Boldog, szomorú gondolatok
– G. Rékának ajánlva –
„Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.”
(Kosztolányi Dezső)
Jilly Viktor, kiváló angol nyelvtanár televíziós nyelvórái, játékos tanítási módszerei, tankönyvei sokunk számára jelentettek élményt, még akkor is, ha nem voltunk közvetlenül a tanítványai. Az elmúlt napokban, a Telexen megjelent véleménye összefoglalása azoknak a gondolatoknak, amelyek a nyugdíjazás nyomán bekövetkező befejezetlen, elvarratlan tanári pályára utalnak.
A hivatalos befejezés elkerülhetetlen, de a tanári lét összetevői még sokáig élénken működnek.
Folyamatosan ott van a mindennapokban jónéhány kérdés: vajon van-e olyan hely, olyan alkalom, ahol szívesen fogadnának egy rendhagyó órát, vannak-e kollégák valahol, akikkel megoszthatók lennének a tapasztalatok. Elfogadná-e valaki a fejlesztett taneszközöket, feljegyzéseket, már nem használt, de értékes könyveket, filmeket?
Lehet-e érték a nyugdíjas tanár közlendőjében?
Van-e, lehet-e még mondanivalója a nyugdíjas tanárnak a diákoknak, a felnőtteknek?
Ezek a kérdések az állami oktatás felelős hivatalnokait nem érintik meg. Jogviszony híján „nem tudnak felelősséget vállalni az elvégzett munkáért” (ez egy, az oktatásban dolgozó, magas beosztású hivatalnok véleménye).
A tudás, a tapasztalatok megosztása, a segítségnyújtás a mai időkben az ilyen vélekedés szerint nem annyira lényeges, a hiány, a problémák elfedése sokkal inkább kézenfekvő.
Az életbölcsességek között gyakran szerepel, a nyugdíjazáskor valami új, egészen más tevékenységet kell megtalálni, kipróbálni. Nos, ez az, ami nem mindig megy.
Tanárnak lenni egy életre szóló program, a létezés olyan lehetősége, ami semmivel sem cserélhető fel.
A tanár egész lényét áthatja az odaadás, az együttműködés, valamint a segítségnyújtás a felnövekedéshez, a változáshoz, a fejlődéshez.
Számtalan helyzetben divatos fogalom a mentorálás, elismert, rangos címet jelent mentornak lenni. A nyugdíjas tanár mentorként, szaktanácsadóként, szakértőként, vagy egyszerűen önkéntes segítőként csak akkor tud tevékeny lenni, ha ismerősök, barátok erre kérik, vagy ha –ugyan kissé szerényen-, de odakínálja a tudását, tapasztalatait, ahol úgy érzi, szükség van rá.
Ez a „kincs” korlátlanul megosztható. Mint a szeretet. Abból is felhalmozhatunk bőven a nyugdíjazásig, hogy legyen mit szétosztanunk.
F. Walter Mária
***
A hivatkozott írás a Telexten:
Miért akar megszabadulni a kormány a boldogan tanító nyugdíjas tanároktól?
F. Walter Mária előző írása:
NYÍLT LEVÉL Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke részére
A gyerekeink és a jövő témájában ajánlom még:
MILYEN SZAKMÁT TANULJON A GYEREK? – 1/2
Ha az idősebb, tapsztalatabb kollégák nem tudják visszadani tudásukat, élettapasztalatikat a fiataloknak, akkor mindenki veszít.
Veszítenek a fiatalok, mert lassabban fejlődnek.
Veszít a közösség, mert „örök újrakezdők leszünk”. Minden generációnak előről kell kezdenie a fejlődést.
Veszítenek az idősebb kollégák, mert nem lehet meg az abból fakadó jőérzésük, hogy visszadhatják a közösségnek, amit kaptak.
A rendszer nem támogatja a generációk közötti kapcsolatokat, ezért hozzátok fordulok fiatalok. Kérlek keressétek meg az idősebb kollégáitokat kérdéseitekkel, dilemmáitokkal. Biztos tudnak segíteni!