Amikor nagyot szólt a Dráva
Kijátszva a frekvencia moratóriumot – azt, hogy itthon nem lehetett új rádiót, televíziót indítani -, egy több évvel korábbi ötlet nyomán, 1993. augusztus 1-jén megkezdte a műsorsugárzást egy szomszéd, ráadásul háború sújtotta országból Magyarország első „legális kalózrádiója”, a pécsi kötődésű Dráva Rádió.
Balogh Zoltán, egykori főszerkesztő
Indul a nem indítható Dráva Rádió
A kilencvenes évek elején, az akkor még teljességgel sikeresnek hitt rendszerváltás hangulata, a szó szabadságának öröme, a lendületet vevő kapitalista gazdaság, és az akkor még teljesen kialakulatlan média-viszonyok erős igényt szültek egy új típusú tömegkommunikációra. Ez volt a honi – magánkézben levő – kereskedelmi médiumok hajnala. Egy szakma, egy stílus, egy újfajta látásmód, a másik oldalról pedig egy új típusú szórakozási forma születése. Ez a hazai közeg, és a szomszédságban, a szakadóban lévő Jugoszláviában zajló polgárháború kettőse hozta létre éppen húsz éve a Dráva Rádiót.
Háttérben a háborús Horvátország
A frissen kikiáltott, önálló Horvátország szabadságharcát vívta, amelyhez kommunikációs támogatást a rádiók adtak, amelyek a háborús viszonyok közepette nehezen voltak finanszírozhatóak. A horvátországi Baranja rádió ezért keresett és talált partnereket a határ magyar oldalán egyik frekvenciájuk kereskedelmi hasznosítására. Partnereket, akik felismerték a történelmi (vagy legalábbis médiatörténeti) pillanatot és a szabadság illatát, akik gyorsan feltettek mindent erre a lapra, és kikerülve a hazai médiahelyzet ingoványát, partizánként kezdtek dolgozni a határon túlról, műsort sugározva hazafelé. A horvát kormány 104.4 MHz-es frekvenciáján, hivatalosan a Baranja Radio magyar nyelvű kereskedelmi adásaként, valójában az első magyarországi klasszikus kalózrádióként 1993. augusztus 1-jén kezdett Eszékről dolgozni a Dráva Rádió.
Eszékről sugárzott Magyarországra
’93-ban az adottságok a következők: Eszék (Osijek) a szerbek által elfoglalt Drávaszög menekültjeitől, az időnkénti ágyúzásoktól hangos, a bedeszkázott kirakatok és ablakok, a homokzsák-védművek ellenére is barátságos, nyüzsgő város, otthont ad a rádió működésének. A stúdió analóg rendszerű, ekkor még nincs számítógép, gyerekcipőben a mobiltelefónia, a híreket papír alapon készítik-olvassák, a zeneszámokat egyenként rakják a lemezjátszóra, a CD-be. Nincs szelektor, nincs felső utasítás, irányított közvélemény, a hőskor szabad szelleme és az improvizáció frissessége dominál. Az idealista, nagyszívű pécsi menedzsment lelkes és szakmailag kompetens társulatot toboroz a munkához, a háborús viszonyoknak, a kényelmetlenségeknek és a nehéz pénzügyi helyzetnek dacára nap-mint-nap elkészítik a szórakoztató, egyben igényes, informatív és hangsúlyosan független műsort, amivel rövid idő alatt a Dél-Dunántúl vezető rádiójává válik a Dráva.
Persze nehézségeken, harcokon és óhatatlan kudarcokon keresztül vezetett az út, amely aztán négy és fél évig tartott. A horvátországi katonai-politikai rendezés okafogyottá, mondhatni törvényen kívülivé tette a működést.
Húsz év történelmi léptékben egy villanás csupán, de az életünk léptékével mérve jól áttekinthető, mérhető, jelentős intervallum. Húsz év alatt a család létrehoz és felnevel egy gyereket, a társadalom kitermel, működtet és eldob gondolatrendszereket, mozgalmakat és gazdasági szisztémákat, trendek, divatok adják egymásnak a kilincset. Húsz év alatt megszületett, felnőtt, és mert az élet kegyetlenül gyors, hervadásnak indult a kereskedelmi rádiózás Magyarországon. Szűkös a szabadság, sok a korlát, túlpolitizált a közbeszéd, megosztott a társadalom.
Innen nézve a húsz évvel ezelőtti történés a boldog, szabad hőskor.
Szebi
***
Balogh Zoltán egykori főszerkesztő naplóbejegyzéseiből:
> Dráva Rádió: Szertelen bejegyzések egy szeretett naplóból
Antal Ildikó így emlékszik:
> Dráva Rádió: sajtótörténeti pillanat
Németh János:
> Dráva Rádió: hit és barátságok
Bognár László:
> Dráva Rádió: vissza a városba
