Az autizmus világnapja, április 2.

Amikor egy szülő attól retteg, hogy mi lesz a nehézségekkel küzdő gyermekével, ha ő már nem lesz…
Amikor egy szülő nem tudja, hogy mit tehet az értelmileg és érzelmileg akadályozott, ráadásul autista gyermekével, amikor nincs elég képzett tanár gyógypedagógus, hiányzik a pénz, és a megfelelő programok… és még sorolhatnánk….
Közeledik az autizmus világnapja, április 2.

Alkotás, önkifejezés, kommunikáció

Tatán, az Új úti gyógypedagógiai intézmény egyik autista csoportjában olyan kézműves foglalkozást kezdeményeztek, mely amellett, hogy a gyerekeket együttműködésre késztette, egy kiskaput nyitott a társadalmi integráció felé.
Az alkotás mindenki számára az önkifejezés, kommunikáció közös nyelve.
Ezek a gyerekek egy része ugyanis verbálisan nehezen fejezi ki magát, írásban még kevésbé, sőt, autizmusukból kifolyólag érzelmeik is megfejthetetlenek a tágabb környezet számára.

Ez a kézműves foglalkozás többek közt szociális élményekkel gazdagította mindannyiuk életét: a gyerekek együttműködnek, értékelik saját munkájukat, a szülők büszkék rájuk, elmondhatják, hogy igen, ez az én gyerekem ajándéka a társadalomnak, a pedagógusoknak pedig igazi érték egy bujkáló félmosoly, a csillogó szempárok öröme, a növekvő érdeklődés az új tevékenység iránt.

Autista kisgyerek gomb-munkája
Autista kisgyerek gomb-munkája

A kreatív gyógypedagógusok elkezdtek egy olyan programot, ami reményt ad a családoknak. Azok az autista – több esetben kommunikációra, írásra vagy olvasására is képtelen gyerekek, akik eddig a betegségükből adóadóan nem tudtak örülni – azok a tinik most alkotnak, lassan megismerik az alkotás örömet, és néha mosolyognak.
Eközben a szüleik lassan megértik, hogy talán mégis lehet élete a gyermeküknek felnőtt korukban is.
Amikor egy apró halvány mosoly is óriási eredmény.
Ezt sikerült Fenyvesi Éva festőművésznek és gyógypedagógusnak, valamint Kovács Marianna autizmus-specifikus gyógypedagógusnak elérnie, az iskola égisze alatt.

Kovács Marianna:

– Az autizmusban élő értelmileg akadályozott fiatalok szabadidejének nagy részét strukturálni kell az állapotuk miatt. Fontos, hogy olyan tevékenységeket tanítsunk számukra, amelyek a képességeikhez igazodnak, a könnyebb elsajátítás érdekében lépésekre bonthatóak és segítséget nyújtanak a felnőtt életben való munkavégzéshez. A fiatalok egy részének maga munkafolyamat végzése okoz örömet, de idővel a létrehozott alkotásokat is megtanulják értékelni. Olyan tevékenységeket választottunk számukra, amelyeket a társadalom többsége is értékel, hasznosnak tart, például: dekoratív képek készítése (gombokból), szappan-, és gyertyakészítés.

A Citiwings Médiaügynökség fontosnak tartotta, hogy segítsen megmutatni a kis közösség munkáit, és kiállítást szervezett a Bubó Étteremben Budapesten.
A kávézó falán olyan gombképeket csodálhatnak meg a vendégek, melyeket olyan akadályozottságokkal élő gyermeket alkottak, akik alig vagy nem beszélnek egymással sem.
Ráadásul idővel csoportosan és párosan is dolgoztak, kialakultak a feladatok, az egyik a gombokat rakta, a másik gyermek pedig ragasztotta. Ez egy számukra új helyzet, tevékenység, ahol azonfelül, hogy elfogadják egymás jelenlétét, segítik egymást és kitartással viszik végig az alkotás (nem rövid) folyamatát.

Gombbagoly - autista gyerekek munkája
Gombbagoly – autista gyerekek munkája

De itt fontos egy részlet, ezek a gyerekek előtte semmit nem tettek mások közelében, nem tudtak párban dolgozni, nem tudtak egy folyamatot végigvinni. Az elmúlt pár hónapban pedig ilyen csodálatos képek születtek.
A festővásznak, a gombok adományokból, illetve a fiatalok szüleinek támogatásából származnak. Mára az ország számos pontjáról kapnak csomagokat, telis tele színes gombokkal, ami az egyik legfontosabb alapanyag ahhoz, holnap is egy újabb kép születhessen, és a gyógypedagógus újra megértesse a gyerkőcökkel, hogy nem csak a monoton munkának kell örülni, de nézzék meg milyen szépet készítettek, és ennek örüljenek. Ez apró dolgokban nyilvánul meg, egy félmosoly, egy gesztus, csillogó szemek. Ez az igazi érték, az alkotás lényege és ez tanít meg bennünket sokkal jobban odafigyelni egymásra.

Fenyvesi Éva:

– A képek elkészítése során a csoport tagjai gyakran párban dolgoztak, amely komoly eredmény a szociális készségek terén. Mindenki azt a részét végzi a folyamatnak, mely képességeinek inkább megfelel. Van, aki nem szívesen nyúl a ragasztóhoz, így olyan társat keres, aki ezt helyette megteszi. Ami a legfontosabb: mindenki részt vesz az alkotásban és segítenek egymásnak. Egy kép elkészítése több részfolyamatból áll, ezt én bontom lépésekre. A képek az ő esetükben nem belső motivációból fakadnak, segítek, előrajzolom és bátorítom a kis csapatot. Válogatjuk a gombokat, beszélek a színekről és formákról. Olyan közel és annyira együtt dolgoznak mára a gyerekek, ami korábban elképzelhetetlen volt velük. Fontos, hogy a tanulók által végzett munka hasznos és képességeiknek megfelelő legyen. Törekszünk arra, hogy az általunk tanított tevékenységek a társadalom számára is értékesek legyenek és megkönnyítsék a beilleszkedésüket, elfogadásukat.

Minden képen és szappanon találnak egy égszinkék A-betűt. Mert ez az autizmus színe és fémjele. Ezekből 150 darabot kapott két dekorációs bolttól a tatai Komárom-Esztergom megyei Óvoda, Általános iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Autista 3. csoportja. A vásznak, a gombok, valamint a szappanok alapanyagai szintén mind-mind jó szándékú adományokból származnak. A szappanok alapanyagát többnyire saját költségből szerzik be. Aki segíteni szeretne a tatai Autista 3-as csoportnak, az célzott utalással is megteheti (tárgyban: Autista 3-as csoport) teheti meg a Kéz a kéz alapítvány bankszámlájára.
A Kéz a Kézben Alapítvány számlaszáma:
OTP Bank 117 40047-20114844-00000000
Az Autista 3-as csoport és Fenyvesi Éva festőművész képeit április 22-ig lehet megtekinteni és egy nyilvános aukció keretében megvásárolni a Bubó étteremben Pozsonyi utca 4.-ben április 22-én 16.00-kor.

Segítsen Ön is a Citiwings Médiaügynökség kezdeményezésében, segítsünk együtt azokon, akiknek mindez sokat számít.

Jönnek a csőtörések

Az árvíz megmozgatta a talajt, jönnek a csőtörések. A csőtörések műszeres beméréséről.

Csőtörés árvíz után

Jönnek a csőtörések!
Az árvízek, az egyre gyakoribb bő vízű, áradást okozó viharok elvonultával sajnos arra számíthatunk, hogy a mozgásban   volt, nagy erőhatásoknak kitett vezetékek eltörnek, elpattannak.

Nem mindegy azonban, hogy a csőtörések felderítése hogyan történik: szükségtelen bontásokkal, töréssel-zúzással vagy a vízvezeték szerelés legkorszerűbb módszereivel, pl. kamerával.

Műszeres csőtörés bemérés

Professzionális csőtörés bemérés, műszeres csőszivárgás vizsgálat, korrelátoros csőtörés bemérés, jelzőgázos szivárgás keresés, termoképes csőhálózat hibamegállapítás – ma ezek a kifejezések jellemzik a modern vízvezeték szerelést és csőtörés-elhárítást – feleli kérdésünkre  Dancs Gyula mester.

 – Ma már csak ultramodern berendezések segítségével ill. többéves szakmai tapasztalattal lehet  hatékonyan és költségtakarékosan megoldani a legrejtélyesebb, legmegoldhatatlanabbnak tűnő csőszivárgásokat, a vízveszteségek felderítését, melyek csak felmerülhetnek a korszerű és korszerűtlen csőhálózatokban.

Az épületgépészeti szolgáltatások piacán fokozódik a verseny, előnyhöz jut, aki teljes egészében átfogja a csőtörések felkutatásának teljes spektrumát, magyarán a legkisebb szivárgásoktól (pl. padlófűtések vízvesztesége) a több száz méteres ipari vezetékekben kialakult csőtörésekig – teszi hozzá.

Csőhálózatok és javításuk, cseréjük technológiája

 – A kihívás nehézségét a csőhálózatokban alkalmazott megoldások sokasága okozza, mely magával vonja, hogy csak többféle technológia alkalmazásával szállhatunk hatékonyan szembe a különböző csőtörésekkel, vezetékszivárgásokkal.

A legmodernebb felső kategóriás akusztikus és korrelátoros készülékeket vásároltam meg magam is, hogy a lehető leghatékonyabban, legpontosabban meghatározhassam a lakáson belüli és kültéren előforduló csőszivárgásokat. Mondanom sem kell mekkora segítség egy pontos csőtörés megállapítás, hiszen így elkerülhetjük a felesleges és költséges bontásokat.
Drága térburkolatok, parkosított és nagybecsű növények, belső burkolatok menthetőek meg a professzionális csőszivárgás keresők alkalmazásával.

*****
Részletesebb tájékozódás a mester honlapján és egy másik szakhonlapon:

GYIK:

Az áradások során a talaj megelazul és elmozdul, ami a földbe ágyazott csövek elhajlását vagy károsodását eredményezheti. Miután a föld visszasüpped, a csövek nagy erőhatást kaphatnak, így megnő a töréskockázat. Ez különösen igaz régi vagy már fáradt hálózatokra, amelyek nem bírják a feszültséget – ezért fontos a gyors felderítés és beavatkozás. A modern bemérési módszerek segítenek feltárni a problémát bontás nélkül.
A professzionális műszeres bemérés számos technológiát alkalmaz: akusztikus és korrelátoros eszközöket, jelzőgázos vizsgálatot, termográfiás felderítést. Ezekkel a technológiákkal bontás nélkül lehet megtalálni a legapróbb szivárgásokat is – a padlófűtésben, ipari vezetékekben –, így nem sérülnek a burkolatok, növényzet vagy értékes belső terek. Tapasztalt szakemberrel kombinálva ezek gyors, pontos és költséghatékony megoldást kínálnak.
A korszerű feltérképezés lehetővé teszi a probléma pontos helyének meghatározását, így elkerülhetők a felesleges bontások és helyreállítási munkák. Ez időt és pénzt spórol, különösen ha értékes burkolatok, kert vagy belső elemek sérülhetnek. A megelőző diagnosztika révén a szakember előre készülhet az eszközökkel, ami tovább gyorsítja és hatékonyabbá teszi a javítási folyamatot.
Lakástulajdonosok, gondnokok, társasházak és ipari létesítmények tulajdonosai is előnyben részesülnek ebből a módszerből. A komplex csőhálózatok esetén – ahol a hibák rejtettek maradhatnak – a modern technológia lehetővé teszi a műszaki állapot pontos felmérését bontás nélkül. A megelőző karbantartással hosszú távon jelentős költség- és időmegtakarítás érhető el.
A modern bemérési technika gyors, és pontos diagnózist ad, így a beavatkozás ugyanazon a napon elindítható. A bontások elkerülésének köszönhetően csökkennek az anyag- és munkaköltségek, és minimalizálódik a használati zavar. Hosszú távon ez azt jelenti, hogy a beruházás nemcsak megéri, hanem kifejezetten megtérül – csökkenti a javítási kiadásokat és biztosítja a zavartalan működést.

Karrier: álláshirdetésben nagyon erős az Aarenson

Karrier: álláshirdetésben nagyon erős az Aarenson Consulting. Állás, Álláshirdetés.

Egy fejvadász cég tapasztalataiból

Karrier, állás, álláshirdetések | Aarenson Consulting
Az Aarenson jelképe

„Mert félt a vértől a szagtól / Nem lett ő orvos csak doktor / S hogy el ne kopjon a lába / Benyomták egy irodába…” – énekelte évtizedekkel ezelőtt Dinnyés Jóska Veress Miklós Karrier c. versére írt dalában.
Persze ma már másmilyen a karrier, nem csak diplomás dada kell hozzá és jó állású, befolyásos apuka, hanem mondjuk internetes ismeretek is kellenek hozzá, ha máshoz nem, akkor a jó állások becserkészéséhez legalább. Hogy rátaláljunk egy „menő”, piacvezetők közé tartozó fejvadász cég állásajánlataira.

Az Aarenson Consulting Személyzeti Tanácsadó Kft. most frissülő honlapja – amelynek látogatói elsősorban a diplomásokat kereső cégek illetve a jó állást hirdető cégeket kereső diplomások köréből kerülnek ki – mindenesetre számos karrier lehetőségével kecsegtet.

Aarenson Consulting honlaprészlet: „Általunk helyére kerül minden elem a munkaerőpiacon

Bogdanovits Péter úrral, miközben a látogatói statisztikákat böngésszük, hamar ráébredünk, hogy a látogatók zöme kedden, szerdán és csütörtökön kap kedvet az internetes álláskereséshez, a pályamódosításhoz – méghozzá a most meglévő munkahelyén, munkaidőben.

– Úgy látszik, hétfőn még tart a lelkesedés, pénteken meg már a hétvégére készülnek az emberek, a hétvégén meg pihen a potenciális munkaadó és az álláskereső is! – provokálom eképpen az Aarenson Consulting képviselőjét.

– A hétköznapokon megerősödő látogatás valóban azt jelenti, hogy sokan nézegetnek állásajánlatokat – munkaidőben. Mivel az állásajánlataink elsősorban diplomát igénylő állásokra vonatkoznak, ezért ebből az is következik, hogy bizony a diplomások folyamatosan keresik a helyüket, nem félnek váltani.
Hamarosan elindul egy kutatásunk, ami az épp valahonnan kilépő munkaerő motivációit próbálja feltérképezni, úgynevezett exit tesztek segítségével.

– Ezt hogyan kell elképzelnünk?

– Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a kilépéskor kitölt egy anonim tesztet a munkavállaló. Előzetes eredményeink már vannak is. Ezek azt mutatják, hogy a munkavállalók többsége azért vállal el egy állást, akár sok-sok évre is, mert nem talált jobbat. Nem azért, mert kifejezetten ott szeretett volna dolgozni, vagy mert a karrierje szempontjából lehetőségeket rejt, hanem mert nem kapott jobb lehetőséget. Sokan úgy dolgoznak le éveket, hogy közben el akarnak menni. Sőt jópáran már a próbaidő alatt eldöntötték, hogy egyszer elmennek erről a helyről. Ezek lehangoló eredmények. A munkavállaló és a munkaadó számára is!

***

Az Aarenson Consulting álláshirdetésekre épülő honlapja, amely a magazin hír alapjául szolgált:> Állásajánlatok

Magyar hírességek és a jótékonykodás

Sztárok, rászorulók és a segítségnyújtás

Míg egy magára valamit is adó külföldi sportcsillag, médiaszemélyiség vagy előadóművész imázsához ma már szorosan hozzátartozik a jótékonykodás, a hazai hírességek ritkábban köteleződnek el a rendszeres segítségnyújtás és a közhasznú ügyek mellett.
Szerencsére akadnak azért olyan magyar sztárok is, akik szívesen végeznek humanitárius munkát vagy nagylelkű felajánlásokkal támogatják a rászorulókat. A legelkötelezettebb hírességek pedig saját példájukkal segítenek meghonosítani a rendszeres adakozásra épülő adományozói kultúrát.

Mága Zoltán

Utóbbiak közé sorolható az egyik legbőkezűbb honi művész, a hegedű virtuóz Mága Zoltán. Szinte lehetetlen összeszámolni, hány alkalommal segített másokon az utóbbi években: kórházak számára vásárolt orvosi műszereket, beteg gyermekek gyógyulását támogatta és számos jótékonysági koncertet adott hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli fiatal tehetségek javára.

Mága Zoltán hegedű virtuóz saját CD-je borítóján
Mága Zoltán egy CD-je borítóján

Nagy sikerű, 100 Templomi Koncert elnevezésű turnéjának 100 millió forintos bevételét teljes egészében a rászorulók megsegítésére fordította. Ez a szinte páratlan nagylelkűség nem maradt visszhangtalan: Mága karitatív tevékenységét a közelmúltban díjjal ismerték el, sőt maga XVI. Benedek pápa is elismerő szavakkal méltatta jótékony célú templomi koncertsorozatát.

Friderikusz Sándor

A sztárvilágban akadnak olyan jótét lelkek is, akik valamiért nem akarják nagydobra verni, hogy időnként önzetlenül segítenek nehezebb sorsú embertársaikon. Csak az utóbbi időben derült ki például, hogy a számtalan televíziós műsort jegyző Friderikusz Sándor bizony szívesen adakozik, ha gyermekekről van szó. Saját műsorában beszélt először arról, hogy néhány éve életmentő készüléket vásárolt a Szent László Kórház számára. Az pedig életrajzi könyvéből tudható, hogy zimbabwei utazása során 10 ezer dollár értékben ajándékozott játékokat a helyi gyermekeknek.

Erős Antónia

Hozzászokhattunk, hogy az alapítványok, segélyszervezetek kampányfilmjeiben és plakátjain időnként egy-egy hazai sztár is feltűnik. Az már ritkábban fordul elő, hogy az ismert ember teljes mértékben azonosul egy társadalmilag hasznos üggyel, esetleg maga hív életre olyan szervezetet, amely hatékonyan képviseli azt. Az elismerésre méltó kevesek közé tartozik a népszerű RTL-híradós, Erős Antónia, aki kezdettől nyíltan beszélt róla, hogy 2-es típusú cukorbetegségben szenved. Az általa létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja, hogy a megelőzés fontosságára irányítsa a figyelmet és a felerősítse a cukorbetegek iránti társadalmi toleranciát.

Az Egy csepp figyelem alapítvány a cukorbetegség meglétére koncentrál
Az Egy csepp figyelem alapítvány célját támogató plakát

D. Tóth Kriszta

Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF nagy hangsúlyt fektet rá, hogy hiteles és elkötelezett munkatársakat toborozzon a hírességek köreiből is. Magyarországon 2014 óta D. Tóth Kriszta újságíró-főszerkesztő az UNICEF jószolgálati nagykövete. Az elmúlt években arca és egyik előadója volt az Ébresztő-óra elnevezésű oktatási programsorozatnak, mely a hazai iskolásokat ismertette meg a gyermekek jogaival és a velük szembeni erőszak kivédésének lehetőségeivel.

A Quimby együttes és Presser Gábor

Nemcsak híres magánszemélyek, de számos népszerű együttes is fontosnak tartja a társadalmi szolidaritást és az adakozást. Az idén 25. születésnapját ünneplő Quimby nagyszabású jubileumi koncertjének bevételét a Magyar Hospice Alapítványnak ajánlotta fel.


Videó: Most múlik pontosan

Korábban úgyszintén jótékonysági koncerttel segítette a végstádiumú gyógyíthatatlan betegek ápolását biztosító szervezetet Presser Gábor.
A zenész-dalszerző szívesen áll jó ügyek mellé: fellépett már az Élet Menete Alapítvány javára és a kisebbségben élő fiatal tehetségek támogatásáért is.

Puskás Peti, Janicsák Veca, Vavyan Fable

S habár a magyar sztárvilág egyelőre híján van a Brigitte Bardot-hoz hasonló elszánt állatvédőknek, azért akadnak olyanok, akik hallatják a hangjukat, ha a veszélyeztetett fajok védelméről vagy az állatokkal szembeni méltányos bánásmódról van szó. Magyarok is csatlakoztak például a National Geographic Channel tavalyi nemzetközi kezdeményezéséhez, amely a kihalófélben lévő nagymacskákra kívánta felhívni a figyelmet: Puskás Peti és Janicsák Veca macskás szelfit posztolt az ügyért. Vavyan Fable (polgári nevén Molnár Éva), a lektűr hazai nagyasszonya ennél tovább ment, hiszen azon kívül, hogy otthonában több, menhelyről befogadott háziállatról gondoskodik, rendszeres támogatója a Noé Állatotthonnak és Alapítványnak — elkötelezettségét tiszteletbeli klubtagsággal hálálta meg a szervezet.

***

A külföldi sztárok így csinálják:

> Jótékonykodó sztárok, aktivista hírességek

Jótékonykodó sztárok, aktivista hírességek a nagyvilágból

Brigitte Bardot és az állatok védelme

Szerencsére egyre gyakoribb jelenség, hogy napjaink ünnepelt sztárjai aktivista szereplőként hírnevüket, népszerűségüket és anyagi javaik egy részét humanitárius célok szolgálatába állítják. Jótékonykodásukkal nemcsak a rászorulókon segítenek, hanem saját magukon is, hiszen a hírességek imázsépítésének ma már fontos eleme a karitatív tevékenység.
Az is megesik, hogy a karrierje delelőjén túljutott sztár új életcélra talál egy fontos társadalmi ügy felkarolásában, ahogyan ez Brigitte Bardot-val történt.

A 60-as évek filmcsillaga és stílusikonja évtizedek óta állatvédő aktivistaként tevékenykedik. Már legelső kampányainak is jelentős eredményei voltak, az egyik ilyen, hogy a korábbi kegyetlen bánásmód helyett levágásuk előtt elektromos pisztollyal elkábítják a szarvasmarhákat a vágóhidakon.

Fókakölyök az aktivista Brardot védelme alatt
Bardot-nak gondja volt a fókákra is

A 70-es években a fókák tömeges mészárlása ellen küzdött és elérte, hogy a fókaborjúbőr kereskedelmét betiltsák. Rendszeresen szót emel a szőrmeviselés ellen, legutóbb pedig Magyarországon is nagy port vert fel a libatömés elleni tiltakozása. 1986-ban létrehozta állatvédő alapítványát, melynek tőkéjét saját vagyona képezi. Az alapítvány szerteágazó tevékenysége az állatvédelem minden területét átfogja, Bardot pedig nyilvánosan és harciasan tiltakozik, ha az állatok bántalmazásáról, a velük való erőszakos vagy méltatlan bánásmódról kap hírt. Hírnevét arra használja, hogy az általa képviselt ügyeket a figyelem középpontjába állítsa. Nemrég az AFP francia hírügynökséghez is eljuttatta azt a levelet, melyet a híres divattervező, Karl Lagerfeld macskájához írt. Ebben arra kéri az állatot, dorombolja gazdája fülébe, hogy hagyjon fel az állati szőrmék felhasználásával.

Angelina Jolie, mint az ENSZ embere

Habár az utóbbi időben leginkább magánéleti problémái miatt szerepel a magazinokban, Angelina Jolie évek óta nem csupán színésznő és nagycsaládos anyuka, hanem elkötelezett aktivista is, aki rendszeresen ellátogat a világ leginkább hátrányos helyzetű térségeibe, hogy személyes benyomásokat szerezve tájékozódjon a legégetőbb, megoldásra váró problémákról.
Akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy akkor szembesült először a háború sújtotta országok lakosságának szinte kilátástalanul nehéz helyzetével, mikor a Tomb Raider című szuperprodukció forgatása során épp a világot kellett megmentenie a filmvásznon. Humanitárius elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem csupán anyagi eszközökkel igyekszik segíteni a rászorulókon, de komoly terepmunkát is végez, fáradhatatlanul járja a menekülttáborokat, keresi a személyes kontaktust a háborús tragédiák áldozataival.  Érdemei elismeréseképpen jószolgálati nagykövetből pár éve különleges küldötté léptette elő az ENSZ. Többször felszólalt a háborús területeken elkövetett nemi erőszak áldozataiért, kórházakat és iskolákat építtetett Kambodzsában és Etiópiában, bevételeinek tetemes részét pedig alapítványainak utalja.

DiCaprio, a luxus és az ökológiai lábnyom összefüggései

Hollywoodban külön iparág foglalkozik a sztárok humanitárius portfóliójával, ez viszont nem jelenti, hogy segítő szándék mögött kizárólag önző indítékok lapulnak. A karitatív elkötelezettség jó reklám ugyan a hírességeknek, de buktatói is lehetnek, hisz könnyen kilóghat az a bizonyos lóláb, ha a sztár kevés elszántsággal képviseli a felvállalt ügyet.

Aktivista vagy nem aktivista?

A közvélemény könnyen fogást talál a nem kellőképpen elkötelezett hírességeken. Többször megkérdőjeleződött például a környezetvédő szerepét is magára vállaló Leonardo DiCaprio aktivista hitelessége.

Az ENSZ békenagyköveti tisztségét betöltő színész eddig mintegy 15 millió dollárt utalt környezetvédelemmel foglalkozó alapítványoknak. Oscar-díjának átvételekor is a klímaváltozásról beszélt, nemrég pedig narrálta a National Geographic Özönvíz előtt (Before the Flood) című dokumentumfilmjét, mely egyebek mellett a fenntartható gazdálkodás, a környezetvédelem, valamint az eltűnőben lévő ökoszisztémák és fajok megmentésének lehetőségét kutatja olyan interjúalanyokkal, mint Barack Obama, Bill Clinton, a milliárdos feltaláló, Elon Musk, Ferenc pápa vagy Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár.

Nyilvánvalónak látszó elkötelezettsége ellenére azonban sokan képmutatónak tartják DiCapriot, mivel rendszeresen a magángépeit használja utazásaihoz, elképesztő luxusban él, s úgy tűnik, a saját ökológiai lábnyoma a legkevésbé sem aggasztja.

A sportolók is jó fejek

Nemcsak a szórakoztatóiparban, hanem a sportcsillagok közt is szép számmal vannak bőkezű adakozók, akik csillagászati összegű bevételeik komoly hányadát a nélkülözők javára fordítják, hírnevükkel pedig jó ügyeket szolgálnak. Közéjük tartozik a nemrég visszavonult futballsztár, David Beckham, aki az UNICEF jószolgálati nagyköveteként az elmúlt években sokat tett a gyermekek jogainak védelméért szerte a világban.

A nemzetközi gyermekvédelmi szervezet munkáját segíti az ötszörös aranylabdás Lionel Messi is.
Az A-kategóriás sztárok közül nem egy a maga egyéni módján értelmezi és gyakorolja a jótékonyságot meg az emberbaráti szeretetet. Johnny Depp például szívesen magára ölti Jack Sparrow kalózkapitány jelmezét, hogy meglátogassa a gyermekkórházak betegeit.

Hasonlóan rokonszenves, spontán megnyilvánulásai vannak Robert Downey Jr.-nak is, aki akár tigrisnek is beöltözik súlyos beteg kis rajongója kedvéért, más alkalommal pedig Tony Starkként segít egy kissrácnak, hogy megbarátkozzon az életét megkönnyítő új művégtaggal.

***
Ajánlom még: Magyar hírességek és a jótékonykodás

Képességfejlesztés: jobb agyféltekés rajzolás

De mi is az a jobb agyféltekés rajzolás?

Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendő jobb agyféltekés rajztanfolyamokon a felnőttek és gyermekek is megtalálhatják számításaikat, hiszen ez a technika minden korosztálynak látványos és ugrásszerű fejlődést hoz a rajz és a kreativitás terén.
Mi egyáltalán a jobb agyféltekés rajzolás? Mi történik egy tanfolyamon, amitől a résztvevők rajztudása ilyen gyorsan, ilyen hihetetlen változáson megy keresztül?

„Ha le tudod írni a neved, akkor képes vagy rajzolni is!”

Az emberek többsége meg van győződve arról, hogy a rajzolás képességét csak több évnyi fárasztó, verítékes gyakorlás útján lehet elsajátítani, és még többen vannak azon az állásponton, hogy művésznek születni kell: vagy isten adta tehetséggel jön valaki a világra, vagy sem. Sok ember számára a rajzolás egy mágikus folyamat, és mint ilyen, túlmutat a józan felfogóképességen.

  • „Én nem tudok rajzolni.”
  • „Ügyetlen vagyok.”
  • „Nincs hozzá kézügyességem.”
  • „Nekem ez nem megy.” – mondják sokan.

Ezzel ellentétben a rajzolni tudás nem csak kevesek kiváltsága, a készség elsajátítása pedig nem olyan bonyolult,

A jobb agyféltekés tanfolyam első és harmadik napján készült rajz ugyanattól a hallgatótól
Rajz az első és a harmadik napon

mint ahogy az a közhiedelemben elterjedt.
A művészi ábrázolás bárki által könnyedén, gyorsan megtanulható, korra, nemre, iskolai végzettségre és foglalkozásra való tekintet nélkül.
Nem igényel különösebb kézügyességet sem, elég, ha valaki egy átlagos szem-kéz koordinációval rendelkezik, mint amilyen például a tű befűzéséhez, vagy a saját neve leírásához kell.
Mi szükséges ahhoz, hogy megtanuljunk rajzolni?

A rajztudás titka

A titok nyitja a megfelelő látásmódban és agyunk jobb féltekéjének munkába fogásában rejlik. Aki megtanulja, hogyan kell helyesen feldolgozni a vizuális információt, az képes lesz rajzolni is. A legnagyobb festők azt vallják: nem a kezükkel, hanem a szemükkel alkotnak.
A varázslatos rajztudás elsajátításának másik fontos eleme az a képesség, hogy agyunkat átkapcsoljuk egy másfajta érzékelő módba, de ebben sincs semmi ördöngösség. Mindenkivel előfordult már, hogy egy tevékenység végzése során annyira belefeledkezett abba, amit éppen csinált, hogy megszűnt létezni számára a közvetlen környezete és az idő múlása. Nos, ez pont az a felszabadult, nyugodt tudatállapot, amely a művészi rajzoláshoz is szükséges.
E két összetevő elsajátítása nem nehéz és nem is időigényes, otthoni körülmények közt is működik.

Négy nap és másképpen látjuk a világot

A jobb agyféltekés rajztanfolyamunkon mindössze 4 nap szükséges hozzá. A 4 nap során olyan körülményeket teremtünk, olyan feladatokat végzünk, melynek hatására a domináns bal agyféltekénk elcsendesedik és átengedi a vezető szerepet a kreatív jobb agyféltekének, így képesek leszünk a dolgokat másképp észlelni, helyesen látni. Ennek következtében pedig akkor is valósághűen tudjuk lerajzolni a  megfigyelésünk tárgyát, ha előtte sohasem tanultunk rajzolni.
A rajzoláson kívül milyen előnyökkel jár, ha többet használjuk a jobb agyféltekénket?
Amikor a vizuális (jobb) agyféltekénk működése nagyobb teret kap, kellemes, pihentető, tiszta elmeállapotba kerülünk. A tanfolyam résztvevői arról számolnak be, hogy nem éreznek fáradtságot, szomjúság vagy éhségérzetet, sőt épp ellenkezőleg: a rajzolás alatt teljesen feltöltődnek energiával.

Egy művész ezt így fogalmazta meg:
„Amikor igazán megy a munka, az olyan, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Eggyé válok a munkával: a festő, és a festmény egy. Izgatott vagyok, mégis nyugodt, élénk és teljesen ura önmagamnak. Nem vidámság ez, inkább a révülethez hasonlít. Azt hiszem ez az, amiért újra és újra festeni és rajzolni kezdek.”

A megváltozott látás- és gondolkodásmódnak köszönhetően sokkal intuitívabbak, kreatívabbak, sikeresebbek leszünk életünk egyéb területein is. Más szemmel fogunk a világra tekinteni, magabiztosabbá válunk, és jobban ki tudjuk fejezni magunkat. Olyan erőforrásra lelünk, amelyre bármilyen körülmény között bátran támaszkodhatunk.
Mit nyújt még egy jobb agyféltekés rajztanfolyam?
A fejlődés, amelyen néhány nap alatt a résztvevők keresztülmennek, egész egyszerűen döbbenetes. Az első nap készített rajzok és a negyedik nap portréi között akkora különbség van, hogy azt maguk a hallgatók is alig akarják elhinni. „Ezt tényleg én rajzoltam? Nem hiszem el!” A „pont pont, vesszőcske, készen van a fejecske” stílusú rajzokból élethű képek válnak!
A tanfolyam során lépésről lépésre megszerzett rajzolási készség egy egész életen át megmarad, azt bárhol, bármikor használni lehet majd. Olyan ez, mint a kerékpározás: ha egyszer megtanuljuk, hogyan kell csinálni, azt soha többé nem feledjük el.
A jobb agyféltekés rajztanfolyam elvégzésével szinte újra rajzolhatjuk az életünket!

Robert Henri így ír erről:
„Ha valakiben működésbe lép a benne rejlő művész, bármi is legyen a munkája, tanulékony, kutató, merész, önkifejező személy válik belőle. Érdekes lesz mások számára.”

Szepes Liliána
jobb agyféltekés rajz oktató
Honlapja: jobb agyféltekés rajzolás

Miért jó az országos tanfolyamkereső?

Mert van! – mondhatnánk röviden, de ezzel a válasszal aligha lehetnénk elégedettek. Tehát vegyük elő a komolyabbik érvünket arra nézve, miért is nagyon jó, ha van egy olyan honlap a weben, amely Magyarország összes engedélyezett tanfolyamát megmutatja, ráadásul térképes és szöveges ismertetést is nyújt a képzés helyéről, elérhetőségéről és egyéb fontos dolgairól. Éppen ezért most bemutatjuk azt a táblát a Google Trends segítségével, amely megmutatja, hogy 2004-től napjainkig az érdeklődés hogyan változott az OKJ képzések iránt.

OKJ képzés és tanfolyamok iránti érdeklődés

Az OKJ képzéseket szeretik a magyarok
Az OKJ képzések iránti érdeklődés növekedése 2004-től napjainkig Magyarországon

A tendencia egyértelmű: a szakmát, képzettséget adó tanfolyamok iránt folyamatosan nőtt az érdeklődés Magyarországon, miközben mintegy félmillió polgártársunk külföldön vállalt munkát, miközben az ország népessége finoman szólva nem gyarapodott.
Ezt az érdeklődést is kielégíti az Országos tanfolyamkereső.

Az ábra mintegy mellékesen megmutatja, hogy a keresések mélypontja mindig decemberben tapasztalható, a csúcspontok pedig januárra és augusztusra esnek. Az augusztusi csúcspont azért is érdekes, mert a tanfolyamok, képzések szervezőinek egy része ezt az időszakot holt időszakként kezeli, gondolván, hogy a potenciális igénybe vevők éppen úgy vízparton nyaralnak, mint ők. Csakhogy – képletesen szólva – látható, sok leendő hallgató a vízpartra is kiviszi a laptopját, hogy tanfolyamot keressen magának.

De nézzünk még mélyebbre a Google Trends segítségével:

Az OKJ képzések legkeresettebb tagjai
Az érdeklődés növekedésében élen járnak

Azon persze nem lepődhetünk meg, hogy az ingyenes képzések iránt a legnagyobb az érdeklődés, annak pedig igazán örülhetünk, hogy az egészségügy frontvonalába készülők ápoló képzést keresnek országszerte!!! Csak nehogy az legyen, amikor végeznek, már valamelyik előmelegített nyugati egészségügyi intézményben ápolják az ottani betegeket.

Do you speak English?

Erről az ápolónőkkel kapcsolatos aggodalmunkról pedig eszünkbe juthat: az ingyenes képzések közül kiemelkedik a 300 órás ingyenes angol nyelvtanfolyam. (A kis- és középvállalkozások ügyvezetője I-II elnevezésű képzésről van szó).
Ezért a kezdeményezésért dicséret illeti a kormányzatot, ámbár a szokásos kapkodás, át nem gondolt, előkészítetlen indulás rányomja bélyegét az első tanfolyamokra.
Az egy hónapos késve indulás a heti 2×5 órás esti iskolai elfoglaltságot az utolsó két hónapra heti 3×5 órásra emelte, amely e sorok írójának tapasztalata szerint lemorzsolódási hullámot gerjesztett.
Ezen a tanfolyam típuson határozott melléfogás volt a kezdők közé újrakezdőket keverni, mert – szintén e sorok írójának tapasztalata szerint – a 3×5 órára emelt heti terhelés mellett a valódi kezdők már nem képesek a lépést tartani és éppen ők, akiknek indult a kezdő tanfolyam – kihulltak.

Keresse meg a kívánt tanfolyamot

Az országos tanfolyamkereső városonkénti és tanfolyamonkénti, képzésenkénti komplex keresést tesz lehetővé.
Nincs is más dolgunk, minthogy kikeressük a jobb állás, a magasabb fizetés, a több tudás reményében a számunkra legmegfelelőbb és legközelebbi oktatási intézményben a kívánt képzést.
> Tanfolyam kereső

A honlapról másutt:

Magyarország tanfolyam nagyhatalom

A tudás reménye

Képzések, tanfolyamok Pécsett

Bognár László

GYIK:

Miért érdemes használni az országos tanfolyamkeresőt?
Az országos tanfolyamkereső egy átfogó platform, amely lehetővé teszi, hogy könnyedén megtaláljuk Magyarország összes engedélyezett tanfolyamát. A weboldal térképes és szöveges információkat nyújt a képzések helyéről, elérhetőségeiről és egyéb fontos részletekről, így segít a legmegfelelőbb képzés kiválasztásában.
Hogyan változott az érdeklődés az OKJ képzések iránt az évek során?
Az OKJ képzések iránti érdeklődés folyamatosan növekedett 2004 óta Magyarországon. A Google Trends adatai szerint a keresések csúcspontjai januárra és augusztusra esnek, míg a mélypontok általában decemberben tapasztalhatók, ami érdekes trendet mutat a tanfolyamok iránti keresletben.
Milyen típusú tanfolyamok iránt van a legnagyobb kereslet?
A legnagyobb érdeklődés az ingyenes képzések iránt mutatkozik, különösen az egészségügyi ápolói tanfolyamok iránt. Az ingyenes angol nyelvtanfolyam is kiemelkedő népszerűségnek örvend, ami a kormányzat kezdeményezésének köszönhető.
Milyen problémák merülhetnek fel a tanfolyamok szervezése során?
A tanfolyamok szervezése során gyakran előfordulhat, hogy a kezdők és újrakezdők keverednek, ami lemorzsolódáshoz vezethet. A túl magas heti óraszám is problémát okozhat, mivel a kezdők nem tudják tartani a lépést, így sokan kiesnek a programból.
Milyen lehetőségeket kínál az országos tanfolyamkereső a felhasználóknak?
Az országos tanfolyamkereső lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy városonként és tanfolyamonként keressenek. Ez segít abban, hogy a legmegfelelőbb és legközelebbi oktatási intézményben találják meg a kívánt képzést, amely hozzájárul a jobb állás és magasabb fizetés eléréséhez.

Megújult magazinnal fogadjuk – szeretni fogja!

Közel tíz éves gúnyáját vetette le a Jóljárok Magazin és cseréli most újra.
Nem is annyira a karosszériával volt a baj, hanem alatta a motor avult el. Manapság már a hibrid a menő, vagyis a reszponzív honlap, amely ki tudja elégíteni az asztali gépek képernyőjén, de a mobileszközök monitorján való megjelenést is.
Magazinunk most már ilyen.

Új ruhában a Magazin

Közel tíz éves gúnyáját vetette le a Jóljárok Magazin és cseréli most újra.
Nem is annyira a karosszériával volt a baj, hanem alatta a motor avult el. Manapság már a hibrid a menő, vagyis a reszponzív honlap, amely ki tudja elégíteni az asztali gépek képernyőjén, de a mobileszközök monitorján való megjelenést is.
Magazinunk most már ilyen. Bármely eszközön az annak megfelelő méretben és elrendezésben jelenik meg.

Érvényes mondandónk van

Ilyen mérvű átalakításkor persze muszáj átnézni a korábbi bejegyzéseket. Számos elavult írást kirostáltunk, de ami maradt – nem csekélyke mennyiség a maradék – az vagy érdekes darabja a múltnak vagy mint a bejegyzések többsége ma is érvényes mondandóval bír.

Mondjak példát?
Már tíz évvel ezelőtt arról olvashattak látogatóink a magazinban, hogy Európában legalább annyian interneteznek fő műsoridőben, mint ahányan televíziót néznek. Ez az arány ha változott, aligha a tv javára billent a mérleg.
Napjainkban pedig a mobil eszközök térhódítása a téma.
Tehát van minek megfelelnünk.

Régi és új rovatok

Rovataink némelyikétől is megváltunk. Ilyen teszem azt a képeslapküldő, amely iránt folyamatosan elfogyott az érdeklődés.
A sikeres rovatok – mint például az apróhirdetés, a tematikus szolgáltatóház és a linkgyűjtemények – természetesen megmaradtak.

Magazinunk célja, hogy kiszolgáljuk azt a sokszínű igényt, amellyel megtiszteltek minket az elmúlt évtizedben látogatóink.
A Céghírek – oldott formában – tippeket adnak a hétköznapi élet ügyes-bajos dolgainak megoldásához. Mit tegyünk, ha eldugul a csap, milyen teendőink vannak kertünkben tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Mit tegyünk, hogy a fák, a bokrok, a haszonnövények szépek maradjanak.
Akinek honlapja, blogja, facebook fiókja van, az nyilván „vevő lesz” a számítástechnikával, a SEO-val (keresőoptimalizálással) kapcsolatos írásokra.
A Szolgáltatóházban kipróbált, jó hírű vállalkozások érhetők el, mint ahogy a Linkkatalógusainkban is erre törekszünk.
Online magazinunk lapjain ingyenes apróhirdetésre is mód van, szóval színes magazint szeretnénk átnyújtani – lépdeljen nálunk bátran a bájtokon!

Na, ehhez szóljon 🙂

Egyszerűsítettük a hozzászólások lehetőségét. Már nem kell kirándulni a Facebookra ahhoz, hogy valaki kifejthesse egy-egy írásunk tartalmáról a véleményét.
Moderáció természetesen lesz, hogy biztosíthassuk az adott téma iránt valóban érdeklődők hozzáférését, ne szoríthassák őket ki a trollok.
Jó szórakozást, hasznos tartalmakat kíván Önnek a régi-új Magazin!

Friss, ropogós receptes könyv – nyálcsorgatós ajánlatok

Antall Ildikó: Komótos lakomák. Kézről-kézre, konyhából konyhába jár a könyv.

Friss, ropogós receptes könyv

Sütemény egy recept-könyvből
Sütemény egy recept-könyvből

Kézről-kézre, konyhából konyhába jár a friss, ropogós, még Kézről-kézre, konyhából konyhába jár a friss, ropogós, még nyomda szagú könyv. Antall Ildikó recept gyűjteménye a Komótos lakomák címet viseli. Alcímként ez a sor áll a címlapon: Természetes ízek a régi időkből. Aki belelapoz és megnézi a guszta képeket, olvassa a sorokat, garantáltan kedvet kap a főzéshez.

Komótos lakomák

A Komótos lakomák a címe alapján kicsit talán kilóg abból a sorból, amelyik az egyszerűen, gyorsan elkészíthető, reform vagy trendi konyha ízeit kínálja, felsorakoztatva a pusholás, a dekantálás, a szuvidolás és hasonló, korábban sosem hallott eljárásokat.

– Mi az újdonság ebben a receptgyűjteményben? – kérdezem a kötet szerkesztőjét.
– Bár a receptek zöme az 1940-es évek előtti időkből származik, mégis újdonság, hogy egy kötetbe szerkesztettük az említett korszak különböző társadalmi rétegeinek összegyűjtött ételleírásait, külön-külön fejezetben a korabeli arisztokrácia, a feltörekvő polgárság és a parasztság konyháinak hagyományaival. Újdonság talán az is, bár régi igényre emlékeztet, hogy a tányérokra csalt korszakot is megpróbálja kicsit megidézni, egy-egy anekdotával, megsárgult régi fotókkal, gasztronómia-történeti leírásokkal.

– Nem tartasz attól, hogy a régi receptek hozzávalói elriasztják az olvasót attól, hogy a főzéssel is megpróbálkozzanak?
– Azért nem, mert a receptekben szereplő minden alapanyag könnyen beszerezhető. De azért is érdemes kipróbálni a recepteket, mert mindegyik csakis természetes alapanyagokat tartalmaz – épp ettől korszerű is.

Libacomb a recept könyvből

– Belelapozva nemcsak újdonságokat láthatunk, néhány igazán közismert étel, sütemény nevével is találkozhatunk…
– A receptek egy része valóban a nagy klasszikusok közül való, ám szerzőtársaimmal igyekeztünk mindegyiknek az eredeti, vagy ahhoz talán legközelebbi leírását összegyűjteni. De a többség olyan étel, amelyek eddig egyetlen szakácskönyvben sem jelentek meg, de receptjük fennmaradt, például a sellyei Draskovich grófi kastély egykori konyhalányának feljegyzéséből, vagy hosszú évtizedeken át elhagyott padlásokon hányódó újságok kivágásaiból. S mielőtt megkérdeznéd, miért éppen Komótos lakomák lett a gyűjtemény címe: nem titkolt szándékunk az volt, hogy kedvet hozzunk az étkezéshez; ahhoz a fogyasztáshoz, ami nem időt spóroló üzemanyag-felvételt jelent rohanás közben, hanem megadja a módját egy-egy fogás elkészítésének, és az étkek kényelmes, ízlelgetős elköltéséhez hoz kedvet.

– Már csak egy kérdésem lenne: ha – mint tudjuk, – kereskedelmi forgalomba nem került, hogyan és milyen árért lehet ehhez az egyedülálló könyvhöz hozzájutni?
– Nagyon egyszerűen. A komotos.lakoma[kukac]gmail[pont]com emailre elküldi valaki az igényét, a megadott címre kiszállítják a könyvet, amiért a megrendelő az átvételkor fizeti ki a 2500 (2499) forintot.

*****

Aki kíváncsi egy, a könyvből származó receptre, az itt, az Étterem Pécs webszájt Receptek aloldalán, a sorrendben másodikként előbukkanó Klasszikus bárányborda receptjét lelheti meg. Már csak meg kell főznie 🙂
Receptek

Tökmag a barackmagosoknak

Már államtitkári szinten az egészségük védelméért tenni akaró emberek bizalmával való visszaélés

Csalás államtitkári szinten

Egy európai kutatás szerint az európai emberek arra a kérdésre, hogy mely értékek a legfontosabbak a felsorolt fogalmak közül a boldogságukhoz, az egészség fogalmát hozták fel az első helyre (44,1%). A szerelem csak a dobogó második fokára szorult (12,9%) és a munka is erősen leszakadt a rá jutó 10,9 százaléknyi szavazattal. (Részletesebben: Orvosi váró 2.)

Joggal mondhatjuk tehát, hogy értékrendünkben az egészség kitüntetett helyen szerepel.
Most, hogy már államtitkári szinten is visszaélést tapasztalhattunk az egészség iránti vágyunkat kihasználva, érdemes elgondolkoznunk!

L. Simon László nem egy tökmag, de…

Mint köztudott, L. Simon László államtitkár borászata barackmagot kínált rák ellenes hatást tulajdonítva a terméknek, potom ezer forintért.
A barack magjának a tudomány mai állása szerint rák ellenes hatása nincs, csupán arra alkalmas, hogy tájékozatlan emberek ezer forintokért lelkiismeretlen árusok kasszáját tömjék meg az iszonyú betegségből való gyógyulás vagy annak megelőzése reményében.

Magazinunk mindemellett a maga házatáján is sepreget kicsit, hogy eleve kizárja a tudománytalan mágusok csodaszereinek térnyerését, legyenek azok egyszerű webbutikusok vagy egyszerű államtitkárok.

Mivel a termékek hatását nem vizsgálhatjuk és a tudomány eme ágát sem követjük napi rendszerességgel, a mai naptól az Egészsség linkek, linkkatalógus oldalunkon a Táplálkozás, étrend, receptek kategóriát töröljük!
Az eddig itt szereplő honlapok tulajdonosaitól elnézést kérünk ezért a drasztikus lépésért, hiszen jelentős részük minden bizonnyal nem a felelőtlen nyerészkedés kedvéért űzi mesterségét, de a már államtitkári szinten jelen lévő csalást mindenképpen meg akarjuk akadályozni!

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.