Harc a legveszedelmesebb ellenséggel

Az ego, mint ellenség

Héder Sándor tréner, mentor írása

Kedves vezetők! Felkészültetek a legveszedelmesebb ellenséggel való megküzdésre?

Úgy látom, manapság a magyar vezetők egyre kevésbé félnek a harctól, talán meg is szerették az ízét. Éppen ezért érdemes lenne sokkal tudatosabban felkészülni a legveszedelmesebb ellenséggel való találkozásra!

Régóta harcolunk ezzel az ősi ellenséggel. Minden vezetőnek, kivétel nélkül, meg kell küzdenie vele. Évezredek óta tudjuk, hogy ez a harc elkerülhetetlen, tudjuk azt is, hogy fel kell készülni erre az ütközetre, mégis a tréneri tapasztalataim szerint nagyon sok vezető felkészületlen pont a legveszedelmesebb ellenséggel való találkozásra.

Bizonyára mi trénerek is hibásak vagyunk! A versenytársakkal való megküzdésre, a külső környezetből érkező kihívások megválaszolására szerintem elég jól fel tudjuk készíteni a tréningek résztvevőit.
A legveszedelmesebb ellenséggel való a harcra viszont nem fordítunk elég figyelmet. Mostani írásomban igyekszem pótolni hiányosságunkat.

Miért lesz jó, ha legyőzzük a legveszedelmesebb ellenséget?

Mert akkor azt fogjuk észre venni, hogy a legtöbb ellenségünk a családon, a cégünkön, országon innen és túl el fog tűnni. Erőnket ezentúl tényleg a legfontosabb küzdelmeinkre tudjuk fordítani.

Kik a vezető ellenségei?

Párat szeretnék felsorolni, amivel meg kell küzdeniük a vezetőknek:

Külső ellenségek:

  • Napjainkban a vírus okozta kihívások
  • Szabályozói környezet
  • Versenytársak
  • Etikátlan versenytársak
  • Korrupció és még mennyi minden

Belső ellenségek:

  • következetlenség,
  • kivételezés,
  • a mindenhez is értés,
  • a komfortzónában való bennragadás,
  • a gyors ítélkezések, a csípőből tüzelés,
  • az azonnali eredmények elvárása,
  • az olyan döntések, amelyekben nem hisz 100%-ig a vezető,
  • bizonytalanságok, feldolgozatlan személyes múlt,
  • átvilágítatlan viselkedési, mentális szokások
  • az ego

Nos, ki a vezető legveszedelmesebb ellensége?
A sok ellenség közül a legveszedelmesebb, a legtöbb vezető bukásának okozója az egója. Az ego bővebben kifejtve az egyén önbecsülése, saját fontosságában való hite. Persze minden vezetőnek szüksége van egy egészséges önbecsülésre és fontosnak kell tekintenie azt a szerepet, amit vállalt. Problémák a „túltolásból” fakadnak, amikor egy vezető elkezd hinni abban, hogy ő nem csak fontos, de nélkülözhetetlen is!

Azért az ego a vezető legveszedelmesebb ellenellensége, mert barátként jelentkezik, hízeleg, nagyon jó vele lenni. Azonban amikor egy vezető észreveszi, hogy eluralkodott rajta az egója, akkorra a legtöbbször már késő. Mire lehull a szeméről az egója által odatett fátyol,

  • addigra már akkora hibákat vétett, melyek a vesztét okozhatják,
  • addigra már a lojális, hozzáértő munkatársait nagy valószínűséggel elvesztette
  • és bólogató, utasítás nélküli, cselekedni képtelen emberek veszik körül,
  • kivéve azt a pár követőt, akik maximálisan támogatják, helyeslik minden intézkedését és közben türelmes vadászkutyaként várják, mikor követ el végzetes hibát, hogy aztán a kellő pillanatban a helyére lépjenek.

Intelem a kr. e. 6 évszázadból

Mire hívja fel figyelmünket kr. e. a 6. évszázadból Lao-ce: Tao Te King, Az Út és az Erény című művében?

Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.

Akit már elragadott az egója, biztos nem fogja ezt az írást olvasni. Azoknak, akik még a végső harc előtt állnak, összegyűjtöttünk pár intő jelet arra, hogy már az előszobában van a legveszedelmesebb ellenség.
A megelőzés az ego vonatkozásában is könnyebb, és kevésbé fájdalmasabb, mint a kigyógyulás.

7+1 biztos jele annak, hogy az egóm kezd elhatalmasodni rajtam:

Elszabadult ego
  1. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ez a világ, az országom, a cégem, a családom sokkal jobban működne, ha mindenki azt csinálná, amit Én mondok!
  2. A megbeszéléseket, a párbeszédeket, a szakmai vitákat egyre inkább feleslegesnek tartom, mert azok csak viszik az időt az érdemi munkától. A többiek amúgy is csak értetlenkednek, ellenségeskednek, mert nem akarnak dolgozni.
  3. Problémák esetén gondolkodás nélkül tudom, ki volt a hibás, ki okozott kárt a cégnek, kit kell móresre tanítani.
  4. Több időt töltök a büntetési eszközök kifinomításával, mint azzal, hogy észrevegyem azokat, akik áldozatot hoznak a cégért, akik lojálisak, és elég szerények ahhoz, hogy ne tolják előre magukat. Azzal nyugtatom magamat, hogy végül is egy vezetőnek erőt kell demonstrálnia, és néha bizony seggeket kell rugdosnia. A dicséret, az udvariasság a gyengeség jele.
  5. Egyre többször azt érzem, hogy a cégem, a csapatom sikerei az Én zseniális döntésem, tanácsaim, megfontolt kockázatvállalásaim hatására keletkeztek. Egyre jobban érzem, hogy ez a jövőben is így fog maradni, hogy a sikereim határa a csillagos ég!
  6. Elkezdek kettős mércét alkalmazni, mind a jutalmazásokban, mind a büntetésekben. Végül is ezt megtehetem, mert Én hozom a rendeleteket, Én vagyok a törvény.
  7. Azt veszem észre, hogy a megbeszéléseken mindenki az Én ötletemre vár. Ha javaslok valamit, akkor mindenki mosolyog, dicsér és nem fél a szemembe mondani, micsoda nagyszerű ötletet mondtam. Aztán kis idő múlva azt veszem észre, az ötletem megvalósítása egyre nehézkesebben megy, egyre több a probléma. A problémákért persze mindig valaki más felel – egy „másik” munkatárs, a „másik” egység.
  8. Az a meggyőződésem alakul ki, hogy eddig csak ÉN hoztam áldozatot a cég érdekében, úgyhogy egyrészt már megérdemlem a jutalmat, másrészt a többieknek meg még több áldozatot kellene hozniuk.

Te is csak ember vagy!

A római kor vezetői is állandóan ki voltak téve a legveszedelmesebb ellenség ármánykodásának.
Éppen ezért az állam fizetett egy alkalmazottat, akiknek pl. a győztes csata utáni ünneplésen végig a „Te is csak ember vagy!” mondatot kellett ismételgetniük a győztes hadvezérnek.

Te is csak egy ember vagy - memento homo

A középkorban az udvari bolondok tölthették be ezt a szerepet. Ők biztos, ami biztos, humorba foglalták a visszajelzéseiket. Ha a nagyfőnök haragra gerjedt, még mindig lehetett azt mondani, hogy csak vicceltem!

A mai vezetőknek inkább az intellektuális szerénységet , a kudarc elkerülését (Mik a vezetői kudarcok legfőbb okai?) és egy mentort javaslok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük