Az idén nem lesz CinePécs nemzetközi filmfesztivál

Az idén nem lesz CinePécs nemzetközi filmfesztivál

Az idén nem lesz CinePécs nemzetközi filmfesztivál

Miközben éppen kavarog a pécsi Kodály Központ körül a pécsi és a magyar kultúrához méltatlan országos botrány a Felszállott a páva c. Kodály zenemű miatt, addig a CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál “temetése” meglehetősen csendesen bonyolódik.
A Dél-Dunántúli Filmalap közleménye szerint Pécsett a forráshiány magyarázható például az Európa Kulturális Fővárosa idei évre áthúzódó költségeivel, az intézményi hálózat beindításának, működtetésének financiális okaival, de, mint írják:
“Annál meglepőbb volt azonban a Magyar Mozgókép Közalapítvány tavalyi döntése, amely egyetlen forint támogatásban sem részesítette Pécset, hivatkozva arra, hogyaz EKF miatt biztosan van a kultúrára elég pénz.”

A CinePécs, amely a korábbi években Moveast néven jegyezte magát a közép-európai filmfesztiválok sorában – üde kulturális színfoltja és hírvivője volt a városnak.
A zajos botrányok árnyékában tehát csendesen elpusztul valami, ami Pécsett kulturális érték volt?

Amikor a kép beszél: EU zászló kormányhivatalon

Amikor a kép beszél | EU zászló magyar kormányhivatalon

Rongyos a zászló a kormányhivatalon

Az imént töltöttük fel a Jóljárok.hu Magazin Facebook oldalára a képet, amely az esti séta közben került lencsevégre. Beszédes kép. A megfelelő méretben megszemlélve elmond egy történetet nekünk.
Ez a történet a magyar EU-elnökség utáni napokban játszódik, a valóság képbe öntötte mindazt, amit a szavakból már tudtunk.
Ugye, így van?
A kép nagyobban és fb kommentelhető formában itt érhető el:

EU zászló magyar kormányhivatalon

A szombathelyi püspök Pécsről elvitt valamit

A szombathelyi püspök Pécsről elvitt valamit | Lakatfal botrány

Know-how csórás reverendában

Virtuális tüntetést tartanak a pécsiek a Facebookon, mert a pécsi lakatfal licenszét elvitte a szombathelyi püspök. Így most Szombathelyen felszentelt helye van a keresztény szerelmeseknek.
Az interneten kirobbant vitában, a Nyugat.hu és az Altnyil is beszámol erről, a szombathelyiek egy része is nehezményezi a “lopást”.
Különös “ízt ad” az eseményeknek, hogy a szombathelyi püspök kimondatlanul is a liberális szerelem helyett a keresztényi házasság terepének tekinti a szombathelyi lakatfalat.

Érdekes, hogy egyre többen találnak fantáziát a lakatfal “kiaknázásában”. Nemrég hadi lakat felrakását kellett megakadályozni Pécsett, vagyis a Hende miniszter és egy pécsi civil szervezet tervét, miszerint a meg nem valósult lokátorhoz vezető utat lezáró sorompó lakatját akarták a szerelmesek lakatjai közé helyezni. Stílustörő merény lett volna, ez bizonyos.
Aztán a lakatfal felújításában csupán nyögvenyelősen részt vállaló önkormányzat helyezte föl a maga méteres lakatját, amiben egyesek a mindent uralni akarás vágyát vélték felfedezni.

Mindenesetre a Jóljárok.hu kötetnyi irodalmát tudja nyújtani a pécsi lakatfal történetének. Szeressék:

Pécsett a baptisták fognak szeretni

Pécsett a baptisták fognak szeretni | Az önkormányzat szociális intézményeket ad át

Szeretni nehéz. És drága is.

2011.05.27.

Július elsejétől a pécsi Integrált Szociális Intézmény kertvárosi telephelyét, benne az idősek, a fogyatékkal élők bentlakásos ellátását biztosító intézményt és még két másikat is a Baptista Szeretetszolgálatnak ad át a pécsi önkormányzat.

Az MTI közlése szerint ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzat ne vállalna további terheket a feladatokból.
Moór Eszter (Fidesz), a pécsi önkormányzat népjóléti és sportbizottságának elnöke elmondta a tudósítónak, hogy az idei 50 millió forint mellett – két intézmény akadálymentesítésére – további 50 milliót fordít a város 2012-ig.
Így az önkormányzat az évi 550 millió helyett “csupán” 100 milliót fog a fenti célokra költeni.

Egyenlő pályák, egyenlő esélyek

Mint kiderült, a Baptista Szeretetszolgálat az önkormányzatokénál 82 százalékkal magasabb állami normatívát kap, vagyis ebből következik, hogy a szeretetszolgálat hatékonyabban tudja az intézményeket működtetni – mondta el Moór Eszter.

Hitel van! Új szereplő Pécs és Komló térségében

Hitel van! Új szereplő Pécs és Komló térségében

Pécs, Komló és a hitel

Új szereplő lépett színre Baranyában az ingatlan és a hitelközvetítő piacon, az ANOVO. Az ingatlan és hiteliroda nagy újítása, hogy tulajdonképpen egy online iroda, amely megkönnyíti és olcsóbbá teszi az ingatlan vásárlás és eladás során az ügymenetet.

Az Anovo portálján ingyenes szolgáltatások sorával találkozhatunk. Ilyen például az eladó ingatlanok hirdetésének felvitele és azok megismerése is.
Az ingatlan mellett már kapcsolódó hitelezéssel és külön vállalatfinanszírozással is találkozhatunk, a lehető legelőnyösebb formában. (Akár vissza nem térítendő formában is.)

A portálon történő regisztráció számos előnnyel jár:
– Nem kell az irodát meglátogatni, vagy a helyszíni szemle alkalmával címkiadási lapot kitölteni és aláírni.

– NEM KELL ÜGYVÉDI DÍJAT FIZETNIE, ha az ANOVO.HU oldalon ajánlott ingatlan elnyerte tetszését, sőt akár egy éves időtartamra ÁLLJÁK A LAKÁSBIZTOSÍTÁST IS

– Az érdeklődését felkeltő ingatlanról bármikor BEMUTATÓ VIDEÓT TÖLTHET LE

– Amennyiben látogatásakort nem talál megfelelő ingatlant, akkor a megadott e-mail címen értesítik, ha az érdeklődésének megfelelő paraméterekkel rendelkező ingatlan kerül adatbázisukba

Hitelügyeihez HITELKALKULÁTOR áll rendelkezésére.

A mikro-, kis- és középvállalkozások nyilván örömmel tanulmányozzák majd az ingyenesen olvasható, célirányos pályázati flehetőségeket.
Ráadásul az ANOVO neves szakemberek bevonásával (ügyvéd, mérnök, közgazdász) ingyenes válaszokat ad a látogatóiktól beérkezett kérdésekre.

Blues: Eb Davis Pécsett

Blues: Eb Davis Pécsett járt és egy nagyot énekelt Fekete Kálmán tiszteletére

Pécs és a blues

Blues: Eb Davis PécsettEgy kis blues-ért a pécsiek akár Paksra is elzörögnek, de a PMD Blues Band, vagyis a Pécsi Magasfiúk Dalárdája a mecsekaljai várost azért rendesen ellátja a blues ritmusával, dallamvilágával. Sőt, kapcsolataik révén, számos alkalommal hallhatnak a város lakói hazai és külföldi ismert blues-zenészeket, mint tegnap este Eb Davist is.

PMD Blues Band és Eb Davis

A PMD Blues Band és Eb Davis kapcsolata még a kilencvenes évekre nyúlik vissza. De most nem a hagyomány űzte Berlinből ide az amerikai származású fekete énekest (és szájharmonikást), hanem, hogy hatvanadik születésnapján egy fellépéssel köszöntse Fekete Kálmánt, a PMD vezetőjét-billentyűsét-szívét-tüdejét. (Tényleg nem túlzást ezt állítani Fekete Kálmánról, több blues-könyv szerzőjéről.)

Illusztrációként hallgassunk is most egy kis Eb Davis előadást, amellyel magunk is köszöntjük a felnőtt korba érkező, hatvan éves Fekete Kálmánt!

Eb Davis énekel

És még pécsi blues:
A PÉCSI BLUES KOCSMA MOZGALOM TÖRTÉNETE

Papírmadarakkal a sajtószabadságért

Papírmadarakkal a sajtószabadságért | Pécs, Jókai tér, 2011 januárban

Papír és sajtószabadság

Pécsi tüntetés a sajtószabadságért | PapírmadarakPécs, Jókai tér, 2011. január 27.

Tegnap este Pécsett, párhuzamban a budapesti és más magyar városokban rendezett tüntetésekkel, szintén demonstrációra került sor a sajtószabadságért.
Pécs csendesen tüntetett, papírmadarakra írták fel a résztvevők a sajtószabadsághoz kapcsolódó kívánságaikat.

A Jókai tér fái csendesen rázták a mintegy száz papírmadarat a hidegben beszélgető emberek feje fölött, bár olykor egy hangszóróból madárcsicsergés is hallatszott.
Szónoklat nem volt, rendzavarás nem történt – egy kótyagos polgártárs rövid ellentüntetését leszámítva.

E sorok írója is hagyott a fán egy kék madarat, azt írva rá: Blogszabadságot!

Blogszabadságot | Madarak a fán a pécsi tüntetésen

Eredményes új esztendőt, 2011-ben

Eredményes Új Esztendőt 2011-ben | Korszerűség: passzívház, Aktív Szék, e-számla, e-könyv

Szia 2010, üdv 2011

Pécs 2010 december 30.2010 utolsó előtti estéjén sétáltam egyet Pécs belvárosában, elköszöntem a várostól, amely 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt, és köszöntöttem 2011-et, amelyre már egy másik város maradt, másmilyen, mint amilyen 2009-ben volt. De ugyanez a megállapítás az országra is áll.

A Jóljárok Magazint “lapozgatva” örömmel veszem észre, hogy meghatározó szavai a korszerűséget tükrözik: passzívház, e-számla, e-könyv, szórakoztatóelektronikai eszközök…
Vagyis aligha mondhatja valaki, hogy a Jóljárok.hu tartalmi oldala periférikus volna!

A blog.joljarok.hu már egy másik műfaj, a blog karcosságával rajzolta ezt az évet – és az új médiatörvény ez ügyben számunkra bizonytalanságot is szül: a névvel írt blog hogyan vállalhatja a komplex, személyes blog műfaji követelmenyeit úgy, hogy a médiahatóság ne sújtson le rá?! Mennyi erőnk lesz öncenzúra nélkül tartani elveinket – ám közben gazdasági érdekeinket is megőrizni?!

Pécs, 2011, Jóljárok.hu | BUÉK, boldog új esztendőt

Az év utolsó napján média ügyben a Tilos rádió elleni vizsgálat a téma: angol nyelven, amerikai szlengben, trágárságot tartalmazó zeneszám miatt. A kedves médiahatóság táblázatban sorolja, az utóbbi 10 évben milyen magas számban adtak ki felsőfokú angol nyelvvizsga bizonyítványt a magyar hatóságok.

Szándéka, hogy bizonyítsa: sokan értették a Tilos adásában az angol szöveget. Arra viszont nem gondolt a bölcs hatóság, hogy a számsorok azt ordítják, hogy akkor nem igaz, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormányok tönkretették az oktatást. Milyen cingár tönkretétel az, amely nyomán mégiscsak évente százezrek szereznek felsőfokú nyelvvizsgát?
Mi ez a dinamikus fejlődés? – kérdezhetnénk, ha arról lenne szó, amiről szó van.
De másról van szó! Például…

A blogszabadságról

> A web szabadsága

De most inkább nyúljunk a pezsgőspohár után: BUÉK!

Látta már Ön Sisi királyné esküvői ruháját?

Látta már Ön Sisi királyné esküvői ruháját? | A Fair Expo a Pécsi Esküvő Kiállításon bemutatja

Megmutatjuk

Sisi-ről a nép tudata annyit őrzött meg, hogy Sisit szerették a magyarok, és a magyar népet viszontszerette Sisi királynő.
Kevesen tudják, hogy ő tulajdonképpen az Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach nevet és a képen látható esküvői ruhát viselte.

Ez utóbbit viszont személyesen is megtekinthetik az érdeklődők a messze földön híres Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásár forgatagában. Ez a kiállítás immár tizenegyedik a Fair Expo rendezésében, és a rendezés szóban nem véletlen áll a rend szó, bár a bőséget, a bőséges kínálat miatt ugyanúgy kiemelhetnénk.

De most inkább Sisi ruháját emeljük ki, nagyobban, hogy csodálni lehessen:

Sisi ruhája

De nem is egy, hanem két korhű másolat kerül bemutatásra: a másolatokat a Héjja Trend Line Bt. illetve a Magdaléna Mennyasszonyi Ruhaszalon készítette, mely cégek képviseltetik magukat a kiállításon is.

Sisi esküvője

“Erzsébet bajor hercegnő Miksa József bajor herceg és Mária Ludovika Vilma bajor királyi hercegnő nyolc gyermeke közül harmadikként született. Ferenc József császárral 1854. április 24-én este hét órakor Bécsben házasodtak össze.

Az Ágoston-rendiek templomában megtartott esküvő után még egy hétig folytatódott a mulatság a díszesen kivilágított városban. A házasságot celebráló bécsi püspököt 70 pap segítette a szertartáson.” – tudjuk meg a Fair Expo Kft tájékoztatójából.

A kiállítás egyébként a Pécsi Tudásközpontban, 2011. január 22-23-án kerül megrendezésre.

Bővebb információ: a Fair-Expo Kft. honlapján

>> Esküvő kiállítás, vásár szervezés

Már nyomdában a Pécs Lexikon

Már nyomdában a Pécs Lexikon. Kétkötetes, DVD melléklettel. Előrendelés már lehetséges.

Készül a Pécs Lexikon

A Pécs Lexikon | A kétkötetes lexikon borítója

“2010-re tervezzük Pécs város 6-7000 címszót tartalmazó, színes, kétkötetes, DVD-vel kiegészített ismerettárát – a Pécs Lexikont – kiadni.” – olvashatjuk a kiadvány honlapján.
Magyarországon a Budapest lexikon 1973-as kiadása után a Pécs Lexikon lehet a második ilyen nagy terjedelmű alkotás.

E történelmi jelentőségű mű tudományos alapossággal foglalja össze, és teszi könnyen áttekinthetővé a 2000 éves város természetrajzát, történelmét, gazdaságát, kultúráját, neves személyeit, szervezeteit, épített környezetét, művészetét. -olvashatjuk ugyanott.

De most már nem pusztán ígéret a Pécs Lexikon megjelenése, hiszen a mű nyomdába került és sikerült is egy belső ívre vetni egy (kémkedő) pillantást.

Pécs Lexikon a nyomdában | egy belső ív

Pécs Lexikon: egy belső ív

Tehát nem mese az, hogy lesz Pécs Lexikon, amelynek tudományos alaposságáról, széles merítéséről 300 pécsi éveken át tartó munkája gondoskodott.

De kémkedjünk még tovább. A belső fülszövegen ezt olvashatjuk majd:

“A kétkötetes Pécs Lexikon 1050 oldalon 131 szócikk-író 4600 szócikkét és mintegy 2000 képet tartalmaz. A lexikon tudományos alapossággal foglalja össze és teszi könnyen áttekinthetővé a kétezer-éves Pécs szerteágazó múltját, társadalomtörténetet, gazdaság-, ipar- és kereskedelem-történetét, kihangsúlyozva az ezeréves Pécsi Egyházmegye, a nagy jelentőségű szén- és ércbányászat, valamint a Pécsi Tudományegyetem városépítő szerepét. Bemutatja Pécs kulturális életének – irodalom, zene, színház, balett, képző- és iparművészet – gazdag múltját és jelenét, a közgyűjteményeket, az intézményeket, a szervezeteket, a pécsi sport neves alakjait és intézményrendszerét, valamint a jeles pécsi személyeket. A második kötetben elhelyezett DVD melléklet a 400 fotóval és 32 kisfilmmel, filmrészlettel további élményt nyújt az Olvasónak.”

A két kötet névre szólóan, elővételben is megrendelhető.
***
A Pécs Lexikon egyébként olyan példa nélküli összefogás, amely méltó az Európa Kulturális Fővárosa címhez.

Mindemellet éles kritika is érte a történelem egy érzékeny periódusának felemás bemutatása miatt:
Mesekönyv-e a Pécs Lexikon?