Község Baranya megyében. Európa szerte ismert a cseppkőbarlangjáról. Abaligeten horgásztó is található, számos halfaj található benne, de leginkább ponty, kárász és amur.
Amíg otthon vagyok, nem zavar a „Maradj otthon” jelszó, sőt egyetértek vele. Azt is megértem, hogy a kiránduló helyként is funkcionáló települések a koronavírus járvány idején szeretnék, ha a településüket nem árasztanák el a friss levegőt keresők, űzve-hajtva a karantén bezártságát oldandó vágytól.
Menj haza, tűnj a fenébe
Ám, ha kilépek valamilyen okból és a célhely útjára festve azt olvasom: menj haza! – azt nem tartom barátságosnak! Az Orfűre vezető útra márpedig egyenesen ezt festették fel.
A települések többsége megelégszik a „Maradj otthon” felszólítással. Ez kézenfekvőnek tűnik, hiszen valóságos mozgalommá nemesedett a felszólítás és szlogenként működik.
Imádom Abaligetet! Ennek ősidőkbe nyúló gyökerei vannak – a szüleim itt ismerkedtek meg, én itt fogantam, s bár hamar máshová helyezték apámat, s nincs innen gyerekkori emlékképem, odahaza gyakran szóba került a mesebéli hely, a régi szerelem színtere. Tehát az, hogy az abaligeti cseppkőbarlang felé vezető út elé kihelyezett táblát mutatom példaként, nem rosszindulatból fakad, csupán jelzi, tegnap ott horgásztam, s megláttam a táblát, amit egyébként bárhol láthatnék az országban.
Később visszavárunk!
Szerény javaslattal élnék szeretett városaink és falvaink számára. Szedjék le a Maradj otthon táblákat, töröljék a Menj haza feliratokat és azt írják ki: Később visszavárunk! Ebből is ért a magyar és ez a szöveg udvarias formában a kölcsönös megbecsülést tükrözné!
A szeptemberi hajnal didergős 3 fokkal fogad. A Mecsek erdeivel körbeölelt horgásztó párából paplant húz magára, a híres cseppkőbarlang még mélyet ásít és a jó halak is megbújnak egyelőre a tó fenekén. Kipakolom a horgászfelszerelésem, etetőanyagot keverek, felcsalizom a horgokat és várom, hogy a Nap beragyogja az abaligeti völgyet, meleget lehelljen a vízre, felébresztve a halak étvágyát is.
Abaliget – személyes kitérő
Abaliget nem csupán horgászhelyként él bennem. A szüleim 1951-ben egy akkor divatos „kommunista szombaton” itt ismerkedtek meg, majd itt is házasodtak össze és egészen biztosan itt történt meg az én fogantatásom is. Aztán a sors – szó szerint – máshová vezényelte apámat, így nekem nincsenek innen gyerekkori élményeim. Csak az él bennem, hogy ha Abaliget került szóba a családban, mindig valamilyen varázslatos , szép élmény emléke lebegte be a mondatokat. Amikor ide jövök horgászni, az mindig egy kis nosztalgiát is ébreszt bennem – s hálával gondolok a szüleimre!
A horgásztó
A gyönyörű környezetben fekvő tó alig több, mint négy hektár és gazdag halállománnyal dicsekedhet. Pontyok, amurok, dévérkeszegek, kárászok birizgálják a felcsalizott szerelékeket. Íme, a mai első fogásom:
11,5 kg-ot nyomott a pontyom
A tómester, a halak ura sokáig Pápai László volt, mindenki Laci bácsija. Bárhol fordulok meg horgászok körében, országszerte ismerik és szeretettel, megbecsüléssel beszélnek róla. Persze a nagy tudása és közvetlensége mellett nagy franc is az öreg, szóbeszéd tárgya, hogy amikor az egyik horgász elaludt a székében, kalapot rakott a mi Laci bácsink az áldozat mellé és mellé egy papírra kiírta, hogy hajléktalan horgász vagyok. Mit tesz isten, a tó körül sétálgató nyaralók, turisták szépen megpakolták azt a fejfedőt apróval, a később felébredt horgásztárs nem kis meglepetésére.
Némi intermezzó után 2019 szeptember elsejétől a tavat a Tóth és Fia vállalkozás vette át, de milyen a sors, a tó vendégeinek igazi fogadója Tóthék lánya, Tamara. A kedves és csinos lány méltó utódja Laci bácsinak, a szabályokat betartatja, ám mindenkihez barátsággal fordul és ha kell, szákolással is segíti a horgászt, mint ahogyan ma engem is kisegített, hogy a második halam, a nyolc kilós ponty is partra kerüljön egy fotó erejéig. Íme, Tamara, az általa megszákolt uszonyossal:
Tóth Tamara – segített szákolni
Az abaligeti halak úrnője kell is, hogy gyakoroljon. Uralkodása idején, vagyis az elmúlt három hétben a legnagyobb kifogott ponty 21,7 kilós volt, de a 8 kilós amúr is erőt és ügyességet kívánt a horgászoktól, s mint ma, tőle is.
Baranya, mint horgászparadicsom
Horgászni Baranyában számos helyen lehet. Jártam már horgászbottal a nagy Dráván, a Boros-Dráván, Kovácshidán, Olaszon, Berkesden, Mattyon, a Szigetvár melletti tavaknál, Görcsönyben, a Szőke I-es és a Szőke III-as horgásztónál és persze Abaligeten. Legjobban Abaligetet és Berkesdet kedveltem meg.
Berkesdfishing – a harcálláspontom
Abaliget önkormányzata a hírek szerint pályázati pénzekhez jutott és fejlesztésbe kezdenek a tó körül. Új út, padok, stégek kerülnek kialakításra. Rám akkor is számíthatnak itt – jövök!
Laci bácsi a lekaszabolt füvet a tóba dobta és feljöttek érte a felszínre az amúrok.
Abaligeti horgászkaland
2015. május 06. – magazin hír Most aztán benne vagyunk már az évi rendes horgász-szezonban. Jöhet a várva várt horgászkaland, az élmény begyűjtése.
Természetes tavaink hőfoka már elérte a 16 Celsius fokot, amelyet akár az igazán eredményes horgászat határértékének is nevezhetünk. Nem csoda hát, hogy a vizek partját benépesítik a horgászok, hogy az üres kondérok és az üres hűtőszekrények megteljenek a finom és tápláló halhússal és a fényképezőgépek memória egységei is új kalandoktól púposodjanak.
Egy idei váratlan és szokatlan kaland velem is megesett már, Abaligeten. A négy hektáros abaligeti horgásztó magán kezelésben áll, s már eddig is szép élményekkel és méretes pontyokkal, amúrokkal, kárászokkal örvendeztetett meg. Ám tegnap váratlan élmény ért, úgy horgásztam, mint még soha…
Horgászkaland amúr szákolással
Történt, hogy Laci bácsi, a tógazda füvet nyírt a tó partján és a lekaszabolt füvet a tóba mélyedő „félsziget” öblébe szórta. Kis idő múlva „forrni” kezdett a víz, amúr raj látogatta meg a lebegő fűszálakat, a mélyből szájukkal felfelé emelkedve. Én már éppen összepakoltam, de a látvány és Laci bácsi kérdése – nem próbálkozol kenyérhéjjal? – arra késztetett, bár szorított az idő, hogy az egyik szerelékemet újra összerakjam.
Kenyérhéj a hatos méretű horogra, bedobás pár méterre a fortyogó tóba és lassan úsztatni kezdtem magam felé a víz felszínén a súlytalan szereléket. Egyszer csak mélybe rántotta a kenyeret egy éhes amúr száj, Laci bácsi mindent tudó mosollyal jött a merítőszákjával és partra segítette a horogra akadt amúrt.
Mivel a kenyér hamar leázott a következő bedobásoknál, gondoltam Pop Up-pal próbálkozom (hiszen az is fenn marad súlyozás nélkül a felszínen és nem ázik le, mint a kenyér), de a finnyás amúrok ragaszkodtak a pékek készítményéhez. Mire visszaváltottam kenyérre, az amúrok, követve a hullámok hátán tovadöcögő fű-szigetet, már dobótávon kívül jártak… B.L.
2015. május 06. – magazin hír