EKF Pécs: Párbeszéd a menedzsment és a Kulturális Ipari Klaszter között

EKF Pécs: Párbeszéd a menedzsment és a Kulturális Ipari Klaszter között. Egymásra találtak?

EKF Pécs: Párbeszéd

EKF Pécs és Kulturális Ipari Klaszter: a nagy találkozásPécs, 2008. 06. 04. – magazin hír
Mészáros András EKF főigazgató kezdeményezésére ma találkozó jött létre a Kamara Angster-termében az EKF menedzsment és a Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter tagjai között.

Az EKF főigazgatója (Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010) tájékoztatást adott a projekt haladásáról. (Nem állásáról, mert mint elmondta, az újságírók ugyan mindig a projekt állásáról faggatják őt, pedig az nem áll, hanem halad!)

Olyannyira így van, hogy Mészáros András szerint a kulcsprojektek határidőre megvalósulnak.
Az építkezések előkészítése gyorsított menetben folyik és ősszel már el is indul a látható munka.

Hárman
Mészáros András (EKF), Merza Péter fejlesztési ig. (EKF), Síkfői Tamás (Kamara)

A főigazgató létező feszültségekről is beszélt. Ilyennek tekinti a tények torzítását a sajtóban és olykor a politikában is.
Megítélése szerint egyébként 2009 tavaszától már megállíthatatlan lesz a beruházás, mert  – bár szerinte erre nem kerül sor -, egy esetleges előrehozott választás után a FIDESZ-nek sem lehet érdeke az EU-val történő szembe kerülés.

A még tisztázatlan tények között említette Mészáros András a következő kérdéseket:
– Vajon lesz-e olyan vállalkozás, amelyik a reptér hiányzó 640 méterére fordít 2,5 milliárdot? (Erre a nagyobb gépek fogadásához volna szükség).
– Vajon tud-e a vasút milliárdos beruházást fordítani arra, hogy a jelenlegi, Budapest- Pécs közötti  három és egynegyed órás menetidő két óra tíz percre redukálódjon?

Véleménye szerint az autópályával nem lesz gond, a politika 2010 márciusára biztosra ígéri.

A Klaszter tagjai erősen figyeltek

Mészáros András szólt az EKF önkéntesi rendszeréről is, amelyet jól működőnek ítélt meg.

A Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszterhez tartozó szervezetek vezetői kérdéseket intéztek a főigazgatóhoz, s ennek nyomán kiderült: a jövő héttől más alapokra helyezik az Interneten történő megjelenést (közbeszerzés útján pécsi vállalkozásé már a feladat, bár a vállalkozást nem nevezte meg.)
A korábbi jelenségeknek a honlap esetében (a Jóljárok.hu-n működő blogban többször is élesen kritizált jelenségekről van szó – pl. késedelmes anyagfeltöltések hónapokra rúgó hiátusokkal) okaként a főigazgató azt a tényt említette, hogy eddig ők csak egy vállalkozáson keresztül (EUNET) férhettek a honlaphoz.
Egyébként 2009-től a Magyar Turizmus Rt. egy „high tech” portállal fogja az eladásokat is támogatni.

A beruházások késlekedő és forinthiányos helyzetére vonatkozó felvetésekre Merza Péter EKF fejlesztési igazgató válaszolt.

Merza Péter EKF fejlesztési igazgató
Kézrátételes gyógyítás? Merza Péter

Megítélése szerint boldogulni fognak az időhiánnyal, le fogják gyűrni az akadályokat, amelyeket  nem előidéztek, hanem örököltek.

Zárszóként mindkét részről elhangzott: a két szervezet a jövőbeni együttműködésben érdekelt.

***
Kapcsolódó webhelyek, írások:

***

A Jóljárok.hu kiadója, a Bognár Stúdió BT

Rosta Zoltán avagy a bajnok reggelije

Rosta Zoltán avagy a bajnok reggelije – programozó versenyt így kell nyerni!

A pécsi informatika egyetemi bajnoka

Rosta Zoltán programozó bajnok a PTE-en
Rosta Zoltán

Pécs, 2008.05.22. – magazin hír 
A TTK Matematikai és Informatikai Intézete a  minap programozói versenyre hívta a PTE hallgatóit.
A verseny győztese, Rosta Zoltán lett, s a nyeremény laptopján előállított programokról bizonyára fogunk még hallani.Amúgy a bajnok „gyakornokoskodott” kicsit a Bognár Stúdiónál is, a Jóljárok.hu kiadójánál. Kérdezett ezt-azt, aztán reggelire megette a Jóljárok.hu béta verzióját.

Kérdések és válaszok a programozásról

– Mivel dolgoztál a versenyen? – kérdezem Zolit.
– Mivel szabadon választott programmal dolgozhattunk és egy könyvtár-nyilvántartó és kölcsönző alkalmazás elkészítése volt a feladatom, hát Net Freamwork 3.5 és C# 3.0-ban készítetem a munkát, amely során egy 3 rétegű alkalmazást épitettem, Linq-to-Sql-t használva ORM technologiaként. Az ORM egyenlő Object Relation Mapping-gel teszi hozzá magyarázólag.
Ugye világos? 🙂
A döntőbe egyébként még Gabnai Imre és Kenyeres Viktor jutott. A díjakról a Dexter Kft. és a CCSoft gondoskodott.
– Gratulálok, Zoli!

Zsanett könyvet ír

Zsanett könyvet ír és talán majd a rendőrök is. Szex könyvek lesznek ezek?

Zsanett és a rendőrség

2008.05.13. – Magazin hír, Zsanett könyvet írBudapest.

Zsanett erőszakolta meg a rendőröket címmel kezdődött a Jóljárok.hu-n a Zsanett-dosszié megnyitása.  Akkor még nem tudtuk, hogy kideríthetetlen lesz: térdelt vagy nem térdelt Zsanett a sötét kapualjban az őt igazoltató rendőrök előtt.
Zsanett most könyvet ír – fényes üzleti sikert jósolunk, kommentárunk  következik >

Zsanett könyve bestseller lesz minden bizonnyal

A krimi és a szex olyan áru, amely fogy, mint a cukor, a témát nem lehet olyan rosszul megírni, hogy ne kapkodná azt szét a jónép.Az eset mindenesetre rávilágít a könyv szó módosuló jelentéstartalmára is. Régebben a könyv valamely minőségi beszély leirataként került a köztudatba, s a könyvet író embert tisztelet övezte. Mára a könyv szó csupán papírt jelent, formát, de semmiképp sem jelent minőséget. Ám visszatérve a konkrét ügyhöz.
Zsanett részéről a könyv nem pusztán anyagi értelemben lesz nyerő húzás, hanem a könyvírással kihúzza a talajt a rendőrök lába alól is. Ugyanis egy olyan mű után, amely részletesen taglal egy szexuális és kriminális cselekményt, aligha lehet majd eladni a rendőrök könyvét!

Nem kapta be!

A „nem kapta be” fordulatot aligha lehet élményszerűen megírni – így a rendőrök könyve eladhatatlan lesz. De ők már amúgy is dobtak egy nagyot: a könnyes jelenettel, amelynek során szabadultak az előzetesből, s kedveseiket átölelték a televíziós csatornák nyilvánossága előtt, egy egész nép szívét megdobogtatva.
Lássuk tehát be, a lovagiasság szabályai szerint most Zsanetten a sor. Hogy mikor kerül sor az igazságra, azt viszont a fene sem tudja.

Bognár László

***

Kapcsolódó írásaink:
Zsanett erőszakolta meg a rendőröket!

Média: hazugság és őszinteség a tv-ben

Pécs: nyilvános ásatás

Pécs: nyilvános ásatás a Kossuth téren. Csontok, csatok Pannónia történelméből.

Átlátható történelem

Ma 10 és 12 óra között a pécsi Kossuth téren, fél óránként indított csoportokban megtekinthetőek az ott folyó építkezés során felszínre került történelmi leletek.
Ásatás egyenes adásban. Élőben. Személyes jelenlétünkkel.
Dicséretes a kezdeményezés! Az ilyen gesztusok növelik a polgárok kötődését, nem csak a poliszhoz – hanem a közös történelmi tudat révén – egymáshoz is!

Történelemi ásatás, Pécs.
Ásatás: a múltak kútja avagy mély a történelem Pécsett
Óvatos kézzel: az indián régész római csontokat hoz felszínre
Régész munka közben. Óvatos kézzel: az indián régész római csontokat hoz felszínre

Részletes beszámolónk a régészeti „ásatás vezetésről” itt olvasható (további képekkel): Csontok, csatok, négyezer év

Apropos Kossuth tér.

Még egy kis történelem

Ugyanezen a téren áll egy XIX. században épített, romantikus stílusú építmény, a pécsi zsinagóga.
És erről egy másik történelmi beszámoló is eszembe jut, amit itt ér el a látogató:

Hámori Gábor: Pécs madártávlatból (könyv, fotó)

Hámori Gábor: Pécs madártávlatból (könyv, fotó) – a Jóljárok.hu-n bemutatjuk a gyönyörű kiadványt

Hámori Gábor: Pécs madártávlatból (könyv, fotó)

Hámori Gábor: Pécs madártávlatbólHámori Gábor pécsi fotóművész “Pécs madártávlatból” című reprezentatív fotóalbuma az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg. A könyvben több mint 160 légi fotón tárul elénk Pécs és környéke.

A képek nem térképszerűen mutatják be a várost, hanem perspektivikusan, közelről, hangulatos megvilágításban, érdekes nézőpontból tárul elénk az egyes épületek, terek és az utcák arca.

Az alábbiakban olvasható a Szerző előszava:

A szerző, Hámori Gábor

Fotózok, mert beszélni nem tudok! – mondogatom magamról, akár bemutatkozásként is.

A kép pedig igazi jelbeszéd: nézni és látni valamit úgy, ahogy csak egy valaki tud. S ez a valaki a keresővel néz, de a teljes lényével lát. S mi van az objektív túloldalán? Az, amiben a fotós szépet, jót, játékosságot, nyugalmat, netán meghökkentőt, szomorúságot – vagyis érzést lát.

A fotózás a pillanatnyi érzések megragadása, s a kép az érzés maga. S az érzések megannyi színe, mélysége és árnyalata, mi a képek erejét adja. S ez bizony az egyén szabadsága, mely nem elnyomható, nem befolyásolható, s nem kordában tartható. S mindenki mást és mást érez ugyanabban a dologban, s az arról készült fotóban – ettől vagyunk mások, és ez pontosan ezért és így a jó.

A Leöveyfentről

A repülés is maga a szabadság, hisz átmenetileg elhagyjuk vele a mindennapok valóságát. Emelkedés közben még zúg a fülünk, s nagyokat nyelünk – mintha a valóvilág megannyi gondja-baja kapaszkodna velünk. De ahogy a repülési magasságba érünk – a Csoda alattunk, köröttünk és fölöttünk.

Eltűnik az utcák megannyi kátyúja, s a rendezetlen porták sokasága. Eltörpülnek az egyformává váló emberek, autók, s nincsenek rokkantak és hajléktalanok. A fák, a bokrok, s a gyep utánozhatatlan zöldje jelzi – maradt még belőlük valamennyi. Rendezett lesz minden, s eltörpülnek, majd eltünnek a gondok. S a fények és az árnyak kirajzolják, megmutatják a város megannyi hajlatát, szépségét, az utcák s az épületek megannyi vetületét.

Kovácsszénája
Fotó Hámori Gábor

Szívemből kívánom valamennyiüknek, hogy az album lapozgatása közben éljék át, s ismerjék meg más oldaláról városunkat, Pécset.

Hámori Gábor

****

Kapcsolódó írás:
Blog-portré: Hámori Gábor, Mecseki Fotóklub

Mecseki boros csülök

Mecseki boros csülök – Dévai János kínálatából

Dévai János titkos receptjeiből: Mecseki boros csülök

HOZZÁVALÓK: Sertés hátsó csülök (nyers), bacon szalonna, füstölt házi sonka, hagyma, fokhagyma, füstölt kolbász, őrölt fekete bors, gomba, zöldpaprika, paradicsom, tejföl, édes fehérbor, só, vegeta, burgonya, babérlevél, fűszersó.

Elkészítése: A csülköt kicsontozzuk, kiterítjük, majd a következő alapanyagokkal terítjük be: Vékony szeletekre vágott házi sonka, hagymakarika, fokhagyma, bacon szalonna, kolbászcsíkok, fűszersó, kevés őrölt bors. Ha ezzel készen vagyunk, a csülköket összetekerjük eredeti formájába és húshálóba helyezzük.

Egy pároló edénybe tesszük, ügyelve arra, hogy a csülök ne érjen bele a babérleveles, hagymás, fokhagymás lébe. Gondosan lefedjük, majd közel három órára – lassú lángra – feltesszük párolódni. Ezután elkészítjük a sütéshez szükséges ragut, a következőképpen: az összevágott gombát egy kevés lepirított szalonnára és hagymára rakjuk és lassú tűzön elkezdjük lesütni.

Ha már a gomba egy kicsit „összeesett”, hozzáadjuk az összevágott zöldpaprikát és paradicsomot és tovább pároljuk egybe az egészet. Fűszerezzük egy kevés Vegetával, borssal, fokhagymával. Mielőtt a zöldségek teljesen megpárolódnának, felöntjük egy, 1/3 édes fehérbor-2/3 tejföl arányú szósszal.

Addig főzzük, míg egy közép-sűrű raguvá nem áll össze. A megpuhult csülköket kibontjuk a hálóból, felszeleteljük kb. 2 cm vastag szeletekre és egy tepsibe helyezzük. Mellé teszünk félig főtt burgonyakarikákat és ráöntjük a tejfölös ragut. Forró sütőben készre pirítjuk.

Jó étvágyat kíván a Jóljárok Magazin csapata!

Kapcsolódó linkek: Recept, ételreceptek

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.