InfoScreen: új, hatékony hirdetési felület

Az InfoScreen hirdetői célközönsége az árut vagy szolgáltatást eladni akaró, az újdonságra fogékony vállalkozói réteg. Az InfoScreen egy beltéri média eszköz, amely digitális hirdetési helyet kínál a társasházak előterében. Az eszköz előnye, hogy az emberek várakozás közben figyelni fogják a reklámot, így az hatásos. Az vevőszerző jelleg megfogalmazás jogos az eszközről beszélve.
Az InfoScreen mint offline reklám hely egyedülálló lehetőséget kínál az ügyfeleknek arra, hogy hatékonyan és költséghatékonyan hirdessék termékeiket vagy szolgáltatásaikat.

Az InfoScreen hirdetőnek és a társasház lakóinak is egyaránt haszon

A potenciális fogyasztók, mi, városlakók, ott állunk a liftek előtt, jószerével magunk elé ejtett pillantással, kerülve a szemkontaktust. Ám ahol InfoScreen digitális kijelző ontja a képeket, van hová pillantanunk.
Ráadásul a társasházak közönsége információs felületként is használhatja a felületet. Egyre több közös képviselő elégedett a rendszer használatát illetően.

Az InfoScreen honlapja így hirdeti a hatékony reklámfelületét
Az InfoScreen honlapja így hirdeti a hatékony társasházi reklámfelületét

Az üzleti világban a hatékony reklámozás és az ügyfélszerzés kulcsfontosságú a siker eléréséhez. Külön öröm, hogy egy magyar startup cég teremt erre lehetőséget Budapesten. Eddig 13 fővárosi kerületben közel 100 felületen biztosítja szolgáltatását, a hatékony hirdetési felületek révén a a papír alapú kommunikációnak hadat üzenő fiatal társaság.
Ez a lépcsőházi tacepaókat is kiváltó kezdeményezés egyúttal teljességgel zöld vállalkozássá emeli a céget.

Az online és offline elemek kombinációja miatt az InfoScreen egy igazán hatásos elem a reklám mixen belül.
A korszerű, digitális hirdetési felületen keresztül az ügyfelek könnyedén tudnak hirdetni és elérhetik a célközönségüket. Az offline elemek az online jelenlét eszközein túl tovább növelik a hatékonyságot és segítenek abban, hogy minél több emberhez eljusson a reklám.

Ügyfélszerző beltéri média eszköz

Az InfoScreen előnyei közé tartozik az ügyfélszerzés és a hatékony reklámok közvetítése.
Az eszköz lehetővé teszi az üzleti célok megvalósítását, és lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy hatékonyan érjék el a célközönséget.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az InfoScreen alkalmazása az üzleti életben, a gazdaság terepén hatékony és gazdaságos.
Az eszköz kiválóan alkalmas arra, hogy a vállalkozások hatékonyan érjék el a célközönséget, és növeljék az értékesítést és a bevételeket. Az InfoScreen segítségével a reklámozás egyszerűbb és hatékonyabb, így a vállalkozások számára könnyebb lesz a siker elérése.

Figyelj a figyelemgazdaság tényeire

A figyelemgazdaság egy olyan jelenség, amelyben az emberi figyelem egy szűkös és értékes erőforrás, amelyért a különböző szereplők versenyeznek. A figyelemgazdaságban az információ bőséges, de a fogyasztók ideje és figyelme korlátozott. Ezért a figyelem elnyerése és megtartása kulcsfontosságú tényezővé válik az üzleti sikerhez.

De miért fontos ez neked? Hogyan befolyásolja ez az életedet, a munkádat, az írásodat? Hogyan tudsz hatékonyan versenyezni a figyelemért? Milyen előnyei és hátrányai vannak a figyelemgazdaságnak? Ebben az írásban ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni.

Miért fontos a figyelemgazdaság?

A figyelemgazdaság fogalmát Herbert Simon számítógépes teoretikus vezette be 1971-ben, amikor rámutatott arra, hogy az információ-gazdagság gyorsan másodlagossá válik, ha nincs elég emberi figyelem, ami felfigyeljen rá és fel tudja dolgozni azt. A döntéshozók korlátozott figyelmét könnyen blokkolhatják vagy elterelhetik az információk tömegei.
A tartalmak létrehozói persze számos megoldással kísérleteznek: Figyelemgazdaság: melyik út vezet az olvasóhoz?

Azóta sokat változott a világ. Az internet megjelenésével és terjedésével az információ még bőségesebbé vált. A digitális technológiák lehetővé tették, hogy bárki létrehozzon és megosszon tartalmat a határtalan online térben. A közösségi média platformok pedig új csatornákat nyitottak az interakcióra és befolyásolásra.

Mindez azt jelenti, hogy naponta rengeteg üzenettel találkozunk. Hirdetésekkel, cikkekkel, videókkal, posztokkal bombáznak minket.
A Nielsen adatai szerint csak a televízióban naponta átlagosan 120 reklámmal találkozik a magyar polgár, amelyek 31 percig bombázzák, hogy megnyerjék a figyelmét.

A webet is elöntik a reklámok

A weben se szeri, se száma a hirdetéseknek. Ezért már kialakult például a banner-vakság. Ez annyit jelent, hogy az emberi szem egyszerűen kikerüli a banner hirdetéseket, az agy nem vesz róluk tudomást.
Hasonló jelenség, hogy a keresők élén a hirdetéses találatokat nem veszi figyelembe valaki, csak és kizárólag az organikus találatok között szemléz.

Mindenki szeretné felkelteni és fenntartani az érdeklődésünket valami iránt. De mi nem tudunk mindent megnézni vagy elolvasni. Választanunk kell.
Ezért fontos tudnunk arról, hogy hogyan működik a figyelemgazdaság. Mert ha nem vagyunk tisztában vele, akkor

  • elvesztegethetjük az időnket olyan dolgokra, amik nem érdekelnek minket vagy nem használnak nekünk,
  • lemaradhatunk olyan dolgokról, amik fontosak lennének számunkra vagy segítenének nekünk,
  • befolyásolhatnak minket olyan módon vagy olyan céllal, amit nem akarunk vagy nem támogatunk.

Hogyan lehet hatékonyan versenyezni a figyelemért?

Ha te is szeretnél részt venni a figyelemgazdaságban mint tartalomgyártó vagy -szolgáltató (például blogger, újságíró vagy reklámíró), akkor fontos tudnod néhány alapelvet. Ezekből mutatunk néhányat V.O. Schwab útmutatásai alapján.
(Forrás: Szövegírás: a hatékony szöveg alapjai)

  • hogyan irányítsd mondandódra a figyelmet,
  • hogyan mutasd be a terméked, szolgáltatásod megvásárlásával létrejövő előnyt,
  • hogyan bizonyítsd azt,
  • hogyan vegyél rá cselekvésre.

De nézzünk példát vad, a társadalmi normáinkat sértő, szélsőséges figyelemfelkeltő megoldásra is: Schobert Norbi döngő léptű marketingje

Lám-lám, érdemes figyelnünk a figyelemgazdaság tényeire!

Amit az energiatakarékosságért tehetünk

Milyen apró változtatásokkal lehet energia megtakarítást elérni?

Az energia megtakarítás érdekében számos változtatást vezethetünk be a mindennapi szokásaink terén és a háztartási berendezéseink használatában. Néhány példa az alábbiakban:

  • Főzés közben használjunk fedőt a lábasokon, és válasszuk a gázláng vagy a főzőlap méretét az edény átmérőjéhez.
  • Fürdés helyett inkább zuhanyozzunk, és szereljünk víztakarékos csaptelepeket és zuhanyfejeket.
  • Használjunk természetes fényt amennyire lehet, és cseréljük le az izzókat energiatakarékos LED-esekre.
  • Kapcsoljuk ki a háztartási gépeket és elektronikai eszközöket, ha nem használjuk őket, vagy húzzuk ki őket az aljzatból.
  • Állítsuk be a fűtést és a légkondicionálót optimális hőmérsékletre, és használjunk árnyékolást vagy szigetelést.

Ezekkel a változtatásokkal nemcsak pénzt spórolhatunk meg, hanem környezetbarát módon, környezettudatosan élhetünk!

Árnyékolás ajánlatok a Pécsi Ablak honlapján
Árnyékolás ajánlatok a Pécsi Ablak honlapján

Legyünk még alaposabbak!

Az igazán kemény megoldások egyike az energetikai tanúsítvány készíttetése. Ez előnyös az ingatlan tulajdonosának még akkor is, ha nem szándékozik eladni az épületet, ha viszont igen, akkor a leendő vevőnek is.

Az energetikai tanúsítvány egy dokumentum, amely megmutatja, hogy mennyire energiahatékony egy épület vagy annak egy része. Az energetikai tanúsítvány alapján könnyebben összevethetők az ingatlanok energiafogyasztásai és üzemeltetési költségei.

Az energetikai tanúsítvány elkészítése során a tanúsító szakember felméri az épület szerkezeti elemeit, fűtési és hűtési rendszerét, szellőztetését, világítását és egyéb energiafelhasználó berendezéseit. A felmérés alapján a tanúsító kiszámolja az épület éves energiaigényét és kibocsátását, valamint megadja az energetikai besorolását (A+ – I) és az ajánlott fejlesztési lehetőségeket.

Az energetikai tanúsítvány elkészíttetése több előnnyel jár. Összefoglalva:

  • Az eladó növelheti az ingatlan értékét és vonzerejét a piacon, ha rendelkezik egy jó minőségű energetikai tanúsítvánnyal. Ezzel bizonyíthatja, hogy az ingatlan energiatakarékos és alacsony fenntartási költségű.
  • A vevő jobban tájékozódhat az ingatlan állapotáról és energiafogyasztásáról, ha rendelkezik egy hiteles energetikai tanúsítvánnyal. Ezzel elkerülheti a kellemetlen meglepetéseket és spórolhat a rezsiköltségen.
  • A tulajdonos felismerheti az ingatlanban rejlő hibákat és javítási lehetőségeket, ha rendelkezik egy részletes energetikai tanúsítvánnyal. Ezzel javíthatja az ingatlan komfortját és csökkentheti az energiafelhasználását.

Az energetikai tanúsítvány készíttetése kötelező minden olyan ingatlannál, amely eladásra vagy bérbeadásra kerül. Aki ezt elmulasztja szabálysértési bírsággal sújtható1. 

Az energetikai tanúsítást csak olyan szakember végezheti el, aki rendelkezik HET (hiteles elektronikus tanúsítvány) kóddal.

A nyílászáróknak is szerep jut az energiamegtakarításban

A nyílászárók nagyon fontos szerepet játszanak az energia megtakarításban, hiszen a régi vagy rosszul szigetelt ablakokon és ajtókon keresztül sok hő távozik a lakásból. A nyílászárók korszerűsítésével akár 15-20%-kal is csökkenthetjük a fűtési költségeinket.

Magyarországon kitűnő gyártóktól szerezhetünk be ajtó- és ablak üvegeket. Például az országszerte ismert Pécsi AblakOszvald András ügyvezető elmondása szerint – a műanyag ablak kínálatuk javát innen rendeli: Aluplast, Kömmerling, Rehau.
A passzívház nyílászárók forgalmazása ma már nélkülözhetetlen termék.

A legjobb választás a három rétegű üvegezésű műanyag nyílászáró, amely megfelel az új energetikai követelményeknek. Ezekkel nemcsak pénzt takarítunk meg, hanem javítjuk a lakás komfortérzetét és növeljük az ingatlan értékét is!

Milyen szolgáltatót válasszunk?

Az energetikai tanúsítvány árát, a többlet szolgáltatásokat az a szolgáltató tudja leginkább biztosítani, amelynek kiterjedt, országos hálózata van. Nézzünk erre példát, az Innotau Kft. hol tud megrendelést teljesíteni.

Az Innotau Kft. egy olyan cég, amely energetikai szolgáltatásokat nyújt cégek és magánszemélyek számára. Az Innotau Kft. többek között foglalkozik energetikai auditokkal, rezsicsökkentéssel, pályázatírással és energetikai tanúsítvány készítésével.

A cég országos lefedettséggel rendelkezik, így bárhol – Budapest, Pécs, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és sorolhatnánk – megrendelheti tőlük az energetikai tanúsítványt. A cég honlapján található elérhetőségeken felveheti velük a kapcsolatot. Az Innotau Kft. gyors és pontos munkát végez, valamint kedvező árakat kínál az ügyfeleinek. Józsa Péter építőmérnök, energetikai tanúsító vezetésével a kft. kitűnő goodwillel rendelkezik.

Témánkhoz kapcsolódik:

Tervezett elévülés drasztikus példákkal

Ma már közismert marketing tény, hogy az elévülést tudományosan megtervezik a gyártók. Ennek vannak durva és finom megvalósítói is.
A durva az, amikor éppen a vállalt jótállási idő után pár nappal vagy pár héttel fuccsol be a szerkezet, az áru, amit megvásároltunk.
Ugyancsak a durva megoldások közé tartozik, amikor valamilyen alkatrész válik beszerezhetetlenné, rákényszerítve a vásárlót új készülék, drágább berendezés vásárlására.

A finom változat egyszerűbb, bár az sem olcsó az igénybe vevő szempontjából. A gépkocsikat – előre megmondják – tíz év használatra tervezik. A panelházak élet-ideje elvileg 50 év, de a szükség itt más megoldásokat kényszerít ránk. (Például hőszigetelést, fűtéskorszerűsítést és így tovább.)

A durva megoldás olykor egész iparágakra kiterjedő pazarlást idéz elő vásárlói oldalról, miközben a gyártók szempontjából egy új aranybánya nyílik. Erre volt kitűnő példa a Microsoft Vista nevű operációs rendszere, amely nem hajtott meg egy sor perifériát (például e sorok írójának Magicolor DeskLaser 2200-as színes lézernyomtatóját sem), új készülékeket kellett vásárolni.
Így válhat egy korszerű jelzővel ellátott szolgáltatás rémálommá. (V.ö. szolgáltatásmarketing).

De nézzünk egy másik igazán durva példát.

A „süket ember jelenség” a jól hallók köréből

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem nem lelkesítenek a fülre akasztott headsetek, a „levegőbe beszélő” nagyon jelentős figurákkal, akiknek aligha jelentéktelen része a saját fontosságát kiemelendő virít a headsetjével utcán, munkahelyen, bárhol, és utasításokat oszt, „főnökösködik”, teszi-veszi magát.

Számomra nevetséges, amikor valaki úgy fest, mintha magában beszélne, márpedig számosan keltik magukról azt a benyomást, hogy picit tökkelütöttek, legyenek bár motyogósok vagy harsányak, ahogy önmagukkal trécselnek.

A „süket ember” jelenség is ismerős lehet bárki számára. Őkelme zenét hallgat, mindkét fülébe füldugó díszeleg, a teljes világot kizárja a hallószervéből – csak a zene van!

Én azért szerettem a NOKIA HS-21W headsetemet, mert nem kellett folyamatosan a fülemen tartanom, s ha használatba vettem a „kézibeszélőjét”, csak az egyik fülemet zárta ki a világ hangfolyamából!
Ez az okos szerkezet megkímélt a drága autós kihangosító megvásárlásától és beszereltetésétől is.

Márkahűség is van a világon

Ám az idő vasfoga dolgozott az öröm-szerkezeten, az akkuja feldobta a tappancsát, vagyis ellenállt a feltöltési kísérleteimnek.
Mint kiderült, a NOKIA befejezte a hozzá való kis akku gyártását. Kész, kampec-doloresz, mehetett a kukába az egyébként tökéletesen működőképes árucikk.

Ám a baj sosem jár egyedül. A vásárló olykor széles repedést fedez fel – a márkahűség felületén!

Bognár László

Kritika helyi üzletekről és profit

Több mint pletyka a webes véleménynyilvánítás

Ma már a vásárlói tapasztalatok átadásának nem egyetlen módja a szóbeszéd. A barátok, szomszédok, rokonok tapasztalatai mellett az internet számtalan ismeretlen felhasználója is megosztja velünk tapasztalatait.
Ezek a tapasztalatok segítik a vásárlót, a szolgáltatások potenciális igénybe vevőit választásaikban.
Másfelől pedig a széles körben elérhető és terjedő kommunikációval befolyással bírnak egy-egy áruféleség megítélésére, üzletekről kialakuló képre, azok forgalmi és profit eredményeire.

Ezek a weben megírt tapasztalatok az üzleti élet, a kereskedelem, a marketing különféle területeiről szólnak:

  • üzletről,
  • áruról,
  • gyártóról,
  • szolgáltatásról,
  • alkalmazottak viselkedéséről.

Az értékelés lehetőségei

Internetes böngészéseink során találkozunk a helyi vállalkozások profiljával (Google Cégprofil, Vállalkozás profil, Google Cégem, térképes találat címszavakkal jelölhetőek).
A Vállalkozás profil egytől öt csillagig terjedő értékelés mellett szöveges indoklásra is módot nyújt.
Erről egy Szemelvények: online párbeszéd c. bejegyzésben több mintát is mutattam korábban az egészségügyi intézmények megítélésével kapcsolatban.

Példaként álljon itt egy Vállalkozói profil fejléce, csillagos értékelésekkel:

Vállalkozói profil fejléce - Bognár Stúdió
Vállalkozói profil fejléce – Bognár Stúdió

Amikor vásárolunk, maguk a forgalmazók is lehetőséget adnak arra, hogy nyilvánosan fejtsük ki véleményünket a megvásárolt termékről.

Gyakorta ugyancsak nyilvános kritika helye a Facebook „tetszikelés” vagy szöveges vélemény, akárcsak a blogok hozzászólás felületén.

A Google kifejezetten támogatja ezeket a megnyilvánulási lehetőségeket, a web népének partnerré tételével segíti az információk terjedését. Egyebek mellett a Helyi idegenvezető titulus kiosztásával, értékelésével ösztönzi a vélemények megszületését.

A kritikák hatása

A feltételezéseken túl most rendelkezésünkre áll egy SEO iparági felmérés a MOZ.com-on A helyi üzleti vélemények hatása a fogyasztói magatartásra címmel. (The Impact of Local Business Reviews on Consumer Behavior). A felmérést 1000 amerikai lakos körében végezték.

Ebből például megtudhatjuk, hogy a weben tájékozódó felhasználók 96%-a olvas ilyen jellegű kritikákat. Ez figyelemre méltó a kritika terjedési lehetőségét illetően.
Éppen ezért ezek kezelése, megválaszolása, a gyakorlatban történő hasznosítása elemi érdek volna.
Ám meglepő módon nagyon sok webegység nem foglalkozik se a pozitív, se a negatív véleményekkel.

Hallgatunk a többiek online véleményére

Az elemzésből megtudjuk még, hogy a fogyasztók 86%-a nagyon fontosnak tartja a többi látogató véleményét, és mindössze 11 százalék gondolja úgy – a szóban lévő cég, üzlet, szolgáltató saját magáról szóló állításai a hitelesebbek.

Egyébként tanulságos, hogy a negatív kritikai észrevételeket tevők 65%-a „a durva vagy rossz ügyfélszolgálat miatt ír negatív véleményt”.
Lám, ez egy olyan területe a kiszolgálásnak, amelyre érdemes mindenütt nagyobb gondot fordítani! Mert ellenkező esetben rongyolódik a goodwill és csökken a profit.

Bognár László
SEO szakértő

GYIK:

A vásárlói vélemények ma már sokkal szélesebb körben terjednek, mint a hagyományos szóbeszéd, hiszen az interneten bárki megoszthatja tapasztalatait. Ezek a visszajelzések jelentősen formálják az üzletekről kialakuló képet, mert a leendő vásárlók gyakran ezek alapján döntenek. A pozitív vagy negatív értékelések így közvetlenül hatnak a forgalomra, a bizalomra és végső soron az adott vállalkozás profitjára is.
A vásárlók által megosztott tapasztalatok fontos támpontot adnak azoknak, akik még bizonytalanok egy termék vagy szolgáltatás kiválasztásában. Az online véleményekből kiderülhet, milyen minőségre, ügyfélkezelésre vagy ár-érték arányra számíthatnak. Mivel sok különböző ember tapasztalata érhető el, a döntéshozatal megalapozottabbá válik, és csökken a rossz választás kockázata. Ez különösen hasznos új vagy kevésbé ismert üzletek esetében.
Az online értékelések nem csupán a termékek minőségére fókuszálnak, hanem az üzletek működésének számos aspektusára is kiterjednek. Ide tartozik a szolgáltatások színvonala, az alkalmazottak viselkedése, a kiszolgálás gyorsasága vagy akár a gyártók megbízhatósága. A sokrétű visszajelzések átfogó képet adnak arról, mire számíthat a vásárló, így az üzleteknek minden területen törekedniük kell a magas színvonalra.
A vállalkozások számára az online jelenlét ma már elengedhetetlen, hiszen a vásárlók jelentős része az interneten tájékozódik. A vélemények kezelése azért fontos, mert ezek közvetlenül befolyásolják a cég hírnevét és bevételeit. A pozitív visszajelzések erősítik a bizalmat, míg a negatívak lehetőséget adnak a fejlődésre. A tudatos kommunikáció és reakcióképesség hosszú távon versenyelőnyt biztosíthat.
A webes kritikák közvetlenül befolyásolják az üzletek forgalmát, mivel a vásárlók gyakran ezek alapján döntenek arról, hol vásároljanak. A pozitív értékelések növelhetik a látogatottságot és a bevételt, míg a negatívak visszatarthatják az érdeklődőket. Mivel a vélemények gyorsan terjednek, egy-egy tapasztalat akár széles körben is hatással lehet az üzlet megítélésére és hosszú távú eredményeire.

Bruttóban vagy nettóban érdekli az átlagkereset?

Aki magyar, velünk hasonlítja a bevételét

Biztos vagyok benne, nem csak én hasonlítom a bevételemet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kimutatott átlagkereset nagyságához.
Ilyen alkalmakkor, mint most is, amikor ma kiderült, hogy a szeptemberi átlagkereset nettóban 347 500 forint volt.

Mennyit ér az átlagkereset?

Szóval ilyenkor elindul az ember fantáziája, hogy ez most sok vagy kevés. Vajon a korábbiakhoz mért 18,4%-os emelkedés fedezte-e polgártársaink bukszájában az infláció emelkedését?
Ám leszámolva a kollektivizmussal, az ember a saját pénztárcája körül jár a témában egy kört.
Mit vett, mire tellett, mennyit tudott eltenni a közelgő karácsonyi ünnepekre.

Az átlag kimutatása a gazdaság terepén
Az átlag olykor csalóka lehet a gazdaság terepén

A bruttó és a reálkereset

Na, de nézzük az MTI által közzétett bruttó adatokat is.
Ezek szerint az átlagkereset bruttó 504 100 forintra hízott, 17,8%-ot szedve magára.

Ám a jó hírek mellett azt is megtudjuk, hogy a reálkeresetek sajnos 1,9 százalékkal csökkentek. Ennek oka, hogy az előző évhez képest a fogyasztói árak 2,1 százalékkal növekedtek.

A vállalkozások esetében 16,8 százalékos éves emelkedést könyvelhetünk el, 512 100 forint volt a bruttó és 340 600 a nettó átlagkereset – a közfoglalkoztatottak nélkül, a költségvetési szektorban pedig ugyanez az adat 17,3 százalékra rúg. Így 513 500 forint mutatható ki a bruttó és 341 500 forint a nettó átlagkeresetnél.

Lám, most itt a lehetőség a hasonlítgatáshoz – személy szerint hogyan is állunk!

KATA avagy rongyos ötezer kiborít

Elköszönés a KATA adózási formától

Ma ezrével számolták föl kisvállalkozók Magyarországon a vállalkozásukat. Ennek oka az egyszerű és kedvező adózási forma megszüntetése, amelyet a kormányzat egyik percről a másikra darált be.
Az intézkedést nem előzte meg társadalmi vita, egyeztetés, így 450.000 vállalkozást év közben, érvényes szerződések láncában, felkészületlenül érte a sokk.

Ma még nem tudható, hogy a 450.000 egységből – melynek 10%-a betéti társaság volt -, mennyi menti át magát más formába és mennyi tűnik el végleg vagy lesz láthatatlan a szürke gazdaságban.

A szerkesztő saját verzióját az alábbiakban teszem közzé:

Parragh László (MKIK elnök) ötezer forintja

A vállalkozók minden bizonnyal ama kisebb csoportjához tartozom, amely csoport tagjai az elmúlt években nem ostorozták Parragh László ötezer forintos bevételét (még ha Parraghról amúgy igazán nincs is jó véleményem), vagyis a kamarai hozzájárulást.

Ez azért alakult így, mert az én megyémben és városomban a PBKIK számos jó programot futtatott, szakmai klubot működtetett kiváló előadókkal – másutt egy ilyen alkalom kerülhetett volna ötezerbe, itt meg volt évente ingyen jónéhány.

(Azt is megértem, hogy akik nem éltek ezekkel a lehetőségekkel, azok úgy vélték, a semmiért szedi be a kamara a pénzt.)

KATA

A KATA megszüntetése ügyében viszont az érintett vállalkozók vélhető többségéhez tartozom. Ami és ahogyan történt, az a kapkodás, az esztelenség, a vállalkozók lenézése, a pökhendiség számos jelét viselte magán.

Parragh neve olykor bennem is felzengett, hiszen teli tüdővel szorgalmazta a kata megszüntetését, bagatellizálta annak vállalkozókra vonatkozó terheit, lebecsülte a társadalmi hatásait. S ilyenkor számos asszociatív gondolat lepett meg engem, anélkül, hogy akartam volna, micsoda szürreális szóösszetételek burjánoztak az elmémben eme férfiúról.

Ma a KATA gazdasági értelemben előnytelenné tett mivolta miatt megszüntettem 26 éve működő vállalkozásomat.

Hogy Parragh egy korábbi észrevételére hivatkozzam, az ember a szakmája, az azt megtestesítő dolgok iránt is érez valamit. Igaza van.
Életem egy jelentős darabja kapcsolódik a saját betéti társaságomhoz.
S bár más formában dolgozom majd tovább, az nem ugyanaz, mint ami a bt-m volt.

Dupla pénzt szed a kamara

A más formáról jut eszembe. Parragh úréknak ezután az új forma után is be kell fizetnem ötezer forintot, vagyis idén duplán szedi be tőlem a pénzt Parragh és köre.

Így most már a vállalkozók ama többségéhez tartozom, akik szerint Parragh Lászlónak a közéletből távoznia kell!


Aktuális témák a gazdaságból:

Energetikai tanúsítvány – mire figyeljek energia ügyekben

Munkaerő kölcsönzés: lehetőségek itthon

Bognár László

Állami felügyelet alá helyezik a Gazprom Németországi leányvállalatait

A német kormány úgy döntött, hogy a Gazprom Germania csoportot a közbiztonság és a közrend fenntartása érdekében ideiglenesen a szövetségi szintű, a díjköteles hálózatokat felügyelő Szövetségi Hálózati Ügynökség felügyelete alá helyezi. Emellett a német cégalapítás egy részét átadják a GASPOOL AG-nak, amely képes biztosítani, hogy a földgázellátás zavartalanul folytatódhasson.

Állami felügyelet alatt biztosítják a vészhelyzeti fázisban

Mivel a földgázkereskedelem, -szállítás és -tárolás Németország földgázellátási infrastruktúrájának kulcsfontosságú elemei, rendkívül fontos, hogy ezeket a műveleteket állami felügyelet alatt biztosítsák a vészhelyzeti fázisban. A szövetségi kormány ma döntött a Gazprom Germania AG jövőbeni irányításának modelljéről Gabriel Gabriel gazdasági és technológiai miniszter, az energiaügyekért és innovációért felelős szövetségi kormánybiztos javaslatára.

A hatósági felügyelet egyelőre szeptember 30-ig tart

A Bundesnetzagentur a hálózati infrastruktúra legtöbb pontjának szabályozásáért felelős német ügynökség. Az ügynökség nemcsak azt határozza meg, hogy a német infrastruktúra nagy részét hogyan üzemeltetik, hanem azt is, hogy más európai országok hogyan kezelik az infrastruktúrájukat. 

A német kormány a fogyasztói érdekek megsértésével vádolja a német Gazpromot: Sajtóértesülések szerint a kormány azt állítja, hogy a Gazprom nem kereskedelmi okokból, hanem azért helyezi át a gázszállításokat a németországi tárolókba, hogy minél súlyosabbá tegye a németországi gázellátási helyzetet. A csoport emellett megpróbálta elkerülni az állami ellenőrzést azzal, hogy 226 millió eurós részesedést ruházott át egy szentpétervári székhelyű szervezetre.

A Gazprom Germaniához tartozó földgáztározók kapacitása nagyjából 5 milliárd köbméter

Mostanában a németországi tározók tárolókapacitása 20,4 százalékos volt, ami a teljes németországi kapacitás mintegy ötöde. A tározók 2021 áprilisa óta folyamatosan 10 százalék alatt vannak.

Németország az európai földgázforradalom élharcosa, és 23 milliárd köbméter (23 milliárd m3) összesített tárolókapacitással rendelkezik. Ezzel a tárolókapacitását tekintve a negyedik legnagyobb ország a világon – az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország után.

Szakmunkások, fizikai munkások toborzása – toborzás

Égető munkaerőhiánytól szenved a gazdaság több ágazata. Több tízezer munkáskéz hiányzik és a pandémia után felpörgő gazdasági fellendülés is szakmunkás, betanított munkás, fizikai munkás után fog kiáltani.
Például az építőipar, a könnyűipar, az élelmiszeripar, a járműipar, a mezőgazdaság szívesen alkalmazna új, szorgalmas munkaerőt – és ezekben az ágazatokban a felmérések szerint szívesen el is helyezkedne a vietnámi munkaerő! Nosza, rajta – toborzás!

A jó nevű fejvadász cég: Aarenson

Az Aarenson Consulting fejvadász cég 2005 óta stabil szereplője a hazai piacnak a munkaerő közvetítés, a fejvadászat, a szakmunkás és fizikai munkás kiválasztás területén. Tehát aligha véletlen, hogy a magyar munkaerő hiány oldása érdekében új utakon is határozott lépéseket tesz a vállalkozás.
Mint most, amikor a megrendelőként fellépő magyar vállalatok igényeinek megfelelően kiválasztja a motivált és elkötelezett vietnámi munkaerőt.
Az Aarenson tevékenysége ennek a munkának a területén a munkáltatói igénytől a toborzáson át a kiválasztásig, az adminisztráció intézéséig és kiegészítő szolgáltatásokig terjed.

Munkaerő toborzás

A munkaferő toborzás folyamatába olyan fontos tényezők is beleértendők, mint a kiválasztott munkaerő magyarországi törvényes munkavégzéséhez szükséges előzetes adminisztráció elvégzése. De említhetjük a segítségnyújtást a nyelvtanfolyamok megszervezése terén is. De fontos segítséget jelenthet a munkaadó számára az Aarenson közvetítő szerepe a munkásszállás szolgáltatók irányába.
Minderről az Aarenson Consulting friss honlap részlegéből tájékozódhatnak az érdeklődő munkaadók: Szakmunkás toborzás

***

A vietnámi munkaerő igényléséről másutt:

GYIK:

Milyen iparágakban van szükség szakmunkásokra?
A gazdaság több ágazata, mint az építőipar, könnyűipar, élelmiszeripar, járműipar és mezőgazdaság, jelentős munkaerőhiánnyal küzd. A pandémia utáni fellendülés következtében ezek az iparágak szorgalmas munkásokat keresnek, és a vietnámi munkaerő iránti érdeklődés is nőtt. A megfelelő munkaerő megtalálása kulcsfontosságú a gazdasági növekedés fenntartásához.
Milyen szolgáltatásokat nyújt az Aarenson Consulting?
Az Aarenson Consulting a munkaerő toborzás és kiválasztás teljes folyamatát lefedi. A szolgáltatások közé tartozik a munkáltatói igények felmérése, a megfelelő vietnámi munkaerő kiválasztása, valamint az adminisztrációs feladatok intézése. Ezen kívül nyelvtanfolyamok szervezésében és munkásszállás szolgáltatók keresésében is segítenek.
Milyen lépéseket tesz az Aarenson a munkaerőhiány kezelésére?
Az Aarenson Consulting aktívan keres új utakat a munkaerőhiány kezelésére, különösen a vietnámi munkaerő toborzásában. A cég célja, hogy a magyar vállalatok igényeinek megfelelően motivált és elkötelezett munkavállalókat találjon. A toborzási folyamat során figyelembe veszik a munkavállalók jogi helyzetét és a szükséges adminisztrációs lépéseket is.
Milyen előnyöket nyújt a vietnámi munkaerő alkalmazása?
A vietnámi munkaerő alkalmazása számos előnnyel jár, például a szorgalom és elkötelezettség terén. A vietnámi munkavállalók gyakran hajlandóak hosszú órákat dolgozni, és gyorsan alkalmazkodnak az új környezethez. Ezen kívül a költséghatékonyság is vonzó lehet a munkaadók számára, mivel a vietnámi munkaerő versenyképes bérszinten dolgozik.
Hogyan segíti az Aarenson a munkáltatókat a toborzás során?
Az Aarenson Consulting a munkáltatók számára átfogó támogatást nyújt a toborzási folyamat során. Segítenek a munkavállalók kiválasztásában, a szükséges adminisztrációs feladatok elvégzésében, valamint a nyelvtanfolyamok megszervezésében. Ezen kívül közvetítő szerepet játszanak a munkásszállás szolgáltatók irányába, így a munkaadók számára könnyebbé válik a megfelelő munkaerő megtalálása.

Fiatal borász – öreg receptúrával

A turbéki szőlőhegy és rajta a Gáspár Pincészet, igazán kedvező helyen fekszik. A Pécsi borvidék nyugati végén, Szigetvár közelében, egy jól megtermett óriás egyetlen lépésére a híres villányi borvidéktől. A helymeghatározás a pécsi borvidék legfiatalabb borászától, Gáspár Szabolcstól származik.

Egyetemi képzés és hagyomány

Szabolcs a beszélgetésünkhöz kitűnő rosét is kínál. Mint megtudom tőle, ősei már a XIX. századtól müvelik ugyanezen a hegyen a szőlőt és érlelik a szőlőből a mustot és érlelik tovább a mustból a minőségi hordókban kiforró bort.
Mint megtudom, ezen a vidéken, amely tudományosan a szubmediterrán jelzőt viseli magán, már a kelták és a rómaiak is bort termeltek.
(A római légiók katonái nyilván itt is átkozták a kocsmárost, ha az netán túlvizezte a bort.)
Szabolcs egyetemen tanulja a szőlészet-borászat mesterségét így a hagyomány és a tudomány együttesen eredményezi a kényes ízlelőbimbók elvárásának megfelelő nedűt.

Látkép a turbéki szőlőhegyről
Látkép a turbéki szőlőhegyről

A rosé, amit kóstolgatunk igen finom.
– Miből készült? – kérdem ártatlan ábrázattal, bár a hangsúlyom nyilván elárulja a „gonosz hátsó szándékot”.
Előkerül egy tablet és a bor innen, elektronikusan, a pincészet honlapjáról kerül bemutatásra, miközben azért a „rosszindulatú humorom” is kap egy nem-nemet jelentő fejbólintást!


Rosé Cuvée
Szőlőfajta: Kékfrankos, Blauburger, Zweigelt
Művelési mód: kordon és egyesfüggöny
Tőketerhelés: 2-2,5kg
Mély szín, kellemes savak, piros és fekete bogyós gyümölcsök, melyet a maradék szén-dioxid még frissebbé varázsol.

Szabolcs lelkesen ismerteti a talaj egyedi tulajdonságait, annak precízen bevizsgált összetevőit, a bogyózás és bogyóroppantás szükségességét, hogy miért kell 14-18 fok között erjeszteni a világos borokat és ontja hozzáértőn a hasonló információkat – de őszintén szólva, talán bocsánatos a bűnöm, a kóstolgatott rozé, mint végtermék, engem jobban leköt 🙂

A Gáspár Pincészet első olyan generációját képviseli Szabolcs, amely generáció már főfoglalkozásban, a hagyományt és a korszerű tudományt ötvözve érleli a versenydíjakra érett bort.
A legifjabb Gáspár tanultságát, képzettségét, hozzáállását jól bizonyítja, hogy az interneten történő megjelenést legalább annyira fontosnak tartja, mint a 14-18 fok betartását.

Mindent összevetve nem lennék meglepve, ha ez a rosé, amelynek az üvege éppen most ürült ki, hukk, nem csak nálam lenne aranyérmes 🙂

GYIK:

Milyen helyen található a Gáspár Pincészet?
A Gáspár Pincészet a Pécsi borvidék nyugati végén, Szigetvár közelében helyezkedik el, a turbéki szőlőhegyen. Ez a terület közel van a híres villányi borvidékhez, így ideális helyszín a borászkodáshoz.
Milyen szőlőfajtákból készül a pincészet rosé bora?
A Gáspár Pincészet rosé bora Kékfrankos, Blauburger és Zweigelt szőlőfajtákból készül. Ezek a fajták együtt alkotják a pincészet jellegzetes rosé cuvée-jét, amely mély színű és kellemes savakkal rendelkezik.
Milyen hagyományok kapcsolódnak a pincészethez?
A Gáspár Pincészet hagyományai a XIX. századra nyúlnak vissza, amikor Szabolcs ősei már a turbéki szőlőhegyen művelték a szőlőt. Ez a családi örökség és tudományos megközelítés együttesen formálja a mai borászatot.
Hogyan befolyásolja a tudomány a borászatot a Gáspár Pincészetnél?
Szabolcs a szőlészet-borászat mesterségét egyetemi keretek között tanulja, így a tudományos megközelítés fontos szerepet játszik a bor készítésében. A precíz talajvizsgálatok és az erjesztési hőmérséklet betartása mind hozzájárul a minőségi bor előállításához.
Milyen élményeket nyújt a Gáspár Pincészet rosé bora?
A Gáspár Pincészet rosé bora mély színnel és kellemes savakkal bír, amely piros és fekete bogyós gyümölcsök ízét hordozza. A maradék szén-dioxid frissítő hatása különlegessé teszi a kóstolást, így a bor valóban élvezetes élményt nyújt.
Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.