Schmitt Pál nem mond le, itt marad nekünk

Schmitt Pál nem mond le, itt marad nekünk

Schmitt Pált úgy kell lemondatni

2012.03.30. Magyarország
Olyan politikai izgalom futott ma végig az országon, amilyen csak választások éjszakáján szokott.
Lemond vagy nem mond le? – ez volt a kérdés.
Mármint, hogy Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke lemond-e azok után, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa 2012. március 29-én délután megfosztotta az elnök urat a doktori titulusától.
A meghirdetett időpontban, este nyolckor, a közszolgálati televízió közreadta a nagy érdeklődéssel várt „interjút”.

Mikrofonállvány riporternek ácázza magát

Az idézőjel ezúttal nem idézett gondolat jeleként szerepel az interjú szóhoz illesztve, hanem a műfaj megcsúfolására utal. A riporter most tényleg beszélő mikrofonállványnak álcázta magát, a koreográfia szerint parádés „fenéknyalást” produkált, jól példázva, hogy hol is áll a magyar közszolgálati televízió a köz szolgálatában.
Borzalmas élmény volt amit kaptunk – ebből a nézőpontból is.

És persze abból a szempontból is, ahogyan az elnök úr, mintegy megsértve azáltal, hogy miközben ő komoly tárgyalásokat folytatott Koreában, addig itt a szenátus gyorsan, az ő megkérdezése nélkül elvette a doktori fokozatát.

Schmitt Pál ír majd egy másik dolgozatot, rendeset, nem lopósat

Az elnök úr mindazonáltal kijelentette, hogy írni fog nekünk majd egy másik dolgozatot, amelyben a zöld mozgalom szemszögéből tekint a sportra.

Szóval dehogyis mond le, már hogy mondana, amikor kemény, férfias munkával, az akkori normáknak megfelelően megalkotta társadalmilag hasznos dolgozatát. És ha a témavezetője szól, akkor ő bizony több idézőjelet is kitett volna, elvégre senki munkáját nem akarta kisajátítani, ellopni pláne nem, hiszen mindnek a nevét, akiktől idézett, a bibliográfiában megtaláljuk.

A ma este világosan felmutatta, miképpen ütközik most meg Magyarországon egy avitt, álságos, tekintélyelvű hatalom, vagyis az orbáni rendszer és a modern Magyarországot akarók erkölcsi felfogása.

Botrány van, politikai és erkölcsi válság – amelynek feloldásáért törvényes eszközök bevetésével harcba indul az ellenzék.

***

Témánkba vág:
Herevasalt vendég a TV2-nél

Karcsika a televízióban

Méltánytalan adóztatás Pécsett

Méltánytalan adóztatás Pécsett | Tiltakozó gyűlés

Pécsett így adóztatnak

Lejtmenetben Baranya gazdasága | Viszont az adó felfelé ível Pécsett2012.03.29.
A Jóljárok.hu Magazin gyors-jelentése.

Ma este Pécsett, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara épületében mintegy nyolcvan pécsi vállalkozás képviselője jelent meg, hogy tiltakozó gyűlésen fogalmazza meg elégedetlenségét a pécsi önkormányzat adóztatási eljárása ellen és javaslatokat tegyen egy méltányos rend felé vívő úthoz.

Adóztatás Pécsett

A kamarai honlapon olvashatjuk:
„A pécsi adóemelések ügye 2011. októberében kezdődött, amely során a puccsszerűen, a tényleges egyeztetéseket és szakmai konzultációt, valamint hatástanulmányokat nélkülöző adórendeletet 2 nap alatt bevezették.”

Mint az a nyitó képen felmutatott ábrán is látható, a baranyai vállalkozások kilátásai korántsem rózsásak, a várakozások és a gazdasági teljesítmények – eredmények mutatói is erős lejtmenetet löknek a szemlélő elé és továbbra is azt prognosztizálnak, s mint korábban beszámoltunk róla, az adóztatás mértéke és módja felháborodást váltott ki a pécsi vállalkozókból. Ugyanis a pécsi városvezetés érvelése hamis, amikor azt állítja, hogy Pécs eddig gyengén adóztatta vállalkozásait, hiszen Pécs eddig is a negyedik legjobban megadóztatott város volt Magyarországon.

> Pécsett az adóemelés ellen tiltakoznak a vállalkozások

Tiltakozó vállalkozók | Pécs, kamara székház, 2012.03.29.

Tiltakozó vállalkozók Pécsett

   A házigazda szerepében Dr. Sikfői Tamás, a kamara titkára nehéz feladatot vállalt magára, hiszen pártsemleges és kulturált rendezvényt célzott meg, amelyre a város vezetése is meghívást kapott.
A kamara titkára talán azokban a percekben érezhette magát a legkellemetlenebbül, amikor a jelenlévő vállalkozók megtudták, hogy a város részéről senki sem tisztelte meg a rendezvényt jelenlétével!

Dr. Síkfői Tamás a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára | Tényeket mutat

Dr. Síkfői Tamás, a kamara titkára tényeket és számokat mond

Szitokszó nélküli felháborodás

A tiltakozó gyűlés mégis bölcs módon, szitokszó nélkül zajlott le, számok, diagramok, tényszerű panaszok és javaslatok foglalták el a szikrázó indulatok helyét! A pécsi vállalkozók nem az adót akarják elkerülni, hanem egyenrangú partnerként, a város erejét adó közösségként akarnak tárgyalni a méltányos, arányos és elviselhető adóztatásról.

Itt vagyunk lent | Tábla a tiltakozó pécsi vállalkozók előtt

Itt vagyunk, lent…

A Jóljárok.hu Magazin kiadójának tulajdonosa tagja a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának.

Szociális ellátás: évfordulók és forduló évek

Szociális ellátás: évfordulók és forduló évek | A SZOCEG és Kocsis József sokat tett

Szociális ellátás és a Szoceg

Szociális ellátás Baranyában | A SZOCEG és Kocsis József sokat tettBő fél évtizede, hogy berobbant a baranyai szociális ellátásba a Szoceg Nonprofit Kft., mára e terület egyik meghatározója, jelenleg a megye egyik legnagyobb foglalkoztatója.
Elsőként a megyei önkormányzattól vette át egy civil szervezet, az akkor még közhasznú társaság, 2006 végén, a szederkényi és a komló-mecsekjánosi bentlakásos otthonokat, majd a Tolna megyei mázai következett. Ezzel párhuzamosan építették ellátó-hálózatukat.
Az indulás némileg korábbra datálódik: napra pontosan 2002. március 26-án döntött úgy a Baranya megyei közgyűlés, az akkori elnök, dr. Kékes Ferenc kezdeményezésére, hogy Kocsis Józsefet nevezi ki a szederkényi időskorúak otthona vezetőjének. Ezzel mintegy előkészítették a következő közgyűlési elnök, dr. Hargitai János jegyezte 2006-os átadás-átvételt. Éppen időben, hiszen felvetődött, hogy az önkormányzatok végleg bezárják ezeket az otthonokat.
Kékes Ferenc azt mondja: annak idején óvták attól, hogy egy fiatalemberre – Kocsis József most 40 éves – bízzanak ilyen súlyú feladatot. Az idő őt igazolta; a Szoceg – a tulajdonos-ügyvezető Kocsis József  – mára nem csupán Baranya egyik legnagyobb foglalkoztatójává, hanem a szociális ellátás meghatározó szereplőjévé vált. S miután az állam egyre inkább kivonul erről a területről, a súlya, ezzel együtt a felelőssége is nő. Ahhoz viszont, hogy az emberek megfelelő ellátásban részesüljenek, nem csupán a csillagok együttállása kell, fogalmaz Kékes Ferenc. Szükség van elkötelezettségre, tisztességre, hitre, nem utolsó sorban szakmai tudásra és szervezési képességekre.

Kocsis József, Szoceg - nem csak szövegel, tesz a szociális ellátásért.

Nem csak szövegel! – Kocsis József, SZOCEG

Ha néhány szikár, de friss adatot nézünk: a Szoceg  Baranyában és Tolnában a szolgáltatásaival több, mint százhúsz településen van jelen, az időseknek hét bentlakásos intézményt, tíz klubot működtet. Az idősek otthonaiban 408-an, a fogyatékosok mázai otthonában 55-en élnek. Az idősek klubjainak szolgáltatásait 509-en veszik igénybe. A házi gondozásban 1760-an, a szociális étkeztetésben 3750-en részesülnek, a házi segélyhívót 350 lakásba kapcsolták be.
A felszínes átlag szerint, mindent összevéve, az utóbbi három évben, 35 százalékkal vállalnak többet. Mindezt úgy, hogy az állami normatíva már 2009-ben sem fedezte a költségeket, még a bentlakásos otthonok és az étkeztetés ráfordításait sem. A többi szolgáltatás pedig eleve ingyenes.
A rést pályázatokkal, egyéb vállalkozás-bevonásokkal töltik ki. Hogy milyen szinten, azt Fülöp Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma szociális, család- és ifjúságügyi államtitkárságának kabinetfőnöke tavaly késő ősszel fogalmazta meg, a szederkényi otthon létesítésének 60. évfordulóján. Köszöntőjében arról beszélt, hogy az élhető és szeretetteljes hangulat, amit ott talált, az otthonban és Szederkényben, nem mindenütt lelhető fel.
Magyarországon ma megközelítőleg ötvenezer ember él idősotthonok falai között.

B. Z.

Pécsett az adóemelés ellen tiltakoznak a vállalkozások

Pécsett az adóemelés ellen tiltakoznak a vállalkozások

Az adóemelés ellen a vállalkozások

Pécsett a vállalkozások közül több mint száz vállalkozás kezdeményezte az érdekvédelmi szervezeteknél, így a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara testületeinél egy tiltakozó gyűlés összehívását az építmény és telekadó emelésének ügyében.
A rendezvénynek a kamara helyet is ad, így arra 2012. március 29-én 18 órakor sor kerül.

A pécsi vállalkozások vidékén régóta tapasztalható a feszültség. A belvárosi bérleti díjak, a belvárosba „beeresztett”  – s a kisboltok körében csődhullámot generáló – óriási bevásárlóközpont, az Európa Kulturális Fővárosa program alatt lezárt belváros, a térséget két évtizede sújtó gazdasági leépülés mind-mind fokozta a teljesítmények csökkenését, az ellehetetlenülést.

Pécs városa nem a saját vállalkozóit bízza meg a munkákkal

Ehhez olyan jelenségek is társultak, mint az a tény, hogy Pécs város megrendeléseinek zöme nem pécsi vállalkozásokhoz, hanem külsőkhöz jut, magyarán a város jószerével csak nyírandó birkának tekinti a helyi vállalkozókat.
A két nap alatt, minden egyeztetést nélkülözve megalkotott városi adóemelések megint kiverték a biztosítékot!
Így kerül sor a tiltakozó gyűlésre, amelyre a város vezetőit is meghívták.
A rendezvény felett atyáskodó kamara hangsúlyozottan pártsemleges rendezvényt vízionál, amely során a múlt és a jelen is szerepet kap, s MINDEN politikai erőnek akarják megfogalmazni a vállalkozói érdekeket!

***

Korábbi, kapcsolható hír:

Kötelező kamarai regisztráció

Doctus

Új közösségi blog – a Világ Ma

Új közösségi blog – a Világ Ma | Szombathelytől Budapesten át Ungvárig

Bemutatjuk: Világ Ma

A Világ Ma blog logoja Magazin hír

Közösségi blog

Új, közösségi blog indult, azzal a korántsem apró céllal, hogy a blog műfajával csatlakozzék a magyar modernitás korábbi hajtásaihoz.
Aki a blog címének olvastán Széchenyi műveire gondol (Hitel, Világ, Stádium), az ugyanúgy közel jár az igazsághoz, mint aki Kassák lapjaira, a Ma vagy a Tett címűre gondol.

Sőt, aki semmi ilyesmire nem asszociál, az sem fog csalódni, mert egészen egyszerűen friss, mai szemléletű, elgondolkoztató, a humort sem nélkülő blogbejegyzésekkel fog találkozni.

A mai világ

A Világ Ma megnyilatkozásai tág terűek, több értelemben is.Egyfelől földrajzi értelemben, hiszen Szombathelytől Budapesten és Pécsen át Ungvárig találunk szerzőket, ismerteket és ismeretleneket, saját néven publikálókat, de bloghoz illőn akár nick-néven üzemelő bloggereket is.
A szerzők nevesítése során rátalálhatunk itt a tudós Csepeli György nevére, de a József Attila-díjas Balla D. Károly íróra is.

A Világ Ma portál címlapja
A Világ Ma egyszerű, a világ ma bonyolult

A blog az e-világ, a lét, a kultúra, a társadalom, a politika – ezen belül a hatalom és a haladás –  kérdéseivel, vagyis az emberi lét teljességével foglalkozik.
A lap szerkesztőségéből kiszivárgott hírek szerint hamarosan vendég oldallal gyarapítják a blogot, ezzel színesítve a tartalmat és a megközelítési módokat is.

A blog elérhetősége: Világ Ma

( A Jóljárok.hu kiadója is egyik szerzője a Világ Ma blognak.)

***

Miért fontos a blog? A blog funkcióiról:

És egy blog a műveltségről:

A Doctus és a korszerű műveltség

Új őrület – a szülinapi lasertag

Új őrület – a szülinapi lasertag | A lézerharc sport, szórakozás, csapatépítő közösségi játék meg minden

Nagyon játék a lasertag

Lézerharcos | Szülinapi őrület: lasertagWágner Balázs,  (Lasergames Kft.) mosolyog a kérdésemen, hát persze, hogy tombol az örület, hiszen játszani mindenki szeret és egy lézerharcos szülinap miért is ne lenne emlékezetesebb, izgalmasabb, mint a megszokott otthon ücsörgős?!
Szóval igen, együtt jönnek a szülők, a gyerekek és az ünnepelt srác barátai is.
– Az idősebbek persze már szülők nélkül jönnek, fiúk-lányok vegyesen, vagyis a lasergame, a lézerharc varázsa a lányokat sem kíméli – folytatja Balázs.

Lasergame lasertag | Csapatépítés lézerfegyverrel

Mint megtudom, a lasertag-et egy több száz négyzetméteres terepen, élethű akadályok között vívják. A lasertag etimológiája szerint „lézerrel jelölést” jelent és ha ezt igazi lézerfegyverekkel játsszák – mint a Lasergames-nél Budapesten a Kádár utcában -, akkor a baleset és a fájdalom is kizárt.
Ugyanis a lézer nem üt, nem vág, nem hasít – hanem csak szórakoztat.

 – Egy lézeres szülinapot hogyan lehet megszervezni?– kérdem.

Szülinapi torta | A lasertag összehozza a családot és a barátokat – Természetesen időben le kell a pályát foglalni. A honlapunkról nagyon alaposan lehet tájékozódni a szabad pályát illetően és az információk is rendelkezésre állnak. Ha valaki az írott vagy a beszélt szót jobban kedveli, akkor az elérhetőségeink között válogathat.
Mi a szülinapokhoz akár feldíszített tortát vagy pizzát s korlátlan üdítőfogyasztást is biztosítunk. Szóval minden vonatkozásban megteremtjük az ünnepi élményt és hangulatot.

 – A lézerharcot minek tekinthetjük? Sport? Szórakozás? Vagy nevezzük csak jó mókának?

– A lézerharc  nem csak a szülinapok fényét emeli, hanem cégek is alkalmazzák a csapatépítéshez vagy jutalomként a kikapcsolódáshoz – tájékoztat beszélgetőpartnerem. De ugyanígy baráti társaságok, az országból a fővárosba érkező turista csoportok is szívesen igénybe veszik. A lasergame lasertag mindaz együtt, mint amiket az imént felsorolt. Ügyességet igénylő stratégiai játék, családot, munkahelyi közösséget összekovácsoló tréning, sport, kikapcsolódás és szülinapi szórakozás. Meg még ki tudja, mennyi minden…

Lézerharc harcosok a Lasergames pályán

 

Már kell az energetikai tanúsítvány

Már kell az energetikai tanúsítvány | Energiatanúsítvány kell 2012 januártól

Energetikai tanúsítvány – mi az?

Budapest, 2012.01.31.
Mi is az az energetikai tanúsítvány vagy egyszerűsített elnevezéssel az energiatanúsítvány, amelyről napjainkban annyi szó esik? – fordulok a kérdéssel Józsa Péter épületmérnökhöz, energia tanúsítóhoz.

– Az energetikai tanúsítvány egy ház energiafelhasználását mutatja meg, azaz, ha praktikusan szemlélem, akkor egy ház vagy egy lakás rezsiköltségére mutat irányszámot. 

– Hogyan készül egy ilyen tanúsítvány?

– Számított értékek alapján készül, figyelembe véve az épület hőveszteségeit építészeti szempontból, valamint a beépített gépészeti berendezések, megoldások hatékonyságát véve alapul gépészeti szempontból. Ezen értékek összesítése alapján jön ki egy százalékos mutató, ami alapján a ház konkrétan besorolható egy kategóriába.

– Mennyi időt vesz igénybe az energetikai tanúsítvány elkészítése?

– Ha nincsenek tervrajzok, akkor a felmérés 1-2 órát vesz igénybe. Amennyiben van tervrajz, akkor a felmérést nem kell elkészítenünk. A tervrajzok vagy felmérés alapján a számítás, plusz az energetikai tanúsítvány elkészítése nálunk egy hét alatt megtörténik, de sürgősségi felár ellenében 1-2 napon belül is elkészíthetjük. – Mennyiért juthatunk hozzá?– Az ára attól függ, mekkora a lakás, vannak- e hozzá tervrajzok, műszaki leírások. Általánosságban elmondható, hogy egy lakás esetében az ár 15-30 ezer forint, attól függően, hogy mennyi dokumentum áll rendelkezésre, ház esetén az ár 20-37 ezer forint. 

– Budapesten és Pest megyében hol lehet megrendelni egy energetikai tanúsítványt, ha azon nyomban szükségünk volna rá?

– Budapesten és Pest megyében az energetikai tanusitvány oldalon lehet megrendelni, de elérhetőek vagyunk több nagyvárosban is. Pl. Debrecenben, Pécsett, Győrött, Szegeden, Miskolcon, Nyíregyházán.

– Egyesek szerint kifejezetten jó, hogy kötelező?!

– Igen, mert sok visszaélési lehetőséget csökkent a tanúsítvány megléte, gondoljon például a rezsi számlák manipulálására.Mivel független szakértő készíti – egyértelmű információt nyújt a ház energetikai állapotáról. Kicsit az autó eredetiség vizsgához hasonlítanám, ott is elsőre egy újabb sarcnak tűnt, de a lopási statisztikák egyértelműen bebizonyították, hogy hasznos. – Mi történik ha nem csináltatom meg?-Ha nem készítik el, akkor szabálysértési vétséget követnek el és 50.000 Ft-ig büntethetőek.

– Mit kell ahhoz biztosítanom, hogy elvégezhessék a munkát?

– Ha nincs semmilyen építésztől származó terve, leírása a házhoz, akkor is el tudjuk készíteni, csak akkor egy kicsit drágább, mert személyesen kell felmérnünk minden szerkezetet. Ha megtalálja az alaprajzot, metszetet, homlokzati rajzot, felelős műszaki vezetői nyilatkozatot – pénzt spórolhat vele!

– Bérelt ingatlanokra is kötelező az energiatanúsítvány elkészíttetése?

– Igen, minden egy éven túli ingatlan bérletre kötelező. Ez vonatkozik a már érvényben lévő szerződésekre is. 

– Meddig érvényes?

– Az energetikai tanúsítvány érvényessége tíz év. Csak akkor kell újra megcsinálni ezen belül, ha a házon, az épületen nagyobb felújítást végeztek. 

– Még az 50 négyzetméternél kisebb lakásra is kell energetikai tanúsítványt rendelnünk?

– Igen, kell, mert a rendelet úgy fogalmaz, hogy 50 négyzetméternél kisebb épületre nem kell. Azaz ha van egy épület, amiben több 50 négyzetméternél kisebb lakás van, azokra meg kell csinálni.

******

A szóban volt honlap: Energetikai tanúsítvány, energiatanúsítvány

Ajánlom még:

Korábban a Jóljárok Magazinban:

GYIK:

Mi az energetikai tanúsítvány lényege?
Az energetikai tanúsítvány egy épület energiafelhasználásának értékelését szolgálja, amely segít a rezsiköltségek előrejelzésében. A tanúsítvány egy százalékos mutatót ad, amely alapján az ingatlan kategóriába sorolható, figyelembe véve az épület hőveszteségeit és a beépített gépészeti berendezések hatékonyságát.
Mennyi idő alatt készül el az energetikai tanúsítvány?
Az energetikai tanúsítvány elkészítése általában egy hétig tart, ha van tervrajz. Tervrajz hiányában a felmérés 1-2 órát vesz igénybe, de sürgősségi igény esetén 1-2 napon belül is elkészíthető.
Mennyibe kerül az energetikai tanúsítvány?
Az energetikai tanúsítvány ára változó, attól függ, hogy mekkora az ingatlan és milyen dokumentumok állnak rendelkezésre. Lakások esetén az ár 15-30 ezer forint, míg házaknál 20-37 ezer forint között mozog.
Milyen következményei vannak, ha nem készíttetjük el a tanúsítványt?
Ha nem készíttetjük el az energetikai tanúsítványt, szabálysértési vétséget követünk el, ami akár 50.000 Ft-ig terjedő büntetést vonhat maga után. Ezért fontos a tanúsítvány beszerzése az ingatlanok esetében.
Meddig érvényes az energetikai tanúsítvány?
Az energetikai tanúsítvány érvényessége tíz év, azonban ha az épületen nagyobb felújítás történik, akkor új tanúsítvány kiállítása szükséges. Ezért fontos figyelemmel kísérni az érvényességet.

A Le Monde Orbán Magyarországáról

A Le Monde Orbán Magyarországáról | Szélsőséges nacionalizmus, Európa-ellenes kártya

Európa-ellenes kártya

Ha a kemény, lemondó hangú Le Monde vélemény-részeket akarjuk kiemelni, akkor arra kell felhívnunk a figyelmet: a lap szerint Orbán sohasem habozott kijátszani az Európa-ellenes kártyát Magyarországon.
A tudósító szerint az EU képviselőinek ahhoz kellene itt hozzászokniok, hogy Brüsszelt új Moszkvaként emlegetik Orbán és Magyarország mostani vezetői.

Orbán és a gőgös nacionalizmus

A franciák véleményformáló liberális lapja szerint a brüsszeli csúcson „zavar” mutatkozott a magyar külpolitikában. A szuverenitásra utalás ugyan nem okozott meglepetést a „gőgös nacionalizmusáról” hírhedt Orbántól, de a parlamentre hivatkozást azért tartják érdekes fejleménynek, mert a magyar parlament mindig is azt teszi, amit a miniszterelnök diktál.

Ugyanakkor a lap azért sem érti a magyar „nem”-et, – tudósít a Le Monde írásáról az MTI -, mert Magyarország költségvetése 2012-ben is 3% alatt tarthatja a hiányt és az államadósság mértéke, amely 81%, az európai átlag körül mozog.
***
Kitekintés:
Önmegsemmisítő politikai marketing: Orbán Viktor, az EP és az sms

GYIK:

Milyen politikai stratégiát alkalmaz Orbán Viktor az EU-val szemben?
Orbán Viktor politikai stratégiája az EU-val szemben az Európa-ellenes retorika kiemelésére épül. A Le Monde szerint Orbán gyakran használja Brüsszel kritikáját, és a magyar vezetés új Moszkvaként emlegeti az EU-t, ami a nacionalizmus erősödését tükrözi. Ez a megközelítés a magyar politikai diskurzusban egyre hangsúlyosabbá válik.
Milyen hatással van Orbán politikája a magyar parlament működésére?
A Le Monde szerint Orbán politikai stílusa erősen befolyásolja a magyar parlament működését. A lap megjegyzi, hogy a parlament gyakran követi a miniszterelnök utasításait, ami a szuverenitásra való hivatkozásokban is megnyilvánul. Ez a helyzet a politikai döntéshozatal átláthatóságát és függetlenségét kérdőjelezi meg.
Milyen kritikák érik Orbán nacionalista politikáját?
Orbán nacionalista politikáját a Le Monde kritikusan szemléli, kiemelve, hogy a gőgös nacionalizmus jellemzi a magyar vezetést. A lap szerint a magyar külpolitika zavaros, és a nemzeti szuverenitásra való hivatkozás nem meglepő, de a parlamenti döntések mögötti mechanizmusok érdekes kérdéseket vetnek fel.
Milyen gazdasági mutatók jellemzik Magyarország helyzetét az EU-ban?
A Le Monde cikkében említett gazdasági mutatók szerint Magyarország költségvetése 2012-ben is 3% alatt tarthatja a hiányt, míg az államadósság mértéke 81% körül mozog. Ezek az adatok azt mutatják, hogy Magyarország gazdasági helyzete az európai átlaghoz képest stabil, ami ellentmond a politikai retorikának.
Milyen következményekkel járhat Orbán politikai marketingje?
Orbán Viktor politikai marketingje, amely az önmegsemmisítő stratégiákra épít, komoly következményekkel járhat a nemzetközi kapcsolatokban. A Le Monde szerint ez a megközelítés nemcsak a belpolitikai helyzetet befolyásolja, hanem Magyarország nemzetközi megítélését is, ami hosszú távon hatással lehet az ország jövőjére.

Rákgyógyszer hiány: gőzerővel gondolkoznak – de min?

Rákgyógyszer hiány: gőzerővel gondolkoznak a megszüntetésén. Mármint a hiány megszüntetésén

Rák

Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár, Zalában, ahol először fogyott el a rákos betegek kemoterápiáját szolgáló gyógyszer, kijelentette, hogy már gőzerővel gondolkoznak.
A megoldáson.
Egyebek mellett felmerült a hazai gyártás gondolata is – tudósít az MTI az eseményről -, hozzátéve, hogy a szóban forgó gyógyszer világszerte elfogyott.
Szócska, aki a kormánytagok vidéki körútján vesz részt, Nagykanizsán azt is elmondta, hogy valószínűleg a nemzetközi egészségügyi szervezetek is gőzerővel gondolkoznak a hiány megszüntetésén.

A nemzeti érdekkör nagyon szögletes

Szócska Miklós átkozta az elmúlt esztendőket, mondván, a gyógyszeripar és gyógyszerellátás kikerült a nemzeti érdekkörből.
Az egészségügy átalakítása jól halad az államférfi szerint, a megtakarításokat majd visszaforgatják az egészségügyiek bérébe.
A kormányzati ember szerint az elmúlt esztendőkben lelohadt a bérek mennyisége és az egészségügyi dolgozók motiváltsága is.
De most majd más lesz minden, mert az új Széchenyi Terv, uniós pénzeket is bevonva, 300 milliárd forintnyi fejlesztést valósít meg az egészségügyben.

***

Elolvasásra ajánlom egészségügyben:

Egészségünkre

Tökmag a barackmagosoknak

Hírek a rákbetegek ellátásáról

Vérfrissítés a pécsi orvosi karon

Vérfrissítés a pécsi orvosi karon, a PTE ÁOK Hallgatói Önkormányzatában

Friss vér

Pécsi orvostanhallgatók vérátömlesztésre készülődve a HÖOK-ban.

Vérfrissítés a PTE ÁOK Hallgatói Önkormányzatában?
Beszélgetőpartnerünk Maróti Péter és Varga Péter, a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán tanuló két fiatalember, akik a kar Hallgatói Önkormányzatának tisztújító választásán indulnak elnök-alelnök párosként, annak reményében, hogy friss vért injektálhatnak az orvosisok mindennapi egyetemi életébe.

– Fiúk, nem tudom megállni, hogy ne azzal kezdjem: mi szükségetek van egyáltalán arra, hogy a PTE ÁOK Hallgatói Önkormányzatának tevékenységeit koordináljátok?

 – Varga Péter: Mindenekelőtt úgy vélem – még ha ez szerénytelenségnek is hangzik –, hogy elsősorban a hallgatóságnak van szüksége erre. Annak a hallgatóságnak, amely hosszú-hosszú ideje éhezi azt, hogy végre olyan emberek irányítsák a HÖK-öt, akik valóban meghallgatják, figyelembe veszik a többi hallgatótársuk által megfogalmazott igényeket, kéréseket, és a többség jól felfogott érdekeit tartják szem előtt. Mi ilyenek vagyunk.

– Maróti Péter: Nagyon fontos látni azt, hogy az összes hallgatói önkormányzat megítélése az egész magyar felsőoktatásban rendkívül negatív; ugyanígy a PTE ÁOK-é is.

– Az efféle írások és híradások után ezen nem is kell csodálkozni:
Felsőoktatás: vége a HÖK mutyiknak

– Varga Péter: Ez a bizonyos negatív megítélés – akár ha „csak” a közelmúlt pécsi eseményeit vesszük alapul – részint érthető persze. Sokan azonban csak mendemondákra, szájhagyomány útján terjedő féligazságokra hagyatkoznak, így viszont nehéz az objektív tisztán látás.

– Maróti Péter: A Hallgatói Önkormányzat intézménye eltávolodott az egyetemi hallgatóság igen nagy részétől.

– A Hallgatói Önkormányzatot a hallgatóság neveli ki, ők választják meg.

– Maróti Péter: Így van. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt a megtépázott renomét helyreállítsuk, és visszaszerezzük az emberek elveszett bizalmát a HÖK irányában.

– Vajon sikerülhet ez?

– Varga Péter: Hisszük, hogy őszinteséggel és korrektséggel sikerülhet. A többség akaratának kell érvényesülnie, a többségnek kell határoznia arról, hogy melyik utat tartja őszintének, járhatónak és keresztülvihetőnek.

– Maróti Péter: Természetesen szemben találjuk magunkat olyan elemekkel és érdekcsoportosulásokkal, amelyek minden erejükkel a pozitív változtatások ellen vannak. Nagyon komoly, rendkívül mélyen gyökerező rossz beidegződések ellen kell küzdenünk.

– Ha egyáltalán érdekli még az az egész az embereket.

– Maróti Péter: No igen… Igen komoly érdektelenség figyelhető meg a magyar választópolgárok körében, és ez az attitűd átitatja a felsőoktatásban tanulókat is. A választástól való távolmaradás is egy döntés, szerintem azonban hiba nem élni ezzel a lehetőséggel. A PTE ÁOK hallgatósága válaszút elé érkezett. Hosszú évek óta most áll fenn az a helyzet, hogy több induló közül lehet választani, nemcsak egyetlen párosra szavazni. Mindenki voksa számít, és mindenkié ugyanannyit ér, ezért az összes hallgatótársunkat arra biztatjuk, hogy vegyen részt az anonim választáson!

– Arra is sarkalljátok őket, hogy rátok szavazzanak?

– Varga Péter: Értelemszerűen… Úgy véljük, van min, és lehet is min változtatni. Mi képesek vagyunk erre, és hajlandóak is vagyunk rá. Ehhez azonban szükségünk van a hallgatóság segítségére. Mindenekelőtt arra, hogy szavazzanak bizalmat nekünk – hiszen egy meg nem előlegezett bizalommal nem is lehet élni –, másfelől legyenek aktív partnerek és működjenek tevőlegesen is közre abban, hogy pozitív változásokat eszközölhessünk.

– Amennyire tudom, nem most debütálnátok a HÖK „színpadán”.

– Maróti Péter: Fél éve megbízott ügyvivő HÖK-elnökként működtem, és ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy néhány intézkedés által ízelítőt kaphassanak abból, hogyan is képzelem el a Hallgatói Önkormányzat működését. Összegyetemi szinten kezdetét vette egy gazdasági és egyaránt erkölcsi megújulás is, amely rajtunk keresztül a kar Hallgatói Önkormányzatába is igyekszik begyűrűzni, és ott megvetni a lábát.

– Beszéljünk konkrétumokról!

Vérátömlesztésre készülő orvostanhallgatók Pécsett, HÖK választás előtt.
Vérátömlesztésre készülődnek

Vérfrissitők programja

Varga Péter: Kampányprogramunkat úgy állítottuk össze, hogy az 100%-ban átültethető legyen a gyakorlatba, a majdani hétköznapokba. Vállalható és megvalósítható programot ajánlunk, amit teljesíthetünk is; nem ígérgetünk „mézzel folyó Kánaánt”.

Maróti Péter: A Hallgatói Önkormányzatnak elsősorban mint érdekképviseleti szervnek kell működnie. Ez az, ami talán a leginkább a perifériára szorult az utóbbi időkben. A hallgatók nem is gondolják, mennyi-mennyi fronton képviselheti érdekeiket a HÖK – ha az hozzáértő és lelkiismeretes emberekből áll. Amellett, hogy fikarcnyit sem szeretnénk visszavenni a bulik számából és minőségéből, nem „party-HÖK”-öt szeretnénk működtetni, amely egy szűk haveri társaság érdekeit tartja szem előtt, csak nekik kedvez. Lássuk be, egy-egy csütörtöki orvosis bulit leszervezni nem egy túlzottabban embertelenül nehéz és bonyolult feladat. A mi feladatunk ennél szélesebb palettájú: még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a külföldi programos hallgatókkal történő kapcsolatok ápolására, közös sport- és kulturális rendezvényeket szeretnénk szervezni, amelyek által még közelebb kerülhetünk egymáshoz, kihasználva a PTE ÁOK hallgatóinak áldásos nemzeti sokszínűségét.

Varga Péter: Rendkívül jól sikerült az idei Gólyatáborunk, amelyre először látogattak el szervezett módon a külföldi programos elsős hallgatók. Az évente hagyományosan megrendezésre kerülő International Evening is kiváló alkalmat biztosít az önfeledt szórakozás mellett arra is, hogy egymás kulturális hátterét jobban megismerhessük, új kapcsolatok, barátságot köttessenek amellett, hogy a rendezvény bevétele mindig egy nemes ügyet szolgál, és egy jótékonysági gyűjtés részét szokta képezni.

Még szélesebb körben szeretnénk bevonni a hallgatókat a sportéletbe: kiszélesítjük a kari bajnokságokat, propagálni és támogatni az ország négy orvoskara között megrendezendő Medikus Kupát vagy a helyi szinten működő kiváló kezdeményezést, a Fogorvos Bowlingot.

Tevékenyen szeretnénk segíteni és propagálni olyan egyetemi szervezetek munkáját, mint a kar hallgatói lapja, a Confabula; a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (HuMSIRC); a magyar Fogorvostan-hallgatók Egyesülete (MFHE) és a Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete (HUPSA). Minél szélesebb réteggel megismertetni a Magyar Vöröskereszt vagy a Teddy Maci Kórház tevékenységét és programjait.

Fel szeretnénk hívni a figyelmet olyan, a karunkon lévő értékeinkre, mint a Rhythmoscope zenekar illetve a The Voicebox kórus.

Közös színház- és hangverseny látogatásokat, rendszeres filmklubot fogunk szervezni, és törekvéseink lesznek arra, hogy visszaállítsuk a régi tanulmányi versenyeket (pl. patológia-verseny), valamint a hajdan nagy népszerűségnek örvendő oktatói-hallgatói közös teaházakat, forralt borozásokat, ahol kötetlenül beszélgethetett egymással diák és tanára.

Maróti Péter: Fontos, hogy „egy fedél alá hozzuk”, és egyenlő mértékben képviseljük a fogorvos- és gyógyszerészhallgatókat is. Támogatni fogjuk a már hagyományosan működő Gyógyszerész Szakestet, és életre hívjuk ennek analógjára a Fogorvos Szaknapot is. Programokat szeretnénk szervezni mindkét szak „régi”, már végzett diákjainak is.

Egy egységes egyetemi tanulmányi tárhelyet szeretnénk megvalósítani, amely segítségével minden hallgató egy helyen férhetne hozzá az oktatók által rendelkezésre bocsátott digitális jegyzetekkel, előadásanyagokkal. Ez mindenki számára rendkívül hasznos volna.

Ami azonban talán még ezeknél is fontosabb, nyilvános és átlátható pénzügyeket akarunk a HÖK-ben, amely mindenki számára bármikor betekinthető. Bizonyítani szeretnénk azt, hogy a Hallgatói Önkormányzat – amennyiben tisztességesen működtetik – nem egy „pénznyelő”, amely önös érdekeket szolgál.

Figyelmet fordítunk arra, hogy a szociális alapon járó ösztöndíjakat azok kapják meg, akik arra valóban, szociális alapon rászorulnak, ők viszont kapják meg maradéktalan (és időben) azokat a juttatásokat, ami nekik járnak!

Ezek tiszta, konkrét és keresztülvihető tervek. Döntse el mindenki maga, tud-e azonosulni ezekkel a kezdeményezésekkel! Vérfrissítést végre a PTE ÁOK HÖK-be!!!

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.