Mezőgazdaság: előbújnak a gépek

Mezőgazdaság: előbújnak a gépek, de működnek-e majd, lesznek-e mezőgazdasági gépalkatrészek.

Mezőgazdasági gépalkatrészek

Mezőgazdaság: jön a tavasz és a gépekAmikor a föld illata, a téli fagy szorításából már a madárcsicsergést is előcsalogatja, bármikor ránkzúdúlhat a tavasz. Hozza magával a fényeket, a színeket, az újrainduló életet. És a munkát!
A gondos mezőgazdák ilyenkor már számba vették teendőiket, s átnézik a munkáikhoz szükséges gépeket.

Mert a tél mozdulatlanná merevítette a mezőgazdasági gépek java részét, s most némelyik gazda izgulhat – vajon beindul-e a traktor, a fűkasza és ki tudja, mennyi fajta segédeszköz, s nem felejtette-e el valamilyen fontos alkatrész cseréjét, beszerzését.

Az országszerte ismert AGRIX Kft. ügyvezetője, Schneider Ferenc egyebek között azt tanácsolja:
– Ha nem sikerült fedél alatt tárolni a mezőgazdasági eszközöket, különösen érdemes azok gumi, és műanyag alkatrészeit átvizsgálni, illetve a csavarkötéseket ellenőrizni. A csapadékvíz, – ha számára tilltott helyeken gyűlik –  táplálja a jó étvágyú rozsdát, vagy kitöltve szétfeszítve a térformát, a faggyal szövetkezik a gazdaszomorításra.
– A mezei apró élőlények is leleményesek a telelőhely választásban – teszi hozzá -, igazi meglepetésekkel szolgálhatnak.
Az évszakváltás, sebességváltást hoz a természetben és a mezőgazdaságban is, így munkaszezon előtti gépfelkészítésére jól kihasználható ez az időszak, most még több idő adódik a későbbi üzembiztonság megteremtésére.

A tavaszi mezőgazdasági munkákra való felkészülés során felmerülő alkatrész-, és szervizanyag igénnyel számosan keresik mostanában az AGRIX KFT.-t, ahol minőségi mezőgazdasági erőgép és munkagépalkatrészek széles választékát kínálják! Sőt, náluk utángyártásra is lehetőség kínálkozik, ha egy alkatrész beszerezhetetlennek mutatkozna a piacon. Az Agrix több specialitással is rendelkezik – például a polcain is ezrével kínálja a legszükségesebb alkatrészeket, így azok várakozási idő nélkül is beszerezhetők. Íme:
> Agrix Kft

Évszakváltó sorozat. A divat moletti módra

Évszakváltó sorozat. A molett divat már a tavaszt hirdeti

Molett divat

Új tavaszi divatMegjött! Igen, olykor már süt, szikrázik a napfény, arrébb lökdösi a szürke felhőket és az igényes ruhaboltok polcain a télikabátot, a pulóvereket felváltja a lengébb viselet kelléktára: divatos topok, blúzok, könnyű szoknyák kínálatában válogathat a vásárló.
Persze, kicsit hamiskás ez a polc hasonlat, hiszen a webáruházak polcán másképpen keresi a kéz a megfelelő árut.Ha valahol gyönyörűen feltornyosul a tavaszi divat kincsestára, az éppen a Lady Moletti Divatáruház, ahová megérkeztek Kanadából, Franciaországból és ki tudja, még mennyi divatot kedvelő országból a tavasz ruhakölteményei.

 

Tavaszi divat Párizsból
A Lady Moletti webáruházba beköszöntött a tavasz

A tunikák, nadrágok, blézerek, cipők a pécsiek és a dél-dunántúliak, valamint a déli szomszédok, a horvátok számára fizikai értelemben is elérhetővé teszi Párizst, hiszen Pécsett, a Búza-téren valóságosan létező üzlet várja a betérő molett, teltkarcsú hölgyeket.

Aki arra gondol, hogy a tavasszal is lesznek még hűvös napok, azoknak az akár 40%-os árkedvezmény is csábító lehet néhány melegebb holmiból. Érdemes ilyen szempont alapján is az üzletbe toppanni.

Tippek a jobb energetikai besoroláshoz

Energetikai tanúsítvány: Tippek a jobb energetikai besoroláshoz. Kis befektetéssel szép eredmények.

Energetikai tanúsítvány

Energetikai tanúsítvány: a jobb besorolás tippjei

Akik tanúsítvány beszerzés előtt állnak, azok közül sokan idegeskednek, hogy az ő házuk vajon milyen besorolást fog kapni. Minden eladó a legjobbat, a legtöbbet próbálja kihozni a házából.
Azokkal, akiknek fontos a besorolás, most szakemberek tippjeit oszthatjuk meg, amelyek segítségével tényleg többet hozhatnak ki egy kis energia befektetéssel.

Fontos segédeszköz lehet ez a táblázat, amelyben megtekintheti, hogy egy fejlesztés mennyibe kerül, és milyen százalékkal javítja  az energetikai besorolást, amennyiben még nem rendelkezik az ingatlan ilyennel. 

    megnevezés

 ár

 

   javítás

 

 Digitális programozható termosztát beszerelése

 

    10.000 Ft

 

2%
  Termosztatikus radiátorszelep felszerelése radiátorokra

 

  5000 Ft/radiátor

 

3%
  Padlásfödém szigetelése

 

  900 Ft / m2

 

  15%

 

  Kondenzációs kazánra való csere (kémény is kellhet hozzá)

 

  300.000 Ft

 

  22%

 

Az alábbi táblázat pedig százalékban kifejezve mutatja meg, hogy a “spórolás” mennyit jelenthet a besorolásban:

Energetikai kategóriák táblázata

És most nézzünk néhány alacsony kiadást jelentő, ámde igen hatékony költségcsökkentő tényezőt:

Digitális programozható termosztát: programozása az életvitelünknek megfelelően
Szintenkénti-lakrészenkénti fűtés kialakítása
Használati meleg víz: hőmérséklet csökkentése
Világítás: szabályozása
Kondenzációs kazán: vízhőmérséklet minél alacsonyabb hőfokon való használat

Kérdés esetén szívesen áll rendelkezésre Józsa Péter, okleveles építőmérnök, műszaki ellenőr, bejegyzett tanúsító. Telefon: 06-20-4242 032.

***
További részletes információk a témában:

Ingatlan értéknövelése energia megtakarítással

Digitális kréta – a jövő rajzolatai

Szabad egyetem – a HaHa új, kulturált tüntetési formája Pécsett.

Szabad egyetem

Szabad egyetem vagy szabadegyetem?2013.02.11.
Az elmúlt hetek, hónapok eseményei, áttételesen  mintha a kréta körül forognának. Mintha a szemben álló felek egy része a kréta emlegetésével egy letűnt kor értékeit képviselné, miközben a másik fél már digitális krétáról, egy másik korszakra készülve tüntetne a kréta szó által képviselt rend(szer) ellen.

Pécsett ma a diáktüntetés békés, kulturált formájával ismerkedhettem meg, ahol nem az Eper és vér című film lelkesült állapotában várták egyetemisták a rendőrrohamot, hanem a tudásnak tettek panaszt – remélem, József Attila megbocsájt a kifejezés-kölcsönzésért.
A panasztevés igazán pártolható formája a Szabad egyetem – szabadegyetem, amelynek transzparense a Pécsi Tudományegyetem “A” épületének bejáratánál becsalogatott.
Mikor évtizedekkel ezelőtt beléptem e kapun, mindig “gyomoridegem” lett, hiszen vizsgázni jöttem.
Most viszont városi polgárként léptem be, izgalom nélkül, és Arisztotelész járt az eszembe, akit Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor lehordott, miért osztogatja a tudást szanaszét.

Odabent A város az egyetemen, egyetem a városban szekció rendezvényére ültem be, s csak remélni tudom, hogy nincs olyan Nagy Sándora az egyetemnek, aki a HaHá-sokat megfeddné az arisztotelészi merény, vagyis a tudás szabaddá tétele miatt. Vagy legalábbis a nyílt, a demokratikus, a másik véleményét toleráló vita intézményének felmutatása miatt.
Tervezés és szabadság dialektikájaként raktározódik el bennem a disputa – amely kivívta szimpátiámat.

B.L.

Jönnek a multik!

Mintha egyszerre két világban élnénk, de egyikkel sem, egyikben sem tudnánk igazán boldogulni!

Jöttek, láttak, győztek?

Átrium Üzletház, Pécs.
Átrium Üzletház, Pécs

Egyszer már jöttek és nézőpont kérdése, hogy miként is értékeljük azt, ami a szemünk láttára zajlott le az országban a rendszerváltás utáni esztendőkben.
Lesz, aki örömmel nyugtázza visszamenőleg is, hogy amire korábban évtizedekig várt, a bő kínálatra, a korszerű eszközökre, az a multik által hozzánk is begyűrűzött végre.
A Ladák, a Trabantok után számosan megvehették az első nyugati autót, a TESLA vagy UNITRA magnójukat AKAI-ra cserélhették és az ORWO vagy FORTE film mellett már az AGFA is kéz-közelbe került.

Párhuzamos valóságok – a multik pályája mentén

Megint mások egy párhuzamosan létező valóságra fognak visszaemlékezni!
Arra, hogy kezdetben a magyar kereskedők is gyarapodni kezdtek – és ezt a folyamatot én a Dél-Dunántúlon tapasztaltam meg. Pécsi kereskedők indultak el a tőkéjükkel és új üzleteket nyitottak például Kaposváron (kisebb számban fordítva is csörgedezett némi áramlás).
És akkor jöttek a multik: a METRO, az Electro World, a Media Markt, a BAT, az E-On, a skandinávok például Pannon GSM márkanév alatt, a németek, a franciák, a … sorolhatnám napestig a gyártókat, a szolgáltatókat, a kereskedelmi hálózatokat (amelyek tényleg új technológiákat hoztak magukkal, temérdek árut és friss szolgáltatást).

Működő tőke, know-how

Talán emlékszik még Ön is az akkori siker-szavakra, amelyek olyasféle mondatokban kaptak helyet, hogy végre megérkezett a működő tőke, s hozza a korszerű eszközeit és a tudást, szóval a know-howt, munkahelyeket teremt, egyszóval megszületik számunkra is a vágyott kapitalista világ.

És tényleg számos vonatkozásban így alakult.
Ám egy párhuzamos világban a pécsi kereskedők visszaszorultak Pécsre, otthagyva Szekszárdot és Kaposvárt, szörnyülködve szemlélve, hogy az országos hálózattal rendelkező nagyok is összeroppannak a készületlenül rájuk szakadó verseny súlya alatt.
Persze nem csak ők zuhantak, hanem az őket kiszolgáló ágazatok is…
Eléggé szemléletes példa talán, hogy Pécs belvárosa “kereskedő mentes” övezetté vált, eladhatatlan épületek sorával.

Antikapitalizmus

Eközben a hozsanna is átalakult, a társadalom mesterségesen is bőszített hangulata olykor antikapitalistább, mint a szocializmusban volt…
Mintha egyszerre két világban élnénk, de egyikkel sem, egyikben sem tudnánk igazán boldogulni!Persze mindig is voltak piacra figyelő, piaci versenyre orientált vállalkozók. A multik bejövetelét kiheverő pécsi vállalkozások egy része immár a weben bővíti piacát, országossá növelve annak nagyságát. (Példának okáért a Kereskedők Házában a SONY Center; az Átrium Üzletházban a Lady Moletti Divatáruház.)
De készülniük kell, mert most ugyanaz az áradat jön az interneten – most webáruház képében -, mint egykor az offline világban jött.
Választékbővítés, piaci szegmentáció, keresőoptimalizálás – hogy csak néhány lehetséges gondolatot említsek.
Mert jönnek a multik!

***

A működő “munkaerő doctus”

Jó példák kiváló munkára, íme a doctus jelzőt kiérdemlők: Doctus

Bognár László

Darts: új világbajnokot ünnepelhetünk, de sajnos nem magyart

Darts – magyarul talán majd Nemzeti nyilacskának kell mondanunk!

Darts

Darts világbajnokság: ma Waites legyőzte O'sheat
Magazin hír: Waites legyőzte O’sheat

Ma új darts világbajnok született, vélhetően az angol pubok neveltje, mint ahogy egy másik szervezet  másik darts bajnoka, Taylor is az.
A mai döntőt végigbosszankodtam az EuroSport HD minőségben nyomott adása alatt, mert az amúgy kitűnő O Shea rettenetesen rossz napot fogott ki a győztes Waites ellen.

Tudtommal Magyarország ebben a sportágban még nem ontja a világklasszisokat, s talán azért nem, mert a hazai falusi kocsmák inkább a kuglit, ezt az idegenszívű játékot méltányolták.  (Az elmúlt két év, az elmúlt nyolc év, az elmúlt húsz év, az elmúlt negyven év alatt).

Hát nem nyilazó nemzet a magyar?

Pedig a nyilazás régi magyar szokás, eleink állítólag fényes sikerrel művelték, rettegték is a mi nyilainkat Európában keresztül-kasul.
Ám úgy fest, ez a sport ma még nem tud maga mögött annyi hívet, hogy a politika rákönyököljön és ebből is kisajtolja a magáét.
Ha a magyar nagy kocsmákban a látogatottság meghaladná a kritikus tömeget, nyilván rendes nevet is kapna a játék: Nemzeti nyilak lehetne az elnevezése, s valamelyik uralgó pártember vagy annak loholó embere lenne a sportág élére állítva.

De egyelőre itt még nem tartunk…

Sőt még ott sem tartunk, hogy az aktualitásból ihletet merítsen például a pécsi szórakozóhelyek azon része, amely alkalmas lehetne a darts játék működtetésére.

Nem kell a vendégkör tágítása?

Pedig most, amikor a televíziós csatornák jóvoltából – két világbajnokságot közvetítettek két hét leforgása alatt – könnyebben lehetett volna hirdetésekkel kocsmába, pubba, étterembe csábítani, a dartsszal való ismerkedés lehetőségét kínálva, a tv által fertőzött, fogékony népet.
Ám valószínűleg tömve van minden ilyen hely, semmi szükség marketingre költeni, lecsapni az aktualitásokra, mert az fölös pénzkidobásnak számítana.
(Nyilván rosszul hallom, amikor egész évben a vendéglátó ágazat sirámairól hallok a rádióban.)
De az igazi poén az, hogy Pécsett elvileg működik Darts Club, csak mostanság éppen klubhelységet keres.
Mit is mondhatna ilyenkor az ember: Hajrá, magyarok!

B.L.

Felsőoktatás, felvételi: mi, mennyi?

Felsőoktatási felvételi: a természettudomány tanítása a tudományosságot, a szakértelmet erősítik ugyan, de az érdeklődést, a kíváncsiságot gyakran kioltják.

Az oktatásnak is ára van

Mi, mennyi a felsőoktatásban?

Közeleg a felsőoktatási felvételi eljárások időszaka, a kialakult – kényszerű – körülményeket figyelembe véve jó/rossz döntések születnek a középiskolások körében: ki, hova jelentkezik.
A „mennyiért?” aktuális kérdése furcsa fordulatot vett a napokban, bizonyos „hiány” tanárszakok választása esetében. Az a hír járja, akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak azok a hallgatók, akik például kémia-fizika szakra jelentkeznek.

Életpálya, ösztöndíj, megbecsülés

Elgondolkodtató a felajánlás, hiszen ez a folyamat nem az ösztöndíj utalásánál kezdődik. Sokan rávágják most a téma frissességéből fakadóan: igen, sokkal inkább az életpálya-modell bevezetésénél, a tanárok megbecsülésénél(?!). Ezt a feltételezett vélekedést szeretném árnyalni egy kicsit, nem, még csak nem is ott.
Nem csak ott.
Sokkal inkább a tudás megbecsülésénél, a tudásátadás és a tudásépítés jelentőségének és korszerű megoldásainak felismerésénél.

A természettudomány tanítása, a diszciplinákra épülő, az ismeretek elsajátítását hangsúlyozó követelmények a tudományosságot, a szakértelmet erősítik ugyan, de az érdeklődést, a kíváncsiságot gyakran kioltják.

Az atomszerkezet tanulása például még játékosan is túl komoly ahhoz, hogy a 13 éves, hetedik osztályosok a természet anyagainak és jelenségeinek megismeréséhez (és megértéséhez) már el se jussanak. A kémia tanár képe pedig inkább rémként, mint álmaikban jön elő.

Kompetenciák

Ugyanakkor a kompetenciák/képességek fejlesztése, a természettudományos műveltség kialakítása mintegy „másodrendűnek” tartott cél, alig-alig fogadható el a tudományosságot előíró követelmények szerint, pedig ebben rejlik a motiváltság, az attitűdök erősítése, a természettudományok tanítása iránti elkötelezettség kialakítása.
A 75 ezer forint persze jó dolog, érdemes tehát a „nemszeretem” szakokat választani, a pénzt pedig félretenni szakkönyvekre, továbbképzésekre, mert a valódi tudást már nem adják ingyen és még az életpálya sem mindig garantálja.

F. Walter Mária

Lady Moletti Pécs – a molett divat fellegvára

A Lady Moletti Pécs – a molett divat fellegvára. Az Átrium Üzletházban elérheti, de a webáruházban is.

A molett divat vára

LeoGuy őszi-téli kollekció a Lady Molettiben
LeoGuy őszi-téli kollekció a Lady Molettiben

Kalapot emelek a Lady Moletti Divatáruház előtt, jelesül most az egyik általuk forgalmazott híres kollekció, a LéoGuy kalapjával.
A kalapemelésre több okom is akad. Egyfelől a cég felvállalt célkitűzése miatt emelem, amely a molett – de mondják dundi hölgyeknek is őket -, szóval a teltkarcsú nők divatigényének a kielégítése. Mert miért is ne járna a moletteknek csinos, divatos, fiatalos, mondhatni párizsi divat szerinti öltözet?

Eszem ágában sincs persze a kifutók zörgő csontú, sovány, cérnavékony manökenjeit leszólni, csupán azon urak kedvéért emelem ki azt, amit a természet amúgy már olyan ügyesen kiemelt, hogy izlések és pofonok különbözőek, s így testfelépítésre való tekintet nélkül minden hölgynek van, de legalábbis lehet imádója.

Lady Moletti Pécs - a molett divat gazdag kínálata
Lady Moletti Pécs – a molett divat gazdag kínálata

Ám a prózánál maradva: a Lady Moletti nem csak ígéri a molett divat szemre szép és világszerte kedvelt darabjait, hanem folyamatosan frissülő árukészlettel várja látogatóit.
Aki Pécsett betér a Búza tér észak-keleti sarkán álló Átrium Üzletház földszintjén található Lady Moletti Divatáruházba az azonnal meggyőződhet erről.
Sőt, aki biztosra akar menni a karácsonyi ajándékozásban, az teltkarcsú szeretteinek öt – vagy tízezer forintos ajándékutalvánnyal kedveskedhet. És akkor bizonyára jó lesz a méret, bizonyosan tetszeni fog szín.

De a molett divat szerinti ruhák a webáruházból bárki számára elérhetőek!

A Lady Moletti divat- és webáruház honlapja > Lady Moletti Pécs

És itt is kalapot emelünk a speciális divat magas színvonalú képviseletéért: > Molett divat

Jógaház nyílt Pécsett

Jógaház nyílt Pécsett. Ahol a nyugati és a keleti kultúra egymásra talál.

Jógaház nyílt Pécsett

Jógázó nő

A Jógaház elnevezés telitalálat, hiszen aki nem ismeri a keleti, közelebbről az indiai kultúrát, a jógáról már az is hallott valamit. Sőt, a legtöbb európai ember számára a jóga már sokkal többet jelent, mint az a “kifúj – belélegez és szögön fekszik” megközelítésből adódna.
A november 24-i megnyitón a meghívottak ízelítőt kaptak egy sokezeréves kultúra tánc-, báb-, zene- és gasztronómiai csodáiból.

Jógaház: a test, a lélek és a szellem egységeA Napkelet Jógaház megnyitójára néhány jeles vendég is meghívást kapott, s közülük néhányan pár szóval meg is köszönték a vallási célú oltár előtt a jelenlét lehetőségét.
Így tett az országgyűlési képviselő úr is, aki kiemelte, hogy ő keresztény magyar és pár perc múlva mennie kell egy másik rendezvényre. Beszéde végén a magyarok összefogása is szóba került, ami nem csoda, hiszen a megnyitóra a test a lélek és a szellem harmóniáját hirdető, keleti filozófiával átitatott helyszínen került sor!

A rendezvény minden bizonnyal leglátványosabb mozzanata Tóth Gabriella indiai tánca volt. A művésznő csodálatos élménnyel gazdagította a látogatókat. Arcán a tánc közben talán minden emberi érzelem megjelent, amire csak képes az ember.
Íme, egy kis ízelítő a műsorából. (A felvétel másutt készült a pécsi előadáson is látott darabról):

***
Még egy kis természetgyógyászat, szellemi-fizikai felfrissülés:
Masszázs szalon Pécs

A Yahoo! és a Facebook nekimegy a Googlenak?

A Yahoo! és a Facebook nekimegy a Googlenak? És egyúttal a Microsoft-nak is?

Online háború készül Kaliforniában?

A The Sunday Telegraph arról az értesüléséről oszt meg információkat, mely szerint a Yahoo! és a Facebook vezérigazgatója a két cég jövőbeli szorosabb együttműködéséről tárgyal.
Ennek csírái eddig is megvoltak a két cég munkájában, például a Yahoo! hírei helyet kaptak az egymilliárd felhasználót maga mögött tudó közösségi oldal, a Facebook “lapjain”.
De most igazán nagy, világrengető dologról lenne szó, írja a Business Insider online kiadásában. Nevezetesen Mark Zukkerberg dédelgetett tervét valósítanák meg közösen: egy kereső létrehozását és működtetését.

Piacvezetők és követők

Az MTI híre szerint a Google piaci részesedése jelenleg 66 százalékos, miközben a Bing 16%-át uralja a kereséseknek. A Yahoo! egymaga már aligha volna képes visszakapaszkodni a piac élvonalába, ahol ekkora előnnyel és erővel rendelkező piacvezetővel és követőkkel kellene egy trónkövetelőnek megkűzdenie.

A saját internetes kereső a Facebook számára a pontosabb reklám célzást (targetálás) tenné lehetővé és a reklámozó cégek online marketing tevékenységének hatékonyság növelésén keresztül növelné a maga hasznát, profitját is! Miközben természetesen a többi, a keresés-iparban elkötelezett versenytárs piaci részesedését és profitját csökkentené.

Érdekesség, hogy a most nyilvánosságra kerülő tárgyalások két főnöke, (Marissa Mayer a Yahoo! vezérigazgatója és Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója) egykor a Google alkalmazásában álltak.

Persze, számos kérdés merül még föl: vajon mi lesz a Bing körül kialakult Microsoft – Yahoo! kézfogás erejével? Elengedik egymás kezét?
Az azonban aligha vitatható, hogy ezek a kérdések a világgazdaság számára sem lényegtelenek!
***
Ajánlom még: Két internet volna? – a Google és a Facebook világai