Címke: F. Walter Mária

Egy nagyszerű pedagógus. Megtiszteltetés a Jóljárok Magazin számára F. Walter Mária jelenléte írásaival.

Örömünnep avagy „de nehéz az iskolatáska”

Mi juthat eszünkbe az örömünnep szó hallatán? Családi programok, társadalmi ünnepek –személyes és közösségekben megélt események. Ha részesei vagyunk az ünnepnek, az öröm, az élmény sokáig emlékezetes marad. Gazdagítja az érzéseket, erősíti a vágyunkat arra, hogy újra és újra megtörténjen velünk az az élethelyzet, amely fontos értékeket közvetít számunkra.

Vajon az évről évre ismétlődő tanévkezdés ide tartozik-e?

A hírműsorokban a füzetek, ceruzák válogatása közben megszólaltatott, első osztályba készülő kisdiákok szavait öröm hallgatni :”nagyon várom az iskolát” ,”imádom, hogy iskolába mehetek, hogy sokat tanulhatok” ,”várom, hogy barátaim legyenek”.

A szülőket megszólaltatva már szinte csak az anyagiakról esik szó, mennyibe kerül, ami az iskolatáskát megtölti, mi az ára az ünneplő ruhának, a torna felszerelésnek. Tízezrek, esetenként százezrek hallatszanak, még akkor is, ha mindenki az „olcsóbbat” választja.

Melegszívű, jótékony emberek sokasága gyűjti ilyenkor az iskolai felszereléseket, segítve a rászoruló családokat, a megterhelő anyagi költségeket mintegy átvállalva a szülőktől, akik akár maguktól megvonva mindent, azt vallják: „legyen meg a gyermekemnek a tanuláshoz mindene, úgy, mint a társainak, ne kelljen szégyenkeznie.”

Az iskolák által összeállított listák olyan „rejtett” tételeket is tartalmaznak, amelyek a biztonságot sugallják: „hátha nem jut majd rá az iskolai költségvetésből”. Álljon itt csak egy példa, aki járt már papír boltban tudja, mi az ára a színes fénymásolópapírnak, ami az órákon használatos módszereket nyilván „színesíti”, de a szülők pénztárcáját jelentősen megterheli.

Mindennek a csúcsát azok a részvéttel teli mondatok jelentik, amelyek ilyenkor, szeptember elején, az iskolai élet szenvedéseinek elviselésére buzdítanak, mintha legalábbis az iskolai pad helyett kínpad várna a diákokra, szülőkre.

Megkopott a tanévkezdés ünnepe

A felkészülés során háttérbe szorul az iskolai tudás, a felfedezés öröme, a megismerés élménye, a fejlődés lehetősége. Az iskolai életben az emberi kapcsolatok gazdagsága lehet jelen, amely képes a szorongást, nyugtalanságot, félelmet eloszlatni. Ehhez nem kell méregdrága, márkás felszerelések tömkelege, csupán biztonság, bizalom, együttműködés.

Jó lenne, ha az iskolába készülő diákok készülődését, az iskolatáskájukat a felnőttek nem „nehezítenék”, hanem az öröm és az ünnep szépségeit hangsúlyozva, az új tudások felé indítanák a gyermekeket, örök kíváncsiságukat, érdeklődésüket felerősítve.

F. Walter Mária

Elolvasásra ajánlom F. Walter Mária korábbi írásaiból:

GYIK:

Milyen érzéseket kelt az iskolakezdés a gyerekekben?
Az iskolakezdés a gyerekek számára izgalmas élmény, tele várakozással és örömmel. Sok kisdiák lelkesen várja az új barátokat és a tanulás lehetőségét, ami pozitív érzéseket generál bennük. Az iskolába való vágyakozás és a tanulás iránti lelkesedés fontos része a gyermeki fejlődésnek.
Milyen anyagi terheket jelent az iskolakezdés a szülőknek?
Az iskolakezdés jelentős anyagi terheket ró a szülőkre, hiszen a szükséges iskolai felszerelések, mint a füzetek és ceruzák, sokba kerülnek. A szülők gyakran kénytelenek spórolni, hogy biztosítani tudják gyermekeik számára a szükséges eszközöket, ami stresszt okozhat számukra.
Hogyan segíthetnek a közösségek az iskolai felszerelések beszerzésében?
A közösségek jótékony akciókat szervezhetnek, hogy támogassák a rászoruló családokat iskolai felszerelések gyűjtésével. Ezzel csökkenthetik a szülők anyagi terheit, és biztosíthatják, hogy minden gyermek megkapja a szükséges eszközöket a tanuláshoz.
Milyen hatással van az iskolai élet a gyerekek szociális fejlődésére?
Az iskolai élet gazdagítja a gyerekek szociális fejlődését, hiszen lehetőséget ad számukra, hogy barátokat szerezzenek és együttműködjenek társaikkal. Az emberi kapcsolatok erősítik a bizalmat és a közösségi érzést, ami elengedhetetlen a harmonikus fejlődéshez.
Milyen szerepet játszik a szülők hozzáállása az iskolakezdés örömében?
A szülők hozzáállása kulcsszerepet játszik az iskolakezdés élményében. Ha a felnőttek az öröm és az ünnep szépségeit hangsúlyozzák, az pozitívan befolyásolja a gyerekek iskolához való viszonyát. A támogató légkör segíti a gyermekek kíváncsiságának és érdeklődésének fenntartását.

Novák Katalin és a gyermektelen nők

Pénzen mért anyaság

A magyar köztársasági elnök, Novák Katalin, brazíliai látogatása alkalmával egy rendezvényen kifejtette: „el kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyereket.”

Elgondolkodtató, lehet-e, szabad-e a gyermekvállalást / nem vállalást pusztán anyagi kérdésként kezelni. Eldöntheti-e bárki, jól jár-e az a család, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak gyermeket vállalni. Hiába az egyes foglalkozások által biztosított anyagi jólét vagy a juttatások, ha a várva várt gyermekek nem születnek meg. Egyszerűen például egészségi okokból. Elvárásra sem lehet gyermeket szülni, ha valami azt megakadályozza.

Másodrendű állampolgárok?

Megcímkézni, másodrendű állampolgárrá nyilvánítani nőket, családokat egyszerű, de végtelenül erkölcstelen jelenség. Az elanyagiasodott világban valóban nehéz belegondolni azoknak a nőknek, férfiaknak a helyzetébe, akik nem érezhetik a babák illatát, nem hallhatják szuszogó lélegzésüket, később a kisgyermekek csacsogását, felhőtlen kacagását, majd felnövekedve okos, értelmes gondolataikat.

Csak anyagiakban mérni a gyermekek értékét, szűklátókörűségre utal. Politikai céllal gondolkodni erről a helyzetről méltatlan, az empátia teljes hiányát mutatja.

A családok életében fontos szerepe van/lehet a gyermekekkel eltöltött időnek, a közös élmények, az ünnepek erősítik az érzelmi kötődést, szorosabbra fűzik a családi kapcsolatokat. Vajon a születésnapok, karácsonyok gyermekek nélküli kiüresedett magányába belegondol-e bárki, akinek csak az jut eszébe, lám, a gyermekteleneknek nem kell költeni ajándékokra, a vendéglátás költségeire.

Végiggondolják-e azt, hogy az emberi életút végén, a gyermektelenek életében az egyedüllét mellett a magány szívszorító érzése, az elhagyatottság, a gondoskodás hiánya is megjelenik.

A megbélyegzés politikája

Az átgondolatlan, felelőtlen ítélkezés, megbélyegzés más esetekben is elfogadhatatlan, ilyen érzékeny élethelyzetekre kivetítve azonban egyszerűen közönséges és torz viszonyulást jelent.

A társadalom megosztásának régi/új története körvonalazódik a gyermekek ürügyén. Az anyagiak oldaláról ” divattá” tenni a gyermekvállalást, jellemző ugyan a korunkra, de a beleérzés, elfogadás, együttérzés hiányával, a sivár közönnyel együtt.

F. Walter Mária

F. Walter Mária korábbi írásaiból:

NYÍLT LEVÉL Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke részére

Tanárnak lenni életre szóló program

Tilos a lista

Tanárnak lenni életre szóló program

Boldog, szomorú gondolatok

– G. Rékának ajánlva –

„Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.”
(Kosztolányi Dezső)

Jilly Viktor, kiváló angol nyelvtanár televíziós nyelvórái, játékos tanítási módszerei, tankönyvei sokunk számára jelentettek élményt, még akkor is, ha nem voltunk közvetlenül a tanítványai. Az elmúlt napokban, a Telexen megjelent véleménye összefoglalása azoknak a gondolatoknak, amelyek a nyugdíjazás nyomán bekövetkező befejezetlen, elvarratlan tanári pályára utalnak.

A hivatalos befejezés elkerülhetetlen, de a tanári lét összetevői még sokáig élénken működnek.
Folyamatosan ott van a mindennapokban jónéhány kérdés: vajon van-e olyan hely, olyan alkalom, ahol szívesen fogadnának egy rendhagyó órát, vannak-e kollégák valahol, akikkel megoszthatók lennének a tapasztalatok. Elfogadná-e valaki a fejlesztett taneszközöket, feljegyzéseket, már nem használt, de értékes könyveket, filmeket?

Lehet-e érték a nyugdíjas tanár közlendőjében?

Van-e, lehet-e még mondanivalója a nyugdíjas tanárnak a diákoknak, a felnőtteknek?
Ezek a kérdések az állami oktatás felelős hivatalnokait nem érintik meg. Jogviszony híján „nem tudnak felelősséget vállalni az elvégzett munkáért” (ez egy, az oktatásban dolgozó, magas beosztású hivatalnok véleménye).
A tudás, a tapasztalatok megosztása, a segítségnyújtás a mai időkben az ilyen vélekedés szerint nem annyira lényeges, a hiány, a problémák elfedése sokkal inkább kézenfekvő.

Az életbölcsességek között gyakran szerepel, a nyugdíjazáskor valami új, egészen más tevékenységet kell megtalálni, kipróbálni. Nos, ez az, ami nem mindig megy.
Tanárnak lenni egy életre szóló program, a létezés olyan lehetősége, ami semmivel sem cserélhető fel.
A tanár egész lényét áthatja az odaadás, az együttműködés, valamint a segítségnyújtás a felnövekedéshez, a változáshoz, a fejlődéshez.
Számtalan helyzetben divatos fogalom a mentorálás, elismert, rangos címet jelent mentornak lenni. A nyugdíjas tanár mentorként, szaktanácsadóként, szakértőként, vagy egyszerűen önkéntes segítőként csak akkor tud tevékeny lenni, ha ismerősök, barátok erre kérik, vagy ha –ugyan kissé szerényen-, de odakínálja a tudását, tapasztalatait, ahol úgy érzi, szükség van rá.
Ez a „kincs” korlátlanul megosztható. Mint a szeretet. Abból is felhalmozhatunk bőven a nyugdíjazásig, hogy legyen mit szétosztanunk.

F. Walter Mária

***
A hivatkozott írás a Telexten:
Miért akar megszabadulni a kormány a boldogan tanító nyugdíjas tanároktól?

F. Walter Mária előző írása:
NYÍLT LEVÉL Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke részére

A gyerekeink és a jövő témájában ajánlom még:
MILYEN SZAKMÁT TANULJON A GYEREK? – 1/2

NYÍLT LEVÉL Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke részére

Tisztelt Elnök Asszony!

Bizonyára már elért Önhöz az a felháborodás hullám, amelyet a legutóbbi – a kémia tanárokat is érintő – nyilatkozata kiváltott. Ezt szeretném felerősíteni, remélem, a véleményem van olyan erős, mint az Ön gondolatai. > A Klebelsberg Központ elnöke szerint nem kell minden iskolába külön kémiatanár

Negyven évi kémiatanítás, sikerek, eredmények, elismerések vannak mögöttem, véleményem szakmailag és emberileg is elfogadható annak, akinek ehhez van érzékenysége.

A kémia tantárgy jelentőségének megkérdőjelezése az utóbbi időben divattá vált, gondoljon csak arra, milyen buta viccek születnek a kovalens kötés fontosságáról, vagy szükségtelenségéről. Erénnyé vált a műveletlenség felvállalása, mert a kémia „nehéz, veszélyes, a robbanásokról szól…” és mint ilyen, felesleges.

Nos, tisztelt Elnök Asszony, ehhez a vélekedéshez asszisztálni az oktatásirányítás egyik vezetőjének több, mint hiba – egyszerűen bűn. A kémia tanárok hiányát ilyen módon magyarázni – ahogy Ön teszi – szakmaiatlan és elfogadhatatlan.

A környezetünkben MINDEN az anyagokról, jelenségekről, változásokról szól. Az ezekről való gondolkodás alapvető a 21. században. A kémia tantárgy hozzátesz a világ megismeréséhez. Akinek tudása van, nem csupán birtokolja a megismerés képességét, hanem a tudás nyomán képes lehet problémák megoldására, felfedezésekre, új alkalmazások megtalálására.

Hosszan tudnám Önnek sorolni, milyen területeken fontos a kémiai tudás, amelyhez eljuttatni a tanítványainkat rendkívül szép, felelősségteljes feladat.

Tudja-e Ön, mit jelent egy tanári, vagy tanulókísérlet előkészítése, mit jelent a megfelelő módszerek megtalálása, a szükséges eszközök beszerzése, de ezeken túlmenően a természet lényegének bemutatása, feltárása. Két iskola között (Baranyában előfordult, hogy egy tanár kolléga négy-öt(!) iskolában kényszerült kémiát tanítani) bizonyára csak az óraadás szerény lehetőségein tud gondolkodni az a tanár, aki feltétlenül többre lenne képes, ha nem ilyen szomorú élethelyzetben kellene dolgoznia.

Elgondolkodtató, mi következik ezután? Melyik tantárgy „kiűzetése” történik majd az iskoláinkból, mert nincs, aki tanítsa? Lehet, hogy Ön már tudja a választ, mi még reménykedünk. Reményünk van arra, hogy értékként megmarad a tudás, a műveltség, a szakértelem – hacsak Önök el nem rontják.

Fükéné Walter Mária
Németh László-díjas,
az MTA Pedagógus Kutatói Pályadíjával kétszeresen kitüntetett,
mesterpedagógus KÉMIA TANÁR

Járvány idején – dolgozz és kockáztass

F. Walter Mária

Határozott politikai kijelentésekkel eldőlt: az iskolák bezárása a koronavírus terjedésének megelőzésére nem lehetséges, sőt tilos.
„Az iskolák két hétre történő bezárása a tanév végét jelentené”- ez az értelmetlen megjegyzés is indokolatlan, hiszen aki a közoktatásban dolgozik, pontosan tudja, a tanév minden évben augusztus 31-éig tart.

Hogy meleg van nyáron és nem lehet dolgozni a felforrósodott falak között? Hogy nincs pénz nyári táborokra, közösségi programokra, ahol a tudásszerzés legalább olyan értékes lehet, mint az iskolapadokban? Hogy nincsenek összehangolva a tartalmak és a tevékenységek váratlan helyzetekre?

Akkor mi marad az elkövetkező hetekre? A kézfertőtlenítő hiánya, amelyet az iskolák vezetőinek, munkatársainak kellene beszerezni, kisboltokból darabonként vagy csak a mosolyra lehetne szert tenni a szomorú kijelentés mellé: „sajnos elfogyott”. Hogy kifizetné a számlát, ha mégis lenne? A telefonon megsúgott ötletek elsősorban az iskolai alapítványokra utalnak: „onnan ki tudjátok fizetni.”

Vagy megvesszük (ha találunk valahol) magunknak és a gyerekeknek.

És mi az, ami még hiányzik? Elsősorban a bizalom abban, hogy a gyerekeket tanítjuk, felkészülten és felelősséggel. A tananyagot, a feladatokat küldöm, a megoldásokat kapom-ha a helyzet úgy hozza/úgy hozná. Képesek vagyunk rá mindannyian, ha számítanak a szakmaiságunkra, az önállóságunkra, a felelős munkavégzésünkre. Képesek vagyunk arra, hogy a tananyag hangsúlyait kiemeljük és használható tudást nyújtsunk a diákjainknak –más tanulásszervezéssel, de hatékonyan.

64 éves vagyok, nyugdíjas és kémiatanár. Óraadóként, nagy odaadással, szakmailag és érzelmileg elkötelezetten tanítok az egykori általános iskolámban. A pályám gyönyörű szép lekerekítésének és méltó befejezésének gondolom ezt a feladatot.

Közel 40 kilométerről, két busszal –átszállással- utazok az iskolába, táskámban a kézfertőtlenítővel. Itthon a 89 éves édesanyám vár.

Azt hallom folyamatosan, az idősekre nézve ez a helyzet fokozott kockázattal jár. Szerencsére, a gyerekek között (még mindig) fiatalnak érzem magam, de a vírus ezt nem tudja.

Egykori tanítványommal futottunk össze a napokban, elmondta, Mexikóban, Spanyolországban tanult évekig, jelenleg Svájcban tanul zenetanári szakon. Kérdésemre, tervezi-e, hogy hazajön-e tanítani, a válasza majdnem váratlan, de rendkívül szívet melengető volt :” igen, tanárnő, hiszen itt élned, halnod kell”
Ezért (is) dolgozom, ezért kockáztatok.

*****
Kapcsolódó bejegyzés
Koronavírus: piacokat szűkít és bővít

A pedagógiai munka értékelésének paradoxona

Miből merít és hová tart a pedagógusok megbecsülése? Melyek az értékelés sarkpontjai?

Pedagógiai és paradoxon

F. Walter Mária írása
Minden most kezdődik.
Gazdag Európai Uniós projektek mentén épül a pedagógiai munka értékelésének, minősítésének, az iskolák, tanárok ellenőrzésének, felügyeletének új rendszere. Célját tekintve azért, hogy a mélységből a magasságba emelje az oktatást, biztosítsa az intenzív, professzionális munkával elérhető fejlődést.
Egy kérdés azonban megkerülhetetlen és újabb kérdések özönét indítja el: honnan, hová…? Hol a mélység és elérhető- e a magasság?

Milyen mérések, minősítések, mutatók támasztják alá, hogy jelenleg – a kemény kinyilatkoztatás szerint – a mélység bugyraiban vergődő iskolák valóban értékelhetetlenül gyenge színvonalon teljesítenek?
Mikor kezdődött és mióta tart? Eddig és nem tovább? Mi fog történni azért, hogy a mélyrepülésből szárnyalás legyen?

Lenullázott pedagógusok?

A válaszokhoz jó lenne végre tudomásul venni: a pedagógiai munka olyan folyamat, amelyben nincsenek lenullázható pedagógiai, szakmai, módszertani eredmények, legfeljebb a folyamat fordul meg négyévenként, nyolcévenként, ideológiák és politikák követelményei, elvárásai nyomán.

A kiváló pedagógiai kiadvány, a „Mérlegen a magyar iskola” című könyv mottója a következő találó mondat:
Adatok nélkül te is csak egy vagy azok közül, akiknek véleménye van.
A könyv megállapításait figyelmen kívül hagyva, most tanárok tízezreire, fiatalok százezreire zúdul a megsemmisítő vélemény: értéktelen vagy.
Tehát: milyen értékelés, minősítés alapján hangzik el a kijelentés, amely figyelmen kívül hagyja az alkotó pedagógiai munkát, mert csupán végrehajtást vár el a tanároktól és tehetséges fiatalok önértékelését, önbecsülését tapossa alá, azt hangsúlyozva: nem tudsz semmit, műveletlen vagy, mert egy alulteljesítő oktatási rendszerben tanultál, nevelődtél.

A tudománytörténet nagyjai már tudták a megoldást:
Mérd meg, ami mérhető, és tedd mérhetővé, ami nem az!
(Galileo Galilei)

Amit nem tudunk megmérni, azon nem tudunk javítani.
(Kelvin)
Az idézett gondolatok is pedagógiai könyvek mottójaként váltak ismertté, csak a jelenlegi helyzetben láthatólag nem eléggé hasznosulnak, mert a minősítés jegyében minősíthetetlenül elhangzó kijelentések a magasban szárnyalást valóban megakadályozzák, szárnyaszegetté teszik a tanárokat és a fiatalokat.
A klasszikus anekdota szerinti tanmese azonban még mindig hozhat megoldást: a két béka közül az egyik, amikor beleesnek a vödör tejbe, megfullad, mert pesszimistán nem hiszi, hogy ki tud mászni, a másik optimistán addig tapos, amíg vajjá változtatva a tejet, kimászik és tovább él.
Fontos tanulság: mégsem a taposás adja a lényeget, hanem az élni akarás.

***

F. Walter Mária korábbi írásaiból:

– Besorolnak vagy besoroznak

– Tankönyv-világ

– Évnyitó a pedagógusoknak: ezt kapják

– Iskola (rend) őr

Besorolnak vagy besoroznak – F. Walter Mária írása

Oktatás: ön-azonos velem? Rend lesz itt, nagyobb, mint amennyi indokolt volna?

Sorolunk, sorozunk

F. Walter Mária írása

Ön-azonos velem?
A természettudományi nevelés reménytelenségét hirdető pesszimista vélemények közepette megtartott fizika óra végén – az irodalom elsőbbségét nyíltan felvállaló-alig tizenhatéves, izgatottan összegezte tanárának az óra mondanivalóját:
” Értem a rezonancia-katasztrófa lényegét, nem szabad egyformának lenni, a sokféleség adja a biztonságot, a stabilitást.”
Valóban, a franciaországi Angers város hídjának – 200 katona halálával végződő – leszakadása óta a vezényszó a hidak előtt: ”Lépést ne tarts!”

A széllökés sem válogat, középiskolai tananyag a Tacoma híd összeomlásáról készült korabeli dokumentumfilm, nincs az a kísérlet, amely a rezonancia lényegét jobban megértetné.

A fizika törvényeire rácáfolva, az ország tanárai a sokszínűséget éppen ezekben a hetekben, hónapokban váltják egyformaságra, a pedagógus besorolásban való előrelépés reményében  e-portfóliót készítenek, hagyják magukat a széltől sodorni. Kész a minta, vaskos az útmutató, megnyílt a felület, lehet feltölteni. Gyötrelmes vízió: egyforma sablon, egyforma terjedelem, egyforma óravázlatok… egyforma tanárok, egyforma gyerekek…

Tanári portfólió

A portfólió – műfaját tekintve – értékes dokumentum, részletesen és sokoldalúan bemutatja a készítője életpályájának fontos állomásait, eredményeit – összegez, áttekint, reflektál, minősít.
Tartalmában és formájában éppen ezért egyéni kell legyen, a címlapjától az összegző gondolatokig, a betűtípustól a fejezetek sorszámozásáig.
A tanári portfólió tervezése, összeállítása, a tartalmak kibontása, a reflexiók kifejtése alkotómunka, nem lehet engedélyezett rubrikák, leütés számok függvénye.
A több évtizede tanító tanárok a múltjukat és jövőjüket összekötő „hidat” óvnák, védenék a széltől – ha hagynák.

Digitális analfabéták-e a tanárok?

Az oktatással foglalkozó egyes politikusi vélemények szerint a „tanárnénik, tanárbácsik” nehezen kezelik az elektronikus felületeket, tehát nagy nehézséget jelenthet számukra ez a feladat. Igaz, azt honnan is tudnák róluk, hogy évek óta kiváló interaktív táblák nyújtotta nagyszerű lehetőségeket építenek az óravázlatokba (na, nem a sablonba, csak a sajátjukba) tehát nem valószínű, hogy a számítógép kezelésétől idegenkednének. Legfeljebb a gépiességtől. Mások szerint, aki nem írja le amit csinál, nem is való a pályára-egyértelmű tehát a követelmény, a minőségi (és fizetésbeli) előrelépés feltétele a dokumentum összeállítása. És megcsinálják. Nem kötelességből, hanem elköteleződésből.
Azért, hogy elmondhassák- József Attilával- a tizenhat évesnek, a fizika órán:

„Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek.
….
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.”

Tankönyv-világ

Választék: az egynél több a kettő. A kettőnél több a sok. A soknál több a jó tankönyv.

Tankönyvek

R-Doisneau fotója. Iskola, tankönyv, gondolkozásF. Walter Mária írása
Szenvedélyesen szeretem és gyűjtöm a régi tankönyveket. A régmúlt időkben, általam használt könyvek egy-egy példányáról már leszakadt az indigókék csomagolópapír – az egyen borító, az egyen címkével. Halvány ceruzás bejegyzések még itt-ott kivehetők: „megtanulni”, „házi feladat”, és hasonló, megmosolyogtató, de az emlékeket pontosan felidéző, helyenként nehézkesen megformált betűkkel beírt szavak.
Más tankönyveket ajándékba kaptam, vagy a vásárban bukkantak elő, a tulajdonosuk örült, hogy nem kell kidobnia, nem nagyon értették, hogyan szerezhet valakinek örömet, hiszen „csak egy tankönyv”.
Megsárgult lapok, fekete-fehér ábrák (igaz, az utolsó oldalak néha színes mellékletként adtak munkát a grafikusoknak is), tartalmukban változatosak, megfogalmazásukban érthetőek, nyelvezetük egyszerű, puha borítós vagy kemény táblás … majdnem mindegy, tartós tankönyvek voltak. Persze, nem a mai értelemben. Adott tanévben, a tudás megszerzéséhez, a tanulás folyamatához nyújtottak segítséget, a tananyagot segítették tartós tudássá alakítani.

Az idők során nem változott – talán – annak a varázsa, iskolakezdéskor milyen az új tankönyvet kézbe venni, belelapozni, beleolvasgatni. Változott azonban az oktatás tartalma, fejlődtek az oktatási módszerek, gazdagodott a taneszközök tárháza és változtak a tankönyvek is. Kiváló szakemberek a pedagógiai munkájuk szakmaiságának csúcsát éppen abban élhették meg, hogy tankönyvszerzőkké váltak. A tankönyvek feladata kiteljesedett, az ismereteken túl nagy hangsúlyt kapott az adott téma feldolgozásához megalkotott feladatok, problémák sora, mindezeket esztétikus külső, színes, vonzó ábrák, képek egészítették ki. A mai tankönyvek jelentős része elektronikusan is használható, olyan extra tartalmakkal: filmekkel, animációkkal, képekkel, amelyek diáknak, tanárnak igazi csemegét –azaz fontos, érdekes, jól elsajátítható és alkalmazható tudást hordoznak.

Tankönyv 1963-ból

Tankönyv 1963-ból

Jó dolog tehát jó tankönyv segítségével tanítani, de még jobb, jó tankönyvből tanulni, mert hangsúlyozzuk ki: a tankönyv a diákoknak készül – ha erről bárki bármit gondol is.
Régen is, most is, pontosan tudtuk/tudjuk, a tankönyv egy a taneszközök közül, a tudáshoz más eszközök használata nyomán is vezet/vezethet az út. A sokak által vallott „sokkönyvűség” elve vagy az elektronikus eszközök használata nem tette feleslegessé a tankönyveket, de az az igény mindenképpen megfogalmazódott: a tankönyv jó tankönyv legyen. Ennek a kitételnek meg vannak a maga tudományos kritériumai, amelyek azonban semmiképpen nem azonosak azzal, ki birtokolja a tankönyvkiadást.

A tankönyvi tartalmak tulajdonlása, központosítása, átalakítása,”felülírása” nem vezethet odáig, hogy a tankönyv újra „csak egy tankönyv” legyen, indigókék papírban, egyen címkével.
A tankönyvkiadás birtoklása felelősséggel jár, a kiadók ezt pontosan tudták, hiszen az igényes, szakmailag hiteles, értékes kiadványok választása uralta a most oly sokszor felemlegetett piacot.
Azt halljuk folyamatosan, választani kettőből is lehet, valóban, de dönteni csak a jó mellett szabad.

Évnyitó a pedagógusoknak: ezt kapják

A pedagógus életpálya indításáról ezt írja F. Walter Mária: RESET, azaz lenulláz és újraindít

RESET, azaz lenulláz és újraindít

Kezdődik az iskola

F. Walter Mária évnyitó írása.
„Küszöbön a pedagógus életpálya modell bevezetése” – hallhattuk oly sokszor a nyár elején, évnyitó alkalmával, hogy arra gondoltunk, csak sikerül átlépnie.
Többször visszafordult, megbotlott, majd újra nekiindult. Ott, a másik oldalon, hiába várják.

Titkosabbnál titkosabb rendelet tervezetek váltogatják egymást, idő van bőven augusztus végéig, a tanév mindenképpen elindul, mert ez a dolgok rendje, nem kell hozzá külön szabályozás.A titok abban van, mi marad ki az előzőtervezetből, hol lehet még a modellen szorítani az „igazságosság,kiszámíthatóság, minőség” hármas jelszó jegyében.

A titkokat felfedő hírek alapján (a jó időzítés miatt a nyári szünetben csak erre lehet hagyatkozni) azt lehet látni, ez a modell életszerűtlen, a pálya akadályokkal teli. Alapja az ősbizalmatlanság: eddig nem eleget és nem jól dolgoztak a pedagógusok, most lehetőségük lesz minderre rácáfolni.

Előről kell mindent kezdeni?

A húsz-harminc éve pályán dolgozó tanárok kezdjenek mindent elölről, mintha mi sem történt volna eddig velük: egy vagy több szakvizsgát tettek, a tanítványaikkal sikereket értek el, az eredményeiket a diákjaik gazdag, sokszínű életpályája támasztotta alá, tudományos munkát végeztek, módszereket fejlesztettek, szakértőként segítették a pályakezdő kollégáik munkáját.(A felsorolás vég nélkül folytatható…)
A „Pedagógus I.” fokozatba kerülésük az igazságosság fogalmát jócskán alulról közelíti: hogy lehet meg nem történtté tenni mindazt, amit az élet eddig visszaigazolt, hogyan lehet lenullázni mindazt, ami eredmény, siker… megvalósult álom…

Igaz, vizsgákat lehet majd tenni, hosszú évek alatt, ami vagy alátámasztja az előrelépés lehetőségét… vagy addig nyugdíjba mennek – kényszerből vagy önként – ezt már a kiszámíthatóság jegyében tennék.

Az előrelátás homálya

Egy hónapra előre nem lehet látni, mi fog történni, naivság lenne azt gondolni, hogy a pálya végéig marad a biztonság, a megbecsülés- a fizetési fokozatokban való előrehaladás- a lehetőség a szakmai fejlődésre, a nyugodt és szakmailag megalapozott munkavégzésre.
A minőség nem csupán egy – a munkáltató által elvárt – kritérium ezen a pályán, hanem egy olyan alapelv, amely nélkül nem születnek eredmények, sikerek – márpedig ezek tagadhatatlanul jelen vannak az iskolák életében. Az eddigiek ugyan törölve, a tervezett minősítés rendszere újradefiniálja, mi számít majd minőségnek.
A gépek, berendezések működésére meghatározhatók olyan kritériumok, amelyeket be kell tartani, ha nem megy, ki lehet selejtezni. Az élő embert működésbe hozni, majd a pályán tartani, ettől sokkal nagyobb felelősség.
Az iskolák, a bennük élő emberekkel – tanárokkal, alkalmazottakkal, tanulókkal, szülőkkel – nem csupán a modell elemeiként vannak jelen, nem gépiesen, egyformán működő mechanizmusok.
Pedig sokan így gondolják. Már megjelentek a „hatásos, minden követelményt kielégítő” portfólió készítő (helyetted megírjuk…) vállalkozások, a pedagógiai piac újabb vámszedői. Pedig azt lehetett hinni, legalább az önértékelés lehetősége megmarad a tanároknak, az újrakezdés során, az önbecsülés első lépcsőjeként.
Küszöb után a lépcsők – lefelé…

Felsőoktatás, felvételi: mi, mennyi?

Felsőoktatási felvételi: a természettudomány tanítása a tudományosságot, a szakértelmet erősítik ugyan, de az érdeklődést, a kíváncsiságot gyakran kioltják.

Az oktatásnak is ára van

Mi, mennyi a felsőoktatásban?

Közeleg a felsőoktatási felvételi eljárások időszaka, a kialakult – kényszerű – körülményeket figyelembe véve jó/rossz döntések születnek a középiskolások körében: ki, hova jelentkezik.
A „mennyiért?” aktuális kérdése furcsa fordulatot vett a napokban, bizonyos „hiány” tanárszakok választása esetében. Az a hír járja, akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak azok a hallgatók, akik például kémia-fizika szakra jelentkeznek.

Életpálya, ösztöndíj, megbecsülés

Elgondolkodtató a felajánlás, hiszen ez a folyamat nem az ösztöndíj utalásánál kezdődik. Sokan rávágják most a téma frissességéből fakadóan: igen, sokkal inkább az életpálya-modell bevezetésénél, a tanárok megbecsülésénél(?!). Ezt a feltételezett vélekedést szeretném árnyalni egy kicsit, nem, még csak nem is ott.
Nem csak ott.
Sokkal inkább a tudás megbecsülésénél, a tudásátadás és a tudásépítés jelentőségének és korszerű megoldásainak felismerésénél.

A természettudomány tanítása, a diszciplinákra épülő, az ismeretek elsajátítását hangsúlyozó követelmények a tudományosságot, a szakértelmet erősítik ugyan, de az érdeklődést, a kíváncsiságot gyakran kioltják.

Az atomszerkezet tanulása például még játékosan is túl komoly ahhoz, hogy a 13 éves, hetedik osztályosok a természet anyagainak és jelenségeinek megismeréséhez (és megértéséhez) már el se jussanak. A kémia tanár képe pedig inkább rémként, mint álmaikban jön elő.

Kompetenciák

Ugyanakkor a kompetenciák/képességek fejlesztése, a természettudományos műveltség kialakítása mintegy „másodrendűnek” tartott cél, alig-alig fogadható el a tudományosságot előíró követelmények szerint, pedig ebben rejlik a motiváltság, az attitűdök erősítése, a természettudományok tanítása iránti elkötelezettség kialakítása.
A 75 ezer forint persze jó dolog, érdemes tehát a „nemszeretem” szakokat választani, a pénzt pedig félretenni szakkönyvekre, továbbképzésekre, mert a valódi tudást már nem adják ingyen és még az életpálya sem mindig garantálja.

F. Walter Mária