Címke: F. Walter Mária

Sorolunk, sorozunk

F. Walter Mária írása

Ön-azonos velem?
A természettudományi nevelés reménytelenségét hirdető pesszimista vélemények közepette megtartott fizika óra végén – az irodalom elsőbbségét nyíltan felvállaló-alig tizenhatéves, izgatottan összegezte tanárának az óra mondanivalóját:
” Értem a rezonancia-katasztrófa lényegét, nem szabad egyformának lenni, a sokféleség adja a biztonságot, a stabilitást.”
Valóban, a franciaországi Angers város hídjának – 200 katona halálával végződő – leszakadása óta a vezényszó a hidak előtt: ”Lépést ne tarts!”

A széllökés sem válogat, középiskolai tananyag a Tacoma híd összeomlásáról készült korabeli dokumentumfilm, nincs az a kísérlet, amely a rezonancia lényegét jobban megértetné.

A fizika törvényeire rácáfolva, az ország tanárai a sokszínűséget éppen ezekben a hetekben, hónapokban váltják egyformaságra, a pedagógus besorolásban való előrelépés reményében  e-portfóliót készítenek, hagyják magukat a széltől sodorni. Kész a minta, vaskos az útmutató, megnyílt a felület, lehet feltölteni. Gyötrelmes vízió: egyforma sablon, egyforma terjedelem, egyforma óravázlatok… egyforma tanárok, egyforma gyerekek…

Tanári portfólió

A portfólió – műfaját tekintve – értékes dokumentum, részletesen és sokoldalúan bemutatja a készítője életpályájának fontos állomásait, eredményeit – összegez, áttekint, reflektál, minősít.
Tartalmában és formájában éppen ezért egyéni kell legyen, a címlapjától az összegző gondolatokig, a betűtípustól a fejezetek sorszámozásáig.
A tanári portfólió tervezése, összeállítása, a tartalmak kibontása, a reflexiók kifejtése alkotómunka, nem lehet engedélyezett rubrikák, leütés számok függvénye.
A több évtizede tanító tanárok a múltjukat és jövőjüket összekötő „hidat” óvnák, védenék a széltől – ha hagynák.

Digitális analfabéták-e a tanárok?

Az oktatással foglalkozó egyes politikusi vélemények szerint a „tanárnénik, tanárbácsik” nehezen kezelik az elektronikus felületeket, tehát nagy nehézséget jelenthet számukra ez a feladat. Igaz, azt honnan is tudnák róluk, hogy évek óta kiváló interaktív táblák nyújtotta nagyszerű lehetőségeket építenek az óravázlatokba (na, nem a sablonba, csak a sajátjukba) tehát nem valószínű, hogy a számítógép kezelésétől idegenkednének. Legfeljebb a gépiességtől. Mások szerint, aki nem írja le amit csinál, nem is való a pályára-egyértelmű tehát a követelmény, a minőségi (és fizetésbeli) előrelépés feltétele a dokumentum összeállítása. És megcsinálják. Nem kötelességből, hanem elköteleződésből.
Azért, hogy elmondhassák- József Attilával- a tizenhat évesnek, a fizika órán:

„Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek.
….
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.”

Tankönyvek

F. Walter Mária írása
Szenvedélyesen szeretem és gyűjtöm a régi tankönyveket. A régmúlt időkben, általam használt könyvek egy-egy példányáról már leszakadt az indigókék csomagolópapír – az egyen borító, az egyen címkével. Halvány ceruzás bejegyzések még itt-ott kivehetők: „megtanulni”, „házi feladat”, és hasonló, megmosolyogtató, de az emlékeket pontosan felidéző, helyenként nehézkesen megformált betűkkel beírt szavak.
Más tankönyveket ajándékba kaptam, vagy a vásárban bukkantak elő, a tulajdonosuk örült, hogy nem kell kidobnia, nem nagyon értették, hogyan szerezhet valakinek örömet, hiszen „csak egy tankönyv”.
Megsárgult lapok, fekete-fehér ábrák (igaz, az utolsó oldalak néha színes mellékletként adtak munkát a grafikusoknak is), tartalmukban változatosak, megfogalmazásukban érthetőek, nyelvezetük egyszerű, puha borítós vagy kemény táblás … majdnem mindegy, tartós tankönyvek voltak. Persze, nem a mai értelemben. Adott tanévben, a tudás megszerzéséhez, a tanulás folyamatához nyújtottak segítséget, a tananyagot segítették tartós tudássá alakítani.

Az idők során nem változott – talán – annak a varázsa, iskolakezdéskor milyen az új tankönyvet kézbe venni, belelapozni, beleolvasgatni. Változott azonban az oktatás tartalma, fejlődtek az oktatási módszerek, gazdagodott a taneszközök tárháza és változtak a tankönyvek is. Kiváló szakemberek a pedagógiai munkájuk szakmaiságának csúcsát éppen abban élhették meg, hogy tankönyvszerzőkké váltak. A tankönyvek feladata kiteljesedett, az ismereteken túl nagy hangsúlyt kapott az adott téma feldolgozásához megalkotott feladatok, problémák sora, mindezeket esztétikus külső, színes, vonzó ábrák, képek egészítették ki. A mai tankönyvek jelentős része elektronikusan is használható, olyan extra tartalmakkal: filmekkel, animációkkal, képekkel, amelyek diáknak, tanárnak igazi csemegét –azaz fontos, érdekes, jól elsajátítható és alkalmazható tudást hordoznak.

Tankönyv 1963-ból

Jó dolog tehát jó tankönyv segítségével tanítani, de még jobb, jó tankönyvből tanulni, mert hangsúlyozzuk ki: a tankönyv a diákoknak készül – ha erről bárki bármit gondol is.
Régen is, most is, pontosan tudtuk/tudjuk, a tankönyv egy a taneszközök közül, a tudáshoz más eszközök használata nyomán is vezet/vezethet az út. A sokak által vallott „sokkönyvűség” elve vagy az elektronikus eszközök használata nem tette feleslegessé a tankönyveket, de az az igény mindenképpen megfogalmazódott: a tankönyv jó tankönyv legyen. Ennek a kitételnek meg vannak a maga tudományos kritériumai, amelyek azonban semmiképpen nem azonosak azzal, ki birtokolja a tankönyvkiadást.

A tankönyvi tartalmak tulajdonlása, központosítása, átalakítása,”felülírása” nem vezethet odáig, hogy a tankönyv újra „csak egy tankönyv” legyen, indigókék papírban, egyen címkével.
A tankönyvkiadás birtoklása felelősséggel jár, a kiadók ezt pontosan tudták, hiszen az igényes, szakmailag hiteles, értékes kiadványok választása uralta a most oly sokszor felemlegetett piacot.
Azt halljuk folyamatosan, választani kettőből is lehet, valóban, de dönteni csak a jó mellett szabad.

RESET, azaz lenulláz és újraindít

F. Walter Mária évnyitó írása.
„Küszöbön a pedagógus életpálya modell bevezetése” – hallhattuk oly sokszor a nyár elején, évnyitó alkalmával, hogy arra gondoltunk, csak sikerül átlépnie.
Többször visszafordult, megbotlott, majd újra nekiindult. Ott, a másik oldalon, hiába várják.

Titkosabbnál titkosabb rendelet tervezetek váltogatják egymást, idő van bőven augusztus végéig, a tanév mindenképpen elindul, mert ez a dolgok rendje, nem kell hozzá külön szabályozás.A titok abban van, mi marad ki az előzőtervezetből, hol lehet még a modellen szorítani az „igazságosság,kiszámíthatóság, minőség” hármas jelszó jegyében.

A titkokat felfedő hírek alapján (a jó időzítés miatt a nyári szünetben csak erre lehet hagyatkozni) azt lehet látni, ez a modell életszerűtlen, a pálya akadályokkal teli. Alapja az ősbizalmatlanság: eddig nem eleget és nem jól dolgoztak a pedagógusok, most lehetőségük lesz minderre rácáfolni.

Előről kell mindent kezdeni?

A húsz-harminc éve pályán dolgozó tanárok kezdjenek mindent elölről, mintha mi sem történt volna eddig velük: egy vagy több szakvizsgát tettek, a tanítványaikkal sikereket értek el, az eredményeiket a diákjaik gazdag, sokszínű életpályája támasztotta alá, tudományos munkát végeztek, módszereket fejlesztettek, szakértőként segítették a pályakezdő kollégáik munkáját.(A felsorolás vég nélkül folytatható…)
A „Pedagógus I.” fokozatba kerülésük az igazságosság fogalmát jócskán alulról közelíti: hogy lehet meg nem történtté tenni mindazt, amit az élet eddig visszaigazolt, hogyan lehet lenullázni mindazt, ami eredmény, siker… megvalósult álom…

Igaz, vizsgákat lehet majd tenni, hosszú évek alatt, ami vagy alátámasztja az előrelépés lehetőségét… vagy addig nyugdíjba mennek – kényszerből vagy önként – ezt már a kiszámíthatóság jegyében tennék.

Az előrelátás homálya

Egy hónapra előre nem lehet látni, mi fog történni, naivság lenne azt gondolni, hogy a pálya végéig marad a biztonság, a megbecsülés- a fizetési fokozatokban való előrehaladás- a lehetőség a szakmai fejlődésre, a nyugodt és szakmailag megalapozott munkavégzésre.
A minőség nem csupán egy – a munkáltató által elvárt – kritérium ezen a pályán, hanem egy olyan alapelv, amely nélkül nem születnek eredmények, sikerek – márpedig ezek tagadhatatlanul jelen vannak az iskolák életében. Az eddigiek ugyan törölve, a tervezett minősítés rendszere újradefiniálja, mi számít majd minőségnek.
A gépek, berendezések működésére meghatározhatók olyan kritériumok, amelyeket be kell tartani, ha nem megy, ki lehet selejtezni. Az élő embert működésbe hozni, majd a pályán tartani, ettől sokkal nagyobb felelősség.
Az iskolák, a bennük élő emberekkel – tanárokkal, alkalmazottakkal, tanulókkal, szülőkkel – nem csupán a modell elemeiként vannak jelen, nem gépiesen, egyformán működő mechanizmusok.
Pedig sokan így gondolják. Már megjelentek a „hatásos, minden követelményt kielégítő” portfólió készítő (helyetted megírjuk…) vállalkozások, a pedagógiai piac újabb vámszedői. Pedig azt lehetett hinni, legalább az önértékelés lehetősége megmarad a tanároknak, az újrakezdés során, az önbecsülés első lépcsőjeként.
Küszöb után a lépcsők – lefelé…

Az oktatásnak is ára van

Közeleg a felsőoktatási felvételi eljárások időszaka, a kialakult – kényszerű – körülményeket figyelembe véve jó/rossz döntések születnek a középiskolások körében: ki, hova jelentkezik.
A „mennyiért?” aktuális kérdése furcsa fordulatot vett a napokban, bizonyos „hiány” tanárszakok választása esetében. Az a hír járja, akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak azok a hallgatók, akik például kémia-fizika szakra jelentkeznek.

Életpálya, ösztöndíj, megbecsülés

Elgondolkodtató a felajánlás, hiszen ez a folyamat nem az ösztöndíj utalásánál kezdődik. Sokan rávágják most a téma frissességéből fakadóan: igen, sokkal inkább az életpálya-modell bevezetésénél, a tanárok megbecsülésénél(?!). Ezt a feltételezett vélekedést szeretném árnyalni egy kicsit, nem, még csak nem is ott.
Nem csak ott.
Sokkal inkább a tudás megbecsülésénél, a tudásátadás és a tudásépítés jelentőségének és korszerű megoldásainak felismerésénél.

A természettudomány tanítása, a diszciplinákra épülő, az ismeretek elsajátítását hangsúlyozó követelmények a tudományosságot, a szakértelmet erősítik ugyan, de az érdeklődést, a kíváncsiságot gyakran kioltják.

Az atomszerkezet tanulása például még játékosan is túl komoly ahhoz, hogy a 13 éves, hetedik osztályosok a természet anyagainak és jelenségeinek megismeréséhez (és megértéséhez) már el se jussanak. A kémia tanár képe pedig inkább rémként, mint álmaikban jön elő.

Kompetenciák

Ugyanakkor a kompetenciák/képességek fejlesztése, a természettudományos műveltség kialakítása mintegy „másodrendűnek” tartott cél, alig-alig fogadható el a tudományosságot előíró követelmények szerint, pedig ebben rejlik a motiváltság, az attitűdök erősítése, a természettudományok tanítása iránti elkötelezettség kialakítása.
A 75 ezer forint persze jó dolog, érdemes tehát a „nemszeretem” szakokat választani, a pénzt pedig félretenni szakkönyvekre, továbbképzésekre, mert a valódi tudást már nem adják ingyen és még az életpálya sem mindig garantálja.

F. Walter Mária

Rend lesz az iskolákban

Azt hittem, sokat megélt, tapasztalt pedagóguslelkem már nincs kitéve újabb gyötrelmeknek. Tévedtem. Mielőtt bárki azt hinné, netán a tanítás, a gyerekek viselkedése jelenti a szenvedést, sietek leszögezni, az maga a „gyógyír sebeimre”. A tanári pálya örömei, sikerei – még így három évtized múltán is – feledtetik azokat a kínokat, amelyeket az új és újabb szabályozók jelentenek a közoktatásban – a nevelés jegyében…

Köznevelés

Már éppen áttanulmányoztam az új közNEVELÉSI törvény előírásait, kiderült: elsiettem, máris módosítás várható. Nevezetesen az, hogy iskolaőrök alkalmazására kerülhet sor azért, hogy rend, fegyelem uralkodjék az iskolákban, a házirendek jegyében, a biztonság érdekében.
Értetlenül fogadom ezt az elképzelést, mert egy iskola belső életében a nevelés feladatait azoknak a „nevelőknek” kell elvégezni, akik azért az iskoláért vezetőként, beosztott tanárként felelősséget vállalnak. Nem lehet azonban felelősséget vállalni azokért a „(ki) képzett” emberekért, akik helyettük eldöntik, mi számít fegyelmezetlenségnek, „lógás”-nak, rendetlenségnek – és ebben intézkednek. Felelős vezető és tanár képes értelmes döntések meghozatalára- nem kell hozzá rendészeti segítség.

Gondoljuk csak végig: törvény biztosítja azt a képtelenséget, hogy bizonyos számú „igazolatlan” óra/hiányzás lehetséges, majd ha bekövetkezik, a mértékétől függően szankcionálják, büntetik, netán még el is távolítják a gyerekeket az iskolából-, és ahogy a tervezet elképzeli – iskolaőri(!) segítséget vehetnek igénybe a megakadályozására. Ez az egész helyzet olyan messze van a valódi neveléstől, hogy kár lenne a közNEVELÉSI törvényt gyengíteni egy értelmetlen rendelkezéssel.

Vagy mindez csupán munkahely teremtésként, jól jövedelmező cégek alapításáért (oktatás, képzés, foglalkoztatás…) történne?
Az iskola pedig, mint annyiszor, a feltétel nélküli elfogadás, a végrehajtás terepe lenne?
A nevelés valóban összetett és nehéz feladat, de felvállalható és eredményesen végezhető, életszerű szabályozók és intézkedések nyomán, egy magas színvonalú pedagógusképzés és továbbképzés biztosítása mellett. Vajon nem erre kellene szánni inkább a szellemi energiát, a pénzügyi forrásokat – ha még vannak?

Azt olvasom, néhány iskolában örömmel üdvözölték a tervezetet. Öröm helyett én inkább szomorúságot érzek, a tehetetlenség, a megoldatlanság, a bizonytalanság, az erőtlenség – a feladás miatt.
Örömöt akkor éreznék, ha ez az elképzelés csak tervezetként maradna meg a minisztériumok anyagai között, vagy akkor, ha az iskolák ezt a „szolgáltatást” minél kisebb arányban igényelnék és saját maguk „őriznék” a valódi nevelést eredményező tudásuk, felkészültségük hitét, erejét.

F. Walter Mária