Mire használható a természetgyógyász végzettség?

Természetgyógyász végzettség

Mire és hogyan használható a természetgyógyász végzettség?

Bár a kérdést úgy kellene feltenni, hogy mire használható a tudás 😉
Komolyra fordítva a szót, érdemes talán áttekinteni, hogy mire is használható ma a természetgyógyászati képzéseken megszerezhető tudás, illetve mihez kezdhet az ember természetgyógyászati végzettséggel…
Azt hiszem, hogy keresztmetszetet kapunk a lehetőségekről, ha megnézzük, hogy a résztvevők milyen motivációkkal jelentkeznek ilyen témájú tanfolyamokra. Ezek a motivációk persze nem mindig különülnek el egymástól, sőt az az általános, hogy egyszerre több is jelen van, mégis az én tapasztalatom szerint talán az alábbiak szerint lehet megragadni a fő mozgatórugókat:

1. Hivatás

Semmiképpen nem a leggyakoribb, de mindenképpen az egyik legfontosabb motiváció az az eset, amikor valaki szeretné hivatásként gyakorolni a természetgyógyászatot, általában egy, az életében bekövetkező váltás eredményeképpen, vagy “melléktermékeként”. Ebben nincs részemről semmilyen pejoratív felhang, egyszerűen nagyon sok olyan esettel találkozom, amikor valaki nem a pályaválasztás klasszikus időszakában, hanem jóval később szembesül azzal, hogy szeretne valami olyan hivatást választani, amelynek gyakorlása során azt érezheti, hogy más emberek számára hasznos és fontos az, amit csinál. Ha szétnézünk a “piacon” azt láthatjuk, hogy a segítő szakmák közül a természetgyógyászat nagyon is vonzó lehetőséget jelent: (viszonylag) rövid képzési idő után, és általában kötetlen, vagy legalábbis a gyakorló döntése szerinti időbeosztással lehet elkezdeni a tevékenységet. Emellett sok esetben a személyes tapasztalat is jelent egyfajta indíttatást, megélt gyógyulás sokszor előhívja azt a belső vágyat, hogy segítsünk ezeknek a módszereknek minél több emberhez el tudjon jutni.

2. Tudás

Persze nem mindenki szeretne rögtön hivatásszerűen pl. fitoterápiával foglalkozni. Azonban az egészséges életmód fontosságának felismerésével, a gyógyszermellékhatásoktól való félelem növekedésével sokan fordulnak természetgyógyászati módszerek, mint tisztább, biztonságosabb eljárások felé. Sok esetben nem kapcsolódik ehhez gyógyítási, vagy öngyógyítási szándék, csak a tudásvágy, esetleg egy régóta dédelgetett terv, hogy jó lenne egy kicsit ismerni ezt a területet.

3. Öngyógyítás

Talán az öngyógyítás az a terület, amit maguk a tanfolyami hallgatók a leggyakrabban megneveznek. A civilizációs betegségek (s ezek sokszor krónikus, az életminőséget nagyon is meghatározó állapotok) gyakoribb válásával egyre többször találkozunk csalódott betegekkel, akiket a hagyományos értelemben vett orvosi kezelésekkel nem sikerül meggyógyítani, s így egyre nagyobb nyitottsággal fordulnak sokan a természetes módszerek felé, s alkalmazzák saját beteg állapotuk kezelésére, tüneteik enyhítésére ezeket az eljárásokat.

Természetgyógyász képzések

 

4. Információ

Talán nem teljesen egyértelmű, hogy miért írok külön “Tudásról” és “Információszerzésről” mint motivációról. Ez utóbbi ugyanis nem túl régi jelenség, elsősorban azoknál tapasztalom, akik úgy érzik, hogy az interneten fellelhető forrásokban nem tudnak eligazodni. Ilyenkor azt tapasztalom, hogy sokkal inkább valamiféle iránymutatásra, az alapok meghatározására van igény, talán kevésbé fontos konkrétan a tudás megszerzése, mint a “know-how” elsajátítása.

5. Életmódváltás

Ez a motiváció az, amire talán a leggyakrabban gondolunk, és nem is nagyon szorul magyarázatra: szinte mindenkinek az életében elérkezik a pillanat, amikor rádöbben, hogy tennie kell az egészsége megtartásáért, vagy helyreállításáért. Ehhez a leggyakoribb út az önképzésen keresztül vezet – önállóan, vagy segítséggel.

6. Egészségmegőrzés, prevenció

… és persze aki időben ébred, az nem várja meg, hogy beteg legyen, egészségtudatos életvitellel, a kockázatok elkerülésével megpróbál elébe menni a lehetséges (életmódi, civilizációs, természeti) veszélyeknek. Ennek persze sok aspektusa lehet, de a különböző természetgyógyászati módszerek (pl. a gyógynövények ismerete és használata, vagy a Bach-virágterápia) szinte magától értetődően kínálja magát.

Visszatérve eredeti kérdésünkre, vagyis mire is lehet használni egy természetgyógyász tanfolyamon elsajátítható ismereteket, a fentiek bármelyike célunk lehet, de a leggyakrabban ezek keveréke áll fent, sőt az is nagyon gyakori, hogy ezek a motivációk egymásba alakulnak.
Elkezd valaki érdeklődni a természetgyógyászati módszerek iránt prevenciós céllal, majd megtapasztalja, hogy tud segíteni a környezetében élők egészségügyi problémáiban – így végül elhatározza, hogy vizsgát is tesz és hivatásának választja a természetgyógyászatot. És persze fordítva is igaz: természetgyógyászatot tanulni akkor sem kidobott idő és energia, ha végül nem válik hivatássá, “csak” szűkebb családi körben, vagy akár az öngyógyítás területén alkalmazzuk, amit megtanultunk.

Varsányi Péter
természetgyógyász oktató

Honlapján a képzések itt érhetőek el: Természetgyógyász képzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.