Szerző: joljarok

Sorolunk, sorozunk

F. Walter Mária írása

Ön-azonos velem?
A természettudományi nevelés reménytelenségét hirdető pesszimista vélemények közepette megtartott fizika óra végén – az irodalom elsőbbségét nyíltan felvállaló-alig tizenhatéves, izgatottan összegezte tanárának az óra mondanivalóját:
” Értem a rezonancia-katasztrófa lényegét, nem szabad egyformának lenni, a sokféleség adja a biztonságot, a stabilitást.”
Valóban, a franciaországi Angers város hídjának – 200 katona halálával végződő – leszakadása óta a vezényszó a hidak előtt: ”Lépést ne tarts!”

A széllökés sem válogat, középiskolai tananyag a Tacoma híd összeomlásáról készült korabeli dokumentumfilm, nincs az a kísérlet, amely a rezonancia lényegét jobban megértetné.

A fizika törvényeire rácáfolva, az ország tanárai a sokszínűséget éppen ezekben a hetekben, hónapokban váltják egyformaságra, a pedagógus besorolásban való előrelépés reményében  e-portfóliót készítenek, hagyják magukat a széltől sodorni. Kész a minta, vaskos az útmutató, megnyílt a felület, lehet feltölteni. Gyötrelmes vízió: egyforma sablon, egyforma terjedelem, egyforma óravázlatok… egyforma tanárok, egyforma gyerekek…

Tanári portfólió

A portfólió – műfaját tekintve – értékes dokumentum, részletesen és sokoldalúan bemutatja a készítője életpályájának fontos állomásait, eredményeit – összegez, áttekint, reflektál, minősít.
Tartalmában és formájában éppen ezért egyéni kell legyen, a címlapjától az összegző gondolatokig, a betűtípustól a fejezetek sorszámozásáig.
A tanári portfólió tervezése, összeállítása, a tartalmak kibontása, a reflexiók kifejtése alkotómunka, nem lehet engedélyezett rubrikák, leütés számok függvénye.
A több évtizede tanító tanárok a múltjukat és jövőjüket összekötő „hidat” óvnák, védenék a széltől – ha hagynák.

Digitális analfabéták-e a tanárok?

Az oktatással foglalkozó egyes politikusi vélemények szerint a „tanárnénik, tanárbácsik” nehezen kezelik az elektronikus felületeket, tehát nagy nehézséget jelenthet számukra ez a feladat. Igaz, azt honnan is tudnák róluk, hogy évek óta kiváló interaktív táblák nyújtotta nagyszerű lehetőségeket építenek az óravázlatokba (na, nem a sablonba, csak a sajátjukba) tehát nem valószínű, hogy a számítógép kezelésétől idegenkednének. Legfeljebb a gépiességtől. Mások szerint, aki nem írja le amit csinál, nem is való a pályára-egyértelmű tehát a követelmény, a minőségi (és fizetésbeli) előrelépés feltétele a dokumentum összeállítása. És megcsinálják. Nem kötelességből, hanem elköteleződésből.
Azért, hogy elmondhassák- József Attilával- a tizenhat évesnek, a fizika órán:

„Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek.
….
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.”

Tankönyvek

F. Walter Mária írása
Szenvedélyesen szeretem és gyűjtöm a régi tankönyveket. A régmúlt időkben, általam használt könyvek egy-egy példányáról már leszakadt az indigókék csomagolópapír – az egyen borító, az egyen címkével. Halvány ceruzás bejegyzések még itt-ott kivehetők: „megtanulni”, „házi feladat”, és hasonló, megmosolyogtató, de az emlékeket pontosan felidéző, helyenként nehézkesen megformált betűkkel beírt szavak.
Más tankönyveket ajándékba kaptam, vagy a vásárban bukkantak elő, a tulajdonosuk örült, hogy nem kell kidobnia, nem nagyon értették, hogyan szerezhet valakinek örömet, hiszen „csak egy tankönyv”.
Megsárgult lapok, fekete-fehér ábrák (igaz, az utolsó oldalak néha színes mellékletként adtak munkát a grafikusoknak is), tartalmukban változatosak, megfogalmazásukban érthetőek, nyelvezetük egyszerű, puha borítós vagy kemény táblás … majdnem mindegy, tartós tankönyvek voltak. Persze, nem a mai értelemben. Adott tanévben, a tudás megszerzéséhez, a tanulás folyamatához nyújtottak segítséget, a tananyagot segítették tartós tudássá alakítani.

Az idők során nem változott – talán – annak a varázsa, iskolakezdéskor milyen az új tankönyvet kézbe venni, belelapozni, beleolvasgatni. Változott azonban az oktatás tartalma, fejlődtek az oktatási módszerek, gazdagodott a taneszközök tárháza és változtak a tankönyvek is. Kiváló szakemberek a pedagógiai munkájuk szakmaiságának csúcsát éppen abban élhették meg, hogy tankönyvszerzőkké váltak. A tankönyvek feladata kiteljesedett, az ismereteken túl nagy hangsúlyt kapott az adott téma feldolgozásához megalkotott feladatok, problémák sora, mindezeket esztétikus külső, színes, vonzó ábrák, képek egészítették ki. A mai tankönyvek jelentős része elektronikusan is használható, olyan extra tartalmakkal: filmekkel, animációkkal, képekkel, amelyek diáknak, tanárnak igazi csemegét –azaz fontos, érdekes, jól elsajátítható és alkalmazható tudást hordoznak.

Tankönyv 1963-ból

Jó dolog tehát jó tankönyv segítségével tanítani, de még jobb, jó tankönyvből tanulni, mert hangsúlyozzuk ki: a tankönyv a diákoknak készül – ha erről bárki bármit gondol is.
Régen is, most is, pontosan tudtuk/tudjuk, a tankönyv egy a taneszközök közül, a tudáshoz más eszközök használata nyomán is vezet/vezethet az út. A sokak által vallott „sokkönyvűség” elve vagy az elektronikus eszközök használata nem tette feleslegessé a tankönyveket, de az az igény mindenképpen megfogalmazódott: a tankönyv jó tankönyv legyen. Ennek a kitételnek meg vannak a maga tudományos kritériumai, amelyek azonban semmiképpen nem azonosak azzal, ki birtokolja a tankönyvkiadást.

A tankönyvi tartalmak tulajdonlása, központosítása, átalakítása,”felülírása” nem vezethet odáig, hogy a tankönyv újra „csak egy tankönyv” legyen, indigókék papírban, egyen címkével.
A tankönyvkiadás birtoklása felelősséggel jár, a kiadók ezt pontosan tudták, hiszen az igényes, szakmailag hiteles, értékes kiadványok választása uralta a most oly sokszor felemlegetett piacot.
Azt halljuk folyamatosan, választani kettőből is lehet, valóban, de dönteni csak a jó mellett szabad.