Lady Moletti: az igényes nők pécsi ruházati áruháza
Márpedig molett nők léteznek, bármi is az éppen aktuális trend, s ők is szépek, aranyosak, okosak, kedvesek sőt igényesek.
A Lady Moletti éppen ezt az igényt igyekszik kielégíteni a gondos válogatás után beszerzett, márkás ruháival Pécsett.
A Lady Moletti immár tizenöt éve szolgálja Pécs és Baranya, sőt a Dél-Dunántúl igényes vásárlóközönségét.
– Gyakorta nyílik a ruhaüzlet ajtaja szekszárdi, kaposvári hölgyek keze alatt is, akik az itteni választék miatt hajlandóak csak emiatt a kínálat miatt Pécsre utazni – mondja kérdésünkre Nyúl Sándorné üzletvezető, aki egyben az üzlet egyik tulajdonosa is.
(Amíg itt ismerkedünk a ruhakölteményekkel, láthatjuk-hallhatjuk, hogy a vásárlók Áginak szólítják, és ez sokat elárul abból a közvetlenségből, vásárlói kapcsolattartásból, ami a Lady Molettiben a kiszolgálást jellemzi.)

Nyúl Sándorné – akit mindenki Áginak szólít
A választék valóban nagy, több értelemben is.
Egyfelől a nagyméretű női ruházat értelmében, másfelől a származási országok számát illetően, hiszen az éppen aktuális német, kanadai, francia divatirányzatok neves képviselői ugyanolyan természetességgel megtalálhatóak itt, mint a magyar tervezők holmijai.
– Közel százharminc négyzetméteren mutatjuk be a majdnem kétezer darabos kínálatunkat, így ezt a tényt is minden bizonnyal megilleti a nagy jelző! – kapcsolódik mosolyogva a felvetésemhez Ági.
– És íme – folytatja a gondolatot – néhány nagy márka, amellyel Párizs, Berlin, Ottawa is Pécsre költözik: Leo Guy, Pause Cafe, Gelco, ERFO, Joseph Ribkoff, Sempre Piu, Tia. Ez persze azt jelenti, hogy külföldre is utaznunk kell a különböző bemutatókra, hogy a saját szemünkkel látott és a saját ujjunkkal tapintott valódi minőség érkezzen a boltba és az általunk kiépített szűrőn valóban csak színvonalas, sokszínű, vidám, tartós és mutatós ruha kerüljön végül a pécsi teltkarcsú lányokra, asszonyokra.
Cipőtől a kalapig
Cipőtől a nadrágon, ingen, blézeren, pulóveren, tunikán, nagykabáton át a divatos kalapig mindent megtalál itt – Pécsett a Búza téren, az Átrium Üzletház földszintjén, (Király utca 76.) – a molett, duci vásárló.
Az üzletbe most folyamatosan érkeznek az ősz friss kollekciói. Ezzel párhuzamosan a korábbi őszi készlet ruhadarabjai hihetetlenül jó áron vihetők – a készlet erejéig.
– Mostanában kezdünk országos tényezővé válni – súgja meg végül Ágnes, hiszen egyre többen keresik fel az interneten az üzletünkhöz kapcsolódó webáruházat.
Ennek elérhetősége pedig: www.moletti-pecs.hu.
A molett divat vára

Kalapot emelek a Lady Moletti Divatáruház előtt, jelesül most az egyik általuk forgalmazott híres kollekció, a LéoGuy kalapjával.
A kalapemelésre több okom is akad. Egyfelől a cég felvállalt célkitűzése miatt emelem, amely a molett – de mondják dundi hölgyeknek is őket -, szóval a teltkarcsú nők divatigényének a kielégítése. Mert miért is ne járna a moletteknek csinos, divatos, fiatalos, mondhatni párizsi divat szerinti öltözet?
Eszem ágában sincs persze a kifutók zörgő csontú, sovány, cérnavékony manökenjeit leszólni, csupán azon urak kedvéért emelem ki azt, amit a természet amúgy már olyan ügyesen kiemelt, hogy izlések és pofonok különbözőek, s így testfelépítésre való tekintet nélkül minden hölgynek van, de legalábbis lehet imádója.

Ám a prózánál maradva: a Lady Moletti nem csak ígéri a molett divat szemre szép és világszerte kedvelt darabjait, hanem folyamatosan frissülő árukészlettel várja látogatóit.
Aki Pécsett betér a Búza tér észak-keleti sarkán álló Átrium Üzletház földszintjén található Lady Moletti Divatáruházba az azonnal meggyőződhet erről.
Sőt, aki biztosra akar menni a karácsonyi ajándékozásban, az teltkarcsú szeretteinek öt – vagy tízezer forintos ajándékutalvánnyal kedveskedhet. És akkor bizonyára jó lesz a méret, bizonyosan tetszeni fog szín.
De a molett divat szerinti ruhák a webáruházból bárki számára elérhetőek!
A Lady Moletti divat- és webáruház honlapja > Lady Moletti Pécs
És itt is kalapot emelünk a speciális divat magas színvonalú képviseletéért: > Molett divat



