Tökmag a barackmagosoknak

Már államtitkári szinten az egészségük védelméért tenni akaró emberek bizalmával való visszaélés

Csalás államtitkári szinten

Egy európai kutatás szerint az európai emberek arra a kérdésre, hogy mely értékek a legfontosabbak a felsorolt fogalmak közül a boldogságukhoz, az egészség fogalmát hozták fel az első helyre (44,1%). A szerelem csak a dobogó második fokára szorult (12,9%) és a munka is erősen leszakadt a rá jutó 10,9 százaléknyi szavazattal. (Részletesebben: Orvosi váró 2.)

Joggal mondhatjuk tehát, hogy értékrendünkben az egészség kitüntetett helyen szerepel.
Most, hogy már államtitkári szinten is visszaélést tapasztalhattunk az egészség iránti vágyunkat kihasználva, érdemes elgondolkoznunk!

L. Simon László nem egy tökmag, de…

Mint köztudott, L. Simon László államtitkár borászata barackmagot kínált rák ellenes hatást tulajdonítva a terméknek, potom ezer forintért.
A barack magjának a tudomány mai állása szerint rák ellenes hatása nincs, csupán arra alkalmas, hogy tájékozatlan emberek ezer forintokért lelkiismeretlen árusok kasszáját tömjék meg az iszonyú betegségből való gyógyulás vagy annak megelőzése reményében.

Magazinunk mindemellett a maga házatáján is sepreget kicsit, hogy eleve kizárja a tudománytalan mágusok csodaszereinek térnyerését, legyenek azok egyszerű webbutikusok vagy egyszerű államtitkárok.

Mivel a termékek hatását nem vizsgálhatjuk és a tudomány eme ágát sem követjük napi rendszerességgel, a mai naptól az Egészsség linkek, linkkatalógus oldalunkon a Táplálkozás, étrend, receptek kategóriát töröljük!
Az eddig itt szereplő honlapok tulajdonosaitól elnézést kérünk ezért a drasztikus lépésért, hiszen jelentős részük minden bizonnyal nem a felelőtlen nyerészkedés kedvéért űzi mesterségét, de a már államtitkári szinten jelen lévő csalást mindenképpen meg akarjuk akadályozni!

Buli van. Sofőrszolgálat, Uber, taxi és egyebek

Szombat a bulik napja Budapesten. A személyszállítás hadrendbe áll.

A Sofőröm Sofőrszolgálat hatóköreMicsoda buli – hallik a fülünkben a régi nóta. És valóban, ma, péntek lévén harsogni fog Budapesten a bulinegyed. Sőt holnap, szombaton is. Lesznek, akik tömegközlekedési eszközzel, lesznek, akik taxival érkeznek, lesznek, akik a saját autójukkal, amelyhez később egy sofőrszolgálattól rendelnek sofőrt. Sőt lesznek, akik vidékről bumliznak fel telekocsival a zene, a tánc és a jóféle pia kedvéért. Ebben a hőségben mondjuk a jég lesz a sláger, persze dupla whiskyvel.

Verik a taxisok az ubereseket

Na, de a piát hagyjuk a pincérekre és maradjunk kicsit a személyszállításnál.
Ha Budapest francia város volna, akkor a bulizók ma aligha utaznának Uberrel a találkozóhelyükre, mert Párizsban és más francia városokban a sofőrök épségének érdekében (!) az Uber beszüntette a működését.
Ezt a működést egyébként „közösségi utazásmegosztó” tevékenységként jegyzi a hivatalos nyelvezet. De mint Európa-szerte tapasztalható, nem csak az utazást, hanem a személyszállítás szereplőit is megosztja az Uber, olynyira, hogy a sofőrök testi épsége is veszélybe került, vagyis magyarán szólva verik őket a francia taxisok!
Franciaországban egyébként a tiltakozás más formáit is bevetették a személyszállítás felpaprikázott kockás szereplői, például útlezárásokkal hívták fel a figyelmet arra, hogy az adózási szabályokat kikerülő személyfuvarozás sofőrjeit és autóit nem tűrik el.
A mai buli napon a magyar ubereseknek sem lesz egyszerű egy-egy fuvar Budapest belvárosában, hiszen a NAV erős érzelmekkel viseltet az adóbevételek iránt és rászállt az uberesekre.

Taxis és uberes között az a mérhetetlen különbség, hogy a taxisnak nagyon komoly szabályok írják elő, hogy milyen járgánnyal űzheti az ipart, milyen feltételeknek kell eleget tennie – ebben a melegben például az előírt légkondi kifejezetten utasbarát szolgáltatás -, miközben az uberesre szinte semmilyen teher és kötelezettség nem hárul.

Ihat, mert kimenti a sofőrszolgálat

Ittasan nem csak a súlyos büntetések elkerülése miatt nem célszerű autót vezetni! Hanem a saját és mások testi épségének, az életének a megmentése miatt sem.
Ám mégis akadhatnak olyan várt vagy nem várt pillanatok, amikor inni kell.
Hogyhogy KELL – kérdezhetné most Ön.
Azért, mert a mi kulturkörünkben iszik a nép rendesen. Olyan rendesen, hogy az már rendetlennek számít! Egész egyszerűen rosszul vagyunk szocializálva.
De nincs semmi baj, mert most már – legalábbis Budapesten – ihatunk!

Elvégre ezért találták ki a sofőrszolgálatot.

Sofőrszolgálat

Szóval ma este buli és szesz lesz. Lesznek olyanok, akik a saját autójukkal érkeznek és azzal is szeretnének majd hazatérni – ámde ittas állapotban, vagy finomabban szólva alkoholos befolyás alatt élet- és jogosítványveszélyes önfuvar lenne az ilyesmi.
Tehát sofőrszolgálatot hív az illető.
Ilyenkor a helyszínre érkező sofőrszolgálati sofőr fogja az illetőt, mármint az úrvezetőt, haza, illetve a kívánt célállomásra szállítani.
Ha tanulmányozzuk a sofőrszolgálat tarifáit, arra juthatunk, hogy azok bizony nem annyira testesek, mint ha rendőri közbeavatkozásra kerülne sor.
Sofőröm Sofőrszolgálat árai

Forrás: Sofőröm Sofőrszolgálat árak, tarifák

***

Még egy kis Budapest autó

GYIK:

Milyen lehetőségek vannak a bulizók számára a közlekedésre Budapesten?
Budapesten a bulizók többféle közlekedési lehetőség közül választhatnak. A tömegközlekedés mellett taxisok, Uber sofőrök és sofőrszolgálatok is rendelkezésre állnak. Azok, akik saját autóval érkeznek, igénybe vehetik a sofőrszolgálatot, hogy biztonságosan hazajussanak, különösen, ha alkoholt fogyasztottak.
Miért nehéz az Uberesek helyzete Budapesten?
Az Uberesek Budapesten nehéz helyzetben vannak, mivel a NAV szigorúan ellenőrzi az adóbevételeket, és a taxisok is ellenállnak a közösségi utazásmegosztóknak. A taxisoknak szigorú szabályoknak kell megfelelniük, míg az Uber sofőrjei sokkal kevesebb kötelezettséggel bírnak, ami feszültséget okoz a két csoport között.
Milyen előnyöket kínál a sofőrszolgálat az ittas vezetés elkerülésére?
A sofőrszolgálat lehetőséget biztosít arra, hogy az ittas állapotban lévő sofőrök biztonságosan hazajussanak anélkül, hogy saját autójukat vezetnék. Ez nemcsak a jogi következmények elkerülését segíti, hanem a saját és mások testi épségét is védi. A sofőrszolgálat hívása így felelősségteljes döntés.
Mik a sofőrszolgálat tarifái és miért éri meg őket választani?
A sofőrszolgálat tarifái általában kedvezőbbek, mint a rendőri intézkedés következményei. A sofőrszolgálat igénybevétele nemcsak pénzügyi szempontból előnyös, hanem segít elkerülni a jogi problémákat is, amelyek ittas vezetés esetén felmerülhetnek. Ezért sokan választják ezt a megoldást a bulik után.
Milyen problémák merülhetnek fel a taxisok és Uberesek között?
A taxisok és Uberesek közötti feszültség főként a versenyhelyzetből adódik, mivel az Uber sofőrjei kevesebb szabályozásnak vannak alávetve. Ez a taxisok részéről ellenállást és tiltakozást vált ki, amely különböző formákban, például útlezárásokban nyilvánulhat meg. A helyzet tovább bonyolódik a NAV szigorú ellenőrzése miatt is.

Képrablás vagy kultúrmisszió – múzeumok éjszakája

Csontváry képeit Budapestre szállítják

Pécs: képnézegetők a Múzeumok éjszakáján.
Pécs: képnézegetők a Csontváry Múzeumban

Aki gyors lábakon szaladt Pécsett 2015 június huszadikán, az a város néhány múzeumáig el is juthatott. Pláne, ha néhány tárlatvezetést is közbeiktatott, s így nem csak a szemével habzsolta a látnivalókat, hanem a fülével is ismeretekhez akart jutni.

Múzeumok éjszakája

E sorok írója például a Várostörténeti Múzeumban a zsidó írásbeliség vándorkiállítást is e kettős figyelemmel kísérte nyomon, mert véleménye szerint a másokról szerzett ismeret segíti a megértést, s mindenfajta humanizmusnak is alapfeltétele ez.
Sőt, e sorok írója arra gondolt, hogy az arab kultúrával is jó volna közelebbről megismerkednie, egyszerre ölelve magához azon értékeket, amelyeket az emberiség fölhalmozott.
Na és persze Chagallról is többet kellene tudni, információkat, érdekességeket, és az est fénypontjaként, tárlatvezetéssel – a Csontváry Múzeumot is meg kell még látogatnia…
Igen, mert Csontváry Kosztka Tivadar monumentális festményeit talán utoljára láthatjuk Pécsett!

Csontváry: tervszerűtlen képrablás?

Magyarország irdatlan pénzeket költött 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Pécs kulturális értékeinek megismertetésére Európában és az Egyesült Államokban is.
Aztán a Csontváry Múzeumnak otthont adó épület is súlyos milliókért felújításra került. És most Budapesten valamilyen kulturális nemzeti főmufti kitalálta, hogy Csontváry képeit a fővárosba kell szállítani. A képek óriási mérete miatt ehhez ki kell bontani a múzeum nemrég felújított falát (!), és mivel a képek nem tekerhetőek föl, keretben kell szállítani őket különleges körülmények között, szintén milliókért.
A kapkodás, a tervszerűtlenség, a pazarlás még akkor is árnyékot vet az egész elképzelésre, ha jó szándék vezeti a terv kiagyalóit. De ezzel kapcsolatban is erős kételyeink lehetnek. Magam is attól tartok, hogy Csontváry képei már nem fognak visszakerülni, mert a visszaszállítás rizikóját majd vállalhatatlannak tekinti a hatalom.

Minderről korábban a Facebookon már meditáltam:
– Egyszerű mondatoké a délutánom. A paternalista rendszerek imádják a monumentalitást.

B.L.

***
Még Budapest

Még Pécs:
Hotel Pécs

SEO Pécs

Fogorvosi marketing Pécs

Bébiszitter – főként a nagyvárosokban igénylik a babysittert

Mit gondolunk a bébiszitter munkájáról? Megőriz, vigyáz a kicsire. Vagy ez a munka több?

Babysitter (bébiszitter) keresőBudapest, 2015. május 15.
Önnek mi jut eszébe arról, ha azt mondom: bébiszitter?
A bébiszitter (babysitter) milyen munkát végez, mit csinál?
Gondolom ekkor filmek történetei ugranának be és azt mondaná: gyermekeket őriz, vigyáz rájuk, amíg a szülők távol vannak.
Szóval legtöbbünk valószínüleg az őrzés és a felvigyázás fogalmaival azonosítja a „bébicsőszt”, hogy ismét egy filmre utaljak.

Bébiszitter (babysitter) honlap

Ám minden bizonnyal meg fog változni a véleménye, ha rápillant Dancs Nikolett honlapjára.
És most nem az élénk, harmonizáló színekre, a gyerekek festésére utaló pacákra, az egész megjelenés játékosságára, gyerekközpontúságára gondolok, hanem arra a tényre, hogy a fiatal bébiszitter képzett óvodapedagógusként kijelenti, hogy ő több, mint babysitter!

És joggal teszi, mert az ő végzettsége, tevékenysége, felkészültsége, tudásszomja messze áll az egyszerű vigyázás fogalmától!
Vagyis nem megőrzésről van szó, meg vigyázásról, hogy a kölykünk ne verje be az orrát, ne rombolja szét a lakást amíg távol vagyunk egy kicsit, hanem szakszerű fejlesztésről, hogy a kicsink kibontakoztathassa tehetségét, képességeit, hogy eljusson kézügyességben, a zene majdani élvezetében, kifejezőkészségben a saját határaiig.

A honlap azért is elolvasásra méltó, mert olyan mély szakmaiságról tanúskodik, amelyben helyet foglalnak a bébiszitter hitvallásán túl jegyzetei, cikkei is – hogy képünk legyen pedagógiai, emberi felfogásáról, így könnyítve meg a döntést: vajon rá van-e szükségünk, ha a gyerekünk megőrzéséről, vigyázásáról van szó.
Szimpatikus persze az is, hogy az árakat tisztán megkapjuk, tanulmányozhatjuk – nem fog minket semmilyen meglepetés érni a továbbiakban.
És íme, itt a honlap elérhetősége:
> Bébiszitter Budapesten

***

Ajánlom még elolvasásra:

Tanárnak lenni életre szóló program

Milyen szakmát tanuljon a gyerek? – 1/2

Horgászkaland: amúrok a felszínen

Laci bácsi a lekaszabolt füvet a tóba dobta és feljöttek érte a felszínre az amúrok.

Abaligeti horgászkaland

Horgászat amúrra2015. május 06. – magazin hír
Most aztán benne vagyunk már az évi rendes horgász-szezonban. Jöhet a várva várt horgászkaland, az élmény begyűjtése.

Természetes tavaink hőfoka már elérte a 16 Celsius fokot, amelyet akár az igazán eredményes horgászat határértékének is nevezhetünk.
Nem csoda hát, hogy a vizek partját benépesítik a horgászok, hogy az üres kondérok és az üres hűtőszekrények megteljenek a finom és tápláló halhússal és a fényképezőgépek memória egységei is új kalandoktól púposodjanak.

Egy idei váratlan és szokatlan kaland velem is megesett már, Abaligeten.
A négy hektáros abaligeti horgásztó magán kezelésben áll, s már eddig is szép élményekkel és méretes pontyokkal, amúrokkal, kárászokkal örvendeztetett meg.
Ám tegnap váratlan élmény ért, úgy horgásztam, mint még soha…

Horgászkaland amúr szákolással

Történt, hogy Laci bácsi, a tógazda füvet nyírt a tó partján és a lekaszabolt füvet a tóba mélyedő „félsziget” öblébe szórta.
Kis idő múlva „forrni” kezdett a víz, amúr raj látogatta meg a lebegő fűszálakat, a mélyből szájukkal felfelé emelkedve.
Én már éppen összepakoltam, de a látvány és Laci bácsi kérdése – nem próbálkozol kenyérhéjjal? – arra késztetett, bár szorított az idő, hogy az egyik szerelékemet újra összerakjam.

Kenyérhéj a hatos méretű horogra, bedobás pár méterre a fortyogó tóba és lassan úsztatni kezdtem magam felé a víz felszínén a súlytalan szereléket.
Egyszer csak mélybe rántotta a kenyeret egy éhes amúr száj, Laci bácsi mindent tudó mosollyal jött a merítőszákjával és partra segítette a horogra akadt amúrt.

Mivel a kenyér hamar leázott a következő bedobásoknál, gondoltam Pop Up-pal próbálkozom (hiszen az is fenn marad súlyozás nélkül a felszínen és nem ázik le, mint a kenyér), de a finnyás amúrok ragaszkodtak a pékek készítményéhez.
Mire visszaváltottam kenyérre, az amúrok, követve a hullámok hátán tovadöcögő fű-szigetet, már dobótávon kívül jártak…
B.L.

***

Korábban horgász témában:

Megújuló hotel honlapok Pécs is érintett

Nem csak a hotel honlapok újulnak meg. Az ok: reszponzív honlapok kellenek.

Megújult a Hotel Pécs honlap. Sőt megújult a Valcsics Villa Panzió webszájtja is. Mi történik az idegenforgalomban, mi ez a nagy sürgölődés a szállások, a hotelek, a szállodák, az apartmanok, a panziók, a campingek, a hostelsek vidékén?
Az a helyzet, hogy csak részben lenne igaza annak, aki azt mondaná: nyilván kezdődik az idegenforgalmi idény, ezért ez az alapos honlap portalanítás.

Mert az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Google április végétől a keresőkben hátrébb fogja sorolni a „nem reszponzív” honlapokat.

De milyen is az a reszponzív honlap?

A mai, korszerű honlapok megjelenése automatikusan követi a képernyők méret változásait. Vagyis az asztali számítógép monitorján, a tablet képernyőjén, a mobiltelefon kisebb lcd-jén is olvasható módon jelenik meg a tartalom.
Tehát nem a gépet kell igazgatni a honlaphoz, hanem a felhasználó szemszögéből nézve emberi beavatkozás nélkül, a honlap automatikusan idomul ahhoz az eszközhöz, amelyen „fogyasztjuk” a felkínált elektronikus étket.
Azok a honlap tulajdonosok, akik ezzel a látogatói élményhez tartozó változtatással nem foglalkoznak, hátrébb sorolást fognak elszenvedni a mobilon szörfözők egyre nagyobb táborának képernyőin.

Már ma is azt tapasztalja a mobilon keresgélő, hogy a találatok egészen másképpen jelennek meg mobilon, mint asztali gépen.
Az elől álló találatoknál a Google megmutatja, milyen messze van tőlünk a keresett hely vagy dolog, stílszerűen mondjuk egy szálloda és egy érintéssel fel is hívhatjuk, hogy megtudjuk: van-e még hely számunkra. Asztali gép monitorján ilyesmit nem tapasztalunk.
Vagyis mobilon elvált a keresés és a keresés eredményének megmutatása a hagyományostól. És ez a jövőben fokozódni fog.
Eddig a Hotel Pécs, és a Valcsics Villa Panzió is nélkülözte a reszponzivitást. De most már másképp van! Nézze csak meg – ugye, hogy másképp látszik monitoron, tableten, okostelefonon mindkettő?!

> Hotel Pécs

A keményen dolgozó kisember csinn-bumm cirkusza

Cirkuszból több van már, mint kenyérből. Simicska, Buda-Cash, szegénység, vakcsoport

Simicska, Orbán, Moszkva a cirkuszban

Bohóc a csinn-bumm cirkuszbólA keményen dolgozó kisember immár több cirkuszt kap, mint kenyeret. Vagy ha nem is többet, de eleget. Simicska Lajos úr G-bombája után Orbánra terelné a gyanút, hogy tulajdonképpen azért ez a „Keleti nyitás” fedőnevű nagy barátság az oroszokkal, mert Moszkvában Orbán ügynökmúltját bizonyító iratok lehetnek.

Ám ez a móka nem jár kiadásokkal, csak pörög tovább az ügynök-mutyi, miközben a Buda-Cash-nél eltűnt százmilliárd, a Quaestornál százötven milliárd, a rendőrség pedig mindeközben a civil szervezetek abajgatásával volt elfoglalva, Matolcsy uramékat pedig az ingatlan biznisz kötötte le az MNB-nél.

Vakcsoport képzés

Magyarország népe közben újabb átsoroláson esik át éppen. Az elvtársakból először polgárrá lettünk, majd most a keményen dolgozó kisember titulusával illetnek minket.
Ha tudományosan akarnám megközelíteni a dolgot, akkor a Pratkanis és Aronson által a Rábeszélőgép című ópuszukban felvázolt „vakcsoport képzés” jelenségére hívnám fel a figyelmet.
A „mi, férfiak” vagy az egy osztályba járó „osztálytársak” valódi csoportok.
Ha propaganda céllal akarunk valakikkel egy hullámhosszra kerüni, akkor egy nem létező csoportot, vakcsoportot kell létrehoznunk, amelybe mégis mindenki beletartozónak érzi magát. Saját példaként jómagam a „mi, értelmes emberek” vakcsoportot szoktam említeni, mert ebbe aztán tényleg mindenki beleérti magát, még soha, senki nem mondta, hogy én nem tartozom ebbe a csoportba, mert hülye vagyok, egy negatív idióta, aki a degeneráltak valóságos csoportjába tartozik

Sajnálatos módon értelmiség ellenesség is felbukkan felkent vezetőnk elméjéből, ami egyebek mellett a tudás leértékelését jelenti, bár nem ebből a célból kerül az értelmiségellenesség eszköze bevetésre. Hanem az ellenzék vezetőinek lejáratása a cél, hiszen ezek lennének az értelmiségiek, akik nem úgy gondolkoznak, mint a kereskedők! Pedig úgy kéne. Vagyis túl kéne adni ezen az egész csinn-bumm cirkuszon!

A szolgáltatói verseny haszna

A UPC rárakott három

A UPC kommunikációs kínálata2015.03.04. Magyarország
A szolgáltatók közötti verseny olykor nagyon is kellemes meglepetést tartogathat az ember számára! Ezáltal aztán most – az amúgy számos alkalommal bírált -, a kommunikációban utazó cégcsoport is részesedhet a szolgáltatást igénybe vevők dicséretéből.
Mint UPC előfizető eddig csak azzal villoghattam ügyfeleim és ismerőseim előtt, hogy ha ők is UPC előfizetők, akkor telefonon ingyen beszélhetünk egymással.

UPC Phone, Horizon Go, Wi-Free

Ma viszont – hogy a telefóniánál maradjak – olyan plusz szolgáltatásokat vehetek igénybe, ingyen (!), mint például a UPC Phone.
Ennek lényege, hogy a mobilomra feltelepített app segítségével, ha van internet kapcsolatom, akkor a világ bármely pontján a vezetékes telefonomra érkező hívásokat is fogadhatom, sőt hívásokat is kezdeményezhetek a UPC vonalon, a vezetékes telefonomra érvényes tarifa alapján!

De ezzel még nincs vége a gazdasági verseny által csiholt szolgáltatói „ajándékozásnak”.

Itt van például a Horizon Go nevű tünemény, amely lehetővé teszi számomra, hogy akár mobiltelefonon, akár tableten, akár laptopon, akár asztali számítógépen nézzem interneten át az általam kábel csatornán előfizetett televíziós csomag adóit!
Nagyjából mindet, kivéve azt a néhányat, amely nem tesz eleget bizonyos – technikai értelembe vett – minőségi mutatónak. (Így például fájdalmamra kiesik az előfizetett csomagomból a The Fishing and Hunting Chanell.)

És még ezzel sincs vége…

Mert itt van a Wi-Free szolgáltatás is – ráadásul ez is ingyen. Ez lehetővé teszi számomra, hogy rácsatlakozzak arra a jelenleg 300.000 kábel modemet sztámláló UPC hálózatra, amelyek csatlakoztak a rendszerhez, vagyis megengedik tulajdonosaik, hogy a modemjük „elszeparált részére” rácsatlakozzam, ha például utazom, nyaralok valahol.
Ráadásul ezt a rendszert több külföldi országban is használhatom, például Romániában vagy Lengyelországban.
A UPC igazán „betörhetne” Horvátországba is – de nem akarok telhetetlennek bizonyulni! 🙂

Jó, tudom, nem a multik szívjóságáról, hanem a piaci verseny fontos melléktermékeiről van szó, de azért hadd örüljek. Meg még annak is, hogy a gyakorta tapasztalható multiellenesség mellett láthatunk példát arra is, hogy a multinacionális cégek megdöbbentően előnyös szolgáltatásokkal rukkolhatnak ki. Olyanokkal, amelyekkel a kicsiny, tőkehiányos „nemzeti” vállalatok nem állhatnának elő.
***
Frissítés

Ma, 2021 augusztus 18-án szomorúan konstatálom, hogy az elmúlt esztendőkben a felvásárlások elvitték mindazt az előnyt, amiről itt fentebb oly’ fenkölten énekeltem!
A Vodafone felvásárolta a UPC-t, s az új tulajdonos most szünteti meg a Horizon go szolgáltatást. A Phone már rég kimúlt. A Wi-Free alighanem szintén halott.
Ma hibabejelentést szerettem volna tenni, de a Vodafone fél órán át kérte a türelmemet a kapcsolásig, de végül a türelmem elfogyott.
Lám, ha csökken a verseny, csökken a szolgáltatás színvonala is!

Autószerelőt keres a Pannon Hunter

A pécsi Pannon Hunter jól képzett autószerelőt keres korszerű autószervizébe.

Autószerelő, autószerviz

3D Diagnosztika a Pannon HunterbenPécs, 2015.02.23.
Lehet, az autónkban a  benzinpumpa haldoklik, mindenesetre a szokott, a bizalmamat élvező szervizbe vittem az autónkat, Pécsett, a Pannon Hunter-be. Mint megtudtam, éppen autószerelőt keresnek, ezért van most náluk egy kicsiny torlódás. Hogy milyen szerelőt találnak, nekem se mindegy!
Persze, hogy nem mindegy az ügyfélnek, a megszokott szolgáltatójánál – jelen esetben egy márkafüggetlen autószervizben – kik fogják a jövőben kiszolgálni.
Ezért aztán nem is szívesen hozom szóba ezt az autószerelő-kereséses dolgot, majd pont az én révemen jusson be a kedvenc autószervizembe egy „idegen”. Inkább most azonnal, mindenkit lebeszélek erről.

A Pannon Hunterbe úgyse fogja jól érezni magát, aki nem ért a legkorszerűbb berendezésekhez, márpedig itt a világ élvonalába tartozó eszközökkel dolgoznak! Hogy mást ne mondjak, a kerékösszetartást három dimenziós HawkEye diagnosztikai eszközzel mérik, sőt, egyáltalán nincs itt olyasmi, amit szemmel lehetne diagnosztizálni. Itt mindenre van valamilyen kütyű, mérik a folyadékok sűrűségét, a gázok töménységét, az áram erősségét.

Feszültséget viszont nem mérnek, mert feszültség az nincs!
Ezt úgy értem, hogy itt a betérő autóssal és a szervizben dolgozók egymással is barátságosak, közvetlenek, az itt dolgozókkal az autós ügyeken túl is bármiről lehet szót ejteni, a bojlis horgásztechnikáktól a számítástechnikán át a marketingig, szóval aki nem tájékozott a világ dolgairól, az hamar el fog innen kívánkozni.
Egy piás autószerelő se fogja itt sokra vinni, mert ezek a fiúk (meglett férfiak) nem isznak munkaidőben, viszont családszerető emberek s így este se járnak kocsmába, így aki olyan helyen szocializálódott az autószerelő szakmába, ahol vagány dolognak számít piszok sokat vedelni a brigád összetartozását kifejezendő, az piszkosul rosszul fogja érezni magát.

Szóval inkább várok egy-két órával többet az autómra, minthogy valami fakezű autószerelő kezébe kerüljön a járgányom!
Friss szemléletű, a kor igényeihez alkalmazkodó, művelt szaki – az igen, az beleillene a pécsi Pannon Hunter csapatába!

***

A Pannon Hunterről másutt:
> Olajcsere, szerviz és marketing

Honlapjuk:
> Pannon Hunter autószerviz, Pécs

Az Ellenállás Szigetén ellenállnak a szigetlakók

Immár a pécsi Kossuth téren is folyamatos demonstráció zajlik, az Ellenállás Szigetén.

Az ellenzék szigete

Az Ellenállás Szigetének lobogójaMa, 2015. február 5-én az Ellenállás Szigetén jártam.
Ezen a szigeten nem billegeti a tengeri szél a pálmafákat, sőt csípős hideg pirosítja a szigetlakók arcát. Ez a sziget nem növekszik titokban, mint egyes pasa-parki lakások alapterülete, itt nem árusítanak haveroknak ingatlanokat, trafikokat, földet – másokat földönfutóvá téve – félpénzen és ezen a szigeten nem lép fel a Rolling Stones sem.
Na ja, ez a pécsi Kossuth téren az Ellenállás Szigete!

Ha eleged van, írj alá!

– Aláírsz? – kérdi egyikük, s már mutatja is, mit írhat alá, akinek elege van egy s másból a mai Magyarországon.
A vasárnapi nyitvatartás aláíróívén lehet követelni, hogy legyen már végre népszavazás.
Aláírom, naná, majd akinek nem éri meg nyitvatartani vasárnap az bezár, akihez meg vásárolni megyünk, az pedig tartson nyitva, amikor csak akar – pontosabban, ahogy a piaci helyzete megkívánja.

– Az Ibolyát meg már eleget szagoltuk alulról, mármint a Fodor Ibolyát, te is követelheted itt az aláírásoddal, hogy a pécsi közéletből tűnjön el – mondja az utcán valaki, besegítve a szigetlakóknak.
Mit tesz Isten, ezzel is egyetértek, Fodor Ibolyából nekem is elegem van, ezt is aláírom.

Az Ellenállás Szigete, Pécs
Ma ők a sziget ügyeletesei

Beszélgetünk. Sok minden szóba jön, a reklámadótól a szegénységen át a dajcstomis „nemzeti konzultációig”.
Gondolom az interakció miatt lehet siker egy ilyen sziget.
– Pénteken is gyere! – mondja Rajnai Attila (a képen középen), akkor az atomtemető elleni tiltakozás lesz a fő téma.
Majd mosolyogva még hozzá teszi – akkor is aláírhatsz! 🙂
A pécsi Ellenállás Szigete minden kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton 15 órától várja a szabadság tengerén hajózni akarókat!
*****
Ez a helyzet Fodor Ibolyával:
> A Fodor Ibolya dráma
Rémálom az internetes nemzeti konzultáció nevű rémálomról:
> Konzultáció a miniszterelnöki biztossal

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.