztam és nem nekem való iskolákat, szakmát, és pályakezdőként rossz céget, rossz vezetőt választottam magamnak. Tanultam belőle, de sokkal jobban tudtam volna szolgálni a családomat, környezetemet, ha előbb találom meg a mostani hivatásomat, amire úgy érzem, be vagyok huzalozva, ami kíváncsisággal, megújuló energiával és kifogyhatatlan munkakedvvel tölt el.

Sajnos az én családomban, rokonaim körében nem volt mentorálás.
Anyai nagyszüleim cégét államosították, apai nagyapám a Don kanyarban harcolt és málenkij robotos meghívást kapott. Nekik minden erejük kellett ahhoz, hogy ép ésszel felfogják, elfogadják a történteket és nem volt idejük a gyermekeire, unokáikra. Szüleimnek sem volt idejük mentorálásra. Az ő energiájukat az vitte el, hogy napról napra egyensúlyozzanak a pesti bürokrata főnökök ostoba utasításainak végrehajtása és a között, hogy este bele tudjanak nézni a tükörbe. Amikor pályakezdő voltam, az akkori cégemnél sem volt már/még ismert a mentori rendszer.

Nehéz visszahozni a mentorálás kultúráját, viszont meggyőződésem, hogy érdemes

Én személy szerint fontosabbnak tartom, hogy a generációk közötti bizalmat, együttműködést helyre tudjuk állítani, mint a különböző generációk közötti különbségtételt.
Ma, amikor oly gyors technikai változást élünk meg nem csak a mentorált tanulhat a mentortól, hanem fordítva is. Ma sokkal jobban járunk, ha az egyes generációk partnernek tekintik egymást, mintha azon vitatkoznánk, ki kire szorul rá. Jobban járunk egymás támogatásával, mint azzal, ha az idősebb generáció észt akar osztani, a fiatalabb meg csípőből el akarja utasítani, esetleg megtagadni az idősebbet. Egymásra vagyunk utalva, barátaim!

Summa summárum 25 év trénerkedés után/ mellett mentorként szeretnénk szolgálni a vezetőket

A felnőttképzéssel foglalkozó családi vállalkozásunkban van 25 év tapasztalatunk a frontvonali vezetők képzésben (művezetők, műszakvezetők csoportvezetők). Van 20 év tapasztalatunk értékesítési, ügyfélszolgálati, diszpécseri beszélgetések elemzésében és a konkrét elemzésekre alapozott fejlesztésekben.
E tudásaink ötvözésével szeretnénk támogatni a frontvonali vezetőket, a kisebb cégek vezetőit abban, hogy

  • hatásosabban tudjanak kommunikálni munkatársaikkal,
  • hatásosabban tudják vezetni csapataikat
  • minél kevesebb elkerülhető hibát vétsenek
  • hogy kiváló vezetők lehessenek,
  • hogy jól érezzék magukat a szerepkörükben.

Szeretnénk megérteni a megnövekedett komplexitással és a gyors változásokkal való küzdelmüket, hogy rá tudjuk irányítani figyelmüket a vezetés azon vetületeire, amelyek Mózes, Lao Ce, Nagy Sándor (és Bill Gates óta) állandóak, örök érvényűek.

Miben tudunk segíteni?

Tudunk segíteni a vezetőknek egy-egy nehéz beszélgetésre való felkészülésben. (Pl. nem megfelelően teljesítő csapattaggal, negatív hangadókkal való beszélgetések, stb.)
Tudunk segíteni újonnan kinevezett vezetőknek, hogy minél előbb kiválóan tudjanak teljesíteni.
Tudunk segíteni próbavásárlásokban, abban, hogy a vezető tiszta képet kapjon értékesítői, az ügyfeleket kiszolgáló kollégái valós teljesítményéről.
Várjuk az érdeklődőket, forduljanak hozzánk bizalommal.
Az első beszélgetés díjtalan.

Minderről részletesebben honlapunkon tájékozódhat. Keressen ránk most!:
Online mentorálás vezetőknek