A PÉCSI BLUES KOCSMA MOZGALOM TÖRTÉNETE

Pécs és a blues

Írta: Fekete Kálmán blues-man; 2007 november
(Egy megszűnő blogszolgáltató, általam, Bognár László által vezetett kiadványából kimentve.)

40 évvel ezelőtt

1967-ben a pécsi Széchenyi Gimnázium helikoni Blue Sunshine zenkarának basszugitárosa lettem, az akkori zenekarvezető: Szabó Árpád énekelt és tangóharmonikán játszott. Ebben a felállásban egyaránt játszottunk akkori olasz táncdalokat és pl. a Chicago együttes világhírű I’m A Man c. számát.
 
1968-ban basszusgitárosként – és egy-két számban énekesként – léptem be a Jam együttesbe, ahol Tátrai Stoni Antal – énekes-gitáros volt a frontember. Saját, magyar nyelvű számommal indultunk az akkori Ki-Mit-Tud Baranya megyei döntőjén, de nem jutottunk tovább… 

Wamp – 20 éve

1987 szeptemberében Schützenhofer György szólt, hogy Sándor Péter október 23-án blues-kocsmát indít a Kalamáris étteremben.
Elmentem, és mivel jam session-t hirdettek, beszálltam énekelni, s egy dobozgitáron kísértem magam. Utána szóltak, úgysincs énekesük, maradjak.
És így kezdődött.
 
Hangerő problémák miatt két hét után átköltöztünk az Aranykacsa… akkor még nem is annyira étterembe, hanem inkább – kocsmába…
 
Sándor Péter „Teve” is a pécsi zenei élet egyik meghatározó személyisége. Megszámlálhatatlan formációt hozott létre, maga köré gyűjtötte, szervezte a kallódó pécsi rock zenészeket, és mindenkit, aki valamilyen módon a műfajhoz kötődött.

Első zenekara a Byblosvolt 1977-ben, ’81-ben ezt követte az Ariel, majd már sikerek felé kacsingatott az SK együttessel ’85-ben, 1987-ben hozta létre a Milleniumi Földalatti Vasút nevű zenekarát. Az SK-ban már szerepelt egy bajszos srác, bizonyos Katona Tamás, aki már akkor feltűnően jól kezelte piros színű Aria gitárját, amely megtévesztésig Gibson Les Paul utánzat volt. Ő is több bandában próbálkozott kibontakozni, még a félig-meddig üzleti zenéléstől sem riadt vissza: 1979-ben a Szabó Árpád vezette Quad-Rock csapattal hakniztak.

 
Az ötletgazda: Sándor Péter „Teve”

   Teve agyában 1986. október 8-án pattant ki a blues-kocsma ötlete. Budapesten ekkor már javában működött a híres-hírhedt Kassák klub, ahol a Hobo Blues Band akkori szájharmonikása, Bodonyi Attila adta elő egy szál gitáros, szájharmonikás ős-blues fordításait. Bodonyi volt az egyik első hazai blues zenész, aki Robert Johnson fordításokat adott elő, de saját megzenésített dalszövegeit is. Kb. 30 éve Ausztráliában él. Ugyancsak ebben a klubban tartotta első blues történeti előadásait Nemes Nagy Péter blues kutató.

Teve tárgyalt, győzködött, s az első helyszín a Kalamáris étterem lett. A tulaj nem igen tudta, mit is takar a blues-kocsma kifejezés, de honnan is sejthette volna, amikor Pécsett ilyesmi még sosem volt. Valójában session, vagyis örömzenélésnek lett meghirdetve, s a „blues szagra” gyűlt is az éji zenész vad/had.
Megjelent Stoni, vagyis Tátrai Antal, akivel jómagam már 1968-ban muzsikáltam: egy nyarat lehúztunk Tapolcán, a Tó-Presszóban (az volt a Jam együttes)

 
Első helyszín: Kalamáris Étterem

   Kerek 20 év után, 1987. október 23-án találkoztunk össze a Kalamárisban. A Teve által összehívott alapzenekar a következőkből állt:
   Somlai Gábor –dob,
   Sándor Teve Péter – basszusgitár,
   Katona Tamás – gitár,
   Juhász Gábor – gitár.
 
   Vendégként hárman szálltunk be: Stoni –gitár, Bakó Attila (pár éve meghalt) ének-szájharmonika és jómagam – ének-gitár. Bár az „éneket” inkább így, idézőjelbe tenném… játszottam még zsírpapírba burkolt fésűn.
   Sajnos, két hét után a lakók panaszt emeltek a „hangerő” miatt, ezért búcsúznunk kellett… Akkor még nem sejtettük, hogy ez a panasz milyen jellemző és visszatérő momentum lesz pályafutásuk során…

Teve ismét nyakába vette a várost, de most már engem is vitt magával, és csakhamar kikötöttünk az Aranykacsa étteremnél. Háber Tamás üzletvezetőt nem kellett sokáig győzködnünk, s alig két hét kihagyás után már ott folytattuk.   
   Juhász Gábor rábeszélésére vállaltam el az énekesi posztot, s a Párizsban élő húgom jóvoltából hamarosan igazi Blues Harpot hozott a posta: akkoriban Magyarországon még nem forgalmaztak kimondottan blues hangolású szájharmonikákat (később is Bécsből hoztunk).

   
Aranykacsa – Szent Blues Szerdák

   Az Aranykacsában beindultak tehát a „Szent Blues Szerdák”, mivel hogy ezt a napot jelölte ki Háber Tamás. Este hattól tízig játszottunk, a szomszédok miatt tovább nem szabadott hangoskodni. Ez jól működött, hamarosan kemény és komoly próbákat tartottunk, Tevénél, a legendás „szódában”. Ez egy félreeső kis sufni volt, udvaruk nyugati sarkában, a fél ország ismerte, budapesti zenészek gyakorta fordultak meg abban a piciny helyiségben.

Katona Tamás elsőként egy Peter Green – Eric Clapton instrumentális remekművet tanultatott meg a zenekarral, amelyet mind a mai napig játszanak, a Greeny-t. Majd főleg John Mayall és Eric Clapton számokat tanulgattunk, no meg persze Teve saját számait is, amelyekre, egyelőre ő írta az angol szöveget. Nemsokára tizennyolc-húsz számból álló repertoárral bírtunk, amely már lehetővé tette a három menetes műsort: háromszor negyvenöt perc zene, tizenöt perc szünet.

Az első cikket ekkor írattam magunkról a Dunántúli Naplóban, ahol kérdezték – és mi a nevünk? Felhívtam Tevét, aki közölte, hogy éppen egy Hamvas Béla könyvet olvas, abban találta Bormester Ignác nevét.

Bormester Blues Band

   A következő héten Péter közölte, a fővárosi Casablanca együttesbe hívták, és azonnal átadja nekem a zenekarvezetői posztot. Elvállaltam azt a feladatot, amely kezdetben hiúsággal, ambíciókkal, reményekkel párosult, később azonban mind nagyobb teherré vált számomra, ám ha azt akartam, hogy zenélhessünk, muszáj volt végeznem. (Mindmáig – 2007-et írunk – vállamon maradt ez a, ma már cseppet sem kedvemre való, de „szükséges rossz”…)
 
   Péter ment, én pedig elkezdtem az igen hálátlan zenekarvezetői tisztségem gyakorlását.
   Próbáltam más helyszíneket is bevezetni, attól tartván, hogy az Aranykacsában sem lesz hosszú életű a buli. Így jutottunk el a Vasutas Művelődési Házba, ahol három-négy teltházas koncertet adtunk. Ekkor már visszatérő vendégünk lett Stoni, és érezhető volt némi feszültség: a színpadon egyszerre három gitáros – noha mindhárom más-más stílus elkötelezettje – kicsit sok, pláne, ha egyikük-másikuk nem ismeri a zenei alázat fogalmát…
 
   Eközben az Aranykacsában felejthetetlen bulik sorozata zajlott. Teltház volt mindig, a blues szerdák híre gyorsan terjedt a városban, de vidéken is.
  Juhász Gábor, az apai ágon észt származású, rendkívül érzékeny lelkületű, óriási tehetséggel megáldott zenész. Kilógott a bandából, bevallottan nem a blues volt kedvenc műfaji ága, hanem a – jazz. Amíg édesanyjával Pécsett laktak, többször jártam fenn, harmadik emeleti kis lakásunkban, ahol minden a zenéről szólt, Gábor órákig játszott nekem, tanítgatott, magyarázott, rendkívüli elhivatottsággal. Gondolatban ő már a fővárosban járt, készült a konzervatóriumba.

Stoni…

   Mielőtt felvették, elkövettünk vele szemben egy nagyon nagy emberi hibát: Stoni javaslatára Katona Tamással raportra hívtuk szegény Gábort, ahol közöltük: megválunk tőle. Ami magyarul ugye annyit tesz – ki vagy rúgva… Tipikus „vörös khmer” eljárás volt részünkről, kezet foghattunk volna Pol Pottal: kirúgtuk azt, aki jóval nagyobb zenei tudással bírt nálunk…
 
   Aztán bevettük a csapatba Tátrai Stoni Antalt, aki egy zeneszerző őstehetség, zseniális zenei érzékkel, nagyszerű énekes, de sajnos, sorsa megáldotta egy jó adag összeférhetetlenséggel… és ezzel kezdetét vette a Bormester Blues Band bomlása: a szokásos zenész ellentét csak egyre gerjedt, immár két erős gitáros egyéniség vívott szerdánként egymással (ego-? és) gitárpárbajt: Katona Tamás és Stoni.

Utóbbi ráadásul valódi frontember ambíciókkal is bírt, hiszen jól énekelt (ás énekel is mind a mai napig!)
Mindebből a közönség vajmi keveset tapasztalt, Blues Húsvét, Blues Mikulás, karácsonyi bulik, elő- és utó-szilveszteri bulik tették emlékezetessé sok pécsi számára ezt az időszakot. 

  
 Zenekarok születtek…

   Vissza-visszatérő vendég volt Teve, de meghirdettük az állandó sessiont, s így szinte valamennyi pécsi könnyűzenész, üzleti muzsikus, profi és amatőr fellépett az Aranykacsában.
Csak néhányat a nagy nevek közül: Boros Mátyás dobos (meghalt 2000-ben), Cseke Lajos ének-gitár, Nagy Gyula szaxofon, Kaszás Csaba gitár, Nagy György szájharmonika (ő alapította meg az orvos- és jogi egyetemistákból álló Gyökerek zenekart), Németh István szájharmonika, Percsy „Pepe” Zoltán gitár (Szabó Család zenekar vezetője), aztán megjelent Rudán Joe, akit már akkor fantasztikus énekesként tartottak számon.

Joe egyszer kérte, hadd mutatkozzanak be új zenekarával: ez volt a CODA.
Led Zeppelin és egyéb hard-rock feldolgozásaikkal hamarosan hatalmas közönséget gyűjtöttek maguk köré.
 
Teve posztján több basszusgitáros is megfordult hosszabb-rövidebb ideig a Bormester Blues Band-ben: előbb Marsi „Marcel” Csaba, aki a CODA-ban is játszott, majd Ferencsik Zoli, alias „Bendzsó” következett, aki Stoni zenekarából igazolt át egy időre.

Bajban voltunk a basszistákkal, ugyanis akkor már erősen nyomtam a bandát a chicagói blues irányába, ennek a stíluságnak aligha volt itthon művelője, egészen speciális, alapos tudást, gyakorlatot követelő feladat: a shuffle, a boogie, a tucatnyi blues ritmus nem ismert az általános rockzenészek körében, ezt csak megszállott bluesrajongók ismerik, tudják.
 
Egy éves jubileum – kirúgtak

1988. november 19-én tartottuk a Bormester Blues Band egy éves jubileumi koncertjét az Aranykacsában. A Pécsi Városi TV-t is meghívtuk – örök hála és köszönet Szűcs Imre szerkesztőnek! -, köszöntőt mondott Háber Tamás üzletvezető, aki feliratos tortával kedveskedett nekünk, amelyet Sándor Péter kivételével a teljes alapító csapat vágott fel, hiszen eljött Budapestről Juhász Gábor is.

A pompás ünnepi hangulat még nem vetített előre a közelgő zenekari vihart: A bajt ezután én is tetéztem: hirtelen ötlettől fogva vásároltam egy használt alto szaxofont, amin úgy kezdtem el „játszani”, hogy valójában nem ismertem sem a hangszert, sem a technikáját… Teljesen érthetően ez meglehetősen irritálta a fiúkat, s amikor 1989 szeptemberében hazatértem adriai nyaralásomból, egy levélke várt, amelyet mind a mai napig őrzök a zenekari albumban.
   Kirúgtak…
 
Attila – kicsi fiam…
   Ekkor már rendszeres kísérőm volt elsőszülött fiam, Attila, aki szinte minden szerdán ott ült és figyelt, csakhamar pedig Juhász Gábor tanítványa lett. Rábeszéltem Atit, szedje össze zenélgető barátait, és megalakítottuk a Kavicsok zenekart, amelyet pár sikeresnek mondható fellépés után maga oszlattam fel… (Néhány Kavicsok próbára eljött Katona Tamás…)

Közben megtudtam pár hét múlva, Stonival való összeférhetetlenségére hivatkozva Katona Tamás kilépett a Bormester Blues Bandből… Üzentem Stoninak, hogy a nevet ne használják többé, azt hiszem, ekkor született meg a Stoni Blues Band.
 
Kazinczy Blues Kocsma  
1989. késő őszén Sándor Péterrel újra csak klubkeresőbe indultunk, s a végállomást a Kazinczy étterem jelentette.
 Az idő tájt Pécsett már legalább öt blues, vagy bluesközeli zenekar versengett a közönség kegyeiért: a Nagy Gyuri vezette egyetemi Gyökerek, amely valójában nem blues zenekar volt, inkább a 60-as évek bluesból kinőtt rock együtteseit másolták. Néhány Rolling Stones slágert, Tina Turnert és pl. John Mayall nótákat.

Teve új bandája, a H.A.S.Z.Ü. (Használt Akkumulátorokat Szétszerelő Üzem), amelyben újra feltűnt Katona Tamás, ellenben már kemény rock-bluest próbált előadni. Tamás meghatározó, hosszú évek gyakorlásával kimunkált, rendkívül egyéni gitárjátéka jóvoltából nekik már több közük volt a blueshoz. Eric Clapton, Robben Ford, John Mayall, James Cotton nótákat játszottak, meglepően jól.

A Stoni Blues Band egyéni stílust alakított ki, lévén az egyetlen banda az összes közül, ahol a frontember a klasszikus énekes-gitáros, stílusosan mondva: shouter figurát hozta. Ten Years After-es ízű dalokat, Rory Gallagher átiratokat, valamint Stoni magyarnyelvű saját számait játszották, meglehetősen stabil törzsközönségüknek (Jozsó, Vezér Gyuri, stb). 

Utolsókat rúgó bandám, a Kavicsok pedig jobbára saját szerzeményeimet játszotta, néhány blues feldolgozáson kívül.
   Ám a pálmát vitathatatlanul a Led Zeppelint, Deep Purple-t és általában a hard-rock jeles képviselőit másoló CODA együttes vitte el, amely szintén szerepelt 1989. november 24-én, az Aranykacsa Étterem „2. Éves a Blues Kocsma” nevű rendezvényén, de a hangulat már korántsem volt a régi.

Ifjoncokból álló zenekarom, a Kavicsok ekkor lépett fel utoljára. Nem volt türelmem a fiammal egykorú bohém suhancok regulázásához, valamint tojtak a klasszikus bluesra, őket sokkal modernebb műfaji ágak érdekelték. Én viszont chicagói-bluest akartam játszani…

PMD születik

Még ’89. őszén Attila fiammal megbeszéltük, hogy új zenekart hozunk létre, az alábbi tagokkal: Marton Tamás dob, Fekete Attila gitár, jómagam pedig énekeltem és szájharmonikáztam.
   Pepe előtt mégegyszer próbálkoztunk Marcellal, de őt teljesen lekötötte a CODA turnéja. (Ma már hihetetlennek tűnik, de a ’90-es évek elején egy jó vidéki blues banda komoly turnékon vehetett részt…)
 
   1990. február 1-én tartottuk a Kazinczy Blues Kocsma premierjét, amelyre Tevével meghívtuk a Deák Bill Blues Bandet, a CODA-t, a Gyökerek együttest, és persze mi is felléptünk.
Mi, akik ekkor már új névvel jelentkeztünk: Pécsi Magasfiúk Dalárdája. Névadónk Marton Tamás dobos lett. A Pécsi Dalárda emléktáblája megtalálható a Sétatér mellett, az Apáca utca egyik házának falán. Innen jött Tamás ötlete, a „magasfiúk” pedig kézenfekvő volt: hárman is két méter körüliek voltunk, Major Béla basszusgitáros, Attila fiam és én. Béla még basszerozott velünk néhány emlékezetes bulin, majd bevonult katonának, s ezután több zenésszel próbálkoztunk, mígnem végül összetalálkoztam Percsy „Pepe” Zoltán gitárossal, akit rábeszéltem, hogy vállalja el a basszusgitáros posztot.

A PMD első hónapjaiban – a tagok egyöntetű véleményére hagyatkozva – felejteni próbáltuk az általam favorizált chicagói bluest, mondván, azt úgysem tudjuk eljátszani. Amiben volt némi igazság, hiszen egyikünk őse sem volt fekete rabszolga… Így aztán a Monkees-től kezdve a Kinks-en át a Grand Funk Railrod-ig mindenféle muzsikát megpróbáltunk eljátszani, de volt már négy-öt saját nótánk is. Még igazi, ízig-vérig eredeti angol dobosunk is akadt néhány hétig, a Yeovilból érkezett, fogyatékos gyermekek gondozását vállaló James Foster személyében.

Angliában a Chern’o’ Bill And The Red Hot Reactors nevű bandában játszott. Ám angol dobos ide, saját számok oda, sajnos, a CODA elvitte a közönséget, mi pedig a teljes megsemmisülés szélén álltunk. Ekkor jött Pepe mentő ötlete: játsszunk Doors számokat.
 
Doors-emlékműsor- első sikerünk

Majdnem négy hónapig szinte kétnaponta próbáltunk a pincében, mire úgy-ahogy összeállt a tizenkét Doors nóta. Akkoriban Pécs legjobb élőzenés rock pódiuma a Gyár klub volt, ahol 1992. március 26-án mutattuk be, nagy hírverés után a Doors emlékműsort, amely teltházas bulit eredményezett, innentől kezdve kezdték jegyezni a PMD nevet. Ezen a bulin találkoztunk Katona Tamással, aki nézőként érkezett, s ott kértem fel, a közelgő I. Pécsi Blues Fesztiválon erősítse csapatunkat.
  
 
Nemes Nagy Péter és a Magyar Blues Társaság

Ez a fesztivál nemcsak azért volt döntő, mert ekkor már valóban a chicagói blueshoz közeli stílust sikerült zenekarommal eljátszani, de ekkor ismerkedtünk meg a fesztivál műsorvezetőjével, Nemes Nagy Péterrel. A fesztiválnak otthont nyújtó Nevelési Központban az ő vezetésével alakult meg Pécsett néhány hónap múlva a Magyar Blues Társaság. Időközben feladtuk a Doors majmolást: ezzel elvesztettük „doorszos-hippis”, csápoló közönségünk java részét, de sebaj, gondoltuk, ennyit érdemes áldozni a blues oltárán. És jól gondoltuk.

Mert a már majdnem tisztán blues műsorunkkal az összes nagyobb hazai blues fesztiválon részt vettünk Nemes Nagy Péter befolyása, ajánlása révén. Ezután Dick –mert a szakmában csak így hívják -, sorra küldte a kazettákat, ily módon is bővítve zenei ismereteinket, csiszolva stílusunkat. Katona Tamás állandó tagunk lett, így már ketten gitároztak, Attila fiammal, sőt, időnként még én is gitárt akasztottam a nyakamba, noha ekkor már élénken érdeklődtem a zongora iránt.
 
Kék blues – az első kazettánk

Egy teljes lemezalbumnyi saját számunk gyűlt össze, amelyeket Kék blues címmel 1993-ban jelentettünk meg kazettán. Ezen javarészt Bodonyi Attila szövegekre írt, és közösen, de részben Katona Tamás által komponált zenéink találhatók, és egy Rilke vers, amit jómagam zenésítettem meg – A Nap lenyugszik lágyan.
 
 A fesztiválokon való gyakori szereplés, a klub-jellegű koncertturnék sok új ismeretséget eredményeztek. Számos fővárosi és vidéki zenésszel kerültünk előbb baráti, majd munkakapcsolatba: Orosz Andrea énekes a budapesti Mama Killed A Chicken zenekarból, aki másfél évig járt velünk alkalmanként fesztiválokra, és három számot énekel az 1995-ös Szombat esti blues c. CD-nken. Andrea számos tévéfelvételen is látható a PMD-vel.

Szabó Lacika billentyűs a Deák Bill B.B-ből, külön fejezetet érdemelne: Aranykacsa, stúdiófelvételek, Petőfi Csarnok, fesztiválok, München, Zenta, Belgrád, hogy csak néhányat említsek, ahol fantasztikus, virtuóz billentyűjátékával emelte a produkciót.

A vidékiek közül kiemelném Pribojszki Mátyás szájharmonikást Békéscsabáról, aki a Szombat esti blues lemezünkön szájharmonikázik. Velük vonultunk tehát 1994-ben stúdióba, és ők játszottak velünk a paksi fesztiválokon is. Vendégzenészeink sora nem teljes: velünk játszott néhány alkalommal a Pécsett orvostanhallgató görög Peter Andrikopulosz, majd az Áfiumban megismerkedtünk Csicsery-Rónay Istvánnal, az USA-ban élő, magyar származású bölcsészprofesszorral, aki két számban énekel és gitározik a Szombat esti blues-on.
 
Ifj. Katona Tamás

1993-ban Katona Tamás lakásán előjött a kisszobából 8 éves fiacskája, Tomi, és azzal nyaggatott, hadd játsszon el nekem egy számot az apu piros gitárján. Jól van, gyerök, játssz! Rábeszéltem a fatert, hozza el akkori klubunkba, az Áfium étterembe. Ott kezdte…
   Tomika tehetsége nyilvánvaló volt, hamarosan rádió- és tévériportok mutatták be a kis vidéki kölyök tudományát, az írott sajtóban megszámlálhatatlan cikk, stb. jelent meg róla. Klipszerű tévéfelvételeink száma közel kéttucatnyi.

Részben, de főleg Tomika miatt, egy ideig hívták is a PMD-t klubkoncertekre, újabb fesztiválokra, mert a ’90-esévek első felében Magyarországra is elérkezett – 40 éves késéssel – a Blues Boom. A híres, emlékezetes fesztiválok kora virágzott: Tatabánya, Tatai Jazzkonferencia, amelyen kétszer szerepelt a PMD, és mindkétszer a fesztiválról kiadott válogatáslemezre is került.

Négy felejthetetlen fesztivált jegyezhet Pécs, egyet-egyet Majs, Zsámbék, többet Budapest, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Debrecen, de mindegyik közül a legkiemelkedőbb, 2002-ben a jubileumi tizediket ünneplő Paksi Blues, Rock, Jazz és Gasztronómiai Fesztivál, amelyen az elsőt is számítva, még négyszer szerepeltünk.
 
Eb Davis, a New York-i énekes

Nemes Nagy Péter a fél blues világgal tartotta a kapcsolatot, blues ismeretségeket kötve, előbb hagyományos levelezés, majd az Internet segítségével. Így lett 1993. őszén levelező partnere a Berlinben élő, New York-i származású fekete soul-blues énekes, Eb Davis, aki 1943. december 25-én született az arkansasi West Memphisben. Dicktől azt kérte, küldjön neki magyar blues együttesek felvételeiből. Három zenekar kazettáját küldte el Eb Davis-nek, a budapesti Takáts Tamás Dirty Blues Band, a Palermo Boogie Gang és a PMD kazettáját.

Legnagyobb meglepetésünkre, Mr. Eb Davis-nek a PMD: Kék blues-a tetszett a legjobban. S a kérdésre, hogy miért, azt válaszolta: mert nem másolnak, hanem magyarul játszanak…

Néhány levélváltás után 1995. június elején hozta el Berlinből Eb Davist, barátunk Markó Tibor, és Dick. Az addig csak levélben küldött tananyag fantasztikusan megszólalt az első közös próbákon. Másnap már utaztunk is a III. Tatai Jazzkonferenciára, ahol megtörtént Mr. Eb Davis első magyarországi fellépése a PMD Blues Banddel, vendégünk volt Somló Tamás szaxofonon. A koncertünket a Magyar Jazz Kutatási Társaság, PMD Blues Band Futuring Eb Davis, Live In Hungary címmel CD-n megjelentette.

Másnap következett a paksi fesztivál, ahol szintén ebben a felállásban mutatkoztunk be, sajnos, a 18 órai időpontra tette kezdésünk nem volt méltó sem Eb Davishez, sem a PMD addigi munkájához, pláne ifj. Katona Tamás első, nagyközönség előtti bemutatkozásához.

Eb Davisszel komoly munkához láttunk, 1996. május 31-én – Almási József építési vállalkozó barátunkkal, három hónapi szervezőmunkával – a POTE aulájában létrehoztuk az I. John Bull Pub Supersession-t, amelyre Eb Davisen kívül az alábbi előadókat és zenekarokat hívtuk meg: Pécsről a Klán, Budapestről a Road Kill Cafe zenekart, Somló Tamás, Török Ádám, Takáts Tamás, Muck Ferenc, Jankai Béla, Benkő Zsolt, Rudán Joe zenészeket, Szegedről Tóth Anetta énekesnőt, Békéscsabáról Pribojszki Mátyás szájharmonikást, és a pécsi Sár József dobost. A koncertet a Paksi VTV. rögzítette.

A viszonylagos sikeren – kb. 500 néző volt – felbuzdulva, Eb barátunknak majdnem két lemezanyagát tanultuk meg, ő pedig szöveget írt néhány saját szerzeményünkre, amelyeket rögzítetünk is ’96 őszén a pécsi Teve Sound Stúdióban. A lemezt akkori polgármesterünk támogatta, de mindössze 50 db-ra futotta a pénzből…
 
Faters & Sons

Néhány évig Apák és Fiúk néven is koncerteztünk, az alábbi felállásban:

  • Fekete Kálmán – zenekarvezető, ének, harp, billentyűsök
  • Ifj. Katona Tamás – ének-gitár
  • Id. Katona Tamás – gitár
  • Fekete Attila – basszusgitár
  • Somlai Gábor – dob

Ezt még számos emlékezetes fellépés követte Eb Davisszel: Szeged JATE klub, Zenta: Mojo Club, Belgrád: Saint James Jazz-Blues Club, és persze, itthon a Pécsi Napok. De játszottunk vele a VII. Budapesti Rhythm and Blues Festivalon, 1998. március 7-én, Budapesten a Petőfi Csarnokban, ahol közvetlen utánunk lépett színpadra Mick Taylor és csapata. Itt 11 tagú zenekarral kísértük a mestert, Szabó Lacika billentyűzött, és velünk voltak fúvósaink, a pécsi Daneil Speer Brass-ból. Erről is készült lemez és videó anyag.

Ugyancsak Eb Davisszel marad felejthetetlen emlék a Pécsi Sörfőzde Majálisa, a Paksi Atomerőmű Majálisa, a szekszárdi Zug-ban adott koncert, a pécsi Planetben, az IH-ban, és még jó néhány helyen tartott fellépésünk. Sajnos, sem a város, sem a – nem létező? – hazai szakma nem méltányolta erőfeszítéseinket, sem azt, hogy az országban egyedüli zenekar voltunk, amelynek állandó amerikai, fekete bőrű blues énekese volt. A Pécs TV-nek köszönettel tartozunk, mert a stúdióban három klipet rögzítettek, és számtalan riportot forgattak erről a korszakunkról.

Mint ahogy ifj. Katona Tamást is úgy kezdték elfelejteni, ahogy ő fejlődött… Ma már szinte csak a volt blues-kocsma tagok, néhány rajongó tudja, hogy él Pécsett egy „kölyök” – már lassan érett férfi -, aki 8 éves korától nyomja a bluesokat, s aki mára a legnagyobbakkal egyenértékű gitáros. Csakhogy Pécsett él…
 
A hanyatlás kezdete…

Közel ötévnyi, soha nem felejthető együttműködés után 1999 táján kezdett megszakadni kapcsolatunk Eb Davisszel. Ő előrelépést, fejlődést várt volna, s nem tudta megérteni, hogy Pécsett, de az országban is büntetik az igényes könnyűzenét, lassan se klubok, se meghívások, se fellépések nem voltak. Azt meg pláne nem értette, hogy miért vállalunk fellépéseket alamizsnáért? Nehezen tudtam neki elmagyarázni a hazai jövedelmi (v)iszonyokat…

 
Chicago Blues Fesztivál 2000

   Én pedig közben, 2000. június elején Chicagóban jártam barátaimmal. Köztük volt Weinberger Attila (tolmácsom Bukarestből). A háromhetes tanulmányútról szól a Blues Expedíció Chicagóban c. könyvem, valamint az a kétszer 20 perces film, amit a kint készített 8 órányi alapanyagból a Pécs TV összevágott. Van még alapanyag bőven, de arra hivatkozva, hogy nincs pénzük az utómunkára, nem készült több sorozatrész… 

Chicagói utam tapasztalata röviden: a fekete zenészek alapvetően más attitűddel játszanak: nem a technikai játék, nem a virtuóz hangszeres játék, hanem a zenekari produkció egységessége és érzelmeik zenei formában történő közlése a legfontosabb számukra. Rájöttem, itthon sokkal több alázatra, a zenei iránti feltétlen odaadásra, hűségre, gyakorlásra, munkára volna szükség ahhoz, hogy előbbre lépjünk. Már persze, ha egyáltalán akar valaki előbbre lépni…  
Hazatérve azonban azt éreztem, nem értik, miről mesélek…
 
Ismét kirúgtak saját bandámból…

Itthon a kudarcok, a reménytelenség és kilátástalanság megviselte a zenekar tagjait, Pécsnek ekkorra már egyetlen igazán bluest játszó zenekara maradt, a – PMD. A bomlasztó hatás nem kerülte el a zenekart sem, személyi ellentétek vezettek a törvényszerűen bekövetkező szakításhoz. Hazatérve hiába voltam fellelkesülve a Chicagóban átélt élményektől, 2000. októberében az egyik próbán Katona Fater közölte velem, hogy billentyűs nélkül akarnak tovább zenélni. Felálltam és közel egy évig nem találkoztam zenésztársaimmal, akikkel addig közel 12 évet töltöttem el.

Mindig is tisztában voltam azzal a sajnálatos ténnyel, hogy nem vagyok egy nagy tudású, tehetséges zenész, de talán viszonylag jól szerveztem és életben tartottam a bandát.
Mindmáig alapprobléma maradt, hogy míg a két Katona Tamás a gitár-centrikus, blues közeli rockzenét szeretne játszani, én inkább hajlanék a sokkal finomabb, lágyabb, dallamosabb soul-blues műfaj felé…

 Ifj. Katona Tamás & The Blues Power

Fiam, Attila maradt velük, s ők megalapították a Katona Tamás Bandet – amit később Blues Power-re keresztelt – amelyben a főszerep Tomiké lett, példaképe, álmainak netovábbja, Stevie Ray Vaughan szerzeményeit tűzték műsorukra. Ők még kitartanak – egy darabig.
 
Sugar Blue – a botrányhős

2001. év elején, felhasználva chicagói kapcsolataimat, Mózsi Ferenc, Chicagóban élő költő és utazási irodavezető segítségével elhoztuk Magyarországra, Pécsre a világ leghíresebb élő fekete blues szájharmonikását, énekesét, Sugar Blue-t. Az 53 éves bluesman a New York-i Harlemben született, valódi neve James J. Whitling. Anyja énekes- és táncosnő volt a New York-i Apolló Színházban, apja munkakerülő, hamiskártyás. A szakirodalom szerint a párizsi metróban fedezte fel Mick Jagger, de nekünk elmesélte, hogy ez csak az újságírók blöffje, amúgy nem sok jót mondott Jaggerről, nagyképű pénzembernek titulálta…

Kéthetes turnét szerveztem Sugar Blue-nak. Még utazása előtt felkértem az ex-CODA gitáros Jezernitzky Tamást, hogy vállalja el a gitáros posztot, mert Sugar Blue lemezanyagán a japán Motoaki Makino elég félelmetes riffeket, szólókat nyom. Tamás nagyszerűen megoldotta e nehéz feladatot, alig két hónapunk volt erre, mert igazából félidőben dőlt el, hogy Sugar Blue belegyezik abba, hogy a PMD kísérje le a magyar turnén.

Ez óriási megtiszteltetés volt számunkra. Az első koncertre 2001. március 31-én került sor a Pécsi Ifjúsági Ház nagytermében. A teltházas koncertet Koszits Attila nyitotta meg, s a Pécs TV élőben közvetítette. Blue hozta a tőle elvárható formáját, óriási szólókat nyomott és fantasztikusan énekelt hozzá, dacára torokfájásának. Vendégzenészként fellépett a két Katona Tamás, apa és fia. Tomikáról, blues-gitározásáról mellesleg Sugar Blue szuperlatívuszokban nyilatkozott, de ennyi történt, s nem több…

A következő hét elején még jobban összepróbáltuk vele a számokat, csütörtökön a Planet sörözőben tartottunk teltházas koncertet, másnap a kaposvári Station Music Pubban léptünk fel vele, szombaton, április 7-én, pedig Kis-Jugoszláviába utaztunk, ahol közép-Európa legjobb blues szentélyében, a zentai Mojo Clubban adtunk örökké felejthetetlen koncertet. A Mojoba teltház esetén kb. kétszáz ember fér be, ott, akkor az utcán állt a sor vége, álltak a söntéspulton, az asztalokon, és a tömegben kézről-kézre adták be őt, amikor – szokásához híven – az öltözőben már elkezdte fújni rádiós mikrofonjába az első nótát, a Help Me-t. Az Újvidéki TV rögzítette az egészet.

A következő héten, szerdán át kellett adnunk őt a budapesti kollégáknak, akik Szombathelyre vitték, ahol Mr. Blue sessionben játszott velük. Mi két nap múlva láttuk viszont, az érsekújvári Klikk Pubban. A szlovákiai blues élet szervezője, Sajtos Feri vállalta a rendezést. Sajnos, itt némi botrányt is okozott chicagói zenésztársunk, de erről inkább hallgatnék…

Végül másnap, április 14-én, Budapesten játszott sessionben. Jellemző, hogy a budapesti szervezők nem vették meg a PMD-vel a produkciót, csak Sugar Blue-t.., ez is a kirekesztés egyik formája, amely szépen, stabilan működik szép kis hazánk könnyűzenei életében.
 
Hattyúdalunk az IH-ban

Ez a turné úgy lelkileg, mint fizikailag borzasztóan megviselt, utána szétszéledtünk, a PMD gyakorlatilag megszűnt működni. Pécsett szinte már egyetlen felkérés, fellépési lehetőség sem kínálkozott, 2001. őszén még egyszer felléptünk az IH Billentyű Kultúrkocsmában, majd a Blues Planetben, de ide a második felkérést már lemondtam.

Jezernitzky Tamás nem akarta folytatni, és a hitem is megingott. A következő héten bejelentettem, hogy 12 évnyi zenélés után feloszlott a PMD Blues Band. Hogy miért? Mert Pécsett semmiféle megbecsülést, elismerést, lehetőséget nem kapott a zenekar. Kivétel a rajongók, akik mostanában szinte naponta megkérdezik, mikor, hol játszotok? Egyelőre nem tudok válaszolni e kérdésekre. Rajtunk nem múlik…
A Katona Tamás Band még létezik, próbálnak, de hogy hol lépnek fel..?

 Paksi Gasztroblues Fesztiválok

 Kezdettől fogva rendszeres fellépői vagyunk Magyarország legnagyobb blues-jazz és rock rendezvényének, az Int. Gastroblues Paks fesztiválnak. Utoljára 2005-ben a Manfred Mann’s Earth Band elő-zenekaraként léptünk fel Pakson, Eb Davisszel.
   Eb Davisszel nem szakadt meg a kapcsolat, évente egy-két alkalommal el tudom hozni Pécsre.
 
Könnyűzene és az EKF..?

Jazz: ha Ungváron jársz, jó ha tudod

Találsz Ungváron egy helyet

Jó hely az ungvári Ilko Galéria ott fenn a dombon. Érdemes végigszlalomozni felfelé a kivilágítatlan latyakos Mély úton. Téli vagy kora tavaszi estén igazán mellbevágó a kontraszt, a váltás, amikor a fűtetlen, kényelmetlen, megszokott zord világunkból belépünk az Ilko biztonságos melegébe. Pedig a galéria és művészeti központ, miután magántulajdon, olyan, amilyennek egy modern kiállítóteremnek lennie kell, nem több. Tágas, befogadó, elegáns, kellőképpen megvilágított falakkal.

Zene van!

Körülöttünk képek, szobrok és esténként rendszeres gyakorisággal zene. Hol zongora virtuóznak, hol kamarazenészeknek, hol a város kedvenc Cantus kórusának, időnként stand up comedy fellépőknek örülhet az ide vetődő. Szinte sok is a jóból. Errefelé legalábbis.
A jegyárak helyi viszonylatban elég borsosak. Klubtagoknak, diákoknak valamivel olcsóbb a belépő. Bár minden egyszeri városlakó ezt érdemelné, éreznie kellene, milyen minőségi változáson megy át az élete, amikor ez a szép nagydarab sötétbőrű ember, Ray Brown Jr. beledünnyög az estébe. Persze könnyű neki, New-York szülöttének, aki Los Angeles-ben nőtt fel Ella Fitzgerald és Ray Brown fogadott fiaként. Abban a házban, ahol Louis Amstrong, Frank Sinatra, Nat King Cole vendégeskedett.

Ray Brown Jr, Ungvár és a jazz

Az ungvári 250 fős mára már összeszokott közönség ennek tudatában olyan elragadtatással fogadja a Ray Brown Jr.-t, hogy ha akár már árva hangot sem eresztene ki a száján, ha állna szótlanul zenésztársai előtt, a helyi jazzrajongók azt is hálásán megtapsolnák.

A vendégművész, mintha értékelné a felé áradó határtalan bizalmat, nem megy bele olcsó játékokba, nem haknizik, pedig de. Mégis lehet így is szépen felépített, intellektuális örömzenéléssel tölteni ki ezt a márciusi estét. Ray Brown Jr. percig sem sütkérezik a mama-papa dicsfényében, azonnal saját érzékeny zenei világába invitál, amely tökéletesen működik.  Annak ellenére, hogy ezúttal vélhetően alkalmilag összeállt zenészek muzsikálnak együtt. Valószínűleg nem próbáltak sokat együtt, csak megbeszélték, milyen sorrendben jönnek a szólók, ki hány taktust játszik, ha egyáltalán megbeszélték. Ray Brown Jr. – énekel, Frank Parker dobol, Andrej Arnautov bőgőzik, Kirilo Abramov zongorázik, Dmitrij Kovalenko gitározik válogatott élvezettel együtt.

Most Önnek, az olvasónak is bemutatjuk Ray Brown Jr.-ot:

Nem lerágott csontot dobnak a közönségnek, nem akarják simán levadászni. Egyszerűen élvezik az együtt zenélést, és ennél jobban publikumot tisztelni nem lehet. A hallgatóság pedig veszi minden rezdülésüket, mint bárhol másutt a világon. Isten tudja, mitől, de ilyenkor eltűnnek a kátyuk a Mély úton, kigyulladnak a már feledésbe merült fények, s ha nem, az sem számít. Mindenki jónak hiszi a másikat, mert aki mellette ül, az is ugyanazt hallja, egyszerre együtt örülni, dobnak lenni vagy bőgőnek, ahogyan Ray Brown Jr. teszi, vagy egye fene, beleugrani  a nagybőgőbe, jó, ezen az estén nagyon-nagyon.

Jazzomina (Ungvár, Kárpátalja)

Zene munka közben

Miniteszt munka közben: Thonet & Vander hangfal szett. Nagyon meglepő, milyen szép mélyeket hoz a munkaasztalra.

zene ezen a szetten

Nagyon sokan dolgozunk álló nap számítógép mellett és közülünk számosan a munka közben – ki fejhallgatón, ki hangdobozból, egy, a számítógéphez kötött szerkezeten át – zenét hallgat.
Engem nagyjából tíz éven át szolgált egy 5+1-es hangrendszerű JS szett, ám mára már, egyszerű, részletezés nélküli megfogalmazásban: feldobta a talpát, ohne zene.

A számítógéphez köthető, munka közbeni hangforrást jelentő audió szerkentyűk természetesen nem pótolják az audiofil ember számára a hi-fi tornyot, de ahogy nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani, ugyanígy nem lehet minden számítógép, laptop, tablet és okostelefon mellé hi-fi tornyot állítani.

Nagyon német szett

Tehát vásárláskor egy egészséges kompromisszumot kell kötnünk. Bár én ajándékba kaptam az új dohogót, a kiválasztásában részt vehettem.
A nagyjából 20-25.000 forintos sávban két “versenyző” maradt talpon: a Thonet & Vander legkisebb egysége valamint egy kínai termék, amellyel szabályosan elárasztották az egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai áruház polcait. Erről a termékről a vásárlók – az internet korában a potenciális vevő igen tájékozott tud lenni – azt írták, hogy príma hangja van, de az egyikőjüké kigyulladt (!) és többen recsegő hangokra is panaszkodtak.
A Thonet & Vander mellett szólt, hogy Balance gombbal is rendelkezik, ebben az árkategóriában szokatlan módon. Ezt minőségi mutatónak tekintettem. És ez a termék nem kínai, hanem német. Nagyon német! Annyira az, hogy a német marketingesek külön nemzeti színű csíkkal és “pecséttel” látták el: German Engineering & Design.

Megszólal a zene

A Thonet & Vander a lecserélt JS-hez képest mélyebb és melegebb hangú, kellemes légkört teremt a számítógépen dolgozó ember körül 🙂
Vagyis nem kerítés ez, hanem inkább átjárható hangbura!

Azért a német design is javítható még, teszem hozzá merészen.
A nagyméretű Volume gomb alá elhelyezett led, amely a bekapcsolt állapotot jelzi, felülnézetből nem látható, márpedig ezt a központi egységet nincs olyan ember, aki szem és fülmagasság fölé helyezi, hanem tipikusan az íróasztalon fogja elhelyezni, esetleg alatta.
Ám a legnagyobb hiba a ki-bekapcsoló gomb hátlapon történt elhelyezése. Komoly tapogatózás előz meg minden be- illetve kikapcsolást.
Ezeket a hiányosságokat leszámítva kezdem megszeretni ezt a 2+1 rendszerű, hétköznapi használatra alkalmas hangdoboz kollekciót.
Főbb gyári jellemzői: 48W, 2xRCA, 3,5mm jack, 50Hz – 20kHz, Black, HDAA Box.

***

Kapcsolódó írások:

Termék, nemzet, minőség

A termék származása minőséget jelző

100% magyar baromfi

Blues: Eb Davis Pécsett

Blues: Eb Davis Pécsett járt és egy nagyot énekelt Fekete Kálmán tiszteletére

Pécs és a blues

Blues: Eb Davis PécsettEgy kis blues-ért a pécsiek akár Paksra is elzörögnek, de a PMD Blues Band, vagyis a Pécsi Magasfiúk Dalárdája a mecsekaljai várost azért rendesen ellátja a blues ritmusával, dallamvilágával. Sőt, kapcsolataik révén, számos alkalommal hallhatnak a város lakói hazai és külföldi ismert blues-zenészeket, mint tegnap este Eb Davist is.

PMD Blues Band és Eb Davis

A PMD Blues Band és Eb Davis kapcsolata még a kilencvenes évekre nyúlik vissza. De most nem a hagyomány űzte Berlinből ide az amerikai származású fekete énekest (és szájharmonikást), hanem, hogy hatvanadik születésnapján egy fellépéssel köszöntse Fekete Kálmánt, a PMD vezetőjét-billentyűsét-szívét-tüdejét. (Tényleg nem túlzást ezt állítani Fekete Kálmánról, több blues-könyv szerzőjéről.)

Illusztrációként hallgassunk is most egy kis Eb Davis előadást, amellyel magunk is köszöntjük a felnőtt korba érkező, hatvan éves Fekete Kálmánt!

Eb Davis énekel

És még pécsi blues:
A PÉCSI BLUES KOCSMA MOZGALOM TÖRTÉNETE

Húsz éves a PMD – indul a Makári Blues Kocsma

Húsz éves a PMD – indul a Makári Blues Kocsma | Végigzenélték Pécs legtöbb vendéglátó helyét, klubját, terét, kollégiumát, fesztiváljait, pártkampányokat, lakodalmat, borpincéket, céges partikat, kiállítás megnyitókat…

Húsz éves a PMD – indul a Makári Blues Kocsma

Makári Blues Kocsma Pécs

Pécs, 2009.

Az örökifjú PMD Blues Band évről évre bizonyítja az ősi szlogen, a „The blues never die” igazságát: 2009-es 20. évfordulójukra koncertterveket szőnek, és új blues kocsmával indítanak.

Az alapformációt két évvel a pécsi blues-kocsma beindulása után, 1989 végén alapította Fekete Kálmán és fia, Attila, Pécsi Magasfiúk Dalárdája néven. (Marton Tamás – dob, Major Béla – basszg., – Fekete Attila – gitár, Fekete Kálmán – ének, szájh.)

Első sikerüket 1992-es Doors emlékműsoruknak köszönhetik. Hosszas és többszöri tagcserék nyomán, 1992-ben újra beállt közéjük az egykori blues-kocsma alapító Bormester Blues Band gitárosa, Katona „Fater” Tamás.

Blues Kocsma Pécs | Plakát

         A 90-es évek hazai blues hullámának sodrásában hazai fesztiválokon, klubokban játszottak. 1993-ban az akkor 9 éves ifj. Katona Tamás színrelépésével Apák és Fiúk néven is járták az országot. ’94-ben patrónusuk, Nemes Nagy Péter közvetítésével barátságba kerültek a Berlinben élő, Memphis-i származású fekete soul-blues énekes Eb Davisszel. Komplette műsort dolgoztak ki az Arkansas-ban született zenésszel, aki a Blues Nagyköveteként járja Európa keleti felét. E zenei kapcsolatuk 14 éve tart.

Blues kazetták, lemezek

1994-ben kiadták saját szerzésű Kék Blues c. kazettájukat, egy év múlva a Szombat esti blues c. CD-t és kazettát. A Pécs Tv számos klipet forgatott róluk.

         2001-ben a zenekarvezető Chicagóból hazatérve könyvet írt a blues fővárosáról, 2001-ben a chicagói Sugar Blue, énekes-szájharmonikással kéthetes hazai turnét adtak. Sziget Fesztivál, külföldi fesztiválok, németországi blues lagzi, müncheni koncertek, belgrádi fesztiválszereplés, verőcei strandfesztiválok, szlovákiai koncertek, néhány a 20 év mérlegéből.

Amerikába exportált pécsi blues zenész

         A PMD-nek már USA-béli nagykövete is van: az itthon kilátástalan zenei jövőjű gitáros géniusz, ifj. Katona Tamás élete álma teljesül: Texas-ban zenél, elismert, sikeres gitárosként, Stevie Ray Vaughan követőjeként. Távozásával kissé átalakult a PMD: Somlai Gábor – dob, Fekete Attila – basszg., Schmidt Attila – ének, fuvola, Tarnai Balázs – ének, gitár, Fekete Kálmán – ének, billentyű, Radóczy Jusztina – ének.

         20 évük során végigzenélték Pécs legtöbb vendéglátó helyét, klubját, terét, kollégiumát, fesztiváljait, pártkampányokat, lakodalmat, borpincéket, céges partikat, kiállítás megnyitókat, autóverseny díjkiosztót, stb.

A jubileumi évet a Makári Blues-Kocsmában, havi két koncerttel indítanak, február 6-án, és 27-én, péntekenként 20 órától. Blues ételek és italok, blues ikon kiállítás, és vetítés csalogatja a műfajra vágyókat.

2009-es terveik között szerepel rangos vendégművészek, így pl. Eb Davis vagy a pécsi Bornemissza Mária, Sándor Péter meghívása, velük a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, a 4. Summertime Blues & Jazz Fesztiválon vagy a Color Cafe rendezvényeken való fellépés.

Fekete Kálmán a jubileumi évben sztárvendégként szerette volna John Mayall-t meghívni, de pályázatát az EKF Művészeti Tanácsa elutasította. Mint ahogy a pécsi zenekarok szakmai egységbe, klubrendszerbe való szervezésének megannyi írásban beadott ötletét is valamennyi illetékes fórum eddig félretolta.

         Ám a PMD soha nem adja fel, az új klubba várják a játszani tudó és szerető örömzenészeket, mindenkit, akinek a hétköznapi gondokra gyógyszer a – blues.

És egy kis plusz: A PÉCSI BLUES KOCSMA MOZGALOM TÖRTÉNETE